[Debrecen, 1899. nov. 17–18.]
Édes Illim!
Hogy olvashatott, édesem, az én levelemből szakítást vagy visszautasítást? Hiszen ép’ abban a rettenetes lelkiállapotban, mikor azt a levelet írtam, éreztem legjobban, hogy a maga édes jó szívét a sors szánalma irányította felém. Ha maga nincs akkor, én ma nem élek. S hogy magától sem kaptam választ, a mérleg félrebillent s napokig rám borúlt az elzsibbasztó mámor…. Valósággal szégyen égett az arczomon, mikor ma a maga édes, csupa szív, csupa gyöngédség levelét olvastam. Bár előbb írta volna meg, most nem kellene önmagam előtt pirúlnom….
Édes Illim, a jövő hó elsején bucsúzom Debreczentől. Sok fájó, kevés édes emléket viszek el magammal. Az útolsó hetek édes perczeit magának köszönhetem. Nem is bucsuzom én magától. Megírtam már: hozzá nőtt a szívemhez. Nem ismerem, talán csak névről. Nem is láttam még. Talán úgy megyek el, hogy meg sem ismerem… Azért mégis, mégis…. Ugy-e írúnk egymásnak ezután is?… Olyan szép lenne ez, olyan álomba, romántikába illő, édes, szép dolog, a mit csak – a gúnytól félve – úgy magúnkban mernőnk szerelemnek hinni. Mások kinevetnének bennünket, – nekünk pedig ez volna életünk egyetlen fénye, epesztő reménye. Ugy-e édes Illi?… Így lesz ez?
De azért Debreczenből nem ez az én utolsó levelem s maga is ír e néhány nap alatt még egy pár édes sort.
S aztán az utolsó debreczeni levelemben megírom (ki tudja, nem fogom e szóval?) a czímemet és hogy milyen időnként fogok majd magának írni.
Még egyre kérem. Lehet, hogy a napokban hallani fog [...] rólam valami hírt. Ne ijedjen majd meg – esetleg, az ilyen nehéz, izgalmas pályán küzködő embernek gyakran kell a halállal szembe nézni, de a sors mindig megőriz bennünket ennek a „gyönyörű, boldogságos” életnek.
Csókolom az édes kis kezeit.
E.
[Debrecen, 1899. nov. 17–18.]
K: MTAK 18/143 – 2 f. (r–v) – 112 x 175 mm – Tintafoltos, hajtott levélpapír – Tintaírás – V. I. sorszáma: 9. – Pr.: vétel V. I.-tól 1958.
M: EmlAE II. 275–276. (néhány ékezet eltéréssel betűhű) – AEl I. 62. (mai helyesírással).
Varga Ilona Ady kilencedik levele után sem árulta el majdnem leleplezett inkognitóját, ennél sokkal fontosabbnak tartotta, hogy az elkeseredett költő „hitét erősítse, az élet harcának leküzdésére sarkallja”. Ady szerkesztői üzenetben jelzi válaszát (D nov. 18.). Ez a tizedik levele (EmlAE II. 275.).
a jövő hó elsején bucsúzom Debreczentől: Ady Pásztor Bertalan váradi segédszerkesztővel feltehetően november elején tárgyalt arról, hogy december elejétől állást vállal a nagyváradi Szabadság c. lapnál. Tervét azonban meg kellett változtatnia, mert adóssága miatt még útiköltségre sem volt pénze (l. a P. B.-nak írt, 22. sz. levelét). Pásztor Bertalantól kapott ugyan tíz forintot, de valószínű, hogy újabb halasztást kért, mert édesanyja érte ment Debrecenbe, és dec. 6-án együtt utaztak haza Érmindszentre. Új állását csak jan. 2-án foglalta el.
Sok fájó, kevés édes emléket viszek magammal: Debrecen Ady számára nemcsak az írói, újságírói pályakezdés színtere, hanem a legmélyebb lelki válságoké is. A pályaválasztási válság, szerelmi csalódás, anyagi nyomor kínzó élményei mellett „költői becsvágyának csendes kudarca”, a dicsőség ábrándjainak szétfoszlása is ehhez a városhoz kötődnek (EmlAE II. 327.).
Ugy-e írúnk egymásnak ezután is?… Olyan szép lenne ez, olyan álomba, romántikába illő: Az idealizmust, romantikát és „a valót, a szakítást” igenlő életszemlélet gyakran ellentmondásosan jelentkezik a Kíváncsinak írott levelekben (l. a 2., 3., 17., 19. leveleket). A kérdésről és annak irodalmáról l. i. m. II. 328–330.
hallani fog rólam valami hírt: Ahogy Varga Ilona írja: Adyt „ismét egy párbajhistória fenyegette. Amint az akkori lapokból olvastam, Márk Endre és Magoss György városi urakkal volt afférja egy színházi cikke miatt. Az ügy hamarosan párbaj nélkül elsimult.” (i. m. II. 276.) A színházi cikket l. AEÖPM I.2 220., az affér dokumentumait és leírását l. a cikk jegyzetében: 770–771.