7. Ady Endre – Varga Ilonának

[Debrecen, 1899. febr. 8–9.]

Engedje meg, hogy elhagyjam a megszólítást. Vegye ezt úgy, mint symbolumot arra az ígéretre, hogy kilétét kutatni nem fogom.

Ismerkedésre – bocsásson meg a merész nyilatkozatért – azt hiszem nincs szükségünk. Kitüntető érdeklődése felhatalmazott arra, hogy egy rövid bepillantást engedjek a lélek ama titkos világába, melyet örökre el akartam rejteni. Miért lettem Önnel szemben fogadás-szegő? – nem tudnék választ adni rá. Bár fogalmaim közül töröltem a hit fogalmát, hinnem kell a sejtés annyit védelmezett és annyit támadott titkos hatalmában. Az én részemről sincs tehát szükség az ismerkedésre. Kellett Önnek írnom, a szívem parancsolta, pedig a szívem már régen nem parancsolt. Ez a kényszer, mely rég’ nem tapasztalt rokonszenvvel vonz valakihez, Önt teljesen ismertté tette előttem.

Ennek a belső kényszernek, ennek a hitet kölcsönző rokonszenvnek tulajdonítsa ezt a levelet. Provokálása nem akar lenni az Ön válaszának, csak hálája annak a szívemben rég nem érzett melegségnek, melyet az Ön sorainak köszönök.

Üdvözli az Ön hálás poetája!



7. Ady Endre – Varga Ilonának

[Debrecen, 1899. febr. 8–9.]

K: MTAKKK 18/134 – 2 f. (r) – 113 x 175 mm – Összehajtott levélpapír – Tintaírás – V. I. sorszáma: 1. – Pr.: vétel V. I.-től 1958.

M: EmlAE II. 255–256. (egy ékezet eltéréssel betűhű) – AEl I. 49–50. (mai helyesírással; pontatlan szöveg).

Az 1899. jan. 18. előtti napokban a DH szerkesztősége levelet kapott Kíváncsi aláírással, amelyben a magát megnevezni nem akaró olvasó aziránt érdeklődött, hogy „miért olyan szomorú Ady Endre költészete?” Ady, akkor a lap munkatársa, maga válaszolt a DH jan. 18-i számában a szerkesztői üzenetek között Kíváncsinak, mély lelki válságot eláruló, keserű hangú vallomással (AEÖPM I. 505.; I.2 671.). Kíváncsi (akiről már első levele alapján sejtette Ady, hogy fiatal lány), újra levelet írt a költőnek. A válasz mondanivalója már nem tartozott a nyilvánosságra, ezért Ady jan. 31-i szerkesztői üzenetében megkérdezi, hogy az ismeretlen elfogad-e Kíváncsi jeligére poste restante küldött leveleket? (L. AEÖPM I.2 671.) A beleegyezést jelzi a febr. 9-i szerkesztői üzenet: „Engedelmével levél ment. Inkognitóját nem vagyok gyöngédtelen háborgatni, hiszen ez nemcsak tolakodás, de hálátlanság is volna.” (I. m. uo.) A meginduló levelezés fölfedte Ady előtt az érdeklődés titkát; a rajongó, féltő, gyöngéd szerelmet, de mindvégig ismeretlen maradt a Kíváncsi, később Illi jelige mögé rejtőző fiatal lány.

