127. Ady Endre – Diósi Ödönéknek

[Érmindszent, 1904. jan. 7.]

Nagyságos Asszonyom és Uram, szinte kétheti bolyongás után ma kerültem haza, hogy hétfőn ujra utazzak Budapestre. Nagyváradon is töltöttem egy napot. Egyébként pedig e bolyongásommal azt a czélt szolgálom, nehogy Bertuskáék miattam egy napot is késsenek vagy én tőlük elmaradjak. Szóval a január 19-iki dátumhoz minden áron és módon ragaszkodunk – legalább ez idő szerint s remélem, minden esetre. Végtelenül szeretetreméltók lennének, ha – mint Nagyságos Asszonyom kegyesen jelzi – egy nekem alkalmas kis lakást szereznének. Én – mint Bertuskával már megbeszéltük – mivel valószínűleg Budapestről kell indulnom, most ezennel kért jóváhagyás és beleegyezés reményében Diósy ur címére adom, illetve adatom föl egy nagy ládámat Nagykárolyban. Készülődésem problemái közül még csak majd a jövő héten dől el, hogy a Budapesti Hírlap vagy a Pesti Hírlap levelezője leszek-e? Ez ügyben kell legfőbbképen sürgősen ismét fölutaznom Budapestre. E hajszában még nagyobb bennem a vágy, hogy bár már uton lehetnék. Addig minden esetre [...]  engedelmükkel fogok még írni. Most csak azt kérem: tartsanak meg nagy jóindulatukban, melyet megérdemelni törekedni fog legigazabb hívük Ady Endre (jan. 7.)

 

[Címzés:]
  Madame et monsieur Diósy
  Páris.
  92 Rue de Levis XVII.



127. Ady Endre – Diósi Ödönéknek

[Érmindszent, 1904] jan. 7.

K: OSZK – Fond 74/4a/2 – Hajtott levélpapír borítékkal – 2 f. (r-v) – 113 x 175, 92 x 118 mm – Tintaírás – Pr.: vétel dr. Nádor Henriktől 1966.

Dat.: fpb: Érkávás 904 jan 9 – épb: Ø

M: RAéL 320. – RAöl 243–244. – AEl I. 135–136.

a január 19-iki dátumhoz minden áron és módon ragaszkodunk: Ady előkészületeinek elhúzódása miatt mégsem tudott 19-én Bertával és Brüllnével elutazni, s csak a hó végén indul el.

Végtelenül szeretetreméltók lennének, ha – mint Nagyságos Asszonyom kegyesen jelzi – egy nekem alkalmas kis lakást szereznének: Diósiné kettőjük nevében ír, férje tudtával. A Brüll Bertának írt levelekben tett említésekből következtetve ez volt az ötödik levél Párizsból Adynak, egyet Diósi írt. Diósiék négyszobás párizsi lakása a XVII. kerületi rue de Lévis 92. számú házának harmadik emeletén volt. (Alaprajzát l. EmlAE III. 342.) A ház negyedik vagy ötödik emeletén foglaltak albérleti szobát Ady részére (l. AL 97.; Bölöni 25.; RAöl 80. és a 136. sz. levél jegyzetét).

a jövő héten dől el, hogy a Budapesti Hírlap vagy a Pesti Hírlap levelezője leszek-e? a BH-pal már decemberben megkezdhette a tárgyalásait – l. a dec. 11. (112. sz.) és 14-én Bertának írott (113. sz.) leveleit és a jegyzeteket –, majd Rákosi Jenővel és Csajthay Ferenccel meg is állapodott, de szerződést nem kötöttek vele – l. a jan. 11-i (130. sz.), a júl. második felében és okt. 10-én Bíró Lajosnak írott (154., 165. sz.) leveleket és azok jegyzeteit. A PH-pal, a Légrády-család lapjával nem jutott semmire, később sem alakult ki kapcsolata a lappal (l. még a jan. 11-én írott – 130. sz. – levelet).

A PH-nál tett próbálkozásairól Ráskai Ferenc ír egyik emlékezésében. Ráskai rövid elismerő kritikát közölt a lapban a Még egyszer-ről (l. AEÖV I–II. 225.). Ady ezen felbátorodva felvette vele a kapcsolatot. „Még vidékről négyoldalas levelet kaptam tőle. Sajnos elveszett. De jól emlékszem nem egy részletére. […] olyasfélét is írt, hogy készülődik Pestre, Párizsba. […] Én őszintén válaszoltam neki: még alig fél éve vagyok a Pesti Hírlapnál; […] rövidesen felkeresett a szerkesztőségben azzal, hogy megy Párizsba, és hogy szeretne a Pesti Hírlap levelezője lenni.” (PH 1927. dec. 27. 293. sz. 13.) Ráskai fiatal, kezdő újságíróként nem tudott ebben segíteni.




Hátra Kezdőlap Előre