76. Ady Endre – Diósi Ödönnének

Péntek este 10 óra, e perczben kaptam nyugtalanul várt levelét. Nem voltam tudniillik dél óta a lakásomon s a levél az asztalomon feküdt. Harmincznégy óra óta nem aludtam (ugy tetszik: egészen leszokom az alvásról, ha csak a morfium álomhozó világával nem ismerkedem meg) de mesésen nyugodt vagyok azért. Most legalább az vagyok s édes levele csak mintha megrögzítené e nyugalmat, holott esetleg máskor most nagyon szenvednék ilyen sorok miatt. De most ugy veszem e sorokat, mint a megnyugtató szándék üzenetét, melyben egy kis melegség is lappang. Igen? És csak most fogok válaszolni. Maga, Édes Szent Asszonyom nagyon is egy passzusa köré csoportosította az én levelemnek, ideges, szamár, de érthető (ugy-e érthető?) hangulatban írott <irott> levelemnek minden részét. Maga sem hiszi el rólam, hogy „másokhoz” hasonlóvá tudjak válni s ha brutális volt egy kicsit is a hangom: mentsen [...]  Maga előtt az, hogy még a legszerencsétlenebb módon kifinomodott idegzet is hatása, feltétlen hatása alatt van az ősösztönöknek. De Maga több brutalitást olvasott ki az én levelemből – így sejtem – mint amennyit én izgatottan is akartam. Az én levelem nem csupán azt panaszolta. Maga csinált volt valami disztinkcziót arról, a hogy én a Maga lelkében állok. Ezt a disztinkcziót láttam én legutolsó találkozásunkkor olyan értelműnek, mely reám sujt s mely (ugy-e megérti?) nem lehet rám – szelíden szólván – megnyugtató. Többet nem is szólok erről írásban. Majd szóval. Ujságot csak egyet írok: kedves mamájuk s a família ma színházban volt, egyik proszczéniumban láttam őket a fél percz alatt, a mint én a színház első estéjén töltöttem. Hogy mikor érkezem, most még nem tudom. Engedelmükkel meg fogom majd táviratozni. Azt az erős vágyat még nem éreztem magát látni, mint most. Most már érzem: igazán csak magában élek. A mai napomnak minden esete egy pillanat alatt kiesett az érdeklődésemből, pedig valamikor ezek események lettek volna. Elmondtam Somló Bódognak ma, mit mondtak rólam valakinek, a kinek a rólam való ítéletére legtöbbet adok – az ő afférjával kapcsolatban. Méltatlankodott nagyon kedvesen helyettem. Egyébként két nap óta a verseimet szavalja a kis Somló, a ki – a megérlelő okokat nem sejtve persze – teljes lelkéből küld Párisba vagy külföldre egyáltalában. Egy csomó levelet is kaptam ma. Nagyon kedveset és hízelgőt Vészi Józseftől, aztán egy különös ismeretlentől, ki hat év óta küldözgeti nekem a leveleit, de a kinek kilétét nem is sejtem, stb. Aztán Fehérrel volt ma nagy jelenetem és konstatáltam ugyancsak ma, hogy F…né ugy gyűlöl, hogy ez már majdnem gyönyörűség…. De látja én egy Magát érdeklő ujság fejében egy tuczat érdektelent írok. Már írni sem tudok idestova Magának. Ugye unalmassá kezdek válni? Nem? Mondja: nem, én Édes Gyötrelmes Boldogságom, kit vágyódva, imádva csókol végig gondolatban Ady. – Bertuska kezeit csókolom. Ugy-e nekem van igazam? Adjon most Maga nekem igazat válaszképen, mert a Hungáriában én – nem magának adtam. Még egyszer kézcsók.

[Címzés:]
  Őnagyságának
  Diósyné Brüll Adél urnőnek
  Budapest.
  (Continentál szálloda)

---