HATODIK KÖNYV
A CSALÁD



GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZNÉ 1816-BAN.
(A születésnapi emlékalbum czímképe.)[412]



105. GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZ ÉS NEJE.[413]

I.



Széchényi élete. Gyermekei. Elsőszülött fia, Lajos házassága. A Széchényi leányok. Pál és István neveltetése. Liebenberg János. A többi tanárok. Gróf Forgách Pál. Érintkezések a falusi iskolák tanulóival. A vizsgálatok. Kresznerics Ferencz. Széchényi nevelési rendszeréről. Az első tudósítás Széchényi Istvánról.

POLITIKAI ÉLET ZIVATAROKBAN nem szűkölködő tengerén, hányattatásai közepett, Széchényi Ferencz a zavartalan béke és a tiszta boldogság kikötőjét találta föl családja körében.

A lelkek nemes összhangzásából fejlődött benső viszonya hitveséhez az évek multával mind szorosabbá lett. A gyermekek a szellem és szív kiváló tulajdonságait örökölve szüleiktől, a testi erő és megnyerő külső megjelenés kedvezéseivel is ékeskedve, a legszebb reményekre jogosítottak.

Korán kezdettek a szülei házból kiszállani, új családokat alapítani.

Lajos alig töltötte be tizennyolczadik esztendejét, mikor 1799-ben nagynénje prágai házánál szerelemre gyuladt a cseh arisztokráczia egyik előkelő családjának sarja, Clam-Gallas Alojzia grófkisaszszony iránt.

Az apa nem ellenzé, hogy fia kövesse szíve sugallatát és külföldi hölgygyel lépjen házasságra; de kívánta, hogy ez előbb a magyar nyelvet sajátítsa el. Egy Angyalfi Mátyás nevezetű tehetséges, művelt magyar ifjú – ki később a keszthelyi Georgikon tanára lett – küldetett Prágába, a honnan növendéke előmenetele felől jelentéseket kellett küldenie.[414]

Az ifjú pár a menyegzőt 1801 tavaszán ülte meg, és már a következő évben első fiuknak Jánosnak születésével a nagyapai örömökben részesítette Széchényi Ferenczet.

Ennek idősbbik leányát, Francziskát, 1802 őszén vezette oltárhoz gróf Batthyány Miklós, a mely nász megünneplésére Belnay György, a pozsonyi akadémia történelem-tanára «Magyar Elise» czímű munkáját a menyasszonynak ajánlotta.[415]

Az ifjabb leány, Zsófia, 1807-ben gróf Zichy Ferdinánd neje lett.

E közben a második fiú, Pál befejezte Tibolth Mihály vezetése alatt tanulmányait. A harmadiknak, Istvánnak nevelését az apa Liebenberg Jánosra bízta, ki noha szlavóniai német családból származott,[416] nyelvben és érzésben magyar volt.

Az 1801-ik év őszén kiállított kötelező iratában hatezer forintnyi jutalmat biztosított neki akkorra, a mikor tizenegy év letelte után a nevelést befejezte.[417] Számára részletes programmot dolgozott ki, és fentartotta egyúttal magának, hogy a nevelés és oktatás vezetésében személyesen is részt vegyen.[418]

«Mely szerencsésnek tartom magamat,» – írja neki egy ízben Liebenberg – «hogy kegyelmes uram az utolsó fiára fordított gondját velem felosztani és annak egy részét reám bízni méltóztatik. Szerencsésnek mondom magamat, mert fáradozni Excellentiád szemei előtt, a ki maga mindig példát mutat mindenben, a munkát oly igazán becsüli, alattvalóihoz oly kegyes, és hogy engem boldoggá tegyen, jövendő sorsomról oly nagyszívűséggel gondoskodott, – fáradozni, mondám, Excellentiád szemei előtt egy oly drága úrfi mellett, kiben a kegyes természet minden adományit bő kézzel öntötte és a ki a legnagyobb várakozásokra is bizodalmas reménységet nyújt, bizonyára szerencse, és ezért fog mindétig is, míg élek, a háladatosságnak tiszta lángja lobogni.»[419]

Mellette Poupar Antal franczia pap mint franczia és olasz nyelvmester működött. Révai Miklós pedig, ki akkor már a pesti egyetemen a magyar nyelv tanszékét foglalta el, arra vállalkozott, hogy Széchényi Istvánnak, pesti tartózkodása alatt, az «architecturából» adott oktatást.[420]

Istvánnal együtt nevelkedett unokaöcscse, gróf Forgách Pál, kit – mint láttuk – Széchényi Ferencz mintegy fiául fogadott, úgy, hogy őt ez leveleiben mindig «kegyes atyám» czímmel szólította meg.

Becsvágyuk élesztése végett Széchényi Ferencz úgy rendelkezett, hogy czenki tartózkodásuk alatt a falu iskolájának tanulói közül néhányat ők vegyenek át oktatás végett.[421] Mikor pedig félévenként vizsgálatot kellett tenniök, a magyar irodalom kiváló munkásait hívta meg a vizsgáló-tiszt betöltésére.

Ezek egyikének, Kresznerics Ferencznek, a jeles nyelvtudósnak fönmaradt levele élénken tükrözi vissza azt a benyomást, a melyet a nevelés eredményei reá tettek.

«Különös szerencsémnek tartom,» – írja 1807 június 20-ikán Széchényi Ferencznek – «hogy kegyelmességed velem parancsolni és nagy reménységű fiainak a múlt oskolai félesztendőre szolgáló kikérdeztetéseket én reám is bízni méltóztatott, mert azon kívűl, hogy csekély szolgálatomat tehettem, olly örömben részesűltem, mellyet egyedűl az a tanító érezhet tellyes mértékben, kinek a tanításban tett minden súlyos fáradozásai csak akkor édesűlhetnek meg, ha a tanítványnak kellemetes és nyomós feleleteibül hazánknak jövendő boldogságát képezheti, reményeit láthatja. A mi bizonyságtételeink igazat tartanak. Egyébberánt is az egész nevelésnek intézete olly helyesen ki van szabva, olly bölcsen elrendelve, hogy azt mindazok, kik az illyen dolgot közelebbrűl ismérik, méltán csodálhatják, mint remek-munkáját az otthonos nevelésnek. A jól kiválasztott nevelők, a kéznél levő mindenféle tanítók, nagy reménység a nevendékekben, a könnyű elme, indúlatos hajlandóság a nevelőikhez, a tudományokhoz, a jóhoz, kellemetesség, szelídség, jó idején beoltatott magva a jótévőségnek, a sokat ígérő nagy bimbók, mellyek már is bőven fakadoznak; a nagy példák, mellyeket nagy lelkű szüleikben, elmúlt dicső őseikben látnak; helyben a kies csendesség, hol a Musák vígan tartózkodnak, mulat az ártatlanság; a koránkelés, a kiszabott ideje a tanulásnak, a sok egyűgyű mulatságok, mellyeket az áldott természetnek kinyitott kebele minden lépten mutogat; a szüntelen való foglalatosság; és ezzel az unalomnak, a restségnek számkivetett helye, a csinos rendtartás. Mindezek és több illyenfélék, valamint egy részről a fő elrendelőnek bölcsességét mutatják, úgy más részrűl a nevelésnek legkívánatossabb gyümölcseit már is éreztetik. Örűllj nagy hazafi, nagy üdőkre meg van vetve boldogságod! Bár minden magyar atya sinór-mértékűl vehetné ezen remek-nevelést. Bár által látná mindenik, hogy gyermekeinek nagyobb kincset nem hagyhat, mint a jó nevelést! – Éltessen sokáig az ég, és adjon erőt, hogy ezen kétséges kimenetelű időkben, mellyekben a jó vezérlésre leginkább szüksége vagyon hazánknak, a közboldogságot azon lélekkel, mellyet országunk első és legérdemesebb tisztviselője, Száluszti tűzzel mondott beszédjével gerjesztett, hatalmas pártfogásoddal támogathasd, fogd pártúl a magyar nyelvet is, el hitetvén mint bizonyos igazságot, hogy csak addig tarthatja lételét akármelly nemzet is, meddig a nyelve fennáll. Az a hatalmas romai nemzet, melly hajdan fél világnak parancsolt, fenn van most is, mert egyszerre a semmiségnek kebelébe nem térhetett, de mivel a nyelvét elvesztette, elvesztette polgári lételét is, és meg szűnt nemzet lenni. De hová is ereszkedem, bocsánatot a hazafiúi elragadtatásrúl. Ezek mind a czenki kedves érzéseimnek a következései.»


106. GRÓF SZÉCHÉNYI PÁL.[422]



107. GRÓF SZÉCHÉNYI PÁLNÉ FIÁVAL, ANDORRAL.



108. GRÓF ZICHY FERENCZNÉ.



109. GRÓF BATTHYÁNY MIKLÓSNÉ.

Ennek a levélnek kiváló érdeket kölcsönöz az a körülmény, hogy a legelső tudósítást tartalmazza Széchényi Istvánról, ki ekkortájt lépett tizenhatodik évébe.

II.



A napoleoni háborúk véget vetnek az iskolázásnak. A Széchényi-fiuk vonzalma a katonai pálya iránt. Az 1809-iki hadjárat. Lajos gróf a sopronmegyei felkelő csapat századosa. Pál és István a felkelő sereg táborkarában.

A nevelési programm, a mely még négy évre terjeszkedett ki, nem volt teljesen végrehajtható. Nagy európai események Istvánt korábban és másképen, mint atyja tervezte volt, vezették a nyilvános élet terére.

A Napoleon által és ő ellene viselt háborúk válságos küzdelmei uralkodtak akkor a szellemek fölött és kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy eszményi irányú ifjak szemeiben a katonai pályát úgy tüntessék föl, mint a mely mind a haza és a trón iránti kötelességek teljesítésére, mind az egyéni becsvágy kielégítésére a legkedvezőbb alkalmat nyujtja.

A családi hagyományok hatalma is érvényesült abban, hogy miként a hétéves háborúban Mária Terézia mellett három Széchényi szállott síkra: 1809-ben Széchényi Ferencznek mind a három fia állott Ferencz király zászlója alá.

Pál és István az 1808-ik év végén közölték atyjukkal, hogy erős vonzalmat éreznek a katonai pálya iránt, a melyet élethivatásul óhajtanak választani. Ferencz gróf nem tett kifogást, de föltételül tűzte ki, hogy egyelőre mint önkéntesek lépjenek a hadseregbe, és csak miután «mind a katonai kötelességekkel megismerkedtek, mind testi és lelki képességeiket tapasztalatilag próbára tették», szenteljék magukat véglegesen a katonai pályának. Ugyanakkor, az ő kérésére, a vele baráti viszonyban álló Gomez altábornagy néhány kiváló képzettségű katonatisztet megbízott, hogy a fensőbb katonai tudományokba avassa be az ifjú grófokat. Ezek olyan gyors előmenetelt tettek, hogy az altábornagy 1809 márczius elején a vezérkari szolgálatra képeseknek ítélte őket.[423]


110. GRÓF SZÉCHÉNYI LAJOS.


Ebben az időben Ferencz király és szövetségesei készületeket tettek újabb hadjáratra Napoleon ellen, és a megelőző évben tartott országgyűlés végzése alapján a magyar nemesség közfelkelésre hívatott föl.

A törvény értelmében mindegyik nemes családnak csak egy tagja volt köteles a fölkelésben részt venni. Széchényi Ferencz elsőszülött fia, a huszonnyolcz esztendős Lajos gróf a családját terhelő kötelességet átháríthatta volna ifjabb testvérei egyikére; de ezt nem tette, mint százados, a sopronmegyei fölkelő csapatba állott be.

Pál és István érdekében atyjuk József nádorhoz, mint a fölkelő sereg főparancsnokához fordult azzal a kéréssel, hogy őket, mint önkénteseket, tiszti ranggal vegye föl a vezér-táborkarba, a melynek Gomez altábornagy lévén a főnöke, az ő felügyeletében – úgymond – atyai szíve teljes megnyugvást találna; míg csapatszolgálatnál az ifjak annak a veszélynek volnának kitéve, hogy rossz társaságba keverednek; a tiszti rangot pedig «nem büszkeségből kéri számukra, hanem azért, hogy becsületérzésüket fokozza.»[424]

Azonban a főherczeg azt válaszolta, hogy a táborkarnál csak olyan tisztek alkalmazhatók, a kik a szolgálatban szükséges elméleti és gyakorlati szakismereteikről máris tanúságot tettek; azt ajánlotta tehát, hogy ifjabb fiait valamelyik vármegyei felkelő csapatnál neveztesse ki tisztekké.[425]

Széchényi Ferencz nem követte ezt a tanácsot. Megmaradt szándékánál. Bécsbe fordult, Károly főherczeghez, ki mint «generalissimus», a felkelő sereg legfőbb vezérletét is kezei között összpontosította. Ez április 6-ikán Pált és Istvánt főhadnagyokká nevezte ki és a fölkelő sereg táborkarához rendelte be.

A két ifjú tiszt azonnal megkezdette szolgálatát. Atyjuk éber gondossággal kísérte őket a távolból és közvetlen fölébbvalóikkal leveleket váltott.[426] Fönmaradtak úgyszólván teljesen azok a levelek is, melyeket Széchényi István az ő táborozásaiból szüleihez intézett. Sajnos, az ő leveleik nem részesültek ebben a szerencsében.


GRÓF SZÉCHÉNYI ISTVÁN.

III.



Széchényi István levelei a táborozás idejéből. Búcsúja a szülei háztól. Fiúi szeretetének megnyilatkozásai. A franczia harcztéren. Az ifjú katonatiszt pénzügyi zavarai. Elkeseredése az atyai intelmek miatt. A hadjárat befejezése.

A legnagyobb magyar ezen legelső levelei nemcsak az ő szellemi fejlődésére vetnek világosságot, hanem egyúttal felderítik azt a viszonyt, a mely Széchényi Ferencz házánál a szülők és a gyermekek között fennállott, és azt a szellemet, melyet amazok ezeknek lelkébe oltani igyekeztek.

Az a viszony patriarchális természetű volt. A szülők igénybe vették összes jogaikat, érvényesítették teljes tekintélyüket; de viszont teljesítették minden kötelességüket. A gyermekek a leggyengédebb szeretettel csüggtek szüleiken; de soha sem feledkeztek meg arról a mély tiszteletről, melylyel irányukban tartoztak és föltétlenül meghódoltak akaratuknak.

István az ő (német nyelven írt) leveleiben, mint főhadnagy, több éven át (1812-ig) következetesen így szólítja meg szüleit «Nagyságod, legjobb, legkedvesebb atyám!» «Nagyságod, legdrágább anyám!» Minden levél végén áldásukat kéri.

Mielőtt első ízben elhagyná szüleit, megható levélben vesz tőlük búcsút.

