| Áll a halom, némán mered égnek büszke tetője; |
| Esteli hűs szellő fuvalatja enyelg az orommal, |
| Mint unokának gyönge kacsója az ősz nagyapának |
| Tisztességbe megőszült, gondfosztotta hajával. |
| S áll komoly oromzatán a halomnak az ifjú levente, |
| Szép s daliás, aminőt a Hadúr örömébe teremthet. |
| Hős vállát most nem fedi párducbőr kacagánya, – |
| Büszke acélját, hős buzogányát sutba vetette. |
| A daliát, aki játszva, mosolyogva rohant a csatákba, |
| Mint szélvész a kalászt könnyen leterítve az ellent, – |
| Most rabigába veté a szerelme.., nehéz rabigába. |
| S harc-edzette kezébe gerely helyett jó eke szarva, |
| S ellenség helyt hajtva hat ökröt – várja a lánykát, |
| Aki vidáman lejt fel a halmon az ifja elébe… |
|
|
|
