86. Kossuth utasítása Drágos János képviselőnek
a román felkelők vezetőivel való tárgyalások feltételeiről+

Debrecen, 1849. április 26.

 

Kérdést tett ön előttem, hogy ha Erdélynek és a Részekbeni szomszéd megyéknek lázadásban lévő román ajkú népe a fegyvert letenni s a magyar álladalom iránti hűségre s a kormány iránti engedelmességre visszatérni akarna, minő sorsra számíthatnának a megtérők.

Valamint semmi körülmények közt nem ingadozva nyíltan kitártam elveimet és meggyőződésemet mindenki előtt, aki elfogulatlanul hallani akarta, úgy egy cseppet sem kétségeskedem önnek kérdésére írásban is felelni.

Teszem azt nyíltan, mikint az erőshöz illik, minőnek magát a nemzet nehéz idők kísértetei közt bebizonyítá.

Teszem azon meggyőződéssel, hogy nemzetem e nehéz időkben épp azért adta a státus kormányzatát kezembe, mert elveimet és gondolkozásomat helyeslé.

Teszem szívem azon érzeténél fogva, mely fájdalommal borul el a hitszegő Habsburgi ház istentelen bujtogatásai által kiontott vér s okozott szenvedések felett.

Én a szabadságnak embere vagyok, ki zsarnok hatalmat sem tűrni nem tud, sem gyakorolni nem akar. Én semmit sem óhajtok inkább, mint a közös szabadság szeretetével a haza keblére ölelni a magyar álladalom minden népeit nyelv- és valláskülönbség nélkül; én békét akarok, hogy a béke ölén a szabad hazának mindnyájan egyenlőn szabad polgárai lehessünk, s testvéri szeretetben s egyetértésben gyógyíthassuk meg mihamarébb a múltak sebeit, és tehessük a hazát a nép boldogsága által boldoggá.

Ezen nézetektől vezéreltetve kijelentem önnek, és felhatalmazom, hogy ezt jelen írásom előmutatásával mint eltökélett akaratomat akárkinek is tudtára adja; mikint én szívem mélyéből fájlalom a polgárháború szerencsétlenségeit, s boldognak vallanám magamat, ha ezt nem a kérlelhetetlen kard élével, hanem a becsületes béke olajágával lehetne megszüntetnem.

Becsületes békét említek pedig, mert én, a szabadságnak embere, nem akarok a szolgaság lealázásában gyönyörködni, hanem a közös jog és közös szabadság részesének óhajtok látni minden embert, ki e hazának földén lakik.

Én tehát nem követelek szolgaságot, nem feltétlen alávetést senkitől e honban, mint a kevély Windisch-Grätz* a magyar nemzettől követelni mert, hanem örülni fogok, ha elfogadva látom a béke és szabadság olajágát mindazok által, kik véres kezekkel szaggatják közös édesanyánk, a haza kebelét.

Értesse ön meg e szót, mint egy becsületes ember szavát s a nemzet nevében kimondott kötelezését azokkal, kik ha e szót megérteni s méltányolni késnek, nem mást tesznek, mint irtózatos szenvedést hárítanak magokra, népökre s a hazára!

Ha a föllázadt román nép a fegyvert leteszi s a státus iránti hűséghez, a kormány iránti engedelmességhez visszatér, én ezennel biztosítom őket, hogy részeseivé lesznek a közös jognak, a közös szabadságnak egyenlő mértékben Magyarország minden lakosával nyelv- és valláskülönbség nélkül. Ezzel mindent megadtam, amit egy státus polgárainak képes nyújtani. Ha kevesebbet adnék a románoknak, szolgákká alacsonyítanám őket, minek gondolatától Isten őrizzen! Én nem szolgákká tenni, hanem sokszázados szenvedéseiket s szolgaságukat megszüntetni óhajtom. Ha ellenben többet adnék, másokat tennék szolgákká, mit igazságos ember nem kívánhat.

Ami a nyelvet illeti, sem én, sem a magyar nemzet más ajkú polgártársaink nyelvét elnyomni nem akartuk soha, nem is akarjuk. Mi csak annyit akartunk és akarunk, hogy valamint egy az ország, úgy annak diplomatikai nyelve országgyűlésen, országkormányzatban egy legyen; mert különben az ország fenn nem állhat, emellett azonban minden nyelvnek és népiségnek nemcsak szabad használatot és fejlődést akarunk engedni, hanem ezen fejlődést a civilizáció érdekében elő is mozdítani; s azért tudtul adhatja ön bárkinek, hogy a román nép nyelvének szabad használatát úgy iskoláikban s egyházukban s vallásos szertartásaikban, mint a községi életben is garantírozom nemcsak, sőt amennyiben iskoláik jobb rendezésének s tudományos emelésének költségeit már létező saját alapítványaik nem bírnák, a státusnak segedelméről szintazon mértékben biztosítom, mint amiképp bármely más nyelvű s vallású honpolgárok nevelésének költségeiről a státus gondoskodni fog.

