9. Ady Endre – Varga Ilonának

[Debrecen, 1899. okt. 6–7.]

Ílli, édes!

Elolvasom a levelét mégegyszer s megírom a választ az első láztól megszabadúlt szívvel, mámor és hazugság nélkül.

Hangulatba<n> sem szuggerálom magam. Hideg sorok, a miket ide vetek, de őszinték.

Meg kell írnom, mert nem remélem, hogy találkozúnk. Mintha megérezte volna a kezdetlenség végét: pár nap talán s ott tolongok én is a szívtelen nagy város durva hajszájában, vagy eltemetve, vagy kicserélve, ha úgyan ki tudom állani az önmegtagadás Kálváriájának kínjait.

Egy év, a mit Debreczenben töltöttem. Egy év, telve eseményekkel. Gondolhatja, milyen események?.. Idegenek előtt nevetséges apróságok. A szívben folynak le, ki se tud rólúk….. Magamnak és magamban éltem. Szenvedtem a szülői könnyek miatt, melyek egy nehéz, félreismert pályára lépett fiúért húllottak, ki a szívéért, ideáljaiért eldobta a tuczat-jövőt, mely mindent megadhat, csak a szívet hagyja üresen.

S az emberektől?…. Csak sebeket kaptam. Ha kedvem volna triviális lenni, azt mondhatnám: nem csak a szívemre, a fejemre is.

Megejtett aztán egyidőben a kulisszák rejtelmes világa. Itt ismertem meg egy halvány arczú lányt: egy igazi művésznőt….

Mert a színpadon csak ártatlanságot játszott, azt hittem az életben is ilyen. Igen az életben is játszott s én eszköz voltam: nevetséges bolond…… Azután mámor jött, sár, szemét…. Nem, nem mondom tovább, fájna ez a maga ártatlan szívének…

S ezen az eseményes, emlékezetes éven egy ismeretlen lánynak titkos alakja kísért végig.

Nem volt kíváncsi, bár ő csak annak mondta magát. Ritka szív, kiváltságosan nemes lélek. Ne tekintsen önhittnek. Nem azért mert engem értett meg, hanem mert minden szava, minden sora s azok a csakugyan jázmin illatú, édes-fájdalmas hangulatok ezt árúlják el.

Én nem vagyok fellegek közt kódorgó lélek. A romántikát se szeretem. De a mi ismeretségűnk az én életem egyetlen s örökkétartó romántikája. Minden szívnek van egyetlen ilyen, de az enyém, a mienk a legszebb.

Van nekem egy és egyetlen barátom. Nevét megkapja a kötetemben, neki ajánlottam egy versemet.

A minap egy pesti kávéházban reggelig virrasztottúnk. Ne haragudjon: magáról beszéltem. Rég nem találkoztúnk s egy hosszú éjszakán beszéltünk a mi egyforma szíveink tragédiáiról. És mikor magáról beszéltem s elmondtam hány édes perczet szerzett nekem: az a szegény fiú könnyezve sóhajtott fel: te nem éltél már hiába, elérted a költőlélek legnagyobb diadalát, de mikor fog engem egy lányszív így megérteni!…

Mert ő is olyan rajongó, mint én. A szeretkezés csak szomjasabbá teszi s szerelmet óhajt, mindent megtisztító szűzi szerelmet, mely két lélekkel felejteti a föld s az élet <s> nehéz, sokszor öngyilkosság felé kergető keserveit. Ezt köszönöm én magának édes Illi…..

….Azt hiszem már láttam. Legalább én magára ismertem. Úgy-e?..

És gondolkoztam. Vajjon néhány napi mámorért feláldozzam az illuzíók s tiszta szerelem egy életre beragyogó szép világát, <..> – s nem [...]  mertem bizonyosságot szerezni, hogy csakugyan az én Illim volt az.

Pedig annak kellett lenni, mert én olyannak gondoltam…. De ha én nem csalódnék, vajjon biztos-e, hogy az én Illim illuziói is megmaradnak?…

És most vergődöm a kétségek között.. Közeledjem?… Érzem, hogy végzetes lenne ez reám.

Mert elválni úgyis el kellene válnúnk. Hív a nyüzsgő élet s még most egyedüli ábrándom: a dicsőség utja. Lehet nem érem el, de ellentállni nem tudok. Ehhez a küzdelemhez egyedül kell lenni, mert az uton örvények forognak. S nekem pedig csak magamat szabad elveszítenem…

Kerülni fogom hát magát s nem fogom a maga sorsát az én nehéz, küzdelmes életemhez fűzni.

Lehet, ez a szerelem megváltás lenne, de én mégis félek…. Így csak keresi két szív szerelme egymást az illuzió ködében, úgy talán mindkettő kárhozatba jutna!….

Bármerre visz sorsom, nem felejtem el és siratom magúnkat… Kérem: írjon még! Erőt nyujt vele!…

Kezét csókolja: A. E.



9. Ady Endre – Varga Ilonának

[Debrecen, 1899. okt. 6–7.]

