17. Ady Endre – Varga Ilonának

[Debrecen, 1899. nov. 14–15.]

Édes Illim!

Levelét szívemből köszönöm….

Mikor a „Hírlap” múnkatársa voltam, a mi „Jázmin”-unkat így hallottam emlegetni: „a kis Varga-lány”.

Nem kutattam utána. Néhány nap óta azonban – akaratlanúl – megtudtam, hogy kicsoda Jázmin… Jázmin és Illi pedig egy, – én így hiszem.

De ha így van is, tiszteletben tartom inkognitóját, megismerni nem fogom, míg meg nem engedi. De talán így se. Talán már pár nap múlva távozom. Úgy hiszem Pestre megyek, bár ehhez éppenséggel semmi kedvem sincs.

De nincs semmihez. Szerencsétlennek, a világ legszerencsétlenebb emberének érzem magam s talán egyedüli szerencsém, hogy valakinek ezt bevallhatom. Máskülönben e pillanatban szíven lőném magam. De így se' tudom, vajjon nem teszem-e.

Azt hittem először: csak hangulat ez. De a sok megpróbáltatás, a sok csapás és fájdalom összetört egészen.

Megpróbálom az erőmerítés minden módját: nem sikerül. Még ha végső vigasznak a maga édes lényét szuggerálom is: nincs erőm!…

Félek, nagyon közel állok a katasztrófához… Szegény, szerencsétlen anyám, ha tudná!

Jobb is volna talán így tennem. Nem vagyok én nyugalomra, boldogságra predestinálva.

Az élet minden húllámverése elborít és ujabban egy kínos furdalás okoz pokoli fájdalmat: hátha megérdemlem, hátha a világ jó s a rosz én vagyok!..

Talán kegyetlenség ezeket magának megírnom. De mit tegyek?… Ha ezt se lehetne tennem, megőrülnék!… Ennél a sorsnál pedig jobb a pisztolygolyó!..

Kérdezhetném magától: Ha szeret, miért nem ment meg?… Miért nem erősít meg, miért nem lesz – hisz’ úgy kértem! – az én őrangyalom, az én czélom?….

De nem, nem!…. Jobb így magamban, egyedül elveszni!…

…Egy ismerőse beszélt róla, – persze mit sem sejtve.

– Bemutathatsz neki?…

– Hát láttad már?..

– Nem, soha; de azok után, a miket mondtál, nagyon érdekel.

….És lemondtam a lehetőségről. Nemcsak hogy megismerjem, de hogy arczát is láthassam!…

Lemondtam, mert már mindenről lemondtam….

Vagy lesz erőm eldobni az életet, vagy belerohanok a legbutítóbb mámorba…..

De másképen hittem én ezt valaha!…..

Szeretettel gondol reá
  s aranyos kis kacsóit
  csókolja a maga szerencsétlen barátja
  Endre.



17. Ady Endre – Varga Ilonának

[Debrecen, 1899. nov. 14–15.]

K: MTAKK K 18/141 – 3 f. (1–2. f.: r-v, 3. f.: r) – 113 x 176 mm – Összehajtott levélpapír – Tintaírás – 2, 3, 4. oldalszámmal – V. I. sorszáma: 8. – Pr.: vétel V. I.-tól 1958.

M: EmlAE II. 274–275. (ékezet- és írásjelhiányos szöveg, hiba: én helyett: és) – AEl I. 60–61. (mai helyesírással).

Ady Varga Ilonának írt kilencedik levelét a nov. 15-i lapban jelzi.

a „Hírlap” munkatársa voltam: 1898. dec. 19-től a DH munkatársa, 1899. ápr. 25-én lépett át a D szerkesztőségébe. – Jázmin: Varga Ilona ezen az álnéven közölte tárcáit, karcolatait az újságokban. Ez alkalommal sem válaszolt a személyével kapcsolatos feltételezésre.

Úgy hiszem Pestre megyek, bár ehhez éppenséggel semmi kedvem sincs: valószínűbb, hogy a pesti elhelyezkedés terve nem sikerült. Szeretett volna a fővárosba kerülni, hiszen már az 1898. novemberi levelében is erről ír édesanyjának. Későn teljesedő vágyát elárulja a BN 1907. márc. 3-án megjelent János-Nérók c. novellája. A János-Néró szegény, kopott vidéki újságíró, aki „ébren és titokban verseket, álmában dicsőséges drámákat ír”, s mindig Budapestről álmodik.

szíven lőném magam: a D 1899. jún. 10-i A hétről c. cikkében „előhívott halál”-nak, későbbi versében „meghívott halálnak” (A meghívott HalálNy 1910. ápr. 1.) nevezett öngyilkosság gondolata a Varga Ilonának írott levelekben gyakran megjelenik (l. a 9., 11. és 13. sz. levelet). Kovalovszky szerint leveleiben gyakran érzünk „valami szerepjátszást, mesterkéltséget, túlzást: mintha a költői egzaltáltságról, a poétalélek rendkívüliségéről a köztudatban élő hiedelmet akarná igazolni és erősíteni érzelmi viharának romantikusan szertelen festésével” (EmlAE II. 318.). Kedélyének hullámzásáról, józan, egészséges életösztönről tanúskodnak ellentétes, életigenlő megnyilatkozásai (l. a 10. és 13. sz. levelet).

Nem vagyok én nyugalomra, boldogságra predestinálva: a boldogtalanságra kárhoztatottság több versben is kifejeződik: Sirasson meg, Ismeretlen átok, Halottak napján, A vég után, Az utolsó részlet.




Hátra Kezdőlap Előre