Ezeken kívül biztosítom azt is, hogy aki nem ügyvéd által, hanem maga személyében intézend a kormányhoz folyamodást, azt bármi nyelven teheti, az esküdtszéki és szóbeli eljárás büntető ügyekben be levén hozandó, magát a törvényszék előtt élőszóval ki-ki magát védelmezheti, s a kormány gondoskodni fog, hogy a törvények s kormányi körrendeletek a nép nyelvén is közhírré tétessenek, s örömest fogok segédkezet nyújtani arra, hogy az oláh nyelv magasabb tudományos kiművelésre minden célszerű módokkal előmozdíttassék.

Ami vallásukat illeti, a lelkiismeret szabadságát isteni jognak vallom, és biztosítást adok, hogy a keleti egyház vagy görög egyesültek vallásának papjai szintazon ellátási segélyben részesülendnek, mint akármely más vallásnak papjai, s egyházi dolgaiknak a státusfelügyelete mellett önmaguk általi szabad intézését garantírozom, miként ebbeli szándékom valóságát önnek saját tudomására a legközelebbi időkben tettel is bebizonyítottam*.

Valamint szinte gonddal leszek arra, hogy román ajkú polgártársaink a jogegyenlőségnek alapján a státus polgári és katonai hivatalaiban minden részrehajlás nélkül érdem és tehetség szerint részesítessenek. Egyszóval: közös jog, közös szabadság és a törvények minden jótékonyságainak közös élvezete. Nyelvöknek nemcsak szabad használata, hanem fejlesztése és ápolása, vallásuknak s egyházi szerkezetüknek tiszteletbentartása, egyenlő oltalma s pártfogolása; ez az, mit a béke és engesztelés indulatával ajánlok a román népnek. Aki többet akar, az el akarja darabolni az országot, és zsarnok akar lenni mások felett; aki pedig ezt akarja, azt a haza ellenségének nyilatkoztatom, s vele mint ilyennel bánni amint a nemzetnek elhatározott akarata, úgy nekem kötelességem.

Ha tehát a lázadásban lévő román ajkú nép a fegyvert leteszi, a hűséghez s engedelmességhez visszatér, ha egyesek visszaadják és szolgáltatják, amit erőszakkal másoktól elraboltanak, most e percben még minden áldásokban és jótéteményekben részesülhetnek; de ha kimerítik a nemzet türelmét, ha tovább is fegyverre kényszerítenek, minden szenvedést, melyet az igazságos Isten bosszúló karja reájok hozand, maguknak tulajdonítsák.

Sőt, szívem indulatát követve, nem vonakodom azt is kijelenteni, hogy ha méltányolva a fentebb mondottakat, minden haladék nélkül sietendnek visszatérni a haza iránti hűséghez s kormány iránti engedelmességhez, s ennek, jövendőbeni békés magukviseletöknek biztosítékait nyújtják, attól sem leszek idegen, hogy a múltak politikai vétségeire a béke és szeretet nevében fátyolt vessünk, azon embernek mindazáltal kivételével, ki magas egyházi állásával s a nép bizalmával istentelenül visszaélt, Isten és haza iránt tartozó kötelességeit gyalázatosan megszegve, nemcsak a román ajkú népet lázadásra elcsábította, s ezáltal annyi tömérdek pusztításnak s vérontásnak pusztítója lett, hanem még azon soha meg nem bocsájtható honárulásra is vetemedett, hogy saját hazája népének legyilkolására idegen fegyveres erőnek az országba betörését felhívni, ösztönözni és eszközölni nem iszonyodott; és ezt mind tevé úgy, hogy egyszersmind honáruló vétkeinek közepette, előttem, s az ország kormányával társaim előtt figyelmünk s vigyázatunknak mézes szavakkali elaltatására hazug képmutató szerepet játszani elég alávaló volt. Ezen embernek neve Saguna András*, kinek fejére a tömérdek kiontott vér igazságos bosszút kiált, s ki, amint honárulónak van nyilatkoztatva*, úgy bocsánatban e földön nem részesülhet.

Ezek nézeteim s eltökélt határozatom e tárgy körül. Óhajtom, hogy az illetők józan belátással fontolják meg saját javukat, s tegyék lehetségessé a béke olajágával a múltak sebeit orvosolhatni.

Ha a lázadásban levő nép küldöttei hódolatuk kijelentése s ezen kedvezmények biztosítékai kinyerése végett, a nemzetgyűlés előtt vagy előttem kívánnának megjelenni, ön őket nevemben szabad jövetelökről s menetelökről és személyeik bántalmatlanságától biztosíthatja.

Fegyvereink diadalmasan haladnak előre, a hitszegő zsarnok zsoldosai verve, a főváros a nemzet hatalmában van; óhajtom, hogy az oláh batallionokat nem kényszerítették újoncok, hanem önkéntesek gyanánt lássam mihamarébb a vitéz magyar hadsereg soraiban a közös szabadságért küzdeni, e pályán minden hű bajnokra a hazának áldása, dicsősége és szabadság vár. Amott, ahol most küzdenek, nem lehet más kilátás, mint vagy dicsőségtelen halál, vagy, miután eszközül felhasználtattak, szomorú szolgaság, melyet maradékaiknak átka követend századíziglen.




Hátra Kezdőlap Előre