9. Rendelé a tárnok

IV. Béla király sírfelirata ez a vers, s bizony amikor 1270-ben meghalt, esztergomi sírjába vele temették a békét és a becsületet is. Majd fél évszázadig tartó nyomorúsággal terhes időszak következett, a „csalfák” ideje.

Az a férfi, akinek a béke visszaállítása, de inkább a nyomor terhének megszüntetése jelesül köszönhető, tízéves lehet ez időben. Az apa az Aba nembeli Nekcsei Sándor, Béla király udvarnoka, hűséges belső embere. Az anya László erdélyi vajdának a nővére. Négy fiuk közül három jutott később jelentős tisztségre, közülük hősünk, Demeter került a legmagasabbra.

IV., vagyis Kun László király uralkodása alatt telik ifjú- s férfikora. Abban az időszakban, melyet jól jellemezhetünk a krónikásnak, Kálti Márknak a szavaival:

„Belső háboruságok támadtak, városokat romboltak le, falvakat égettek porrá, a béke és egyetértés teljességgel megszűnt, a gazdagok elszegényedtek, az inséges szegénység miatt a nemesek elparasztosodtak. Abban az időben a talyigát, vagyis a kétkerekű kocsit a nép László király szekerének nevezte, mivelhogy a folytonos rablás miatt az igavonó barmok megfogyatkoztak az országban, és barmok módjára maguk az emberek vonták a talyigát az állatok helyett.”

Nekcsei Dömötör tehát bőségesen tapasztalhatta következményeit az uralkodni nem tudó király országlásának, s azt is, hogy mi a nyomor. Még akkor is, ha esetleg saját kára nem is keletkezett, s ha éveken át távol is élt hazájától. Későbbi adatok alapján ugyanis feltételezhetjük, hogy valamelyik itáliai egyetemen jogot tanult. S még valamit, amit az iskolában nem tanítottak: gazdálkodást. Az itáliai városok fejlett kereskedelme számtalan lehetőséget nyújtott azon elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzéséhez, amelyek egy „pénzügyi” tehetség számára szükségesek. S hogy Nekcsei Dömötör az volt, életműve bizonyítja.

Feltehetően idehaza volt már, amikor IV. Lászlót kedvelt kunjai megölték, és III. András, az utolsó Árpád-házi király került a trónra 1290-ben. De távol maradt az egyre növekvő méretű belviszályoktól, amelyeket a főurak hatalmi és vagyonszerzési vágya mozgatott, s amelyek aztán az oligarchák uralmához vezettek. Nekcsei királyhű maradt. S amikor III. András 1301-ben meghalt, az ő szívéből is szólt Ákos István országbíró, amikor így írt:

„Az ország… mindenrendű lakosa Rachelként elsiratván Szent István első magyar király nemzetségének, vérének, törzsökének atyai ágon kisarjadt utolsó aranyágacskáját, sokat tépelődve gondolkodának, Isten kegyelméből hol s miként találnának maguknak a szent királyok véréből sarjadt új királyt.”

Hogy e királyt kereső, nehéz esztendőkben, a feudális anarchia idején, amikor az Anjou Robert Károly, a cseh László és a bajor Ottó akarta az Árpádok trónját anyai ági örökösként megszerezni, Nekcsei Dömötör melyik párthoz tartozott, nem tudjuk. De ha talán az utóbbiakéhoz is, évek múltával, mint a többi főurat, őt is meghódíthatta Károly megnyerő egyénisége. Tapasztalhatták, hogy ez az itáliai földről jött fiatal, de eszes és vitéz francia herceg büszkén vallja magát az Árpádok leszármazottjának, és szívvel-lélekkel az ő nyomdokukon járó igaz magyar király akar lenni. S amikor 1307-ben a rákosi országgyűlés Károlyt Magyarország királyának elismerte, s ő az uralkodói hatalom helyreállítása érdekében megkezdte harcát az oligarchák ellen, Nekcsei Dömötör és testvérei már a király lelkes hívei.

De nemcsak ez, hanem jelesül a szakértelem az oka annak, hogy amikor Károly e küzdelem során kicseréli fő tisztségviselőit, a tárnokmester – a mai pénzügyminiszter – 1315-ben Nekcsei Dömötör lett. És bekövetkezett azon ritka esetek egyike, amikor a tehetséges ember tehetségének megfelelő helyre kerül. Ha kissé későn is. Nekcsei már megette a kenyere javát, túl van az ötvenen. És megkezdődik az idős tárnoknak és a-fia-lehetne – hisz huszonhat éves – királynak az államháztartást helyreállító ama csodálatos összjátéka, amelyben a főszerep látszólag a királyé, valójában azonban a tárnoké. E megállapítást ugyan írott forrás nem igazolja, de a józan mérlegelés nagyon valószínűsíti.