«Legforróbb hálámat,» – úgymond – «melyet szívemben érezek és míg élek, érezni fogok, korlátozott nyelvem nem bírja kifejezni. De nem is keresem a czifra szavakat, a melyek talán másoknál igen, szüleimnél nem ajánlhatnának. ... Tettekkel akarom hálámat bebizonyítani. Igyekezni fogok minden módon szüleimnek örömet szerezni és mindent elkerülni, a mivel őket megszomoríthatnám. Boldogságom mértékét az ő megelégedésük fogja megszabni. Az állásnak, a melynek életemet szentelem, becsületére kívánok válni. Mindenem a mi van, vérem és életem, királyomé és hazámé. Csak az a tudat, hogy mindig becsületesen és tisztességesen járok el, maradjon nékem. A mit szüleimtől tanúltam, azt tisztelni és követni fogom. Erényesen cselekedni, – legyen jelszavam. Ha majd sok esztendő múlva, miután Isten segítségével a világon vándorlásomat befejeztem és a czélnál, Istennél jó szüleimmel újból összejövök, s ott mindnyájan találkozunk, miután a lélek földi hüvelyét letettük, megdicsőült lelkünkkel gyönyörteljes boldogságban fogjuk őt örökké dicsőíteni. Mivel azonban még a földön élünk, kell, hogy az útat, a melyet legjobb szüleink a ránkhalmozott jótéteményekkel és példával, melyet a vallás és erény követésére adtak, maguknak törtek, mi is megtaláljuk és híven kövessük, bizonytalan és a czélhoz nem vezető útaktól távol tartsuk magunkat. Szépen megmaradunk az egyenes úton; az országút, a melyen oly sok keresztény embertársunk már járt, a legjobb. Nem a hírlapok és divatok újdonságait fogadjuk el; mint a régi boldog keresztények, megmaradunk vallásunknál, Istentől félünk és benne bízunk; nem gondolunk azzal, a mit ügyes felvilágosultak[427] elénk állítanak, és szemfényvesztéseikkel nem törődünk. Így könnyen viseljük az élet szenvedéseit és biztosan találkozunk a czélnál. Oly biztosan jutok el ide, mint legjobb szüleim. Most csak az apai áldásért esedezem és azért, hogy becsületes magaviseletemben bízzanak. Nem fogok szüleimnek gondot okozni; örökké legjobb atyám és legkedvesebb anyám leghálásabb fia maradok.»[428]

Későbbi levelei szintén telvék a fiúi szeretet és hódolat kifejezéseivel: «Eltökélt szándékom szüleimnek, kik mindenki szeretetét kivívták, nyomdokaiba lépni. Ha biztos lehetek a felől, hogy ők velem meg vannak elégedve és nekem jóakaratukat megőrzik, minden gondot és bánatot könnyen viselek el, vígan végezhetem minden munkámat.»[429] – «Egyetlen szomorúságom, hogy legjobb szüleimtől és testvéreimtől távol vagyok, és őket talán sokáig nem láthatom; ha azonban a Gondviselés ismét összehoz, annál nagyobb lesz örömöm.»[430] – «Azon javak között, a melyekben legjobb atyám részesíthet, a pénz a legkevésbbé értékes. Az atyai szeretet, barátság és áldás, a melyet minden levél hoz, kimondhatatlanúl boldogít és szomorú életemet elviselhetővé teszi. De néma akarok maradni; gyenge tollam nem képes eléggé mesteri módon a gyermeki szív igaz érzelmeit kifejezni; nem bírom kellően elmondani, mennyire hálás vagyok és milyen mélyen szeretem szüleimet, kik nékem életemnél drágábbak.»[431]

«Egyszerre három levelet kaptam drága szüleimtől; szégyenlem, hogy nem vagyok eléggé szorgalmas, noha alig mulasztom el egy futárral is legalább néhány sort küldeni. Oly sűrűn kapok hazulról tudósításokat, hogy ezekért nem bírok eléggé hálás lenni szeretett jó szüleimnek. Nincs itt más vigasztalásunk, mint az, ha tudjuk, hogy szeretteink egészségben és jólétben vannak. Áldjuk is azokat, kik rólunk, szegény elhagyottakról, meg nem feledkeznek.»[432]

Egy alkalommal – az 1813-ik évi hadjárat alatt – szobájába lépve, szüleitől két levelet talált asztalán. «Mily szép pillanat volt az! ... Könnyekkel teltek meg szemeim. Boldognak éreztem magamat, miután életemet már oly sokszor meggyűlöltem volt. Soká az égre szegeztem tekintetemet, egy ismeretlen, hatalmas érzés a fensőbb regiókba ragadott magával ... Meleg hálaimádság szállott föl édesen és hálásan mindenható atyánkhoz. Ezeket a boldog órákat jó atyámnak és anyámnak köszönhetem. Isten fizessen meg nekik érte. Százszor olvastam el újból szeretett atyám levelét és jó anyám sorait, mindig nyugodtabban, de elragadtatással.»[433]

1814. januárius közepén franczia területről küldi anyjának újévi szerencsekívánatait. «Elkésve, de a legjobb szívvel jő a szegény katona, hogy erre az esztendőre szóló kívánatait nyájas alázatossággal meghozza; esedezvén, hogy eddigi szeretetével, mely őt oly gyakran kimondhatatlanúl boldogította, újból megajándékozza. Úgy sincs már egyebe a világon, mint jó szüleinek szeretete, büszke is arra, és azt egy királyságért sem cserélné el. De ha azt elvennék tőle, életétől fosztanák meg őt. Naponként fohászkodom, jó anyám, áldásáért, a mely eddig csodálatosan megoltalmazott és égi hatalmával sokféle kalandok és veszélyek között szerencsésen vezérelt. Ha egykor hazatérhetek, hálásan fogom könnyeimmel áztatni azt a kezét, mely utamat kijelölte; ezen haladva, ekkorig megőriztem becsületemet és öntudatomat, nem riadtam vissza veszélyektől, mert tudtam, hogy oltalmazva vagyok.»[434]


112. GRÓF SZÉCHÉNYI ISTVÁN BÚCSÚLEVELE.

Néhány héttel utóbb Troyes városában atyjától két levelet kapván, gyengéden megjegyzi, hogy a mennyire örvendez azoknak, annyira fájdalmasan esett látnia, hogy sajátkezűleg vannak írva. «Melegen kérem jó atyámat, kímélje szemeit és ne rontsa azokat háladatlan fia kedvéért, a ki azt nem érdemli, és a szeretett szüleitől nyert jótéteményekért soha sem lehet annyira hálás, mint óhajtaná.»[435]

Az eszményi nemes viszony derült egén is feltüntek időnként az emberi élet gyarlóságainak elmaradhatatlan fellegei: a jelentéktelen pénzügyi nehézségek nyomaiban, a melyektől az ifjú katonatiszt nem kímélhette meg atyját.

Az első eset az 1810-ik év nyarán fordult elő, a mikor István gróf az állandó hadseregbe lépett és ezt az eseményt víg lakomákban ünnepelvén, úgyszintén a hozzá forduló megszorult tiszttársai előtt tárczáját bőkezűen megnyitván, kénytelen volt atyjától ezer forintot kérni. Ezt megkapta ugyan, de a kísérő levél szemrehányásokat és intelmeket tartalmazott.

Az ifjú tiszt efölött mélyen el volt keseredve. Így válaszol: «Legjobb atyám, ha Nagyságod tudta volna, hogy ez a levél milyen nagy fájdalmat okoz nekem, Nagyságod bizonyosan nem írja meg. Az egyetlen vigasztalást, az egyetlen boldogságot, az egyetlen örömet, a mit az a tudat szerez nekem, hogy szüleim szeretnek, elrabolják tőlem. És ki cselekszi ezt? Atyám! Ha tudom, hogy atyám házánál idegennek tekintenek, soha sem merészeltem volna néhány tisztet, kik a hosszú úton ismételve meghívtak, viszont megvendégelni. Igérem, hogy jövőben soha sem fogok ilyen merészséget elkövetni ... Ha valaki segélyt kér tőlem, és én azt nyújtani képes vagyok, szívesen teszem meg; a következményekre, a melyek talán egykor fájdalmasak lesznek, nem gondolok; mert másrészről az örömet, a mit, ha jót teszünk, érezünk, elfelejteti a kis fájdalmat. Jót teszek, a hol tehetek; nem azért, hogy barátokat szerezzek, mert tudom, hogy jótétemények háladatlanságot szűlnek; de teszek, mert az emberek mind barátaim, és kell, hogy azok legyenek. A pénzzel, a mit szüleimtől kapok, olyan okosan bánok, a mint lehetséges; de természetes, hogy ezt nem vagyok képes úgy tenni, mint egy koros ember ... Szeretett legjobb atyám, bocsássa meg Nagyságod talán túlmerész nyiltságomat, melylyel írok és magamat kifejezem. Hanem szorongatott, félreismert szívemet ki kell öntenem. És kinek panaszolhatnám el az utolsó levél által okozott fájdalmamat inkább, mint atyámnak, a kinek mégis barátságáért és szeretetéért köszönetet mondok; mert bizonyosan nem volt szándéka engem ilyen mélyen megszomorítani. Azt írja nekem szeretett atyám, hogy utolsó pesti tartózkodásom következtében figyelmesen kell őrködnie jövő életmódom fölött. Ebben örömest megnyugszom. Mindenki, nemcsak atyám, figyelemmel kísérheti tetteimet és minden lépésemet. ... Ezerszer kérem drága atyámat, hogy jól őrködjék életmódom fölött ... meg vagyok győződve affelől, hogy rövid idő múlva ismét úgy fog szeretni mint ezelőtt szeretett. De, úgy-e bár, most is szeret még? Ne haragudjék rám Nagyságod, de a levél kissé kemény volt, nagy fájdalmat okozott, nem érdemeltem meg. És ennek daczára, még jobban szeretem legjobb atyámat; mert tudom, hogy atyai jó szíve csak javamat akarja. Isten áldja meg Nagyságodat ...»[436]

Természetes, hogy ilyen levélre nem késhetett a megnyugtató válasz. «Ismét boldog és nyugodt vagyok;» – írja ennek vétele után a fiú – «a legdrágább atya tegnap vett levelét nem érdemlem meg; annyi atyai szeretet és jóság van benne, hogy szégyenlem magamat a miatt, hogy utolsó levelemet elküldöttem. De legjobb atyám, azt hittem volt, hogy legnagyobb boldogságomat, szüleim szeretetét elvesztettem ... Most látom, menynyire tévedtem; a helyett hogy gyűlölnének, látom, hogy csak még jobban szeretnek. Ó, milyen boldog a fiú, a kinek ilyen szülei vannak!»[437]

Három év mult el zavartalan harmoniában.

1813 őszén, a Napoleon ellen viselt nagy hadjárat alatt, a csehországi táborból, István gróf, miután lovai és podgyásza egy részét elvesztette, a felvett kölcsönök törlesztésére 1000 forintot és 200 aranyat kért atyjától, a ki erre kedvetlenül válaszolt. Az érzékeny ifjú ekkor a következő sorokat intézte atyjához:

«Ma vettem Nagyságod levelét és fáj, hogy ebben a pillanatban atyámtól ilyen levelet kaptam. Néhányszor elolvastam, mert alig tudtam elhinni, hogy az szüleimtől jött. Látom, hogy soha többé nem fogok boldog lehetni; mert olyan időben, a mikor semmit sem vethetek magamnak szememre, a mikor mindenkinek szeretetével és barátságával dicsekedhetem, a mikor a sors kegyetlenül üldöz, s szüleim az egyedüliek, kik kemény szemrehányásokkal a legsúlyosabban bántalmaznak; – nem kívánhatom többé életemet föntartani. Nagyságod, édes atyám, fogalommal sem bír a háborúról, a melyet mi viselünk.»

Miután előadta a viszontagságokat, a melyeken keresztül ment, újból kéri, ne hagyja őt atyja szégyenben, a melyet magára vonna, ha hitelezőit ki nem elégíthetné. Ezentúl inkább éhezni fog s mindent megtagad magától. A levél végén ismét gyermeki érzelmei vesznek rajta erőt. «Csak kissé szeressenek jó szüleim; ha ezt elérhetem e földön, leghőbb vágyam teljesült; ellenkező esetben az élet értékét veszti. Azon voltam, hogy azt megszerezzem; nem sikerült; borzasztó, hogy ezzel a tudattal kell a veszedelmek elé menni. Semmi vígasztalásom, semmi örömem többé ezen a világon.»[438]

Időközben az atya a kért összeget már megküldötte volt, és nyolcz nappal az imént idézett sorok írása után, István gróf meg volt nyugtatva.[439]

Ilyen félreértések többé nem fordultak elő. A következő évben, a szövetséges hadseregeknek Párisba bevonulása után, István gróf tartózkodás nélkül adja elő, hogy a mikor megérkezett, «egy uniformisa, egy inge, egy pár csizmája sem volt», minélfogva «nagyon sok pénzt» kell az uralkodó drágaság miatt kiadnia.[440]

A hadjárat befejezése után türelmetlenül vágyott haza. Egy alkalommal így ír: «Viszontlátásunk hőn óhajtott pillanatát egy királyságért sem adnám cserébe ... Ha ebben az életben csak azt az egyetlen gyönyört remélhetném, a melyet visszatérésem fog nyujtani, mégis az egész világon nincs egyetlen ember, a kivel cserélnék!»[441]

IV.



Széchényi jószágai egy részét átadja fiainak. A családi vagyon mérlege 1800-ban. Az új szerzemények. Az 1814-iki állapot. A senioratus felállításának eszméje. Újabb tervek a családi vagyon biztosítására. A három majorátus. Végleges megállapodás. A majorátusokhoz nem tartozó javak felosztása a három fiú között. Az 1814-iki osztálylevél. A fiúk köszönő irata és kötelezvénye.

Széchényi Ferencz azt az időpontot, a mikor legifjabb fia a világtörténelmi nevezetességű hadjáratból hazatér, arra készült felhasználni, hogy jószágainak egy részét fiainak adja át.

Soha nem szűnő érdeklődéssel és buzgósággal vezette gazdasági ügyeit, a melyeknek intézésében szerencsés volt olyan főtisztek szolgálatával élhetni, kik lelkiismeretességükkel és szakavatottságukkal teljes bizalmát érdemelték meg, és a kik irányában – mint látni fogjuk – végrendeletében megható módon rótta le háláját.

A gazdaság felszerelésében előnyös szerzeményekre kínálkozó alkalmak felhasználásában készsége a merészséggel volt határos. Tanúskodik erről a vagyonmérleg, a melyet neki az 1800-ik év végén, pontosan vitt számadásai alapján, bemutattak.

E szerint az adósságok és terhek 2,085.990 forintra rúgtak, vagyis 1775 óta, a mikor a vagyont átvette, 873,353 forinttal szaporodtak. De ezzel szemben a szerzemények, követelések és felszerelések értéke 1,501.972 forintot képviselt; így tehát a mérleg huszonöt év alatt 628,619 forinttal javult.

A következő években (1803–1812) sem szűnt meg Széchényi Ferencz új szerzeményekkel gyarapítani vagyonát. Pesten és Budán házak vásárlására és építésére 153,894, birtokok (Apáti, Buzsák, Lölle, Olad, Pereszteg) vásárlására 706,468 forintot adott ki.

Az 1814-ben készíttetett kimutatás szerint 1775 óta birtokai gyarapítására, javítására és közczélokra tett kiadásai 3,826.699 forintot tettek ki. Ebből az összegből jószágok vásárlására és kiváltására 1,207.532 forint, építkezésekre 1,745.649 forint, csatornázási, árkolási, erdőírtási és szabályozási munkálatokra 263,852 forint, országos közszükségekre (hadi segély, közfelkelés) 321,162 forint, az országnak fölajánlott könyvtár megszerzésére és a katalogusok kinyomatására 160,000 forint esik.

E közben – mint maga írja – folytonosan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy «gyermekei javát, egyúttal pedig családja díszét és fönmaradását mily módon biztosíthatná legczélszerűbben»?

Az 1807-ik év nyarán arra határozta el magát, hogy birtokai egy részéből «szerény mérvű» senioratust, vagyis olyan hitbizományt alapít, a melynek haszonélvezete mindenkor a család legidősebb tagját illeti meg.

A királyi jóváhagyás kieszközlése végett benyujtott folyamodásában a birtokokat nem nevezi meg, mert azokat, – úgymond – a melyeket e czélra kijelölt, «új szerzeményekkel gyarapítani és egymással kapcsolatba hozni szándékozik».

Kijelenti, hogy ezen seniorátus felállításával a kincstárra nem háramlik sérelem, mivel nem királyi adomány útján a családra szállott, hanem magánosoktól szerzett és így szabad rendelkezésre álló jószágról van szó, a melyet a királyi jóváhagyás által az adományos jószágok természetével ruháztatván föl, a fiág kihalta esetén a kincstár birtokába jutnak.

