146. Ady Endre, Diósi Ödön – Diósi Ödönnének

K: OSZK – Fond 74/4/23 – Képeslap/carte postale – utcakép: Colombes. – Rue des Lilas – 138 x 90 mm – Ceruzaírás: a címzés Diósi, a levélszöveg Ady írásával – Pr.: vétel Nádor Henriktől 1966.

Dat.: épb: Paris a Sannois 04 avril 32/26

M: RSle 221. – RAöl 486. – ADok: faksz. (a 21 képeslap egyike) – AEl I. 144.

Ady párizsi élete első heteiről csak annyit tudunk, amennyit Diósiné és húga emlékezésükben megírnak. Diósi és Ady azonnal jóbarátok lettek. A család természetesnek vette, hogy a szülővárosukból jött tehetséges, megnyerő fiatalembert befogadja, segíti, és ő vendégszeretetüket igénybe veszi. Volt ugyan albérleti szobája a ház negyedik vagy ötödik emeletén, de inkább Diósiéknál tartózkodott és kosztolt. Brüll Berta több évtized távlatából visszatekintve, az egész viszonyt jellemezve – sommásan és bizonyára tapintatosan szépítve is – így vélekedik a két férfi kapcsolatáról: „Diósi örült Ady jelenlétének, szabadabbnak érezte magát, kevesebb szemrehányást kapott feleségétől, hogy elhanyagolja, és nem kérdezte ki, hol járt, mit csinált. […] Ha színházba vagy mulatóba mentek, mindig hármasban jártak. Hogy sejtett-e a férj valamit, nem tudom. Lehet, hogy csak tettette magát. Sok veszekedés esett a férj és feleség közt is, de soha Ady miatt, sőt a férfiak mindig összetartottak.” (EmlAE III. 137–138.) Gyakran megtörtént, hogy a két férfi egyszerre haragította magára a hisztérikus alkatú, könnyen felpaprikázódó asszonyt, s természetes szövetségesként együtt kerültek szembe vele. Bölöni ápr. 16. után látogatta meg Adyt, s a Rue de Lévisen feszült, ideges hangulatban találta az egész családot. „Bandi, Léda, Dodó, Bubi: nem beszéltek egymással. Az első nagyobbszerű összezördülés volt a négyük között, mely évek során megismétlődött számtalanszor. Most mindannyian inkább mulattak rajta, mint bosszankodtak. Az ugratások és csipkelődések mestere Ady volt. Ujjaikon számolgatták, hogy ki melyikükkel van éppen beszélő viszonyban vagy haragban” (34.). A levelezőlap is egy ilyen összetűzés után keletkezett, amelyből tréfába, nevetésbe forduló oldódás kínálkozott.

Colombes: amint a levelezőlap képéből és képaláírásából látható – nem kocsma, vendéglő, utca (mint Belia gondolja – l. AEl I. 373.), hanem Párizs egyik elővárosa, pontosabban község a Szajna balpartja közelében, Párizstól 10 km-re, É–Ny-ra. Eddig jutottak el az otthoni vihar elől „menekülve”. A „világgá menés” fenyegetése is tréfa, hiszen bizonyára hamarabb hazaértek mint a levelezőlap.