[Debrecen, 1899. nov. 21–22.]
Édes Illim!
Úgy hiszem: meg kapta tegnapi levelem s úgy gondolom, remélem, megbocsát a mostani késésért, melynek nagyon komoly, nem részletezhető okai voltak.
Édes levelével – nagyon kérem – siessen! Kíváncsivá tett igen-igen….
Én a magam részéről még most – pár napig – bizonyosat nem tudok írni. Megyek: ez bizonyos. De hogy magán kívül senkit sem sajnálok itt hagyni: az is bizonyos.
Nem lehetetlen, hogy egy új légkör, egy új környezet, egy ambicziómat felébresztő új helyzet felkölti kihalt életkedvemet, de lehet az is, hogy ott sem leszek más, mint a halált kérő, testet öltött elégedetlenség.
Bárhogy legyen: a maga emlékét míg élek, megőrzöm! Lehet, hogy önzés: de nekem nincs erőm magáról lemondani, szükségem van magára!…
Ezekről majd az utolsó debreczeni levélben, most csak a választ kérem ismét.
Még egyet előre elárulok. Bár ezután többször olvashatják a nevem, de hogy hol leszek egy jó ideig: magán kívül alig fogják tudni. Maga pedig, legalább maga tartsa eszébe.
Csókolja ezerszer a kezét
tisztelő barátja
E.
[Debrecen, 1899. nov. 21–22.]
K: MTAKK K 18/145 – 2 f. (r–v) – 112 x 176 mm – Összehajtott levélpapír – Tintaírás – 2, 3. oldalszámmal – V. I. sorszáma: 12. – Pr.: vétel V. I.-tól 1958.
M: EmlAE II. 278. (betűhű) – AEl I. 63–64. (mai helyesírással).
Ady Varga Ilonához írott tizenkettedik levelének keltét a címzett feljegyzése, ill. emlékezete rögzítette.
bizonyosat nem tudok írni: Kovalovszky megállapítása szerint „Adyban mindig marad bizonyos óvatos tartózkodás, ösztönös vagy szándékos zárkózottság levelezésük során Illivel szemben, de különösen feltűnő és meglepő Ady titkolózása terveit s távozását illetően.” Okát keresve Kovalovszky arra gondol, hogy Ady talán „önmaga érdekességét akarta növelni ezzel”, vagy „csak a lány makacs rejtőzködésére akart válasz lenni ez a titkolózás” (EmlAE II. 319.). Feltételezhetjük azt is, hogy restellte majdnem biztosnak beharangozott pesti tervének kudarcát bevallani, vagy egyszerűen nem érett meg még benne a végleges elhatározás arról, hogy menjen-e egyáltalán, és mikor menjen Váradra (l. a köv. levelet).
magán kívül senkit sem sajnálok itt hagyni: Debrecennek, a civisváros szellemének Ady lelki válságának kialakulásában és a távozásra késztető elhatározás megszületésében betöltött szerepére vonatkozóan l. EmlAE II. 97., 245., 327.
a maga emlékét míg élek, megőrzöm!: Ady Lajos (76.) tanúsítja, hogy ez így is volt: „emléke végig kísérte Bandit egész életén. […] Ily volt az egyetlen nő a sok száz közül, kikkel bizonyos relációba került, akit ha szóbahoztam előtte, kedvetlen lett, s nyomban más témára terelte a beszédet” (AL 77.).
Bár ezután többször olvashatják a nevem: Érmindszentről a D-nek küldött versei: Falun, Karácsony [Ma tán…], Zsóka búcsuzója.