Kérésének támogatása végett azon szolgálatokra utal, a miket elődei és ő maga is az uralkodóháznak tettek.

A magyar udvari kanczellária, mely ezt az ügyet július 24-iki ülésében tárgyalta, a seniorátus megalapítására kijelölt birtokok megnevezését kívánta.[442]

Azonban Széchényi ennek a követelésnek nem felelt meg; mert a seniorátus létesítésének tervét elejtette. A család jövőjének biztosítására más módot keresett. Abban állapodott meg, hogy három fia számára három majorátust alapít.

Mindazáltal birtokainak csak kis részét szándékozott így megkötni; ellenben túlnyomó részüket fiai között felosztva, szabad rendelkezésükre kivánta hagyni.

Az első majorátusnak Ivány falut, a cséri majort és az azt körülvevő úgynevezett nagy erdőt, a másodiknak Balaton-Hidvég, Balaton-Magyarád, Egerfölde falvakat és a kolomi pusztát, a harmadiknak Felső- és Alsó-Segesd falvakat szánta.

Az volt szándéka, hogy az egyik ág fiágának kihalta után a majorátus a másodikkal, illetőleg a harmadikkal kapcsoltassék össze; mind a három fiág kihalta után pedig a majorátusok az utolsó majoresco elsőszülött leányának elsőszülött fiára szálljanak, azon kötelezettséggel, hogy atyja neve mellé a Széchényi nevet legyen köteles fölvenni.


113. A HORPÁCSI KASTÉLY.[443]

Ilyen formában folyamodott az 1812-ik év nyarán a királyi megerősítésért.

Az ez ügyben az udvari kanczelláriánál, az udvari kamaránál és a királyi jogügyek igazgatóságánál megindult tárgyalások folyamán, a jogi kérdések tisztázása mellett, a királyi megerősítésért járó díj megállapítása is szőnyegre jutott. A gyakorlat e tekintetben az volt, hogy a majorátusi jószágok becsértékének másfél százaléka fizettetett.

Ezen a czímen Széchényi önként felajánlott tizenkétezer forintot. «Olyan időkben élünk» – írja az udvari kamarának – «a mikor a jó polgárok, ő felsége hű alattvalói, mind nagyobb és nagyobb áldozatokat kötelesek a haza oltárára felajánlani. Miként ekkorig mindenkor bebizonyítottam alattvalói hűségemet, ezt ezentúl is bebizonyítani óhajtván, most erőmet meghaladó ajánlatot nem tehetek.«[444]

A magyar udvari kamara 1814 tavaszán mind az ügy érdemében, mind a felajánlott összeg elfogadása tekintetében kedvező fölterjesztést tett.[445]

Azonban a bécsi udvari kamara szükségesnek látta annak igazolását, hogy az 1677-ben kiállított királyi adománylevél alapján kapott jószágokba Széchényi György érsek szabályszerűen bevezettetett.[446]

Valószínűleg azért, mert az igazoló okiratok feltalálhatók nem voltak, Széchényi a majorátusokhoz kijelölt birtokok tekintetében elhatározását megváltoztatta és 1814 november 1-jén egészen új előterjesztést tett.

Eszerint az első majorátusnak szánta Sopron megyében Ivány falut, a cséri pusztát, az ötödfélezer hold kiterjedésű nagy erdőt és két soproni házat; a másodiknak Zala megyében Pölöske, Bak, Tüttös, Naprádfa falvakat, két pusztát és a kanizsai házat; a harmadiknak Somogy megyében Felső- és Alsó-Segesd falvakat, egy pusztát és a pesti papnevelő-intézettel szemközt levő házat.

A föltételek egyikében a majorátusokból kizárta a papokat, szerzeteseket, elmebetegeket, továbbá azokat, a kik a katholikus vallástól elpártolnak, végre azokat is, kik nem katholikus vagy nem «régi nemes családból» származó nővel lépnek házasságra.[447]

Ezen alkalommal Széchényi hajlandónak nyilatkozott a kincstár részére felajánlott összeget 15,000 forintra fölemelni.[448]

Most már nehézségek nem merültek többé föl. Ferencz király 1815 szeptember 7-ikén Párisban írta alá a megerősítő okiratot.[449]

Széchényi Ferencz egyébiránt abban állapodott meg, hogy a tervezett majorátusok birtokait élethossziglan a saját kezelésében tartja meg, ellenben többi birtokait fiai között azonnal felosztja és nekik tényleg átadja.

Miként minden tettében magasabb erkölcsi és elvi szempontok lebegtek szemei előtt, úgy ezen utóbbi szándékát is ilyenek irányították. Ezeket érdekesen fejtegeti ő maga:

«Mivel több szomorú példák e mostani világban, arra mutatnak naponkint, hogy a fiúk, kik atyjok éltében a reájok utóbb esendő értéknek mennyiségét nem tudják, annak fejében vagy szám és határ nélkül költenének, vagy ha azt nyilván tenni nem merészelnék, alattomos és annál inkább terhes adósságokba esnének, és ez által midőn atyjok halála történik, jó híreknek és neveknek elvesztegetésével vagy koldusságra jutnának, vagy pedig takarékos és becsületeket fentartó testvéreiknek terhekre és károkra lennének a jószágoknak felosztása alkalmatosságával; ugyanazért, ámbátor mindezekre nézve kedves fiaimat nem félteném, ismervén azoknak nemes gondolkozásokat és becsületek fentartására törekedő indulatjokat: mégis részszerint, hogy őket értékjeknek valóságos ismeretségébe és tudásába jókorán helyheztethessem, részszerint, hogy éltemben még kiláthassam és tapasztalhassam, fiaim közől melyik légyen az, a ki tovább is nemes, de takarékos élete, jövedelmeinek gyarapítása és reászállandó ősi adósságoknak lefizetése által leginkább találná meg gyermekeim kedvekért áldozott sok izbeli fáradozásaimat és megérdemelné, hogy (fentartván ez által önnön maga és atyjának is becsületes s jó nevét) megjutalmaztassék még holtom után keresményeimnek azon részével is, a melyeket a nékik általadottakon felül szabad dispositiómra fentartottam: jószágaimat ... osztottam fel közöttük.»

A felső vidéki, a csokonyai és marczali uradalmak, a zala- és vasmegyei jószágokkal voltak felosztás alá kerülendők.

Ezeknek évi jövedelmét 351,686 forint összegben számította ki. Ezen számításnál nem a tényleges rendkívűl magas gabonaárakat, hanem azokat, a melyek a rendes pénzviszonyok között érhetők, számíttotta; továbbá csak a főbb jövedelmi forrásokat vette tekintetbe. A fentebb kimutatott összegből a vetőmag és a conventiók értékét levonván, 283,393 forintot állapított meg tiszta jövedelem gyanánt, melyet az ősi adósságok törlesztésével és a kamatok fizetésével terhelt meg; oly módon, hogy a három fiú együttesen az első három évben 180,000, a következő három évben 170,000, majd három éven át 160,000, végre azután, az adósság teljes törlesztéseig, évenkint 150,000 forintot fog fizetni. Eszerint a minimalis tiszta jövedelem, a melyre egy-egy fiú számíthatott, 34,464 1/3 forintra volt előirányozva.

A jószágoknak három csoportba osztásánál azon volt, hogy a kiszámított tiszta jövedelem egyenlő legyen és – mint maga írja – «minden fiú mindennémű beneficiumokban, a mennyire csak lehetett, részes legyen, és a hol azon quantitás és qualitás ki nem telhetett, az más beneficium által kipótoltassék», e mellett pedig a jószágoknak apróbb részekre való feldarabolása elkerültessék.

Lajosnak osztályrészül jutott a horpácsi kastélylyal: Horpács, Gógánfa, Kövesd, Pereszteg, Vejke, a nagy erdőből ezer hold, egy soproni major, Nagy-Kutas, Egenföld, Hidvég, a nemeskéri birtokrész, Egervár, Boldogasszonyfa, Gösfa, Dénesfa, az oszkói és ujlaki birtokrészek, Somogyvár Váraljával és a buzsáki birtokrészek, Kőröshegy, Gyúgy, Pusztaszemes, Juth, Maros, Homok, Szentgyörgy, Szulok, Kálmáncsa, Tóth-Szent-György és Mereny.

Pálnak az apáthi kastélylyal: Lövő, Ujkér, a nagy erdőből kétezer hold, egy soproni major, Apáthi, Olád, Nagy- és Kis-Seé, Magyaród, a kolomi puszta, Marczali, Kis-Bize, Gadány, Táska, Látrány, Lölle, Lábod, Bolhó, Heresznye;


114. AZ OSZTÁLYLEVÉL ZÁRADÉKA.

Istvánnak a czenki kastélylyal: Nagy- és Kis-Czenk, Bors, Hidegség, Homok, Hegykő, a nagy erdőből kétezerkétszáz hold, Szentgyörgyvár, a mándi puszta, Zala-Szent-László, Sénye, Csokonya, Tarnócza, Györgyös, a kútfői puszták, Komlósd, Szentes, Péterhida, Barcs a drávai erdővel, Darány, az aranyosi puszta, Visonta, Rinya-Ujlak, Gyékényes és Zákány.

Az osztályra vonatkozó megállapodások Czenken 1814. évi augusztus 31-ikén hiteles okiratba foglaltattak, melyet a szülők és a három fiú aláírásukkal és pecséteikkel láttak el.

Másnap azután a három fiú még egy külön köszönő és kötelező iratot állított ki, mely így hangzik:

«Minekutánna kegyes atyánk tsupán hozzánk szüntelen viseltető kegyességéből tegnapi napon, azaz 1814-dik esztendőnek augusztus holnapnak 31-dik napján, még éltében megosztott és ezen alább irott napon még azon különös kegyelmességgel és leereszkedéssel is mi hozzánk gyermekeihez lett volna, hogy azt (a mire az atyák soha sem kötelessek, tudniillik ősi jószágaik kormányozásáról számot adni), mégis e mai napon meg tette volna; hogy tehát mi is ezen ritka példán kegyelmét némüképpen meg hálálhassuk:

Köszönnyük először kegyes atyánknak érettünk tett szüntelen való fáradozásait és iparkodásait, mellyek által nem tsak hogy ősrűl reá maradt és egy millióm és két száz ezer forintokból álló adósságokat azon változó és terhes üdők alatt nem szaporította volna, mellyekben éltt, hanem hogy atyai értékjét, némely jószágoknak purizatioja, többeknek a veszedelmes pöröktől lett megszabadíttása, uyaknak acquisitioja és mind ezeknek ki mérése, regulatioja, számossabb bozótok és motsárok ki száríttása, irtások ki fizetése, szükséges épületek fel építése, minden gazdaságbéli szereknek, marháknak szaporíttása, és az egész gazdaságnak jobb s hasznossabb karba lett helyheztetése által annyira gyarapította volna, hogy midőn akkori időben a reá jutott atyai jószágok a fenn említett ősi adósságoknak securitására is tsak szüntelen való iparkodással és takarékossággal lehettenek elégségessek (a mint az elé mutatott irások bizonyították), most nyoltzszor annyi biztosságba és bátorságba hozattak légyen.


115. SZÉCHÉNYI FIAINAK KÖSZÖNŐLEVELE.

Köszönnyük másodszor, hogy leány testvéreink között örökké fenn tartandó egyesség kedvéért, azokat is kegyes atyánk nemes ki házosíttások után mint öreg atyai és anyai, sőtt maga keresménybéli ingó és ingatlan értéke után törvényessen reájok esendő jussok iránt egy és egy százezer forintokról szólló obligatorialissával ki elégétette.

Köszönnyük harmadszor, hogy ámbátor acquisitioinak nagy részét már tegnap közöttünk az ősi jószágokkal egyetemben fel osztotta volna, mégis familiánknak utóbbi boldogságára, díszére és fentartására némelly részét még majoratusoknak fel állíttására szánta légyen.

Köszönnyük utóllyára, hogy mivel még magunknak a gazdálkodásnak tudománnyáról és kormányozásáról elegendő creditumunk nem lehet, kegyes atyánk magának ugyan nagy terhével, de nékünk annál nagyobb könnyebbségünkre a fenn emlétett ősi adósságoknak lassankint léendő ki fizetését és az azoktól esendő intereseknek rendes le szolgáltatását magára vállalta; holta után pedig (mellyet a jó Isten késő üdőre hallaszon) kegyes anyánkra bizta, olly formán, hogy mink, mint ezeknek feiben, mint kegyes szülőinknek érdemes és characterjekhez illendő kitartásokra kiki közüllünk e következendő fizetésekre köteleztessék, tudniillik: a három első esztendőkben 1815-diki junius 15-ikétől számlálván, 1818-diki juniusnak 15-dik napjáig hatvan ezer forintokat, öszvösen egy száz nyolczvanezer forintokat; a három következő esztendőkben, 1821-iki junius 15-dikéig mindegyike 56,666 forintokat és 40 krajczárokat, vagy mind a három öszvössen egy száz hetven ezer forintokat, az azután következő három esztendőkben, 1824-dikig kiki 53,333 forintokat és 20 krajczárokat, vagy öszvössen egy százhatvan ezer forintokat; az azután következő esztendőkben pedig 50,000 forintokat, vagyis öszvössen mind a három egy száz öttven ezer forintokat, és pedig mindenkor fertályonkint négy ízben, junius, september, december és martius 15-dikén fizetni köteleztessünk mind addig, miglen az adósságok le nem fizettettek vagy köztünk fel nem osztatnak.

Alázatos köszönettel vévén tehát ezen tsupán hasznunkra tzélzó intézetét kegyes atyánknak, arra kötelezzük magunkat ezen irásunknak erejével, hogy mi ezen fenn kitett summákat nem tsak az ott ki szabott terminusokban okvetetlen, hanem még azon környülállásokban is a pénznek egész valóságában fizetni fogjuk, habár a most follyó vagy utóbb talán béhozandó pénzeket némelly és akármelly változás érné, vagy mi reánk akármelly titulus alatt királyi vagy országbéli adózások és más efféle terhek esnének, meg lévén abban győződve, hogy az illetén esetekben (mellyekben kegyes szülőink úgy is számtalanul voltak és vélünk soha mégis meg nem éreztették) kötelességünk mint őket bátorságos nyugodalomba helyheztetni, mint pedig creditumunkat fenn tartani.

Végtére fogadjuk kegyes szüleinknek nemes szavunkra, hogy mivel ők még éltekben a jószágoknak kezünkre lett botsátása által tellyes bizodalmokat hozzánk még a világ előtt is ki mutatták volna, mi is ezen bizodalmat nemes, de takarékos és rendes gazdálkodással meg érdemleni és még annál is inkább erősíteni fogjuk.»

V.



Széchényi Ferencz gyermekeinek viszonya egymáshoz. Az unokák. Családi élet a czenki kastélyban. Gróf Batthyány Miklósné tréfás albuma. Széchényi Ferenczné 1816-iki születésnapja. Az emlékalbum. A család hálaimája a Gondviseléshez. Széchényi István verse anyjához. Széchényi Ferencz intelme külföldi útra induló István fiához. István úti levelei. Vágyakozása a családi kör után. Az anya jóslata fiának nagysága felől.

A három fiú lelkiismeretesen teljesítette a nemes szavakkal kifejezett fogadalmat. Gyengédségüket, a melyet szüleik iránt ekkorig tanusítottak, még fokozni látszott a háladatosság érzése. Önállóságuk és vagyoni függetlenségük biztosításával a családi összetartozás bensősége nem lazult.

Lajos házasságából három fiú és két leány származott; amazok közül a legifjabbikat 1815-ben elragadta a halál. Három évvel előbb húnyt el az egyetlen gyermek, mely Pálnak 1811-ben az angol Meade Carolinával kötött házasságából született. István – mint köztudomású – sok évvel szüleinek kimúlta után nősült. Batthyány Miklósné és Zichy Ferdinándné házassága gyermektelen maradt.

