Mezővárosban

 

Bámulással tapasztaltuk ezen nemes város előre való atyai gondoskodását, midőn egy kirendelt követ köszöntését azzal végezte, hogy: „A társaság számára a magisztrátus szabad, ingyenszállást rendelt, és fa iránt is fog gondoskodni.”

Amit az egészben tapasztaltunk, kétszeresen annyit találtunk külön-külön mindenik hallgatónkban. Az elsőtől fogva az utolsóig úgy fogadott, úgy látott, mint barátját, mint gyermekét. Vendégszerető nagylelkűségekben vetélkedtek, és jóakaratjokban mérték és érdemünk felett részeltetni kívántak. – Jó, áldott, barátságos Szeged, nem tudom, micsoda vélekedéssel vagynak mások irántad, de azt tudom, hogy a magyar játszótársaságnak irántad való háládatosságának érzése oly mélyen szívébe vagyon sütve, hogy azt abból semmi idő ki nem törli. Hazánk géniusza vigyázzon feletted! Virágozzon örökre barátságod plántája. Áldott légy mezeidben és szőlőskerteidben, és áldott légyen a rólad való emlékezés!

Utolsó játékunk Szegedén volt az Embergyűlölés és megbánás. Megvallom, hogy soha nagyobb megindulással vett és játszott darabot nem tapasztaltunk. A publikum forró részvétele annyira munkálódott a játszókban, hogy érzések hathatóssága, könnyeiknek megindulása a játék huzamos folyását számtalanszor gátolta. – Mennyire éreztük ama nagy igazságot, hogy a színjátszó is ember! S mint érdekelt annak tudása, hogy olyan emberektől válunk el, kik velünk egyformán éreznek és gondolkodnak.

De szerencsénk csillaga másfelé vezérelte utunkat.

 

(Benke József:* Története ezen játszótársaságnak 1806–1810, 31–33.)*




Hátra Kezdőlap Előre