[Érmindszent, 1903. nov. 29.]
Kedves Tanár Ur, már megcsináltam egy uj rovást a lelkemben. Azt hittem t.i., hogy napirendre tért fölöttem Ön is. Elképzelheti most már, hogy levele nagy értéket jelentett nekem. Sietve is válaszolok. Kedves, gyöngéd, erősítő szándéka jól esik, emberkerülését értem, lelke megpróbáltatásában osztozom s kimondhatatlanul örvendek, hogy mindezek végén „egy kis munkaterv” emelkedik ki erősen, mert ez gyógyulást és erőt jelent. Az én gyötrődésem tart még mindig. Sohse voltam nagyon munkás ember, tétovázó, kontemplatív volt a lelkem mindig, de mindezt – most még csap [csak] épen hogy javulni kezdő – idegeim növelik. A párisi utam elkészítése szörnyű nehéz. Csak január vége felé mehetek ki. Addig többnyire itthon leszek. Talán mégis csak fogok csinálni valamit. Eddig egy-két tuczat-tárczaíráson, vagy két rosz versen kívül mit sem csináltam. Egyik terv lerombolja rögtön bennem a másikat. Első nagyobb dolognál nem elegendő, ha esztetikámmal tisztáztam a kérdést. Hátra van a nagyobb. Most már mennyit kell lealkudnom a sikerért és a publikum nívójáért, de úgy hogy sem én ne vessem meg magam nagyon, se azok, kik nem tartoznak számolni avval, hogy én leszállítottam a magam értékét. Keserű diszpozíczió ez. Mindezekhez pedig egy meglehetősen beteges és kínos szerelmi história járul és ízetlenkedik, mely aktuálisabb bennem egyre s nő az időbeli és térbeli korlátokkal. A „Huszadik Század”-ot még nem kaptam meg. A levéllel egy időben került postára? Most már, levele után, merem kérni, hogy ne hagyja válasz nélkül a leveleimet s írjon önmagáról s dolgairól sokat. Nekem becses nagyon ez az összeköttetés. Ez önzés ugyan, de enyhítik az okok, hogy miért. Mert legelső sorban is egy olyan előkelő lélek érdeklődését jelenti, melyet ha az én lelkem, mely félbenmaradt, szertelen és erőtlen, nem is tud utjain követni, de néhol, néha ujjongva lát rokonának. Levelét kérve s várva üdvözli szerető, igaz híve Ady Endre. Érmindszent nov. 29.
Érmindszent, [1903.] nov. 29.
K: OSZK – Levelestár növn. 1950/63/3 – Két hajtott levélpapír – 4 f. (1–3. f. r-v) – 114 x 179 mm – Tintaírás – Pr.: Moór Jolán ajándéka 1950.
M: AEvl 75–76. – Lengyel 131. – AEl I. 113–114.
Aznap vagy előző nap (nov. 29. vasárnap) kapott levelet Somlótól.
lelke megpróbáltatásaiban osztozom: Brüll Bertának megírja Ady, hogy Somló „félbenmaradt” házasságáról panaszkodott neki levelében (l. a köv. levelet).
Sohse voltam nagyon munkás ember: Ady itt elkeseredettségében nyilvánvalóan túloz, ill. csak költői, szépírói teljesítményét veszi figyelembe, amellyel elégedetlen volt. Addigi publicisztikai írásai (az AEÖPM első négy kötete) bizonyítják újságírói munkájának termékenységét.
Eddig egy-két tuczat-tárczaíráson, vagy két rosz versen kívül mit sem csináltam: Ady érmindszenti tartózkodása alatt írt munkáinak bibliográfiáját l. okt. 19-i, 84. sz. levél jegyzetében.
Mindezekhez pedig egy meglehetősen beteges és kínos szerelmi história járul és ízetlenkedik: Rónay György a Léda-szerelem kettős arcát látja ebben a megjegyzésben: „valójában két Léda van: az egyik a valóságos, a másik az, akinek ezt a valóságos Lédát Ady látja, érzi, éli”, az egyik az „ízetlen”, „kínos szerelmi história hősnője”, aki „nem bánt különbül Adyval, mint egy érdekes, de kissé talán terhes lovaggal”, s akinek számára Ady „eleinte bizonyára nem látszott többnek új Halász-ügynél”, a másik „»a könnyek asszonya«, egy mítosz, egy, a valóságnál forróbb, magasabb hőfokú élet démona”, akire „sokkal többet ruházott át képzeletből, szerepből, fátumból, mint amennyihez ez szokva volt”, és akit „átemelt a sorstragédia légkörébe”. Az asszony „visszariadt ettől a komor, végzetes feszültségű atmoszférától, s mintha kissé lazítani igyekeznék a köztük kialakult viszonyon”, ezért panaszkodik Ady Bertának. De „világos pillanataiban” maga is „látta kapcsolatuk »ízetlenségét« – az aránytalanságot, amely a valóság s az ő mítoszi-végzetes szerelemérzése között van”. „Ez a kettősség vonul aztán végig az egész Léda-regényen” (Rónay György: Ady és Léda. – A nagy nemzedék c. tanulmánykötetben. Bp., 1971. 30.). Ady kezdettől fogva felismeri, s az asszonnyal is közli (l. a 72. sz. levelet), hogy szerelmi szenvedése kiszolgáltatottság-érzés, betegség, amelynek szubjektív idegi-lelki oka van. S hogy nem tud rajta úrrá lenni, az alkotói válság miatti rossz közérzetét rontja. (A szerelmi kiszolgáltatottság – betegség párhuzamra vonatkozóan l. a 64. levél jegyzetét.)