Az egész család sűrűn találkozott a czenki kastélyban, hol kedélyes, derűlt élet folyt, színi előadások, bohókás szórakozásokkal váltakoztak. Bepillantást enged ezeknek intim részleteibe egy érdekes családi emlék: Batthyány Miklósné albuma, melynek lapjait vízfestéssel könnyedén odavetett ügyes rajzok töltik be, mintegy pillanatnyi felvételekben örökítve meg a család tagjainak és az őket látogató rokonságnak szórakozásaiból a legjellemzőbb motivumokat.[450]

A Széchényiek családi életében uralkodó nemes harmóniának komoly oldalát világosítja meg egy másik emlék, az a díszkötésű album, melyet anyjuknak születésnapja alkalmával 1816-ban nyújtottak át gyermekei, prózai és verses emlék-szerzeményeik gyűjteményével.

A nagy ívrétű kézirat vörös borjúbőrbe kötött, aranykapcsokkal diszített táblájának belső felét Széchényi Ferenczné Festetich Júlia grófnő olajfestésű mellképe foglalja el, melyet aranykeret vesz körül s zöld selyemtakaró fed. A hártyalapok elsején a Festetich grófok czímerével, virágkoszorúval s «Elfelejthetetlen» felirással ellátott áldozati oltár látható, melyen papi ruhába öltöztetett alak égő áldozatot mutat be. A következő három lap arany-, ezüst- és bíbor-betűkkel írt szövege Festetich Júlia grófnő nevét, továbbá latin, magyar és német nyelven az ajánlást tartalmazza; mindhárom lapot finom kivitelű tollrajzban széles keret övezi, felül felhők között a hit, remény és szeretet jelvényeivel. A következő négy lapot hálaimádság foglalja el magyar és német nyelven. Külön lapon vannak a grófné életrajzi adatai összeírva, s ugyane lap alján meg van említve, hogy a rajzokat Hirsch Tamás mérnök, udvari számvevőségi tisztviselő készítette s ugyanő írta a szöveget is. Az album többi lapjait Széchényi Lajos és felesége, Clam-Gallas Lujza grófnő, Batthyány Miklósné Széchényi Francziska grófnő, Zichy Ferdinándné Széchényi Zsófia grófnő, Széchényi Pál és felesége, lady Caroline Meade, Széchényi István, Mesnil Mária és Jozefin bárónők, végül gróf Batthyány Miklós magyar és német versei foglalják el.


116. KÉPEK GRÓF BATTHYÁNY MIKLÓSNÉ ALBUMÁBÓL.[451]


A hálaima, mely Széchényi Ferencz és gyermekei nevében van tartva s minden valószinüség szerint magától Széchényi Ferencztől származik, a következő megható szavakban tolmácsolja a család köszönetét a Gondviselés iránt, mely oly páratlan jóságú hitvessel és anyával ajándékozta meg őket:

«Örök mindenható felséges Ur Isten, kit nem tsak a megfoghatatlansága, tulajdonsága és örökkévalósága miatt, hanem abban a porban is, mellyet teremtett, de főképpen a maga képére felmagasztaltatott emberben alázatossággal, szeretettel és hálaadó szivvel tsudálnom, ditsérnem és imádnom kell, Neked köszönöm, hogy engemet is méltatlan létemre nem tsak e porból halhatatlan emberi méltóságra felemeltél, hanem még egy ollyan hitvessel (anyával), segítő társsal és barátnéval is e földön megáldani méltoztattál, kinek társaságában ezen aggodás, szenvedés és gyarloság völgyében vigan vándorolhattam, az ő hozzád viseltető buzgó szeretetéhez magamét kapcsolhattam, vele együtt kezeimet a hálaadásra fel emelhettem, tőle betegségeimben ápolgattatván, kötelességeim gyakorlásában erősíttetvén és általa a jóságos tselekedetekben segíttetvén, őtet nem külömben mint egy tőled vezérlésemre rendeltt őrző angyalt tekénthettem és tisztelhettem. – Oh Uram, nagy, véghetetlen nagy vala ezen ajándékod azon sok rosszért, mellyel én háláadatlan neked azt viszontagoltam. – De Te az igaz töredelmes szívet meg nem veted, melly a maga méltatlanságát érzi és azért szined előtt a bűnös bátran megjelenhet, hozzád kegyelemért follyamodhat, Téged kérhet, és a Te irgalmasságodtol, melly a világ minden bűneinél nagyobb, minden jot reménlhet.




A GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZNÉ SZÜLETÉSNAPJÁRA KÉSZÜLT
EMLÉKALBUM AJÁNLÁSA.[452]



117. GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZNÉ EMLÉKALBUMÁNAK CZÍMKÉPE.


Meg lévén tehát győződve ezen felette nagy joságodrol, artzra borulok előtted, és a Te kimerithetetlen kegyelmedtől áldást kérek édes hitvesemre (anyámra) – jutalmazd meg néki igazságodhoz képest azon jokat, mellyekben engemet és más, tanáts, vigasztalás és segitség nélkül szűkölködőket örömest és bőven részesitett, botsásd meg néki a Te véghetetlen irgalmaságodbol, ha talán a velünk született emberi gyarloságbol ő is hibázott volna. – Oh, valojában akaratja ellen történt az, minthogy ő igen szeretett, tellyes lelkéből szeretett Tégedet és a Te kedvedért a Lázárt, az özvegyeket és az árvákat – Tőlöd gyakran és érzékenyül meglátogattván, meg tsüggedhetlen lélekkel békességessen tűrte a Te keresztedet, szent akaratodban megnyugodván, és midőn könyörgésében meghallgatattván, áldásodat és a benned helyheztetett bizodalmának jutalmát Tőled vette volt, oh akkor könyár boritotta el a Te szent akaratodra fügesztett szemeit, mellyet is korántsem az elbizakodás, hanem az allázatosság és érdemetlen létének megesmérése fakasztott ki szivéből. Nemzetére, vagyonyára és elméjére nézve másoknál fővébb és nagyobb, még is ugy tekénté egyébb felebarátját, mintha vérséggel lenne hozzája kapcsolva. – Egyedűl Te benned kevélykedett, a Te szent igéd volt az ő könyvtárja, a visgálodása köteleségeinek megtudása, az élete a Te szent példád, és a világa az örökkévaloság. – Igy hagytad nekem őtet követő példáúl és felserkentő eszközűl azon boldog tzélnak elérésére, mellyet Te szent véreddel hiveidnek ki mutattál, mondom azon felséges örökké üdvezitő tzélnak el érésére, – melly az embert angyallá, a bűnöst szenté és a gyarloságnak örökössét Krisztus atyafiaivá, és a mennyben örökössévé változtatya és hozzá kaptsolya.


118. GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZ ÉS FIAINAK IMÁDSÁGA.



119. GRÓF SZÉCHÉNYI ISTVÁN VERSE ANYJÁHOZ.


Ott álitsd nagy Isten, kedves hitvesemet (anyámat) melléd, ott arasson bőven azon jo mag után, mellyet itt szorgossan el vetett, és ugyan ott add ujonnan, és örökre azon öszve adássomra áldásodat, mellyel engem e világban boldogul hozzája kaptsoltál, hogy Téged Atya, Fiu és Szentlélek Isten szüntelenűl vele együtt ditsérhessek, magasztalhassak és imádhassak.

Halgasd meg Uram könyörgésemet és könyörülj rajtam. Amen.»
A gyermeki hála és szeretet hangján szólanak azok a versek is, a melyekkel Széchényi Ferencz gyermekei édes anyjuk iránt táplált jó kívánságaikat szavakba öntötték, s közvetlenség, melegség tekintetében első helyen áll közöttük Széchényi István verse, az első költői kisérlet, a melyben a legnagyobb magyar érzelmi világa előttünk megnyilatkozik.

Ha mind azt, mit szivem érez, tollammal leírhatnám,
Mind azt, mit tsak néked köszön, méltán elől adhatnám,
Boldog volnék,
S nem busolnék.
De hogy írja le a számát ezer aggódásidnak?
Hogy köszönje tanátsidnak, hogyan fáradásidnak
Számos nemét
És érdemét?
Ime tűz és fegyver között imádsággal tartottál,
Beteg ágyaimban gyorsan te magad apolygattál,
Te oktattál,
Tanátsoltál.
Te plántáltad szívemben a jót, melyben vagyok s leszek,
S a mi tsekélyt Isten, Uram s Hazámért utóbb teszek,
A te munkád.
S azért reád
Szályon hálaadásom mellet az Istennek áldása,
Attul lelked gondjainak jutalmát hogy láthassa.

Széchényi Ferencz viszonyát gyermekeikhez semmi sem jellemzi hívebben, mint az a megható levél, a melyet István fiához, mikor az 1817 tavaszán hosszabb külföldi útra indult, intézett:

«Kedves fiam! Miután ezrededhez utazol – s én távolléted alatt Istenemtől e földi vándorlásból elszólíttathatom, – ennek következtében nem láthatlak többé, – nem szoríthatlak haldokló szivemre, – s halálos ágyamon nem részesíthetlek az utolsó atyai áldásban, melylyel ez alkalommal talán jelenlevő testvéreidet Isten kegyelméből megajándékozom és megnyugtatom; azért most akarlak téged ebben részesíteni a Mindenható jelenlétében az összes szülőknek gyermekeikkel szemben tőle adott teljhatalom, erő és szeretet alapján.

Megáldalak tehát az Isten, az örök s mindenható teremtő, az atya és bíró nevében, a fiú Isten, legkönyörületesebb megváltónk, közbenjárónk és testvérünk nevében, a szent lélek Isten, tanítónk, vigasztalónk és üdvözítőnk nevében, – e legszentebb egyháromság legyen mindened mindenben – világosságod a hitben, – utad a vándorlásban – s igazságod a cselekvésben.

Miután azonban bármely szent ténykedésnek (mint a szűlők áldásának is) kiosztása vagy elnyerése hatástalan s Isten előtt mit sem érő azoktól, kik felebarátaikra szivükben neheztelnek, én mindazt, a mi veled szemben bármikor is bánthatott vagy gyötörhetett volna, szivből megbocsátottam s ezt most, a Mindenható jelenlétében megújítom; kérlek tehát téged is, bocsáss meg nekem, ha rossz példámmal szavaim vagy cselekedeteim közben esetleg megbántottalak, – engedékenységből (ott, a hol meg kellett volna tennem) nem intettelek, vagy büntettelek, – s nem világosítottalak fel eléggé, hogy a keresztényi és polgári kötelességek figyelembe vételével egykor Isten és embertársaid előtt kedveltté és hasznossá válhassál. – Bocsáss meg nekem s kérd az Istent, hogy ezért engem, mint egykor Heli főpapot gyermekeiért, felelősségre ne vonjon s meg ne büntessen.

Hogy azonban a magam részéről is e rettenetes büntetés elkerülésére a lehetőt megtegyem, egyet s mást ezennel ismételni akarok előtted, s mint atya és barát ismét figyelmedbe ajánlani mindazt, a mit egyszer s másszor alkalomadtán tanácsoltam s úgy örök, mint földi boldogságodra megjelöltem.

Egy bölcs azt mondja: «Az ember olyan, mint egy könyv. – Az ifjúság a bevezetés, – ha ez jól van megírva, akkor jó írót várhatunk», – hogy azonban ezzé lehessünk, életmódunkat a legigazabb és legrégibb tanítások és példák szerint kell berendeznünk, – ezek között a legigazabb és legrégibb kétségkívül a mi Urunk Jézus Krisztusé.

Jézusunk tanítása és élete legyen tehát a támasz, melyen férfikorodat elérni s aggkorodat gyámolíthatni törekedned kell. – Ne szégyeld ama Isten képét nyilvánosan elismerni, kinek hasonmása lettél. – Kerüld az embereket és könyveket, sőt saját eszedet is, melyek teremtődtől eltávolítanak, jóltevőddel szemben hálátlanná, s jövendő bíráddal szemben közönyössé tehetnének; mert csak azt, a ki őt elismeri, fogja ő is a döntő nagy napon elismerni.


120. GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZ BÚCSULEVELE FIÁHOZ ISTVÁNHOZ.[453]


A katholikus egyház legyen halálodig tanítód, mestered, mert Isten maga tett születésed és katholikus szüleid által tagjává és választott ki milliók közűl; – ha tehát ez Istentől kiválasztott egyházat, előljáróit, kormányzóit méltóan tiszteled, akkor a nagy alapítót, Istent, tiszteled, s ezzel önmagadat, mint annak tagját.

Az összes emberek testvéreid, mert atyád, az Isten, az ő atyjuk is, azért senkit se ítélj, kárhoztass, szomoríts, mert a ki mást ítél, maga is meg fog ítéltetni.

Ha mindennapi ébredésedkor meggondolod, hogy semmi sem vagy, semmit sem bírsz és semmit sem tudsz, akkor lehetetlen, hogy az ne jusson eszedbe, és ne késztessen hálaadásra, a ki által vagy, a ki által valamit bírsz s a ki által valamit tudsz, – e rövid gondolat tehát kisértetve ezekkel: «Uram, hiszlek, reméllek, szeretlek és dicsőítlek» – Isten előtt, embertársaid előtt s önmagad előtt meg fog alázni, – a mi számodra egész napon át, sőt napjaid végeztéig annál szükségesebb, mert (bocsáss meg érte) az Istentől érdemetlenűl nyert ajándokai a születésnek, külsőnek, értelemnek, vagyonnak önszeretetedet már is nagyon felkeltették, s egyelőre ugyan csak ifjúi tetszelgést, becsvágyat és hiúságot ébresztettek benned, később azonban csalhatatlanúl büszkeséget, irigységet s minden egyéb a becsvágyat kisérő hibát meg fognak teremteni. – Találóan mondja egy bölcs «A ki az egész világtól becsültetni és dicsértetni akar, annak a bolondokat nagyon, a jóravaló embereket kevéssé kell becsülnie»– keresd tehát inkább az utóbbiak tetszését és becsülését, s távolítsd el magadtól a mérget, melyet romlásodra hoznak azok, kik tehetségeidnek, bátorságodnak s egyéb jó tulajdonaidnak tömjéneznek. – A közvélemény ugyan mindnyájunknak olyan bírósága, melyet sohasem szabad elutasítanunk, de feltétlenül elfogadni s csupán azt keresni sohasem kell, mert a bírák legnagyobb része hízelgő, barát vagy irigy, kik csak addig szavaznak javunkra, míg szavazatuk hasznukra szolgál. – A férfias önérzet megvet minden czégért. A papagájnak szüksége van hírneve megóvására tarka tollaira, nem úgy a fülemilének vagy pacsirtának. – Ezért Istentől nyert tehetségeiddel az Isten dicsőségére sáfárkodjál, nehogy közszemlére kitéve, méltatlanok, hozzá nem értők és rosszakarók által bemocskoltatva, Isten által elvétessenek s más, jobban gazdálkodónak adassanak.

Legnevetségesebb az emberben a büszkeség származására és külsejére, mert ezekhez egyáltalán nem járult hozzá, – de mindkettőt megbecstelenítheti és megváltoztathatja, ha az elsőt alatta álló embertársaival, főleg az érdemesebbekkel érezteti, az utóbbit pedig különbőző dolgokkal, erőinek pajkos megfeszítésével, vagy ugyanazok túlságos finomításával gyengíti és satnyává teszi, – mennyire jótékony és vonzó mindenki előtt egy leereszkedő, barátságos tekintete az előkelőbbnek, s mily világosan és meggyőzően tanuskodik az ifjú s a férfi tisztasága mellett a tisztán és mértékletesen megőrzött külső? – Csak az ilyen ember igazi hasonlatossága közöttünk az Istennek, mert a származás méltóságával a kedvességet s a testi szépséggel a tisztaságot köti össze. – Csak annyira becsüld tehát, kedves fiam, származásodat, hogy meg ne becstelenítsd, s viselj több gondot tested épségbentartására, hogy szellemed és lelked, melyek benne laknak, tovább is mívelhessék a jót, s tested gyöngeségei és termeted fogyatkozása idővel ne tulajdoníttassanak olyan okoknak, melyeket meg nem érdemelsz, melyek azonban, sajnos, a közvéleményben állandóan meg szoktak maradni, mivel manapság (talán nem is ok nélkül) a külső fejlődés hiányát rendesen a korai és mértéktelen életnek kell tulajdonítanunk.

