[Érmindszent, 1903. dec. 1.]
Édes Jó Bertuska, a tegnapi ideges, hirtelen írott levelem után, kell most Magának ujból írnom egy pár sort. Magával különösen sokat foglalkozom ismét. Még többet, mint eddig. Jól esnék, ha csak egy óráig lehetnék Magával. Nem tudom, mi van velem. Mintha most állandó bűnhődését kellene szenvednem az utolsó, elfecsérelt, haszontalan esztendőknek. Folytonos kétség, önvád kínoz. És ha olykor nagy buzdulás, bizalom száll meg, mindjárt a leggyilkosabb reakczió jön a helyébe. Még mindig nem tudok ugy s annyit dolgozni sem, a mennyit szeretnék. S mind e változó, gyötrő érzések közben a legállandóbb és leggyötrőbb, hogy A…l biztosan kiejtett a lelkéből. A legcsudálatosabb pedig, hogy én ezt a beteges állapotot valósággal prognoszkálom. Tudom, hogy minden erőm és hitem lábrakapna, ha már mehetnék P… felé. De nem lehet, gyalázatosan, siralmasan lehetetlen kimennem január közepéig. Budapestre nem merek fölmenni most, mert akkor ottveszek, ettől félek. Itthon pedig megöl már ez a semmi, ez az ostoba csönd. Magát kellene látnom és hallanom. Ez talán megnyugtatna. De Nagyváradra menni, ezt meg az ízlésem tiltja. Megtudnák és megkommentálnák. Maga – az ujabb leveleiben – mintha más volna már, hideg és a velem foglalkozást megunó? Vagy csak betegesen látom és érzem így? Ugy lehet, hogy ez az állapot nálam átmeneti s evvel vigasztalom magam. A sok szertelenség, magam űzése után helyre kell előbb jönniök az idegeimnek. Mert ezek bizony betegek. Viszont s ez a legkomikusabb, fizikailag semmi bajom, valósággal csodaétvágygyal eszem s az elhízás utján vagyok majdnem. Az ígért novellákat nem küldhetem el. A napokban indítottam utnak az Uj Idők-nek, a Hétnek s a Jövendő-nek. Sorsukat még nem tudom. Holnaputánra már várom a Maga levelét. Ebbe a levelembe A…hoz írott néhány sort teszek. Juttassa el, édes jó Bertuska s aztán nyugtasson meg, hogy Maga a régi barátsággal gondol reám, a Maga szegény, nyűgösködő, beteg hívére, ki kézcsókját küldi – Adyra.
[Címzés:]
Őnagyságának:
Brüll Berta urhölgynek
Nagyvárad.
(Főutcza, Stern-ház).
[Érmindszent, 1903. dec. 1.]
K: OSZK – Levelestár 1935/86/10 – Hajtott levélpapír borítékkal – 2 f. r-v – 112 x 174, 92 x 118 mm – Tintaírás – Pr.: vétel Lantos Adolftól 1935.
Dat.: fpb: Ø – épb: Nv 1903 dec 1.
M: RAéL 83. – RAöl 69. (részlet) – AEvl 79. – Lengyel 153. – AEl I. 117.
A…l biztosan kiejtett a lelkéből: Révész szerint bizalmas beszélgetéseik alkalmával Diósiné cáfolta, hogy az ő érzéseit illetően Adynak oka lett volna kételkedésre (l. a 83. sz. levelet és jegyzetét).
prognoszkálom: előre tudom, érzem, megsejtem.
Itthon pedig megöl már ez a semmi, ez az ostoba csönd: Vezér Erzsébet szerint ez az egyik első jelentkezése a későbbi csend-motívumnak. „A csend mint szimbólum is innen került később A fehér csönd és a Jó Csönd-herceg előtt c. verseibe” (Versmotívumok Ady korai prózájában ItK 1963. 443.). A csönd-motívumra vonatkozóan l. még AEÖPM IV. 45. és a 84., 90. sz. levelet, valamint Koczkás Sándor jegyzetét AEÖV I–II. 506.
Az ígért novellákat nem küldhetem el: Az Új Időkben és A Hétben Ady-novelláknak semmi nyoma. A Jövendőben dec. 13-án névtelenül jelenik meg karcolata: Csókok a Karszton (l. AEön 126–128.).
Ebbe a levelembe A…hoz írott néhány sort teszek: Ez a harmadik „betét-levél” Diósinénak (l. az előző levelet).