105. Ady Endre – Diósi Ödönnének

[Érmindszent, 1903. dec. 1.]

Uj életre váltott engem, Adél, de ez az uj élet csupa gyötrelem. Ugy érzem, hogy ez a megváltás nem lesz addig teljes, míg Magát még egyszer nem látom s rettegek, hogy Maga éppen nem vágyik erre a viszontlátásra. Hiszen tudom én, érzem én, hogy nem voltam az, a ki erősen, végzetesen be tudta volna magát írni a Maga lelkébe. De kérem, hogy legalább áltasson engem evvel. Hagyja hinnem, hogy szerepem van s lesz az életébe[!], hogy a Maga lelkének szüksége van reám s talán én vihetek bele csak harmóniát. Mindenek fölött pedig kérem, hogy ne legyen Önnönmaga kínozója s minden kétségei között bízzék valamiben: senki több jogczímmel, többet nem követelhet az élettől, mint Maga s lehetetlen, hogy Magának az élet adósa maradjon. Csókolja kezét s gyötrődve gondol folyton Magára – híve.



105. Ady Endre – Diósi Ödönnének

[Érmindszent, 1903. dec. 1.]

K: OSZK – Fond 74/4/2 – Hajtott levélpapír – 2 f. (r-v) – 112 x 174 mm – Tintaírás – Pr.: vétel Nádor Henriktől 1966.

M: RSle 32–33. – RAöl 279–280. – AEl I. 118.

A betét-levél hangulatilag a Bertához írotthoz kapcsolódik (l. a következő levelet). Abban Ady megismétli a Diósinéra vonatkozó aggodalmát: „kiejt a lelkéből.” A két levél papírja, a papír vízjele is azonos.

rettegek, hogy Maga éppen nem vágyik erre a viszontlátásra: Ady gyötrődő kétségei Diósiné érzelmeiben szeptember elejétől Párizsba utazásáig végigkísérik a leveleket. Hegedűs Nándor és Rónay György ebből következtetnek arra, hogy az asszony hűvös, fölényes, sőt elutasító volt imádójához (l. a 97. és 99. sz. levél jegyzetét).

Hagyja hinnem, hogy szerepem van s lesz az életébe[!], hogy a Maga lelkének szüksége van reám s talán én vihetek bele csak harmóniát: már Ady szeptemberi leveleiből kiviláglik, hogy Diósiné csalódott, boldogtalan asszony. A viszonzott szerelem egyértelmű megnyilatkozásainak hiányában könyörög Ady, hogy az elromlott házasságban a „harmadik” szerepét megkaphassa.

ne legyen Önnönmaga kínzója: Ady sok szeptemberi levelében találunk hasonló aggódó könyörgést. Diósiné „önkínzásának” oka a meghasonlottság elrontott élete miatt. Hiú volt és nagyravágyó, elégedetlen a lehetőségeivel (l. Bölöni jellemzését 31–32. és Dénes: Akkor 200–201.).




Hátra Kezdőlap Előre