E nevetséges elbizakodás származásunk fölött a fiatal emberben rendesen együttjár az értelmi elbizottsággal, mintha ezt szükségszerüen őseink vérével kellett volna örökölnie. – Mindazonáltal, a mint a tapasztalás ma éppen az ellenkezőről győz meg bennünket, magad is be fogod látni, hogy...[454] hová leszármazója csupán szórakozásból jár, figyelmen kivül hagyva a kifüggesztett czímereket, melyeket nevének alapítói lelkesítés s szolgálataik utánzása czéljából helyeztek ide. Te, kedves fiam, eddig ugyan még kivételt képezel ez általános, szomorú tapasztalat alól, mert az államot szolgálod s ismereteidet tágítani törekszel, melyeket (ha iskoláidat szüleid kivánsága és akarata szerint végezted volna) előbb sajátíthattál volna el. – Mivel ez nem történt így és a szükségeseket (hogy egy államot kormányozhass, hadsereget vezényelhess, családod jogait megvédhesd, hazádnak szolgálhass, jószágaidat gondozhasd s felebarátaidat boldogíthasd) még pótolhatod, – nem fogod rossz néven venni jóakaró atyádnak, ha a felsorolt lényeges ismeretek megszerzésénél a következőket ajánlja. – Először eltávolítását az összes értéktelen, vagy a hitet, szivet s erkölcsöket rontó regényeknek, füzeteknek stb., s erkölcsös, történeti, statisztikai vagy katonai munkák beszerzését. – Másodszor saját meggyőződést, hogy a nyelvek, melyeket igazán dicséretes szorgalommal megtanultál, s a rövid, felületes beutazása néhány országnak még nem elegendő, hogy egykor az állam hasznára légy, s az utókor háláját kiérdemeld, vagy (mi a legfontosabb) Istenednek egykor a neked bőséggel ajándékozott kegyelmekről beszámolj. – A legbölcsebb az, a ki azt hiszi, hogy mit sem tud, de tudatlanságának e megismerését csupán az éri el, a ki folyton többet törekszik tudni, és nem az, a ki azzal hízeleg magának, hogy mindent belát s mindenről beszélhet és ítéletet mondhat. – Kis embernek gyakran nagy az árnyéka, de ez természetesen csupán csak árnyék, melyet mögötte lenyugvó napja okoz. Azért mondá találóan Montaigne, hogy a tudás és képzettség némelyek kezében kormánypálcza, a legtöbbeknél azonban harlequin-vessző. – Kedves fiam, vedd egy bölcs tanácsát útmutatódul, a ki azt mondja: Mindarról, a mit nem tudsz, hallgass, s mindarról, a mit tudsz, beszélj keveset. Mert igaz ugyan, hogy az öltözete szerint fogadunk mindenkit a belépésnél, de csupán a szerint kisérik ki, a mint viselkedett.

Ebben téved leginkább a fiatal ember, ki a ma uralkodó fecsegő és zabolázatlan társadalmi divattól, s tartalom nélkül felvett fogalmaktól elvakultan, hallgatóságtól körülvéve, asszonyoktól dicsértetve s hízelgőktől bámultatva, irányt szab a társaságban, cselekedeteiben s ruházatában másoknak mintaképül akar szolgálni, s mindaddig annak is látszik, míg egy újabb szabású ki nem szorítja a divatból, mint egy elhasznált ruhadarab félre nem dobatik, s tollaitól, melyek csupán külsejét takarják, meg nem fosztják. – A szerénység, visszavonultság és illemtudás ma természetesen ritkán hoznak szerencsét, de mindenesetre mindig jó őrei a szerencsének, – s ezek fognak téged is, jó fiam, sírodig megőrizni s halálod után kisérni, ha emlékül hagyod utódaidnak.

Légy inkább szóbeszéd tárgya a világ előtt,
Mely elvakultan hozza ítéletét;
Önérzeted emeljen fel,
Légy tudatában értékednek.
Tekints büszkén az irigyek
És gyermekek gúnyára.

Nem kevésbbé veszélyes zátony egy dicsőségszomjas és hiú fiatal ember számára a gazdagság. – Te, kedves fiam, e tekintetben is milliónyi embertársaid között megáldattál jóságos teremtőd által. – Kitűnő bizalmával helyezett állásodra, hogy kegyelmét szétoszszad, gondoskodj a szegényekről, özvegyekről és árvákról. – A pénz tehát csupán el van helyezve nálad s nem a te tulajdonod, mert nem azzal lépsz az ítélőszék elé, hanem csupán az elszámolás kötelezettségével. – Ez indítson téged a pénz becsülésére, ha könnyű megszerzése arra birhatna, hogy nem a szükségest, hasznost, tisztességest, kényelmest, hanem a haszontalant, kérkedőt vagy ártalmast és vétkest szerezzed meg rajta. – Alattvalóid verejtéke ez, némely beteg s szükséget, éhséget és szomjúságot szenvedő munkás könnyei tapadnak e pénzen. – Hogy ezeket felszárítsd, a pénz jelentékeny részének az összes szenvedők atyja nevében vissza kell kerülnie hozzájuk – ebből könnyen beláthatod, mennyire szükséges e szegénypénztárnak megfelelő állapota, rendje s a gondozó figyelme, hogy az alárendelt sáfárok hasznára váljék. Ha ezek benned a tudományt, igazságosságot, rendet, a kitartó szorgalmat és a jótékonyságot látják, akkor ők is becsületesen, szorgalmasan s igazságosan fognak szolgálni s emberségesen fognak bánni alattvalóiddal ... Még egy második ajándékról kell itt megemlékeznem, melyet a jóságos Istentől nyertél s melyet nagy gonddal kell őrizned. – Ez ajándék a szived, a mely legnagyobb örömemre számos esetben könyörületesnek, jótékonynak s igazán nemesnek bizonyult. – Tartsd fenn s őrizd meg benne e gyöngéd érzést. – Az istenség egy szikrája ez, melynek soha sem szabad kialudnia, hanem mindig magasabban és jótékonyabban kell lobognia. – Viselj azonban arra is gondot, hogy jóságod gyöngeséggé ne fajuljon – s ezzé lesz könnyenhivésünk által, hiúságunk által s gyorsan és könynyen felizgatható, felhevülő érzékenységünk által, mit a hizelgők, dicsérők, külsőleg szolgák és barátok, az önszeretet, dicsvágy s köztetszés felébresztésével szoktak felkelteni és izgatni. – Óvakodjál, jó fiam, ezektől s fordulj szived minden érzésével először ahhoz, a ki azt teremtette, Istenhez. – Sohasem fogja megtagadni támogatását, ha hozzá fordulsz s úgy a saját, mint más emberek segélyénél többre becsülöd. – Mit is tanácsolhat egy ember (a ki bizonyos körülmények között magán sem tud segíteni) egy másik embernek, ha az Isten szellemétől nincs áthatva. – «Jól és találóan mondja azért egy bölcs, «hogy az emberek ugyan kifeszítik a vitorlákat, elhelyezik az árboczokat, s mindehhez olyan komoly arczot vágnak, mintha előkészületeik csalhatatlanok volnának, de a felsőbb lény, ki a kormány mellett ül, mosolyog s azt mondja: Igy legyen s nem másképen.»

Befejezem végre, kedves jó fiam, hozzád intézett utolsó szavaimat – s újolag megáldalak, és remélem, hogy a síron túl is megáldhatlak. – Szived kezeskedik érte, hogy Isten előtt gondolsz néha rám, hogy a legjobb anya vígasza, a kedves testvérek öröme, az állam reménye, az ifjúság dísze, szolgáid gondviselője, alattvalóid oltalma – a szegények, özvegyek és árvák támasza s főleg hitsorsosaid példányképe leszesz. Atya Isten, Fiú Isten és Szent Lélek Úrísten hallgassátok meg könyörgésemet. Amen, amen, amen.»[455]


121. GRÓF SZÉCHÉNYI ISTVÁN BRUSSAI LEVELE.


Széchényi István ezt a levelet úgyszólván talizmán gyanánt becsülte meg és őrizte; szüntelenül mellén viselte.

Levelei, a melyekkel délről és keletről szüleit fölkereste, mutatják, hogy sem érzelmei, sem az a mód, a mint azokat kifejezésre juttatja, az évek folyamán nem módosultak.

Rómából a huszonhét éves férfiú így ír: «Szerencsétlennek érzem magamat, mert Öntől édes atyám és anyámtól régóta egy sort sem kaptam. Elgondolhatják, hogy minél gyérebb híreim vannak Önök felől, annál melegebben foglalom Önöket imádságaimba; ez egyedüli vigasztalásunk, a mikor azoktól, a kiket szeretünk, távol vagyunk.»[456]

Mikor azután Konstantinápolyból a szent-földre készül, atyját kéri, hogy áldásában részesítse. «Ha erre gondolok, semmiféle szerencsétlenségtől sem félek.» Anyját pedig biztosítja, hogy engedelmes fia van, kinek leghőbb óhajtása az ő tanácsait követni, parancsait teljesíteni. «Szeretem Önt; mindig igyekezni fogok hálámat, ragaszkodásomat bebizonyítani; égek a vágytól Önt viszontláthatni.»[457]

Kis-Ázsia tündérszép tájain így sóhajt föl: «Egyetlen óra sem múlik el a nélkül, hogy mindkettőjükre ne gondolnék, mindkettőjüket imáimba ne foglalnám. Vajha újból gyermek lehetnék. Bizonyára nem okoznék Önöknek annyi gondot és bánatot, amennyit ekkorig már szereztem!» .... «Ön, kedves jó atyám és hőn szeretett anyám, az életben legkedvesebb, legdrágább javaim. Talán még képes leszek néhány derült órát szerezni Önöknek.»[458]

Hazafelé utaztában Nápolyból írt utolsó levelének ezek a zárósorai: «Milyen boldog leszek, a mikor naplómat és rajzaimat Önnek, legdrágább atyám, bemutathatom. Sok, kimondhatatlanul sok mondanivalóm van. És nem repülhetek Önhöz!»[459]

Nem lehet meglepő, ha ilyen levelek a bálványozásig fokozzák az anyai szív érzelmeit. Ezek mindazáltal ebben az esetben a bekövetkezett valóság által igazolt határon belül maradtak.

Madarász János somogymegyei ügyvéd 1818-ban, tehát épen Széchényi István utazása alatt, Bécsben, Széchényi Ferencznél és nejénél tisztelkedett, s az utóbbi részéről azért is, mert Istvánhoz feltűnően hasonlított, rokonszenves fogadtatásra talált. A grófné egyebek között így nyilatkozott távollevő fiáról: «Én neveltem őtet, ő egészen az én legkedvesebb növendékem, én ismérem az ő szellemét, lelkületét; ő szívvel és lélekkel magyar; meglátja ügyvéd úr, Magyarországban még olyan nagy hazafi ember nem volt, mint ő!»[460]


GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZ
ÉLETE UTOLSÓ ÉVEIBEN.[461]

VI.



Széchenyi Ferencz vallásos érzete. Hofbauer Kelemen. A lelki szenvedések. Kétségei a nemzet jövője iránt. Törekvése a vallásos szellem ápolására. A korszellemről írt munkája. Vallásos munkák kiadása. Kegyelete Széchényi György és Pál érsekek iránt. Széchényi Pál tetemeinek sorsa. A családi levéltár. A soproni palota. A levéltár rendezése. Széchényi levéltári jelzései. Végrendelete. A temetésről tett intézkedései. Halála, temetése. A közrészvét. Életének eredményei. Legnagyobb alkotása, a Magyar Nemzeti Múzeum örökre fentartja nevét.

Az a mély vallásos érzés, a melyet fiának lelkébe Széchényi Ferencz átplántálni igyekezett, az ő saját szellemi világának mindinkább uralkodó elemévé lett.

Amióta a könyvgyűjtéssel felhagyott, idejének legnagyobb részét imádsággal és templomok látogatásával töltötte. Előszeretettel kereste föl azon egyházi férfiak társaságát, a kik vallásos buzgóságukkal és erényeikkel kitűntek. A legnagyobb tiszteletet tanusította Hofbauer Kelemen atya, a redemptorista szerzet Bécsben működő alapítója iránt, kit a XIX. század második tizedében mindazok, kik vele érintkeztek, élő szentnek neveztek és azóta a boldogok sorába iktatott az egyház. Hetenként kétszer ebédre hívta meg őt, ilyenkor mindig kocsiján hozatta házához és vitette vissza kolostorába. A szigorú életű szerzetes kerűlte a világias szórakozásokat, de szívesen jelent meg Széchényinél, a kinek körében vallásos tárgyakról folyt a társalgás és jótékonyságának gyakorlásában támogatásra számíthatott.

Széchényi, ki 1818 óta szívbajban és abból fejlődött vízkórban szenvedett, mikor időközönként állapota súlyosbodott, Hofbauer atya megjelenésének mindig enyhítő, jótékony hatását tapasztalta. Sőt egy alkalommal arról tudósítja az egri érseket, hogy felgyógyulását a szent férfiú «fáradhatatlan imádságainak» köszönheti.[462]

A lélek derűjét, mely az igaz vallásosság jutalma, nem egyszer elsötétítették Széchényinél az erőfeszítések, a miket elméje a végből tett, hogy a földöntúli élet természete felől világosabb és részletesebb ismereteket szerezzen, mint a melyeket az egyház tanítása nyújtott. Ilyenkor – a mint Széchényi István feljegyzéseiből tudjuk – gyermekei attól féltek, hogy «elméje össze fog zavarodni, s életének utolsó szaka mindazokra nézve, kik szeretve-tisztelve környezik, kínossá válhatik».

«Én sokat szenvedek, fiam, nagyon sokat», mondá egy alkalommal fiának Istvánnak, a ki ezen szavakat naplójába iktatva, megjegyzi: «Többfélét tett hozzá, a mit nem ismételhetek.»[463]

Ezek a lelki szenvedések nem egyedűl a felderíthetetlen titkok fürkészéséből származtak. A mélységes hazaszeretet, mely szívét betölteni nem szűnt meg, kínos érzések forrásává lett. Ennek emlékezetét szintén fia István hagyta ránk. Egyik könyvében írja:

«Oh mily sokszor látám még mint gyenge fiú szegény atyámat búba merülve, s már akkor villant lelkemen keresztűl, hogy magasbnak, valami sokkal nagyobb érdekünek kell hatni rá, mint családi vagy házéleti bajok keserüségeinek. Mert Epictetos elveivel megbarátkozott keresztény férfiú, mint ő vala, illyféle gyötrelmeket mosolylyal türt. Akkor nem birtam felfogni bánatait. Beh nagyok lehettek azok! Később tudám s most tudom, hogy nemzetünk alacsony létét gyászolta. A magyarnak naprul napra mélyebbre sülyedése, és azon remény nélküli nézet, miszerint nem sokára és elkerűlhetetlenűl fogna éltünk végórája ütni, okozá olly sokszori keserű epedésit. Felfogá-e, hogy ránk nézve csak úgy lehet még üdv, ha nemzetiségünk megmentését még alkotmányunk szeplőtlensége elibe tesszük, nem tudom. Tán nem tulajdonított a mind inkább lankadó testnek elég erőt s életet halálos álmaibul kibontakozhatnia. S mióta annyi polgári erényekkel fénylő atyám, mint magyar, reménytelen szállott sírjába, azóta meg nem szűnőleg hasonlítgatám más nemzetek életjeleit a magyarnak életfonalával össze; mikép kiismerném: van-e még feltámadása körűl remény vagy nincs-e többé.»