Kardos László vette először észre a különös kapcsolatot, azokból a szerkesztői üzenetekből, amelyek a DH-ban, majd a D-ben a levelezést kísérték (A huszonegyéves Ady Endre. Gyoma 1922.). Ady Lajos már többet tud róla (76–77.) a bátyjától hallottak és a mindszenti levelesládában őrzött levelek alapján. Amikor a levelesláda anyagának egy része – 1951-ben – az Akadémiai Könyvtár kézirattárába került, a debreceni ismeretlen lány leveleiből már csak kettő volt meg, de az Illi aláírásokat egy ideig nem is azonosították a Kíváncsi jeligével. Földessy Gyula, hiányosan bár, összegyűjtötte a szerkesztői üzeneteket (AEÖPM I. 505–508., 539.; teljes gyűjteményük I.2 671–677.), de a titok megfejtéséhez sem ez, sem más próbálkozás nem vitte közelebb a kutatást. A megoldhatatlannak látszó irodalomtörténeti rejtély megfejtése végül Kovalovszky Miklósnak és segítőtársainak, Gyurói Nagy Lajosnak és Hegedűs Nándornak sikerült: 1958. aug. 20-án megtalálták Ady Kíváncsi Illijét. Szerelmének hat évtizeden át őrzött titkát Varga Ilona megható vallomásban tárta fel, amelyet Kovalovszky Ady 24 levelével és két levelezőlapjával együtt, jegyzetekkel ellátva az EmlAE II. kötetében adott közre (251–330.). E levelek jegyzeteinél az ő fejtegetéseire támaszkodunk, s az általa megállapított levélsorrendet vesszük alapul. Tényekben, adatokban csak a szükséges javításokat és kiegészítéseket végeztük el.

Varga Ilona (1879. márc. 14. – 1959. márc. 10.): tótkomlósi fodrászmester lánya. Apja korai halálát követően édesanyjával és testvéreivel Debrecenbe költözött. Itt végezte el a kereskedelmi iskolát, itt dolgozott könyvelőként nyugdíjas koráig, majd Hajdúszoboszlóra költözött nővéreivel. Vonzódott az irodalomhoz, a képzőművészetekhez, maga is tehetségesen írt és festett. Tárcái Jázmin álnévvel, később saját nevével a DH-ban jelentek meg. 1898 vége felé tűnt fel életében Ady alakja, „fájdalmas, keserű” költeményei olvastán. Ettől kezdve végig kíséri a költő életét eleinte biztatni, irányítani akarással, a segíteni tudás reményével, később erről lemondva, de nem szűnő aggódó szeretettel. Egyre gyérülő levelezésük a Léda-szerelem kezdetén véget ér, de Ady később „mindig úgy gondolt vissza Kíváncsira, mint életének egy nagy, mindent ígérő s beteljesületlen alkalmára” (EmlAE II. 323.).

A Varga Ilonának írt levelek Ady életének egyik válságos szakaszát, az utolsó debreceni évet világítják meg (EmlAE II. 316–336.). A szakítás a jogi tanulmányokkal és pályával Adyt szembefordítja szüleivel, anyagilag is nehéz helyzetbe juttatja, de még jobban gyötri a „lelkiismereti válság, melybe pályaválasztása sodorta”. Bántja verseinek közönyös debreceni fogadtatása, mert a várt siker elmaradt. Budapesti elhelyezkedésének terve kútba esett, megingott tehetségébe vetett hite is. A már-már önpusztító, mámorhajszoló élet mélyíti lelki válságát. Ebben a helyzetben örömmel fogadja a finom, gyöngéd érzésű lány segítő kezét.

Kíváncsi első levelére Ady őszinte, megrázó erejű nyilvános vallomással felelt a DH 1899. jan. 18-i számának szerkesztői üzenetében (AEÖPM I. 505.; I.2 671.). Varga Ilona jan. 19–20-án válaszolt. Emlékezésében így ír erről: „Az üzenet hatását, a lelkemből elemi erővel feltörő vágyat, hogy Adynak erőforrása, vigasztalója, titkos múzsája legyek, kifejeztem az üzenetre Adyhoz küldött válaszomban.” (EmlAE II. 255.) Ady visszhangja e levélre Válasz [Azt, amit más…] c. verse (DFL jan. 25., majd DH febr. 2. Keletkezéstörténetét l. AEÖV I–II. 360–361.). Ezt követi a jan. 31-i szerkesztői üzenet, illetve Varga Ilona válasza, amelyben megegyeznek, hogy Ady poste restante küldi levelét.

Kovalovszky megállapítja, hogy Ady leveleiben „furcsa ellentmondásként” a legmélyebbről feltörő vallomásokban is érezhető valami szerepjátszás, mesterkéltség, túlzás. Lelki megpróbáltatásainak, „érzelmi viharainak” okairól mindig csak célzásokkal, általánosságban beszél. Ennek oka talán, hogy személyes ismeretség, élő kapcsolat híján Ady egy ködalakhoz írja leveleit.