K: MTAKK K 18/135 – 4 f. (r–v) – 111 x 176 mm – Összehajtott levélpapír – Tintaírás – 1, 4, 5, 6. oldalszámozással – V. I. sorszáma: 2. – Pr.: vétel V. I.-től 1958.

M: EmlAE II. 259–260. (betűhű) – AEl I. 50–52. (hibás szöveg: megérezte helyett megéreztem; ideáljaiért helyett ideáljáért).

Ady első és második levele közötti nyolc hónap sem telt el eseménytelenül kettőjük kapcsolatában.

Az első levélre Varga Ilona mindjárt válaszolt: „mégpedig a DH márc. 4-i számában megjelent Nem… c. versének olvasása után. Korábbi reménytelen, lemondó hangulatát tükröző versében most egy új, ébredő szerelem elleni ösztönös védekezés szólal meg. „Úgy éreztem, úgy hittem – írta –, hogy ez a mi kezdődő levelezésünknek visszhangja. S levelemben biztattam, hogy a régi csalódás sebe majd beheged, s ő új életre fog támadni.” (EmlAE II. 256.) Ady márc. 9-én szerkesztői üzenetet küldött: „Mintha a kegyed jóslata közel állana a teljesüléshez!…” (AEÖPM I.2 672.) Varga Ilona „boldog önámítással” a márc. 10-én megjelent Ha szeretlek… c. verset is magára vonatkoztatta, de amikor hosszú hallgatás után levélben gratulált Adynak egy június elején megjelent vershez (az Örök vágy vagy a Félhomályban: l. EmlAE II. 310.), s erre is csak szerkesztői üzenetben kapott választ (D jún. 5.; AEÖPM I.2 672.), észre kellett vennie, hogy Adyt a „levelezéstől visszatartja, eltéríti egy fiatal debreceni színésznő iránt ébredező szerelme” (EmlAE II. 257.; AEÖV I–II. 337–340., 378–380.).

A jún. 5-i szerkesztői üzenet kérdéssel zárul: „Az inkognitó még mindig olyan szigorú?” Varga Ilona úgy érezte, hogy a kérdés Ady visszahúzódásának, a levelezés megszakadásának okára utal, s ez fájdalmasan érintette, mert ragaszkodott az ismeretlenséghez. Válaszában erről írt Adynak, bizalmas barátnőjének pedig ugyanakkor írt levélben feltárta lelkét, neki vallva be a fiatal költő iránt érzett szerelmét. A két levelet azonban „gondatlanságból vagy szórakozottságból” felcserélve tette borítékba (hozzá kell tennünk, hogy talán szándékosan, ettől remélve a megszakadt kapcsolat helyreállítását) (EmlAE II. 257.). Ady ismét csak szerkesztői üzenettel felelt. A meglepetést okozó elcserélt levelet visszaküldésre készen félreteszi, és másikat vár kárpótlásul (D aug. 28.; AEÖPM I.2 673.). Varga Ilona kétségbeesett gyorsasággal kéri a levél megsemmisítését. A kérés teljesítését néhány szavas híradás jelzi (D aug. 30.; AEÖPM I.2 673.), de az eltévedt levél nyílt vallomására „meghatott, hálás visszhang” a Tatjána írt… c. vers (D 1899. aug. 30.; AEÖV I–II. 145., 438–440.). A levelezés azonban nehezen indul meg újra. Ady legközelebb az okt. 3-i szám üzenetével jelentkezik. Levélírási szándékára utal, hogy más álnevet kér a poste restante levelezéshez. Ekkor állapodnak meg az Illi jeligében. A második levelet az okt. 7-i szerkesztői üzenet jelzi (AEÖPM I.2 673.).

A poste restante jelige megváltoztatására azért volt szükség, mert a „Kíváncsi”-t már ismerhették a lapból. De az új álnevet indokolhatta egy korábbi megtréfáló baráti ugratás is, s Ady nem akarta, hogy levele illetéktelen kézbe kerüljön (l. EmlAE II. 258., 300., 310.).

Az elcserélt levelet bejelentő aug. 29-i szerkesztői üzenetre Varga Ilona még aznap válaszolt, de a levél tartalmát visszaemlékezésében nem ismerteti, csak annyit ír róla, hogy megsemmisítését kérte. Ady újabb, aug. 30-i üzenete („Elégettem, de válaszolni kellett rá!”) a Tatjána írt… c. versre vonatkozik, ez a válasza a lány szerelmi vallomására. Kovalovszky Miklós és Koczkás Sándor feltételezik, hogy Ady elolvasta a levelet, s a verset küldte, mert a nem neki szóló levélre másképp nem válaszolhatott (EmlAE II. 310., AEÖV I–II. 438.).