Ez a munka pedig egymásba kapcsolódó pénzügyi reformsorozat. A tehetségen kívül alapos gazdálkodási szaktudást, a külföldi, még inkább a hazai gazdasági helyzet gyakorlati és elméleti ismeretét, az adottságok és a lehetőségek elmélyült tanulmányozását, majd higgadt megfontolások alapján részletesen kidolgozott tervet bizonyít. A mű mutat a szerzőjére. S az nem lehetett a király. Kétségtelen, Károlynak volt gazdasági tehetsége, de konkrét gazdálkodási ismereteket Itáliából nem hozhatott, hisz tizenegy éves, amikor magyar földre kerül. Felcseperedve itt sem igen szerezhette meg azt, még kevésbé ismerkedhetett meg behatóan a hazai gazdasági helyzettel, hisz a tervvalósítás kezdetéig, az 1320-as évekig szinte szakadatlan harcban, politikai csatározásokban telik ideje – a hatalomért kellett megküzdenie. De még később is aligha szakíthatott annyi időt, még tanácsadók segítségével sem, amennyit e munka megkívánt. Nekcseinek azonban minderre volt alkalma és bőséges ideje. A terv a tárnoké. Javasol, magyaráz, indokol, s a király dönt, esetleg néhány gondolatot ad a megoldáshoz.

A terv egy nagyvonalú pénzügyi koncepció megvalósítási programja, melynél a régi és az új mindig az adottságoknak megfelelően keveredik, és az esetleges tévedéseknél alkalmat ad a javításra. Közelebbről: A rendes királyi jövedelem biztosításának ősi célját új elv tetézi: az általános jólét emelkedését kiváltó szempontok érvényesítése. A módszer pedig egészen új. A hagyományos domaniális háztartás elve helyett dél-itáliai példa alapján a regálegazdaságra térnek át, vagyis nem a király magángazdálkodása, hanem a felségjog alapján szedett jövedelem: a pénz gazdagítja a kincstárt.

Az első intézkedések a külkereskedelmet kívánják elősegíteni. 1316-ban az itáliai, majd a bécsi kalmárok kapnak oltalomlevelet: „Kijelentjük nektek, királyi hitünkre, hogy dolgaitokkal és áruitokkal jöve… egész országunkban szabadon és biztonságosan jöhettek-mehettek embereitekkel együtt.”

Biztosítja őket Károly oltalomlevele, de természetesen csak akkor, ha megfizetik a határvámot, melyet a régi belső harmincadból alakítottak, hogy a haszon ne maradjon el.

A gazdasági életnek azonban előfeltétele a köz- és jogbiztonság. S az ország helyzetét jellemzi az, amit Kolozsvári János mester, a szebeni polgárok ügyvéde mondott 1321-ben:

„Évek hosszu során a gonoszoknak hamissága uralkodott… és a hatalmaskodók garázdálkodásai miatt saját jogával senki nem élhetett… Ez a nyugodalmatlanság azonban Isten kegyelméből és Károlynak, Magyarország legfényesebb királyának iparkodásából ma már megváltozott, az utaknak veszedelmességét megszüntette, a hatalmaskodókat megzabolázta, szabadon intézheti bárki is saját ügyeit.”

E pacifikációs munkából a hatvan felé járó Nekcsei is kiveszi a maga részét, a maga módján: szó szerint békéltetésekkel, perbeli egyezkedtetésekkel. Ezért adta oda neki 1321-ben a király a hajdani tűzfészket, Csák Máté birodalmának a magját, a trencséni ispánságot, miután Bács és Bodrog megyéket már rábízta.

S hogy Nekcsei emberi jó tulajdonságait mennyire becsülték, bizonyítja, hogy Drugeth Fülöp, a király kíséretében jött olasz főnemes, a későbbi nádor, apául fogadta őt. Idézzünk Nekcseinek ezt megemlítő, 1323. évi okleveléből, mely egyúttal magas fokú műveltségét is tanúsítja, ha a magyar fordításban a latin finomságokat nem is lehet visszaadni.

„Méltóztassék és tessék nemes atyafiságodnak megemlékezni arról, hogy a különleges hódolat és kiváló barátság miatt, amellyel irántatok viselteténk, atyául fogadtatok bennünket, és megfogadtátok, hogy mindig így neveztek. Mi tehát azon bizalommal, amellyel az apának a tiszteletre méltó fia iránt viseltetnie illik, reménykedve fordulunk hozzátok (kérésünkkel).”

