A korabeli Debrecen

 

Kinek a Szahara pusztáin történni szokott nagy szelekről s fövényesőről képzete nincs, utazzék Debrecenbe, de oly időben, mint én érkeztem, s meggyőződik, hogy kevés perc alatt a dombok lapállyá s viszont megfordítva lehetnek. Az érintett nap majd egészen borongós vala; délután három óra tájban napkeletről s északról hirtelen nagy szél támad, s a port, homokot füst gyanánt repíti a légbe, mintha egy roppant város égve s füstölögve közelítne. Ehhez csatolta magát az itt levő majd minden utcán bokáig érő por, s egy perc alatt oly sötétség lőn, mint esti hét órakor. Üvöltött a szél, keringett a porfelleg annyira, hogy alig lehetett három lépésre látni; hulltak a nyitva felejtett ablakok üvegei, az utcán levő tárgyakat felkapja a szél, s magosan repíti a gyékényeket; dűlnek a piacon egymásra a kofasátorok, ömlik a gyümölcs, sikoltás s kapkodás mindenütt. Ily zavarban érkeztem szeptember 9-én a portól oly szépen behintve, mintha egy párizsi hajfodorító minden porköpönyeg nélkül boltjában levő hajporát kíméletlenül rám szórta volna. Debrecenben más nyilvános mulatsága s időtöltése az idegennek nincs, mint egyedül a játékszín. Befordultam tehát (…) a tőlem még nem látott új játékszínbe. A hely csinos; mintegy háromszáz személy elférhet benne tolongás nélkül; a függönyök meglehetősek, csakhogy festőjek nehezen volt arcképfestő, mert az első figurákban igen sok hiba ejtetett; egy alak sincs hiány nélkül; az apró hegyek mind a felhők között állanak; semmi perspektivitás.

 

(Olvasói levél a Honművész című divatlap 1836. szeptember 29-i számából)




Hátra Kezdőlap Előre