A szerkesztői üzenet és a vers megjelenése után több, mint egy hónap telt el az újabb, okt. 3-i, új jeligét kérő üzenetig. Kovalovszky szerint Ady „szinte vonakodott a kapcsolat szorosabbá fűzésétől, akár levelezés alakjában is”. Az okt. 7-én jelzett levelet Varga Ilona két levele előzte meg: a megsemmisítést kérő és az új jeligét megadó. Volt-e ezekben más is, a lány érzelmeire, kapcsolatukra vonatkozó, nem tudjuk, de elgondolkoztató az utánuk következő Ady-levél bevezetése: „Elolvasom levelét mégegyszer” – milyen levélről van itt szó? Az elcserélt levélről semmiképpen, bár a második levél sok gondolata a Tatjána írt… prózai változata (a szűzies, titkos lány-szerelem, mely megtisztító erejével a kárhozattól szabadít, és mely „felejteti a föld s az élet nehéz, sokszor öngyilkosság felé kergető keserveit”). Inkább arra kell gondolnunk, hogy Varga Ilona valamelyik levelében most már személyhez szólóan, nyíltan megismételte szerelmi vallomását, ezt azonban emlékezésében szemérmesen elhallgatta. Két levele közötti időben „Illinek IX. 9.” rájegyzéssel fényképet kapott, de arra nem emlékszik, hogyan jutott el hozzá. Levélben nem, mert azt a küldő szerkesztői üzenetben jelezte volna. Úgy tűnik, Illi emlékezetében elhomályosultak a szeptemberi események, így csak feltételezhetjük, hogy az elcserélt levél után is volt egy vallomásos, megismerkedést ígérő, közös jövőben bízó levele.

Ady levelének hangja majdnem elutasító: kapcsolatuk megítélése, jövője tekintetében borúlátó, lebeszélő inkább, mint biztató. „Hideg”, de „őszinte” sorokat ígér: mindkettőjük illúziója szertefoszlik a megvalósulással: „nem remélem, hogy találkozúnk”, „elválni ugyis el kell”, „csak magamat szabad elveszítenem…”, „Kerülni fogom hát magát”. A megismerkedést is elhárítja, s az utolsó bekezdésben mintegy búcsúzással zárja le a tépelődő, borús gondolatsort: „nem felejtem el”.

A levelezés októberi újraindulása előtt a debreceni lapokban Ady és Varga Ilona írásaiban megtalálhatók az érzelmi regény nyomai tárcák, elbeszélések eseményeibe, hőseinek sorsába rejtve (AEÖV I–II. 238–239., EmlAE II. 311.). Koczkás Sándor A sárban c. vers jegyzetében utal a levélbeli életrajzi összegezés megfogalmazása és a versbeli motívum összefüggésére (AEÖV I–II. 442.).

pár nap talán s ott tolongok én is: L. a 6. sz. levél szövegét és jegyzetét. Kovalovszky feltételezi, hogy terveinek alapja a Versek kedvező fogadtatása (i. m. II. 310.).

Egy év, a mit Debreczenben töltöttem: Ady megszakításokkal két és fél évet töltött a városban: az 1896/97. tanévet mint I. éves joghallgató, 1898 szeptemberétől 1899 decemberéig mint joghallgató-újságíró, az utóbbira utal levelében.

Szenvedtem a szülői könnyek miatt: a szülői akarattal való szembehelyezkedés nehéz hónapjaira utal, az ún. pályaválasztási válságra, amely az édesanyjának írt 1898. nov. 24-i levéllel zárult (l. a 6. sz. levelet).

Csak sebeket kaptam … a fejemre is – Az általánosan Debrecennel szemben érzett keserűsége mellett itt valóban megtörtént eseményre, Geréby Pállal 1899. máj. 4-én vívott kardpárbajára utal Ady, amelyben fejsebet kapott (részletesen l. EmlAE II. 65–67.).

egy halvány arczu lány – Szabó Irma színésznő. A debreceni színtársulat naiváját a színház-járó, színházi kritikákat író Ady már előbb ismerhette, az udvarlás és az egyoldalú szerelem ideje azonban csak a tavaszi hónapoké (i. m. 235–237.). A szerelmi csalódás viszi újra közelebb az ismeretlen lányhoz.

jázmin illatú – Ady a virágnév aláhúzásával hozza a lány tudomására, hogy sejti a Jázmin álnéven író ismeretlen és Kíváncsi azonosságát.

egyetlen barátom – Ódry Árpád színész (1876–1937). 1899 márciusáig a debreceni színház tagja. Ady pesti látogatása Kovalovszky szerint augusztus végére tehető (i. m. 60., 311.). Bizonyára verseskötetét vitte fel, vagy az ismertetést akarta megsürgetni a lapok szerkesztőségében. Az Ódrynak ajánlott vers címe: Kávéházban (l. a vers jegyzetét AEÖV I–II. 333–334.). Ady által keresett baráti kapcsolatuk később Pesten nem folytatódott, aminek egyik magyarázata lehet, hogy a költő a fővárosi színházi életbe már nem kapcsolódott be olyan szorosan, mint Debrecenben és Nagyváradon. Kezdetben még a BN-ban is írt színikritikákat, de később teljesen eltávolodott a színivilágtól. Az Ódryval való kapcsolatról l. még EmlAE II. 60–62.




Hátra Kezdőlap Előre