Azonban a kétségek és a csüggedés óráit felváltották a küzdelem és a tevékenység napjai.

Míg, mint fentebb láttuk, az általa alapított könyvtár érdekei szüntelenűl foglalkoztatták, egyúttal új működési tért nyitott meg maga előtt a vallásosság szellemének ápolására és terjesztésére irányuló igyekezeteiben, a melyekben, ifjú korának felfogásához hű maradván, a sajtót kívánta eszközűl fölhasználni.

Kezébe vette a tollat, hogy vallási és politikai elveit hirdesse. «A korszellemről» (Vom Zeitgeist) szóló, német munkát szerkesztett.

Arra a kérdésre, hogy «mi a mi korunk szelleme?» válasza úgy hangzik: «az összes rendek, néposztályok és egyének elégűletlensége».

Miután végig megy a különböző társadalmi fokozatokon, a fejedelemtől a parasztig, az elégületlenség forrásai között első helyen a katholikus vallásnak a két protestáns vallással egyenjogusítását jelöli meg, a melyet «a szabadgondolkodók régóta csendesen előkészítettek, a franczia forradalom pedig megvalósított».

Kimutatja kilencz tételben, hogy a protestánsok tényleg előnyösebb helyzetben vannak és nagyobb szabadságot élveznek, mint a katholikusok. Amazok törvénybiztosította szabadságát nem kívánja korlátozni; de szükségesnek véli, hogy a katholikus uralkodók saját vallásukat államvallásnak nyilvánítsák.

Továbbá utal arra, hogy az iskoláknak a szerzetesrendek eltörlése következtében világiak kezeibe juttatása az «iskolák féktelenségét és a tanítók szabadelvűségét» vonta maga után.

Ezt a bajt – szerinte – a fennálló intézmények kímélése mellett is orvosolni lehet, ha a vallás- és erkölcstannal kapcsolatban álló tantárgyakat: az egész theologiát és bölcsészetet, az észjogot, részben a történet- s természettudományokat csak papok, a többi tudományokat: a számtant, földrajzot, költészet- és szónoklattant, magánjogot és statisztikát világiak tanítják. Ily módon a tanuló előbb jó kereszténynyé és engedelmes alattvalóvá, azután hasznos polgárrá, tudományosan képzett és művelt emberré neveltetik.

«Jól tudom,» – úgymond – «a mai korszellem attól fél, hogy ily módon az iskola csak pietistákat, scrupulosusokat és fanatikusokat fog nevelni; de ilyenekké harmincz-negyven esztendő előtt sem képezte ki növendékeit az iskola. A világ és a körülmények mérsékelték a pietistákat, megnyugtatták a scrupulosusokat, felvilágosították a fanatikusokat. Ellenben az állam nyugalmának szempontjából nem tanácsos, hogy a pietistákat szabadgondolkozásuak, a scrupulosusokat közönyösek, a fanatikusokat intransigens emberek pótolják.»

Kijelenti, hogy nem a jezsuiták érdekében szólal föl. Noha ezek, az ő meggyőződése szerint, sokkal több jót tettek, mint a mennyi roszszal vádoltatnak, visszahívásukat akkor tartja kívánatosnak, a mikor a fejedelmek is meggyőződtek arról, hogy a vallás és az állam iránt őszinte hódolatot táplálnak.

A nevelést valamely más szerzetesrendre kellene bízni, a mely a királynak és a trónörökösnek lenne közvetlenűl alárendelve és arra kötelezné magát, hogy egyik rendtag sem léphet egyházi méltóságra.

A censura visszaállítását javasolja a vallási, bölcsészeti és államtudományi munkákra; sőt kívánatosnak tartja, hogy az uralkodó egyáltalán tiltsa el mindazokat a megjelenő új könyveket, melyek az államba befogadott vallásokról és az alkotmányokról szólanak; mivel ezek csak nyugtalanítják s nem elégítik ki a szellemeket. A tilalom kiterjesztendő azokra a könyvekre, röpiratokra és újságokra, a melyek az állami tisztviselők és polgárok becsületét «rágalmazzák vagy akárcsak bírálgatják».

A nép köreiben uralkodó elégületlenség megszüntetésére a következő intézkedéseket javasolja: a néptanítókat egy püspöki és egy világi biztos vizsgálja meg, azután a püspök nevezze ki; a büntetőeljárást szigorúbbá és gyorsabbá kell tenni; a tisztviselőket jó fizetéssel kell ellátni; az uralkodó a hozzá benyújtott kérvényeket az illetékes hatóságok meghallgatásával intézze el.

A papság ne legyen köteles a világi hatóságoknak jelentéseket mutatni be; az egyházi állásokat a király az érsekek és püspökök előterjesztésére, világi hatóságok mellőzésével töltse be; néhány kolostor visszaállítandó.


122. A ZEITGEIST KÉZIRATÁNAK CZÍMLAPJA.


A király az államhivatalnokokat a feljebbvalok ajánlatára léptesse elő, óvja meg a sajtó támadásaitól, kerüljön újításokat, egyszerűsítse az ügykezelést.

Alkalmas nevelőintézetek felállításával gondoskodni kell arról, hogy a nemesség soraiban a közhivatalok betöltésére képes egyének ne hiányozzanak.

A polgárok és kereskedők elégületlensége megszüntethető az adó leszállításával, a kereskedelem korlátainak eltávolításával, az uzsoratörvények eltörlésével. Ezzel kapcsolatban ajánlja a kisebb városok fejlesztését.

A katonaság tekintélyét emelni, soraiban az előléptetést könnyíteni kell.

A földművesosztály sorsának javítása az adóügy és katonai szolgálat új rendezése s a termények elárusításának megkönnyítése által érhető el.

Az írók és nyomdászok a sajtószabadság megszűntetésével hasznos munkák közrebocsátására késztethetők; míg a közönséget «forradalmi és rágalmazó nyomtatványok» árasztják el: az író tiszteletdíjra, a nyomdász haszonra nem számíthat.

A vallástalanságot és veszélyes politikai elveket terjesztő könyvek eltiltása a legelső és legsürgősebb teendő. Miután ez megtörtént, «missionariusok» kiküldésével helyes nézetek terjesztésére kell hatni.

Azzal a nyilatkozattal zárja be fejtegetéseit, hogy «az állam java és a trón szentelt tekintélye, melyet az új korszellem ostromol, az Istentől megállapított világrendben és positiv vallásban» találhat biztos oltalmat.

A munka nem került sajtó alá; kézíratát a családi levéltár tartotta fönn.[464]

Miként 1790 táján titkárt tartott, a ki az ismeretek terjesztése és az ízlés fejlesztése végett idegen nyelveken megjelent munkák fordítására volt hivatva, három évtizeddel utóbb külön titkárt foglalkoztatott vallásos munkák magyarra fordításával. Ez Pigay Antal volt, a ki egyebek között francziából lefordította a «Traité de 1’espérance chrétienne» czímű munkát («Értekezés a keresztény reménységről») és németből Seiler imádságos könyvét, továbbá «A keresztény katholikus anyaszentegyház tagjának szerencséje» czímű és az oltári szentségről szóló egy másik munkát.

Mindezeket Széchényi a maga költségén kinyomatta és a példányokat részint a püspököknek, részint egyeseknek küldötte meg szétosztás végett. Hasonlóképen tett a Káldy-féle magyar biblia 1782-iki évi kiadásából fönmaradt négyszáz példánynyal, melyeket megvásárolt. Kívánságára a papság úgy értesíttetett, hogy «névtelen meczénásnak» köszöni az adományokat.[465]


123. PIGAY ÉRTEKEZÉSÉNEK CZÍMLAPJA.


Családja nagynevű megalapítóinak: Széchényi György és Pál érsekeknek emlékezetét megörökíteni óhajtván, a családi levéltárban őrzött levelezésök egy részét 1807-ben Miller Ferdinánd által kinyomatta, és 1820 nyarán a példányokat szintén szétosztás végett a püspököknek küldötte meg.[466]

Kegyeletét a két érsek iránt más módon is bebizonyította. Miután a francziák az 1809-ik évi betörés idején a bondorfi paulinus-templom sírboltját, a melyben Széchényi Pál volt eltemetve, földúlták, a győri püspöktől kieszközölt engedélylyel az érsek tetemét, a mely a ruhákkal együtt romlatlan állapotban találtatott, 1811-ben a czenki sírboltba, a melyet maga és utódai számára építtetett, ünnepélyesen átvitette. 1820 tavaszán pedig az esztergomi káptalannál ötszáz forintnyi alapítványt tett avégből, hogy Széchényi György halála napján évenkint gyászmise mondassék.[467]

Az az erős családi érzés, a mely nagy elei iránti kegyeletében nyilvánult, arra is késztette, hogy kapocsról gondoskodjék, mely a jövő nemzedékeket egyesítse, három fiának és leszármazóiknak családjaiban a közös eredet és a rokoni összetartás tudatát megörökítse.

Ezt a kapcsot közös nemzetségi levéltár létesítésében kívánta megalkotni. 1820 februárius 12-ikén, Bécsben együtt levő fiaihoz írásbeli felszólítást intézett, hogy mind maguk, mind utódaik fontos birtokjogi irományaikat mindenkor Sopronban, a közös levéltárban helyezzék el. Azok másnap szintén írásban kijelentették, hogy «legelső, legnagyobb jótevőjük és barátjuk atyai tanácsai szerint fognak eljárni».

Széchényi Ferencz ekkor Sopronban levő házai egyikét újra építeni szándékozott, hogy abban a nemzetségi levéltár megfelelő helyiségeket és a levéltárnok kényelmes lakást nyerjen. A tervet építész által elkészíttette. Az év vége felé halálát közeledni érezvén, utolsó végrendeletében negyvenezer forintnyi értéket hagyott az építkezés költségeire. Egyszersmind a bécsi házának eladása után befolyó összegből olyan alap tőkésítését rendelte el, a melynek kamatai a levéltárnok részére megállapított kétezer forint fizetés fedezetéűl szolgálnának.[468] Ezen fizetésnek abban az időben rendkívüli nagysága jelezi, hogy a levéltárnok állását és az őrizetére bízott kincsek értékét mennyire becsülte.

Ezt azzal is kitűntette, hogy a levéltár rendezésében ő maga is közreműködött. Érintetlenűl fönmaradtak azok a csomagok, a melyekbe, élete alkonyán, a saját levelezéseit osztályozva elhelyezte. Mindegyik csomagnak borítékára sajátkezűleg jelölte meg, fölváltva magyar és német nyelven, a tartalmát, jellemző magyarázatokkal, melyekből látjuk, hogy a mint egyéb fontosabb tetteiben, úgy ezen jelentéktelennek látszó műveletben is magasabb szempontok lebegtek szemei előtt. Ennek tanúságául álljon itt néhány ilyen fölirat.


124. A SZÉCHÉNYI GRÓFOK SOPRONI PALOTÁJA.[469]


«Érdemesebb és nagyobb uraknak részszerint csupán barátságos, részszerint pedig officiosus levelei, mellyek csak azért conserváltattak, hogy nevei azoknak, kik között becsülettel éltek és szolgáltak, fentartassanak, és gyermekeim is, ha netalán valamiben megszorulnának, őket meghalt atyoknak kedvéért megkereshessék, mert lehet ezek között némelly, ki emlíkezetemért gyermekeimnek is jó baratya lészen.»

«Nevei azoknak, kiknek valamelly szolgálatot tettem, és kiknek részszerint köszönő, részszerint pedig kérő leveleit nem dicsekedésbűl, hanem csak azért tartottam fel, hogy gyermekeim az által bátoríttatván, magok is mindennemű religio vagy név alatt lévő félebarátjának segítségére lenni iparkodjanak, nem nézvén arra, habár némellyektűl hálaadást nem vennének is. Ezek közűl sokan utóbbi szerencséjeket és elő meneteleiket találván, itt csak név szerint jeleltettek fel.[470]»

«Jó fiaimnak Lajosnak és Istvánnak levelei. – Az előbbieket azért tettem el, hogy a bizalmat feltüntessem s magam abban gyönyörködjem, mellyel jó Lajosom szívét szülei előtt kitárta, midőn a magyar kamarától az udvari kamarához akarta magát áthelyeztetni. – E levelek között van elnökének, Semseynek, hozzám intézet vigasztaló levele is, továbbá az udvari kamara elnökéhez, Wallis grófhoz intézett levele, mely levelek halálom után a levéltárba (fiai érdekében) teendők. – Adja Isten, hogy ugyanolyan örömet találjon gyermekeiben, amilyet nekem szerzett, – István leveleit azért tettem el, hogy megmutassam neki, mily szívesen váltott leveleket öreg atyjával utazásai s a fiatalsággal együtt járó könnyelműségei daczára, s ez által szívét olyannak tüntette fel, a mely testvéreivel és barátaival szemben sem nyilatkozhatik kevésbbé. – Isten adjon hozzá erőt neki. E levelek között van Meerveld tábornok egy levele is.»

«Vőm Batthyány levelei bizonyságúl, hogy kedves Fannym kezével (kit Isten áldjon és erősítsen) boldoggá tettem s hogy előhaladásában nagyon sokat, s atyja halála után egyedűl magam tettem meg mindent. – Itt vannak ama levelek is, melyek a szolgájuk Károly által okozott viszályt illetik. – Végűl elhalt atyjának egy fontos irata is.»

«Boldogúlt testvérem, Mesnil sógorom és gyermekeik levelei, bizonyságúl, mennyire megérdemlem tőlük, hogy gyermekeimet szeressék s pártfogásukba vegyék, miután jó atyjuknak feleséget, aztán honosságot s végűl a dasztifalvai birtokot szereztem – mindkettejük halála után pedig gyermekeiket felneveltem és kiházasítottam. Hálával tapasztaltam vonzalmukat, s kérem őket juttassák ezt gyermekeimmel szemben is kifejezésre.»

«Kedves testvérem Desfours és kedves jó gyermekeinek levelei, a szolgálatokat, melyeket nekik tettem, benső ragaszkodásukkal bőven meghálálták, Isten áldja meg őket ezért; csupán azért említem meg ezeket, hogy gyermekeim is szeressék őket s erejükhöz mérten gyámolítsák abban, amire kérem, mert atyjuk, anyjuk s összes gyermekeik jámbor keresztény emberek, s minket és az enyéimet teljes lelkükből szeretik.»


125. MUTATVÁNY SZÉCHÉNYI LEVÉLTÁRI JELZÉSEIBŐL.


«Kueffstein sógorom, testvérem Mária, unokaöcsém Hoyos, unokanővérem Mária, végűl unokaöcsém Kueffstein János levelei. – E leveleket nem azért őriztem meg, hogy szegény rokonaimat szegénységük miatt megszégyenítsem (mert a szegénység vagy gazdagság Isten akaratától függ), sem hogy azzal dicsekedjem, hogy állandó jóltevőjük voltam és maradok; – hanem mindenek előtt, hogy gyermekeimet arra buzdítsam és kérjem, hogy velük szemben ugyancsak jók és jóttevők legyenek és maradjanak, másodszor pedig, ha e rokonaim valamelyike, főleg azonban unokaöcsém János gyermekeimmel szemben háladatlanná válnék, vagy kellemetlenséget és bajt okozna nekik, e levelek felmutatásával jó útra téríthessék, s magukat vele és másokkal szemben Isten és az emberek előtt igazolhassák. – Egyebekben arra kérem gyermekeimet, hogy e rokonok közűl lehetőleg azokat segítsék, a kik meg fogják érdemelni.»