Az első levél előzményére és a versekben megszólaló visszhangjára vonatkozóan l. Koczkás Sándor jegyzeteit AEÖV I–II. 360., 438–440. és EmlAE II. 309–311.

Ady és Varga Ilona a költő többszöri unszolása ellenére sem ismerkedtek össze soha. Vezér Erzsébet ennek okát „a kisvárosi prüdéria” parancsolta úrilány magatartásában látja (Vezér 55., 59.). Bár az iparos-kispolgári származás sem diktált volna más viselkedés-normát – a lány apja fodrász volt –, a tartózkodás oka mégsem a prüdéria volt. A vallomásos visszaemlékezés határozottan és hihetően utal a valódi okra, az önbizalom hiányára: „rettegtem az esetleges kudarctól, hátha nem tetszeném Adynak, csalódnék bennem, ha találkoznánk és megismerne”, azaz nem tartotta magát elég csinosnak, nem bízott abban, hogy külső adottságai elegendők lesznek a szeretett férfi meghódításához és megtartásához (EmlAE II. 295.).

Ady és a titokzatos debreceni lány kapcsolatáról az Ady-család is tudott. Ady Lőrincné fiától hallhatott róla, amikor érte ment 1899 decemberében Debrecenbe (EmlAE II. 279.). A leveleket vagy már akkor, vagy Érmindszenten olvashatta, hiszen Ady hazavitte őket. Erre bizonyíték, hogy a levelesládában megmaradt két novemberi levél is debreceni érkezésű. Anya és fia bizalmas kapcsolatát ismerve feltételezhető, hogy Ady Lőrincné kezdettől ismerte a leveleket.

A 30–35 (vagy annál is több?) levélből csak a két említett maradt meg, de a család több levél tartalmára emlékszik. Emlékezetből (vagy édesanyja elbeszélése nyomán?) idéz belőlük könyvében Ady Lajos; képzelt és valóságos elemeket keverve túlozza a lány befolyásolási szándékát: azt kívánta, Ady változtasson az életvitelén, végezze el a jogot, hogy összeházasodhassanak (AL 76.; idézi EmlAE II. 287.). Varga Ilona ezt cáfolja: házasságra soha nem célzott, s levelezéséről senki sem tudott a családjában. Lehetséges, hogy a könyv írásakor már megfogyatkoztak a levelek, vagy Ady Lajosnak nem volt alkalma a betekintésre. Meglepő, hogy ennek ellenére tud a bátyja leveleinek elmaradása után érkező levelekről, és még a küllemüket is ismerni véli: „még Váradon is felkeresik a halványkék borítékok, sőt egy évtized múlva is, egy-egy jelentősebb irodalmi sikere alkalmából, megjelenik halk bánatú gratulációjával a debreceni kislány levele” (AL 76., idézi EmlAE II. 291.).

Ady Lőrincné 1928. évi debreceni látogatása alkalmával Térey-Kuthy Sándornál érdeklődik: hátha ismeri a titokzatos Illit. Emlékezetből idéz a levelekből, színező, szépítő túlzással és tévedésekkel ugyan, de olyan tényeket említve, amelyeket csak a levelek ismeretében tudhatott (Térey-Kuthy cikke: Forrás 1944/3., közli Hegedűs: AEnn 355.; idézi EmlAE II. 291–292.). Úgy emlékezett, hogy akkor már csak egy levél volt meg a levelesládában. A levelek sorsa azt mutatja, hogy Ady megtartotta a neki fontos leveleket, s anyja őrizetére bízta őket. A költő halála után a család, főleg Ady Lajos selejtezett, csak az irodalomtörténetileg fontos, s Ady nőkapcsolataiban „perdöntő” leveleket (pl. a Diósi Ödönnéét, Boncza Bertáét) tartották meg (l. a Bevezetőt).

Ady a Varga Ilonának írt debreceni leveleiben mintegy összefoglalja a városban töltött egy év eseményeinek lelkére ható mozzanatait, és sokszor a szavak azonosságáig megismétli az akkori verseiben és prózájában megírt lelkiállapot ábrázolását.




Hátra Kezdőlap Előre