Az alakítás élményalapja

 

Murányi Zsigmondék,* Udvarhelyi Miklósék,* Benke Józsefék legtöbbször látogatták szülőimet, értem azon időt, midőn már Ősz utcai házunkban laktunk, 1808 végétől 1815-ig, amidőn aztán a magyar színtársulatnak vándorútra kellett lelni. De még aztán is nemritkán, ha a fővároson átutaztak, vagy néhány előadásra ott időztek.

Egy ilyen alkalomkor hozá fel Murányiné,* hogy egy magyar nyelvelő vén nő közönséges szerepét kellett elvállalnia, de megvallja, képtelen kellő hangot és taglejtéseket annak alakítására találni. Atyám barátja, Séni, később Kecskeméten orvos, azon ajánlatot tette tréfásan:

– Alkalmat nyújtok ennek tanulmányozására, ha a tekintetes asszony egy sétát tesz velem.

A művésznő meggyőződvén, hogy az ajánlat komoly, megtette Sénivel a sétát, ki egyenesen a Városház térre vezeté, hol akkor a gyümölcsárus nők (a híres pesti kofák) egész sor asztalok mellett üldögéltek. Séni egyiknél elkezdé válogatni a gyümölcsöt (a semmit sem sejtő Murányinét a piaristák tanodája előtt biztonságba állítva). A kofa a válogatást megunva, elkezdett nyelvelni. Séni még jobban ingerlé, hogy a színésznőnek kellő alkalma legyen szerepéhez az alakítást tanulmányozni, végre tettetett hevében egypár kosár almát leborított, mire egy fél tucat hősnő különféle hangját s furcsábbnál furcsább tagmozgásokat tehetett magáévá a megrémült színésznő.

Séni néhány húszassal és népiesen békítni tudó, ékes németséggel lecsillapította a kofaharcot, s mosolyogva karját nyújtá a szép nőnek, kérdve tőle: vette-e hasznát a rögtönzött előadásnak.

A finom modorú Murányiné, miután rosszallását nyilvánító eljárása felett, tudatá, hogy igen sokat tanult, melyet ilyes szerepeiben csinosítva felhasználhat.

A hajdani színészek és színésznők így kényteleníttettek alakítást tanulni.

 

(Karacs Teréz:* A régi magyar színészetről, 225–226.)*




Hátra Kezdőlap Előre