«Jó unokaöcsém Forgách levelei – ezt kiskorúsága idejében a saját költségemen neveltettem, aztán huszárszázadosságig segítettem, végűl birtokaihoz s egy jó feleséghez juttattam. Mindíg hálás volt velem szemben, a miért az Isten áldja meg. Hozzámtartozóim szeretetébe és barátságába ajánlom őt, s kérem, hogy irányában tanusított gondoskodásom előadását ne tekintsék kérkedésnek részemről, hanem buzdításnak arra, hogy kövessék ezt rokonaikkal szemben tanusítandó testvéri szeretetük által.»

«Sógoraim Festetics György és Imre, továbba Lajos, Antal és Kristóf, a néni, és Czindery s feleségének, unokanővéremnek, most Erődynének levelei. – Mind azt bizonyítják, hogy teljes bizalmukkal tiszteltek meg, a mit főleg Festetits Lajos ágától meg is érdemeltem, mert (a mint a levelek mutatják) általam lett Kristóf hadnagygyá, Antal előbb pestmegyei jegyző, majd helytartótanácsi titkár és végűl kamarás, Czinderyt pedig a fejedelem kegyének elvesztésétől mentettem meg. – Ide van zárva Bolla úrnak egyik levele is, ki könyvtárát ajánlotta fel nekem megvételre, midőn fiára Györgyre megneheztelt, melyet azonban iránta való vonzalomból nem fogadtam el. – Festetits Antal és Lajos későbbi levelei bizonyítják, hogy daczára a kellemetlenségeknek, melyeket Somogy vármegyében nekem szereztek, szándékuk volt velem békére lépni, midőn testvérük János özvegyével nálam búcsúlátogatást akartak tenni.»

«Levelek és íratok melyek két Schmidegg unokaöcsém által nekem szerzett kellemetlenségre utalnak, és a szíves részvétre, melyet becsületük megmentésére és jó atyjuk megnyugtatására tanusítottam. Nem azért őriztem meg ez iratokat, hogy gyermekeim nekik e miatt szemrehányásokat tegyenek (sőt ezt a legszigorúbban megtiltom nekik), hanem hogy barátság- és udvariassággal, mint közeli rokonaikat, kiméljék és magukhoz vonzzák.»[471]

Széchényi egész lényét leghívebben tárja fől végrendelete, melyet élete végső napjaiban magyar nyelven készített.[472] Bevezetése így hangzik:

«Bűnös lelkemet a mindenható Teremtőmnek, megváltómnak és megszentelőmnek mérték nélkül való irgalmába ajánlom, és tellyessen bízván a szegény bünösök iránt többször is megigértt szánakodásban és engedelmében, de leginkább maga személlyének a keresztfán ugyan a bünösökért lett feláldozásában, köteles alázatossággal és érdemetlenségemnek igaz megesmérésével, úgy nem különben számos és terhes bűneimnek töredelmes megbánásával kivánok bizodalmasan szent itélőszéke elejbe lépni, és ott nem érdemem, hanem tsupán könyörületessége után irgalmasságért esedezni, és feloldozásomat mindenhatóságától és véle öröktűl fogva élő kegyességétől el is várni.

Testem minden pompa nélkül a Nagy-Czenki általam építtetett kriptában, siromnak szomszédságában hagyván kedves Feleségem számára egy helyet, a hová, ha halála történik (mellyet mindazonáltal a jó Isten számosabb esztendőkre határozzon) temetessék, hogy valamint ezen megbetsűlhetetlen és szent lelkű hivemmel mindég boldogúl éltem és voltam, ugy testeink is együtt nyugodván, ugyan együtt feltámadhassanak az utólsó itélet napján, mellytől fogva már soha egymástól el válni nem fognak.

Hogy hideg testem eltakarítása a kriptának távolabb léte miatt kissebb terhel eshessen meg, tehát vitettessen szekéren a temető kerűletbéli kapuig és tsak onnét vitessen jobbágyaim által (kiknek ez által is hozzájok viselt szívességemet meg mutatni kivánom) nyugovó helyére. – Elébb mindazonáltal ohajtom, hogy testem a Kis-Czenki kápolnában betegségem mívoltához alkalmaztatott üdőig az ispotályosoknak és egyébb hívek könyörgéseinek között kitétessen, hogy azok, a kik nagyságomat és boldogságomat elébb szemlélték, ezeknek elkerülhetetlen végét és mulandóságát hideg testemnek szemlélésével annál bizonyosabban tapasztalhassák és szivelhessék.

Szegény elkeseredett feleségem testemet egyáltallyában ne késérje, hanem lelkemet buzgó imádsága által Istenemnek felajánlván, tegyen fájdalmának feláldozásával és egészsége köteles kémélével Isten előtt magának érdemet.

Önnön magam és testvéreim gyermekein kívűl (kik jelen lehetnek) egyébb atyafiak, annál kevesebbet idegenek, testemnek eltakarítására vagy az exequiákra ne hivattassanak, sem halotti beszédek ne tartattassanak; hanem maradjanak gyermekeim magok között tsendessen, és héjjába való pompázás és a vendég után való aggódás helyett vígasztallyák inkább elszomorodott annyjokat és vigyázzanak egészsége megtartására.

El tünvén és semmivé válván az emberek holta után minden világi ditsőssége egyáltallyában nem akarom, hogy halotti kövemre ditséretek tetessenek, vagy akármelly más monumentum emlékezetemre felállíttassék, mert a por azt meg nem érdemli; a lélek pedig nem itt, hanem teremtőjénél fogja érdemeinek (ha voltak) megitélését és jutalmát találni. – Én tsak gyermekeimnek emlékezetében, istenes élettyekben és kegyes annyokhoz minden üdőben általok bizonyíttandó szives ápolgatásában ohajtom monumentumomat helyheztetni és találni.»

A családi jószágokon levő templomokban gyászmisék mondását és szegények között valláskülönbség nélkül 3300 forint szétosztását rendeli el. A sirbolt fentartásának költségeire 4000 forintnyi alapítványt tesz.

A jószágokra nézve az 1814 augusztus 31-iki osztályt sértétlenűl föntartatni kívánja. A királyi jóváhagyással létesített három majorátus tekintetében úgy intézkedik, hogy mivel «jövedelmeikre nézve egymástól valamennyire különböznek», fiai azokat egymás között «sorsra bocsássák»; azonban csak anyjuk halála után lépjenek azok birtokába. Tőkéit a három fiú egyenlően ossza föl egymás között. A családi levéltár elhelyezése végett Sopronban külön ház építésére, úgyszintén annak föntartására és a levéltárnok ellátására külön alapot jelöl ki. Ékszereiből, melyek 57,030 forintra vannak becsülve, három forgót, mindegyik majoratus számára egyet, rendel készíttetni.

Nővérei gyermekeinek egyenként 6000 forintot, keresztfiának, báró Mesnil Pálnak, míg tizennyolczadik esztendejét eléri, külön évi 300 forintnyi nevelési járulékot hagyományoz.

Fiainak kötelességévé teszi, hogy «a kedves magyar hazának» ajándékozott gyűjtemények katalogusainak kinyomatását fejezzék be, és a könyvtár-őr kinevezése ügyében a család részére biztosított jog föntartása fölött őrködjenek.

Megható módon gondoskodik meghitt tiszteiről és szolgáiról; sőt jobbágyairól sem feledkezik meg, ami valószinűleg példátlanul áll.

«Harmintz esztendőket felütő szüntelen való hiv és hasznos szolgálattyát Pap Ferencz plenipotentiariusomnak egyébbkint meg nem hálálhatom; hanem hogy feleségemet és halála után fiaimat arra kötelezzem ezen utolsó akaratommal, hogy ezen nálam megöregedett szives barátomat holtig tisztellyék, és meg hagyván néki, még él, mindazon pénzbeli és egyébb beneficiumit, mellyekkel most bir, magoknál is megtartsák. Ha mindazonáltal említett Pap úr nagyobb nyugodalma kedvéért nálok lakni és magát szolgáltatni nem akarná; tehát azon esetben tartozzanak feleségem vagy fiaim őtet öregségéhez és nagy érdemeihez illendő kvártéllyal, szolgálattal és élete könnyebb s kellemetessebb folytatására inkább bővebb mint szűk deputatummal a készpénzbeli fizetésén kívűl provideálni, hogy bennek olly szíves akaróit utólsó napjáig tapasztalhassa, mint én hozzája szüntelen voltam.

Nem kevesebb hálaadással tartozom Tibolth Mihály urhoz, a ki minekutánna Lajos fiamat istenessen és a familiámnak betsületére, magamnak pedig tellyes örömére nevelte volna (félre tévén egyébb magának és gyermekinek jóval hasznossabb és ditsőségesebb hivatalokat, mellyekre közönségessen megesmértt emberségére és ritka tudományára nézve többektől is hivattatott) nékem kivántt inkább öreg napjaimban és személlyének egész feláldozásával szolgálni, hogy sem akkor elhagyni és gyermekeimnek utóbbi hasznára tzélozó igyekezetemet idegenek közbenjarásával eszközöltetni, midőn magamnak és Pap Ferencz barátomnak és plenipotentiariusomnak ereje már hanyatlani kezde és a hasznosnak elé mozdítására tehetetlenebbek valánk. Ezen ritka mint magamhoz mint pedig általam gyermekeimhez is kimutatott érdemeinek méltó megjutalmazására activa capitalisaimból mindjárt halálom után huszezer forintokból álló capitalis szabad dispositiójára cedaltasson már az az előtt néki kezébe adatott különös irománynak értelme szerint, óhajtván, hogy ezen kedves barátom e tsekély köszönetet hálaadásomnak jeléül elfogadja. Ha pedig halálom előtt mulna ki e világból, rendelem, hogy feleségének és gyermekeinek tizezer forintok fizettessenek ki váltó czédulában.

Kiss Jósef doctoromnak, a ki mint házi orvosom nálam megöregedett, szüntelen való és szivből származott iparkodásai által gyönge egészségemet ápolgatta, tartós vélem lakta és utazásaim miatt sem másoknak szolgálattyára nem lehetett, sem pedig számossabb gyermekeinek utóbbi javokra szolgáló keresményeket nem tehetett; nem külömben a mostani hoszszassabb nyavalyáskodásomban fáradthatatlan iparkodását mindenkor tapasztaltam, mindjárt halálom után fizettessenek két ezer forintok váltó czédulában fáradságának jutalmára. Pensióképen pedig a majoratusnak jövedelmeiből adattassanak néki hat száz forintok conventiós pénzben olly hozzáadással, hogy ha halála felesége előtt történne, ennek még él négyszáz forintok conventiós pénzben esztendőnkint fizettessenek.

Tibolth Ferencz exactorom is, a kinek különös rendtartását és hivségét a pénztárom mellett elegendőképen meg nem hálálhatom, és a ki a jó és hasznossabb szolgálattyát, mellyet nálam vett szolgálattya előtt érdemessen viseltt, kedvemért nem tsak ott hagyta, hanem arra ismét és nagyobb haszonnal vissza hivattatván, el nem fogadta, hagyok az általam codicillus formában néki adatott assecuratióban foglaltt haszonvételeken fellyűl szives köszönetemnek jeleűl esztendőnkint ötszáz forintokat conventiós pénzben, vagy ha említett Tibolth Ferencz halála szolgálatomban felesége éltekor történne, ennek háromszáz forintokat esztendőnkint conventiós pénzben.

Finkoir Ferencz inzsellér a ki tsekély fizetése mellett, és jószágimban szüntelen való munkái miatt öregségére magának és magáénak nyugodalmassabb eltartásokra semmit sem kereshetett, hagyok még él, esztendőnkint egyszáz ötven forintokat conventiós pénzben, hivséggel, készséggel és haszonnal tett fáradozásáért.

Pigay Antal secretariusomnak, a ki több esztendőktől fogva különös megelégedésemmel hivatallyát viselte, rendelek esztendőnkint háromszáz forintokat conventiós pénzben.

Zámbothy Ferencz hofmesteremnek, a kit magam felneveltetvén és ki is házasítván, akkor meg is ajándékoztam, mivel szüntelen hiv szolgámnak tapasztaltam, rendelek esztendőnkint négyszáz forintokat conventiós pénzben, halála után Szalay Juliánna feleségének kétszáz forintokat ugyan conventiós pénzben.

Szalay István volt érdemes hofmesterem özvegyének hagyok esztendőnkint fizetendő egyszáz forintokat conventiós pénzben.

Müller József szakátsomnak hiv és hoszszas szolgálattyának jutalmára rendelek esztendőnkint kétszáz ötven forintokat conventiós pénzben.

Baranyai András komornyékomnak hiv szolgálattya és beteges állapottya tekintetéből esztendőnkint még él, fizettessenek kétszáz forintok conventiós pénzben.

Börsöny Antal, Payer Jósef, Ivántsits István három huszárjaimnak, a kik több esztendőktől fogva hiven, emberségessen és szorgalmatossan, kiváltképen a mostani hoszszas betegségemben fáradhatatlanul szolgálnak, rendelek fejenkint és esztendőnkint fizetendő egyszáz forintokat, öszvessen tehát három száz forintokat conventiós pénzben.


126. GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZ VÉGRENDELETE.


127. GRÓF SZÉCHÉNYI FERENCZNÉ VÉGRENDELETE.

Finger Ádám kapusnak hiv szolgálattyának jutalmára esztendőnkint rendelek negyven forintokat conventiós pénzben.

Öreg Kőműves Évát gyermekeimnek hív és szorgalmatos dajkáját fiaim mindazon haszonvételekben meg hagygyák, mellyekben most vagyon azon különös irásom foglalattya szerint, mellyet néki hosszu, hiv, jámbor és jó szolgálattya miatt adtam.

A melly pénz vagy természetbéli költsönözésekkel majoratusbéli jószágaimban szegény jobbágyaim halálom napjáig még tartoznának, azok hitelessen conscribáltassanak, a szegényeknek adósságaik elengedtessenek, a tehetősebbeken pedig vetessenek meg ugyan tehetségek szerint, hanem az azokból bévett pénzek az ügyefogyott jobbágyaim között osztattassanak el.»

Végre nejétől, gyermekeitől, meleg szavakkal vesz búcsút.

«Kedves feleségemnek köszönöm szívemből hozzám szűntelen kimutatott határozatlan szeretetét, sok viszontagságomban, betegségeimben és bajaimban szíves részesülését, gyermekeinknek nevelésében, boldogításában és javainknak szaporításában mindenkor kész és fáradhatatlan segedelmét. Áldja meg ezekért is a jó Isten, és engedje szent képe előtt érette áldozandó könyörgéseimnek olly hatalmat, hogy gyermekeinknek példájára és boldogságokra még számos esztendőket itt élhessen s azután pedig vélem együtt a bennünket érdemetlenűl boldogító Szent Háromságot örökké áldhassa és imádhassa.

Kedves gyermekeimtől a végbutsút vévén, kérem őket, hogy jó Annyokhoz engedelmesek mararadjanak, öreg napjaiban ápolgassák, boldogságokra tzélozó feláldozását szeretettel és tisztelő szolgálattyokkal meg hálállyák, magok között szeretettel és segétséggel, királyokhoz és hazájokhoz hivséggel és szíves áldozásokkal, az alatta valóikkal igazságossan és kegyesen, születésekhez képest illendően; szegényekhez, özvegyekhez és árvákhoz mindenkor kész bőkezűséggel, és minden egyébb felebaráttyaihoz tartozó igaz szívességgel éllyenek, és ezeknek bétellyesítésére atyai áldásomat vévén kérem őket még arra is, hogy ha példám által, vagy vélek töltött életem napjai között valamiben megbotránkoztattak volna, ezt megbotsássák, és azoknak Istenem előtt léendő eltörléséért is imádkozzanak.

