András.*

– Czuczor „Hunyady”-ja+ nyomán. –

 

Ki áll amott a sártetőn
Andrássy-útnak sarkán,
S körültekint röndélvezőn
Nagy méltósággal arcán?
András biz ő, a röndvitéz,
Poszkiszlit* most nem űzi vész,
A posztra állt pihenni.
De hordár jő s pihegve szól:
„Amott egy ház bedűle!…”
András úr azt se kérdi: hol?
„Nem tehetek felűle!
Ahun a malter szertevál,
A bölcs ott gyorsan félre áll…”
Mond és marad nyugodtan.
Más hírnök is jő csakhamar
„Törnek reád uram, félj!
Újságíróknak nyelve mar,
Előlük, mint lehet, térj!”
„Azoknak nincsen dóga más,
Én itt lesem: gyün-é Mamács?”*
Mond és marad nyugodtan
„Ó András, tekintélyedet
Szomjazza sok gonosz szív;
Minden suszterpub tégedet
Csak András bácsinak hív.”
„Hadd járjon el bármennyi száj,
De röndnek lönnyi csak muszáj!”
Mond és marad nyugodtan.
S amint ott áll s mindent lenéz
Nyugalmasan szívében,
Bicegve jő egy vak zenész,
Rossz hegedű kezében
S kiált: „Oda vagyok, oda!
Nyakamon a Török* hada,
Mindig nyomomban! András!”
„Vak kódis? Tyű! Öreg hiba.”
Mond és tűnik nyugalma;
„Aló mars, bé a dutyiba” –
Ez oszt a rönd hatalma!
Gallért ragad, üstökbe kap,
Tuszkolja, rúgja éj és nap
S míg „bent” nincs, nincs nyugalma.

 

(1886)



Hátra Kezdőlap Előre