10. Ady Endre – Varga Ilonának

K: MTAKK K 18/136 – 4 f. (r–v) – 111 x 176 mm – Összehajtott levélpapír – Tintaírás – 4, 5. oldalszámozással – V. I. sorszáma: 3. – Pr.: vétel V. I.-től 1958.

M: EmlAE II. 261–263. (betűhű) – AEl I. 53–54. (mai helyesírással).

Az október–november folyamán írt levelekben egymásnak ellentmondó érzések és gondolatok kavarognak. A levelek egészen a december eleji hazautazásig hű tükrei a debreceni egy év forrongó, dúlt érzésvilágának. A szülőkkel szembeni döntés a pályaválasztásban (1898. okt.–nov.), a tehetségtudat és a ki nem elégített ambíció, az ifjúkori idealizmus és a mindennapi élet alacsonysága okozta feszültségek az érzelemhullámzás szélsőségeibe sodorják a költőt. Mindezt újraéli a levelek írásakor, s bár mohón ragadja meg az alkalmat, hogy egy szerető szívű fiatal lánynak vallhat az életéről, magáról, a vele kapcsolatos érzései is hullámzóak, változóak.

Varga Ilona nem sértődött meg a szerelmi vallomására kapott „hideg sorok” miatt (bár biztosan megerősítette elhatározásában, hogy nem mélyíti el kapcsolatukat, nem ismerkedik meg személyesen szerelmével), gyorsan válaszolt a levélre, mely „megrázó erővel hatott” rá, s még a hatvan év utáni ráemlékezés is megrendítette. „Mivel ő maga is kérte, írtam neki újra örömmel és boldogan, lelkem egész szeretetével, vigasztaló, erőt adó szavakat, hogy feledtessem gyötrődéseit és biztassam, életkedvre hangoljam” (EmlAE II. 261.).

Ady harmadik levelét a D okt. 10-i számának szerkesztői üzenetében jelzi (AEÖPM I.₂ 674.). A levélben – elfeledkezve a „hús és vér” valóságról – álmodozni kezd: lehetségesnek látja, hogy a lány szerelme meg tudná váltani őt. – Maga lehet a legszentebb, legideálisabb lelkű lány, ki a lelkével is szeretni késztet: Illit nem riasztotta el az előző levél: „Amit a megismerkedés gondolatáról, habozásáról és kétségeiről, úgy látszik, újabb csalódástól félve ír, az annyira megegyezett az én nézeteimmel, szándékommal, hogy végképpen megerősített első elhatározásomban: tisztán megőrizni egy illúziót.” Levelezőtársát viszont éppen ez a ragaszkodás, a feltétel nélküli szeretet hatotta meg, feltámasztotta idealizmusát, romantikus hitét a szerelemben, most már találkozni akar, át akarja magát adni fellobbanó érzéseinek.

De visszajövök, diadallal, mert akarni fogok!… És valósággá válhat egy álom: az életharcból szerelméért győztesen visszatérő férfi romantikus képe nem a lány vágyálma, a képet Ady villantja fel. Ady Lajos szerint a lány csökönyös kapacitálása arra irányult, hogy Ady „hagyja oda az újságírást, végezze el a jogot, s akkor ő büszkén állhat majd a szülei elé és követelheti beleegyezésüket a házasságukhoz” (AL 76.). A megmaradt két levél és Illi visszaemlékezése nem ad erre alapot. De az valószínű, hogy a költő többször beszélt édesanyjának erről a vágyott és meg nem valósult szerelemről, s a jelenet a család emlékezetében kapott fordított szereposztást. Akarat, akaraterő gyakori fogalmak a fiatal Ady írásaiban. Szerepük hangsúlyozott a pesszimizmus, csüggedés, mámorhajszoló életvitel ellenében céljai megvalósítása, vágyai beteljesítése érdekében (l. a Székely Ödönnek és édesanyjának írt leveleket, A lápon, Az Értől az Oceánig c. verseket, az Itthon vagyok c. cikket AEÖPM IV. 182.).

A Budapesti Naplóhoz és a Hét-hez szándékom menni: A pesti elhelyezkedés terve már egy évvel azelőtt, anyjának írt levelében felmerült. Új reményeinek talán a Versek kedvező fogadtatása volt az alapja. A BN-hoz talán Ábrányi Emil és Thury Zoltán útján kereshetett kapcsolatot. A Hét rövid elismerő kritikát közölt a kötetről és bemutatta a Félhomályban c. versét. Lehet, hogy személyesen is találkozott Kiss Józseffel Pesten jártakor (l. EmlAE II. 312.; AEÖV I–II. 191–198.).

A legközelebbi Csokonai-köri ülésig: Ady nem szerepelt az ülésen. Varga Ilona sem jelent meg – ahogy erre visszaemlékezik –, hogy a megismerkedést elkerülje.

A levélhez a Fuimus [De jó, ha…] c. vers kapcsolódik – keletkezési idejét tekintve –, annak prózai előképe (l. Koczkás AEÖV I–II. 449.), de a „Szegény beteg vagyok” kezdetű rész önarcképe túlmutat a vers pesszimizmusán, s új jeleit láttatja egy lelki fejlődési folyamatnak. A Betegen, Dies doloris, Idegenben c. írásokban érzékelhető reménytelen kétségbeesés ellenpontjaként megjelenik a kenyérharcban tülekedők alacsony tömegéből kiemelkedő magányos „én”, s vigaszként a „világot semmibe sem vevő, keserű, büszke öntudat…” A levél gondolatai az egy évvel későbbi Még egyszer… c. vers dölyfös én, a nála is bénább világ megvetésének motívumaihoz ívelnek, azokat előlegezik. Már itt felvetődik a Nietzsche hatás kérdése – filológiailag azonosíthatatlanul (l. AEÖV I–II. 379.).

A levelet jelző szerkesztői üzenettel egy napon megjelent Napsugár-szatírok c. cikke a levél végének bizakodó hangulatát sugározza, „egy lányszív szerelme” életkedvet adó melegének örömét (AEÖPM I.₂ 204–205.).