Utóllyára vegyék szíves köszönetemet mindazok, kikről a testamentomban emlékeztem, mint pedig ebben meg nem nevezett egyébb barátim, tisztyeim és cselédjeim, és midőn reájok nézve elkövetett vétkeimért bocsánatot kérek, ajánlom magamat emlékezettyekbe és imádságokba.»[473]

A végrendelet végrehajtójáúl «kedves és mindíg szívből szeretett drága öccsét» gróf Cziráky Antalt, akadályoztatása esetén pedig Mikos László államtanácsost és Fáy Barnabás udvari tanácsost jelöli meg.

Ugyanakkor egy második végrendeletben meghagyja, hogy tetemét bonczolják fel, beszentelés után, pompa nélkül szállítsák Czenkre. A bécsi országúti külváros templomában mondandó misékre 1000, a plébániához tartozó szegények között szétosztásra 1000, a bécsi jótékony egyletnek és intereseknek 6000 forintot hagyományoz.[474]

Ezenfelűl még három iratban tette meg intézkedéseit a halál esetére, a legapróbb részletekre kiterjedő gondossággal. Az egyiket nejéhez intézte: «Mivel – ugymond – némely apróbb tárgyak (Nippsachen) felől nem találtam illőnek, végrendeletemben intézkedni, Téged kérlek, hogy a következőket az alább megnevezendő egyéneknek, halálom után oszd szét emlékül, hogy elhúnyt barátjukért imádkozzanak.» A leányainak és egyéb rokonainak szánt emléktárgyakat (írószereket, órákat, szelenczéket) megjelölvén, így végzi: «Néked, felejthetetlenemnek, hagyom a gyémántos gyűrűt, a halálfővel, melyet állandóan újjaimon viseltem ... Mindannyit felkérem hogy szegény lelkemért, legalább halálom évforduló napján, imádkozni szíveskedjenek.»[475]

Sajátkezűleg irt jegyzékben megállapítja, hogy a halotti jelentések Bécsben német, Sopronban, Budán és Pesten magyar nyelven bocsáttassanak ki, és kikhez küldessenek; elsőszülött fiának pedig utasításokat ád a rendjelek visszaküldése tárgyában.


128. A NAGYCZENKI SIRBOLT BELSEJE.[476]


Dictált jegyzékben, tizenhárom pontba foglalva, adta meg az utasításokat a kimulta után teendőkre nézve; attól kezdve, hogy a titkár a szekrények kulcsait mind a grófnénak szolgáltassa át, egészen a sírja fölött elmondandó gyászbeszédig, a melynek tekintetében az volt kivánsága, hogy megtartására ne kéressék fel magasabb állású egyházi férfiú, hogy a beszéd ki ne nyomattassék, s ne terjeszkedjék ki az ő dicsőitésére, «mivel «az Úr házában az emberek gyarlóságáról és a világi dolgok hiúságáról, nem pedig az elhunytak kétes értelmű érdemeiről illik beszélni.»[477]

Ezen intézkedéseken kivűl még egy jellemző tény is hirdeti azt, hogy Széchényi keresztény megnyugvással nézett a halál elé. Egyik bécsi zeneszerzővel requiemet componáltatott, a melyet az ő temetésén kivánt előadatni, és a melynek próbáján megjelent.[478]

Az 1820-ik év deczember 13-ikán reggeli kilencz órakor költözött Széchényi Ferencz lelke «a másfél esztendeig tartott súlyos és fájdalmas betegségben» megtört testből az örökkévalóság honába.

Intézkedéseinek szigorú megtartásával történt a tetemnek Bécsből Nagy-Czenkre átszállítása és ott deczember 18-ikán a családi sírboltban elhelyezése.

Elvesztéséről megilletődéssel vett tudomást a nemzet. A hírlapok valószinűleg először használták ez alkalommal, magyar emberről írván, a «nagy férfiú» kifejezést, és először szólottak «nemzeti gyász» felől, a melyet halála okozott.[479]

Erre egyéni tulajdonságaival és élete eredményeivel egyaránt rászolgált.

Mindíg nemes meggyőződés sugallataira hallgatott, mindíg eszményi czélok felé fordította tekintetét; akkor is, a mikor téves úton járt, avagy lépéseinek irányát megváltoztatta.

Nyilvános életének ingadozásai közepett legkövetkezetesebb volt abban a törekvésben, hogy a nemzeti érzés ápolására, a nemzeti kultura emelésére olyan közintézetet létesítsen, mely a magyar irodalom és tudomány munkásainak a szükséges segédeszközöket szolgáltassa.

Alkotása, mivel a nemzet szervezetében gyökeredző szükséget elégített ki, a fejlődési képesség és az állandóság biztosítékaival volt fölruházva. Hazánk kulturai intézményei között a Magyar Nemzeti Múzeum a legelső, a melyet az udvar és a törvényhozás, a helyi hatóságok és a nagy közönség összes rétegei áldozatkészségük, rokonszenvük, mondhatnók szeretetteljes gondoskodásuk bizonyítékaival folytonosan elhalmoztak; ezzel a nemzeti múlt emlékeinek cultusát hirdették, a tudomány hatalma előtt hódolatukat mutatták be.

Az a tudományos anyagkészlet, a mit Széchényi 1802-ben a hazának felajánlott, elenyészően kis része annak, a mit 1902-ben a Magyar Nemzeti Múzeum fölmutat. De ez a tény az ő érdemét inkább fokozza, mint csökkenti.

Azért kötelességet rótt le a nemzet, a mikor az első magyar tudományos közgyűjtemény százados fennállásának ünnepén legelső sorban az alapító felé fordúlt kegyelete, melyet szónokok és írók, véső és szobrász méltó módon örökítettek meg.


129. A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM JUBILEUMÁRA VERT ÉREMLAP.[480]


A SZÉCHÉNYI CSALÁD CZÍMERES LEVELE.[481]




Jegyzetek

  1. A gróf Széchényi Ferencznét ábrázoló kép (301. 1.) eredetije, Suchy Adalbert festménye, az 1816-iki születésnapi albumot dísziti, mely a családi levéltár iratai között őriztetik.[VISSZA]
  2. A hatodik könyv fejezetéül gróf Széchényi Ferencz és neje arczképét közöljük a Richter Antal által 1811-ben készített vízfestmény után, melynek eredetije gróf Széchényi Manó birtokában őriztetik.[VISSZA]
  3. A családi levéltárban fenmaradtak 1800 februárius 19 és április 20-ikán kelt jelentései.[VISSZA]
  4. Belnay erről 1802 október 5-ikén értesíti Széchényi Ferenczet.[VISSZA]
  5. Szinnyey, Magyar írók, VIII. k. 37. 1.[VISSZA]
  6. 1801 október 14-ikén.[VISSZA]
  7. Ezt az imént idézett kötelező irat említi.[VISSZA]
  8. 1803 deczember 27-ikén.[VISSZA]
  9. Ezt Széchényi István 1803 november 29-iki leveléből tudjuk.[VISSZA]
  10. Ezt Forgách Pálnak 1801 augusztus 25-ikén Czenkről Széchényi Ferenczhez intézett leveléből tudjuk.[VISSZA]
  11. Gróf Széchényi Pál (304. 1.), gróf Széchényi Pálné és fia Andor (305. 1.), gróf Zichy Ferenczné (306. 1.) és gróf Batthyány Miklósné (307. 1.), gróf Széchényi Lajos (309. 1.) és István (311. 1.) képeit azon vízfestmények után közöljük, melyekről fentebb, gróf Széchényi Ferencz mellékletül közölt arczképénél tettünk említést.[VISSZA]
  12. Ezeket Széchényi Ferencz mondja el 1809 márczius 20-ikán József nádorhoz intézett levelében.[VISSZA]
  13. 1809 márczius 20-ikán. Országos levéltár, nádori osztály, 1809/564 sz.[VISSZA]
  14. 1809 márczius 26-iki levele. Zichy Antal, Gróf Széchényi István levelei szülőihez, (Budapest, 1896.) 23. 1.[VISSZA]
  15. Ugyanott, 25–31. 1.[VISSZA]
  16. «Geschickte Aufklärer».[VISSZA]
  17. 1809 április 11. Id. h. 3. 1.[VISSZA]
  18. 1809 június 5. Id. h. 7. 1.[VISSZA]
  19. 1810 július 3. Id. h. 30. 1.[VISSZA]
  20. 1810 szeptember 7. Id. h. 45. 1.[VISSZA]
  21. 1813 november 21-ikén. Id. h. 93. 1.[VISSZA]
  22. 1813 deczember 3. Id. h. 98. 1.[VISSZA]
  23. 1814 januárius 14-ikén. Id. h. 110. 1.[VISSZA]
  24. 1814. márczius 14-ikén. Id. h. 128. 1.[VISSZA]
  25. 1810 szeptember 12-ikén. Id. h. 46–48. 1.[VISSZA]
  26. 1810 szeptember 26-ikán. Id. h. 49. 1.[VISSZA]
  27. 1813 október 2-ikán. Id. h. 81–85. 1.[VISSZA]
  28. 1813 október 13-ikán kelt levele szól erről. Id. h. 85. 1.[VISSZA]
  29. 1814 április 16-ikán. Id. h. 134. 1.[VISSZA]
  30. 1814 június 1-én.[VISSZA]
  31. A családi levéltárban, I. 5. I. 1. jelzés alatt.[VISSZA]
  32. A horpácsi kastély képét (321. 1.) Richter Aurél a helyszínén felvett fénykép utána rajzolta.[VISSZA]
  33. 1813 június 25-ikén kelt levele a családi levéltárban, I. 5. I. 6. jelzés alatt.[VISSZA]
  34. 1814 április 19. U. ott, 8. sz. alatt.[VISSZA]
  35. 1814 május 20-ikán, u. ott, 11. sz. alatt.[VISSZA]
  36. Ugyanott, 13. sz. alatt.[VISSZA]
  37. Ezen összeget 1815 aug. 18-ikán fizette le ügynöke kezeihez. U. ott, 21. sz. alatt.[VISSZA]
  38. Ugyanott, 23. sz. alatt.[VISSZA]
  39. Az albumot, mely özvegy gróf Széchényi Dénesné birtokában van, gróf Széchényi Imre volt szíves e sorok írójának rendelkezésére bocsátani. Ismertetése «Százéves családi aquarellek» czím alatt a «Szalonujság» 1902 januárius 31., februárius 8. és 15-iki számaiban jelent meg, az érdekesebb képekről vett reproductiókkal.[VISSZA]
  40. A gróf Batthyány Miklósné családi albumából közölt két kép (331. 1.) közül az alsó a soproni polgárőrség zászlószentelését, a felső azt a jelenetet ábrázolja, midőn gróf Széchenyi Ferencz fiai tél idején a soproni színházból haza mennek. Az album eredetije a gróf Széchényi Dénesné birtokában őriztetik.[VISSZA]
  41. Ugyanez emlékalbumnak a magyar nyelvű ajánlást tartalmazó díszlapját (332. 1.) az eredeti nagyság kétharmadára kicsinyítve közöljük.[VISSZA]
  42. Gróf Széchényi Ferencz búcsúlevele fiához, Istvánhoz (339. 1.) a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának tulajdona s ki van állítva annak cimeliái között.[VISSZA]
  43. A kézirat e helyén mintegy kétsornyi szöveg teljesen olvashatatlanná vált.[VISSZA]
  44. Bécsben, 1817 május 16-ikán.[VISSZA]
  45. 1818 aug. 13-ikán.- Zichy, id. m. 193. 1.[VISSZA]
  46. 1818 szeptember 21-ikén. Id. m. 210. 1.[VISSZA]
  47. 1818 nov. 5. és 16. Id. m. 234., 236. 1.[VISSZA]
  48. 1819 május 26-ikán. Id. m. 306. 1.[VISSZA]
  49. Akadémiai Értesítő, 1901. évf. 46. 1.[VISSZA]
  50. A gróf Széchényi Ferenczet élete utolsó éveiben ábrázoló kép (347. 1.) Ender János bécsi festő műve, hártyalapra festett vízfestmény. Széchényi Ferencz fiainak, leányainak és menyének hasonló kivitelű képével együtt a horpácsi kastélyban őriztetik; tulajdonosuk gróf Széchényi Dénes volt szíves azokat közlés czéljából rendelkezésünkre bocsátani. E képek 1812-ben készülhettek, a mikor Széchényi Pál első házasságából született fia, Andor, ki anyjával egy képen látható, még élt. Gróf Széchényi Ferenczet tehát e kép 59 éves korában ábrázolja. A képről eredeti nagyságban közölt heliogravuret Aust Róbet bécsi műintézete készítette.[VISSZA]
  51. Ezt az utóbbi részletet Fischer érseknek 1820 május 5-iki válaszából tudjuk. (Ered. a családi levéltárban.) Széchényinek Hofbauerreh való összeköttetéséről szól Dankó: «Hofbauer Kelemen Mária» czímü czikkében, a Magyar Sion 1865-ik évfolyamában.[VISSZA]
  52. Ezeket a részleteket Széchényi István 1819-ben iktatta naplójába. Zichy, id. m. 139., 140. 1.[VISSZA]
  53. A kézirat idegen kéz által készített, de Széchényi számos javítását és törlését feltüntető másolata I. 12. I. 7. jelzés alatt a családi levéltárban.[VISSZA]
  54. Mindezt Fischer egri érseknek és más püspököknek, úgy szintén Fejér Györgynek 1818–1820-ban írt köszönő leveleiből tudjuk.[VISSZA]
  55. A köszönő iratok a családi levéltárban, I. 13, II. 114. jelzés alatt.[VISSZA]
  56. Az ezekre vonatkozó iratok a családi levéltárban.[VISSZA]
  57. V. ö. Áldásy Antal ily czímű értekezését: «A gróf Széchényi család levéltára.» Könyvszemle, 1902. évf. 285. s kk. 11.[VISSZA]
  58. A Széchényi grófok soproni palotájának képét (355. 1.) a soproni vármegyei és városi múzeumban őrzött fénykép után közöljük, melyet Kugler Alajos múzeumi főőr úr volt szives rendelkezésünkre bocsátani.[VISSZA]
  59. Ez a két fölírás magyar nyelven, a többi németűl van szerkesztve.[VISSZA]
  60. A családi levéltárban, I. 9. II. 41–56. és I. 9. III. 54–55. jelzés alatt.[VISSZA]
  61. A családi levéltárban, I. 9. II. 41–56. és I. 9. III. 54–55. jelzés alatt.[VISSZA]
  62. Ez a második végrendelete. Az első 1814 deczember 30-ikán készűlt. Megelőzte őt e tekintetben neje, ki 1813 július 30-ikán készített német nyelven végrendeletet.[VISSZA]
  63. Az 1820 deczember 10-ikén kelt végrendelet a családi levéltárban, I. 3. II. 130. jelzés alatt.[VISSZA]
  64. 1820 deczember 7-ikén; a családi levéltárban, I. 3. II. 118. jelzés alatt.[VISSZA]
  65. A nagyczenki sírbolt belsejének képét (368. 1.) Richter Aurél a helyszínén felvett vázlat után rajzolta.[VISSZA]
  66. A családi levéltárban, I. 3. II. 117., 121. jelzés alatt.[VISSZA]
  67. A Hazai és Külföldi Tudósítások 1820 deczember 20-iki számában.[VISSZA]
  68. A Hazai és Külföldi Tudósítások 1820 deczember 20. és 25-iki számaiban.[VISSZA]
  69. Az utolsó könyv záróképét (371. 1.), mely a Magyar Nemzeti Múzeum százéves jubileumára Beck Ödön Fülöp által készített plaquettet ábrázolja, Baransky Emil László rajzolta.[VISSZA]
  70. A Széchényi-család Bécsben, 1629 november 26-ikán kelt czímeres levele (11. 1.) a grófi családnak a Magyar Nemzeti Múzeumban elhelyezett levéltárában I. 2. I. 2. jelzés alatt őriztetik. A fénynyomatú hasonmás, mely az eredeti oklevelet kétharmadra kicsinyitve mutatja be, Divald Károly műintézetében készült.[VISSZA]




Hátra Kezdőlap