E levél keltének esztendeje egyébként nyitánya is a reform-sorozatnak. 1323-ban adta ki ugyanis Károly azon rendeletét, amelyben utasította a pénzverő kamarákat, hogy „uj, jó, örökké tartó és az egész országban mindenütt forgalomba hozandó pénzt veressenek”.

A rendelkezés – az első reform – jelentőségének értékeléséhez tudni kell, hogy hazánkban ebben az időben mintegy harmincnégyféle hazai és külföldi pénznem volt forgalomban, s mellettük még a súly szerint mért veretlen ezüst is. E pénzügyi zűrzavar eloszlatásánál is jelentősebb azonban az, hogy a rendelet megszüntet egy háromszáz éves, a lakosságot súlyosan terhelő rendszert, amely a pénzverés felségjogát kizárólag a királyi kincstár jövedelmi forrásának tekintette, s periodikus pénzújítással és kényszerbeváltással akarta gazdagítani azt.

Nyilvánvaló, hogy a tárnokmesternek huzamos munkája előzte meg a rendelkezést, de a fontos reform mégsem járt teljes sikerrel. Azért, mert nem volt elég radikális: a régi ezüstdénárrendszer alapjára épült. És Nekcsei pénzügyi éleslátását bizonyítja, hogy felfedezi a hibát, és azonnal javít.

Első lépésként 1325-ben áttérnek az aranyvalutára, annak utána megtiltják a nemesérc kivitelét, és megállapítják a pénzverő kamarák kizárólagos ércbeváltási jogát, vagyis életbe léptették a nemesérc-monopóliumot.

De a király magángazdálkodását sem hanyagolják el. Helyreállítása érdekében, a hagyományos gyakorlatot alkalmazva, 1327-ben megkezdik a jogtalanul elidegenített királyi javak visszafoglalását. De Nekcsei gondosan őrködött azon, hogy igazságtalanság ne essék. – Rendkívüli jog- és igazságérzetét bizonyítja például az, hogy amikor az egyik familiárisának adományoztatott birtokról megtudta, hogy „jog és igazság szerint” mást illet, azonnal visszaadatta azt az eredeti tulajdonosnak.

És ezt az igazságérzetet, egyúttal pedig előrelátását is igazolja, hogy a hatvanhat éves férfi nem az esetleges perlekedésre alkalmat adó végrendelettel, hanem ajándékkal: két birtokának adományozásával gondoskodik feleségéről, Dobó Katalinról. Nekcsei jellemét pedig tükrözi a vonatkozó 1328-as adománylevelének indoklása is:

„Az udvariasságnak nyájassága dísszel ékesíti ugyan a házasságot, de csak az igazságnak helyessége aranyozza azt be a törvényességben, amelynek erejével egymást társakká tették: csak így kormányoztatik szerencsésen a férj és a feleség szövetsége, és így erősödik állandóan az egymást becsülő békesség.”

Amikor e levelét írta, már háta mögött tudhatott egy nehéz pénzügyi tranzakciót; a magyar-cseh valutaszerződést. Az új magyar forint ugyanis a cseh ezüstgarast az európai piacról ugyan kiszorította, de az ezüstpénzhez ragaszkodó hazai hétköznapi forgalomból nem tudta. És Nekcsei hamarosan ismét javít. Az adott helyzetben kompromisszummal, és a két uralkodó megegyezik: a kettős valuta alapjára térnek át. A tárgyalások alatt aztán a tárnok éles szeme felfedezi a cseheknek egy bevált módszerét, s rövidesen meg is jelenik a király rendelete:

„Mindazok, akiknek birtokán… arany- vagy ezüstbányát találnak, és azoknak… művelését nem gátolják, ezeknek földjeiket… továbbra is teljes jogú birtokosként gyümölcsöztethetik, sőt az (ilyen) bányáktól járó királyi jövedelemnek (az urburának) harmadrészét is jövedelemként örökre bírván élvezhetik.”

A földesúri bányaszabadság nyomán viszont rendkívül fellendült a nemesfémbányászat, az urburaveszteség pedig megtérült a kötelező fémbeváltáson.

Mindezen, elsősorban a városi polgárság gazdasági erejére támaszkodó intézkedéseket a pénzügyigazgatás átszervezése nélkül nem lehet végrehajtani. Nekcsei világosan látta ugyan a korábbi bérletrendszerű igazgatás minden hátrányát, de azt is felismerte, hogy a gyökeres rendszerváltoztatás szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközne. Megtartotta tehát a rendszert, de kikutatta bajait, és orvosolta azokat.

A meglevő négy pénzverő kamara mellé még hat új kamarát állítottak fel, a bányakamarákat pedig ezekkel szervesen összekapcsolták. A kamarák élére a királlyal magánjogi szerződésben álló bérlő: a kamaraispán került – rendszerint városi polgárok: üzletemberek –, a kamarák személyzete pedig nem a király, hanem az ispán alkalmazottai. És nemcsak e szervek üzem- és ügykezelési szabályzatát állapították meg pontosan, hanem a kamaraispánok területi hatáskörét is, így a kamarákat territoriális szervekké alakították át. Ez az átszervezés egyik legfontosabb eredménye. A másik pedig az ellenőrzési rendszer megszilárdítása és helyes működtetése.

Az ellenőrzést két országos főméltóság irányította: a pénzügyi központi igazgatás élén álló tárnokmester és az esztergomi érsek a minden kamaránál működő, állandóan ott tartózkodó megbízottjaik útján. S nehogy az ellenőrzés üzletemberek kezére kerüljön, Nekcsei megtiltatta az ellenőrök megbízottdíjainak bérbeadását. S hogy az anyagi felelősségvállalást is biztosítsa, megszabta, hogy az ellenőrök kizárólag földesurak legyenek.

Nekcsei azonban arról is gondoskodott, hogy az ellenőrzés jól működjön. Kitűnő emberismerettel választotta ki a legmegfelelőbb munkatársakat. Nemcsak szakmailag, erkölcsileg is. A becsületesség volt a legelső követelmény. És Dömötör mester e területen magához mért, ez pedig magas mérce volt. Teljesen önzetlenül szolgálta a hazáját. Míg Károly többi híveinek a többsége hatalmas uradalmak birtokosa lett, Nekcsei Dömötör az ország második, a nádor után következő főtisztségében negyedszázados szolgálata alatt semmiféle kedvezményben nem részesült. Mert nem kért ilyent soha.

És a hetvenen túl levő tárnok egy fiatalember energiájával és szellemi frisseségével dolgoznék még, de a szervezet már nehezen viseli a terheket. 1335-1336 fordulóján különösen megtetézte vállait két fontos ügy. A pénz évi kényszerbeváltásának eltörléséből származó jövedelemhiányt ellensúlyozó kapuadó ügyének végleges elintézése és a magyar-cseh-lengyel kereskedelmi és vámegyezmény előkészítése. 1335 kora tavaszán súlyosan megbetegszik és végrendelkezik. Feleségéről már korábban gondoskodott, jószágait 3 leánya között kellett szétosztani, mert fia nem volt. Május 3-án, az esztergomi káptalan három hites embere előtt, ágyban fekvő betegen, de „elméjének épségével bírván”, rendelkezik. Elsőszülött lányának, Koosnak, Garay Pál nejének nagyanyai örökségének a felét adta. Másik felét, kiegészítve a Sándor öccsétől örökölt résszel, második lányának, Klárának, Lele fia Miklós özvegyének juttatta. Saját szerzeményű, vásárolt jószágait pedig legkisebb lányának, Katának, Bokoni Lőrinc feleségének hagyta. És jellemző Nekcsei békeszeretetére a zárórendelkezés is:

„Az említett jószágokat (leányainak) és általok örököseiknek külön és egyenként jelölve hagyományozza, hogy az idők múltával ne lehessen köztük pereskedés.”

Őszre azonban meggyógyult. Legalábbis lábra áll, és ismét dolgozik. Lázas tempóban. Tudja, nem sok ideje van már. Befejezi a pénzügyigazgatás átszervezését a kamaraispáni hatáskör és a központi ellenőrzés végleges kiépítésével, és kidolgozza az utolsó pénzügyi reformot, a kettős valuta megszüntetésével a tiszta aranyvaluta bevezetését. Ezzel pedig az államháztartás helyreállítása lényegében be is végződött. 1338 áprilisában már üres a tárnoki szék, a hetvenhat éves Nekcsei Dömötör megtért őseihez. Csak alkotása élt tovább.

Vajúdó, forrongó, csatazajos, erőszak uralta korban a béke szelídségével valósította meg élete célját: a haza szolgálatát. A múlt talaján állva, a jövőbe tekintve, építette a jelent: szilárd pénzügyi alapot a rendi Magyarország kialakulásához. Mint Károlynak, a legnagyobb alkotó és szervező uralkodóink közé sorolandó királynak mindig háttérben maradó, fennkölt erkölcsű, önzetlen munkatársa, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Dante jósolta „beata Ungaria” megvalósult, és mint ahogyan egy, szinte a közvéleményt tolmácsoló 1330. évi oklevél fogalmazta:

„A szerencsétlen Magyarország a pusztulás és a sanyaruság öléből kiemelve… a szomszédos országok között az országok királynéja rangjára (emelkedett).”

---