180. Ady Endre – Diósi Ödönnének

K: OSZK – Fond 74/4/24 – Hajtott faerezetmintás vízjelű levélpapír – 2 f. (r) – 112 x 170 mm – Tintaírás – A megszólítás fölött Révész olvashatatlan szavai és más írással: 1905? – Pr.: vétel dr. Nádor Henriktől 1966. – Brüll Berta másolata: OSZK Levelestár növn. 1946/21/17. – Pr.: ajándék Brüll Bertától 1946.

M: RSle 159. – RAöl 420. (Budapestről Nagyváradra 1905. ősz) – AEvl 125. (Bp., 1905. nyár vége) – AEl I. 162. (Dat.: Bp., 1905. jan.)

Ady második poste restante levelét a Bíró Lajosra vonatkozó mondat (l. az előző levél jegyzetét) és az azonos levélpapír alapján kelteztük az előző levéllel azonos napra.

Liczut majd Sándorhoz próbálom elhozatni: Lili, Licu, Lica az az óvodáskorú rokon kislány, akit Diósiné nagyon kedvelt, s pesti és nagyváradi tartózkodása idején gyakran vett magához (l. az 57. sz. levél jegyzetét). Azért akarta Hoffmann Sándorhoz elhozatni a kislányt, hogy egy látogatással mindkettőjükkel találkozhasson.

Vasárnap Vésziéknél ebédelek. Azután vasárnap Kabóséknál[!]: „A BN-nál [Adyt] barátsággal, szeretettel fogadták. Mégis társtalannak, elhagyatottnak érzi magát. Neuraszténiája az új környezetben teljesen hatalmába keríti. Hiányzik nagyváradi barátja, Bíró Lajos […] A legnagyobb baj kétségen kívül az, hogy Léda Párizsból nem ír, vagy nem eleget ír, vagy nem úgy, ahogyan Ady szeretné” (Lengyel 181.). Vészi József – maga is versíró – hamar felismerte Ady költői tehetségét, újságírói képességét, éles eszét, haladó világnézetét pedig a Somló-ügy óta számon tartotta (l. a 48. sz. levél jegyzetét). A BN szerkesztőségébe belépve Ady is, Bíró is állandóan vendégei voltak a Vészi-családnak. (Király I. 19–25.)

Kabos Ede (1864–1923): újságíró, író. Ady barátja, pártfogója. (L. Király I. 25–27.) 1905 januárjában, a költő belépése idején a BN felelős szerkesztője. A fiatal tehetségek szenvedélyes pártolója rögtön Ady verseinek rajongója lett. Lelkes biztatására, sőt néha erőszakos kényszerítésére vált Ady vers-termése állandó megszakítatlan vers-folyammá a BN vasárnapi számaiban. A versírás belső késztetését így terelte mederbe a külső, baráti kényszer, a határidők gyötrelmét is elszenvedtetve, a későbbiekben életritmusát, életrendjét is megszabva (l. Kabos Ilonka és Halasi Andor emlékezését: EmlAE III. 383., 394.). Irodalmi ízlésük találkozott Vajda János és Tolnai Lajos szeretetében. Támogató segítségét Ady többször igénybe vette. Ő járta ki az Új versek kiadatását a Pallas Rt.-nál („Vészi pressziója és rábeszélése” latba vetésével; l. a 196. és 283. sz. levelet). Bevezette a családjába, gyakran hívta meg otthonába, egy szerkesztőségben töltött évek alatt Ady szinte állandó ebédvendégük volt. Viszonyuk apai–fiúi melegségéről a költő gyakran vall hálával és szeretettel (AEÖPM IX. 285.; XI. 63.). Barátságuk a BN-tól való elszakadás után sem szűnt meg. Kabos jelentőségét és szerepét Kovalovszky Miklós foglalja össze a kortársi emlékezésekhez fűzött jegyzeteiben (EmlAE III. 383–387.). Ady leveleinek megmaradt részét Kabos Ilonka őrizte meg, s Vezér Erzsébet közvetítésével 1972-ben a MTAKK-nak ajándékozta. A Kaboséit az érmindszenti levelesládába Ady Lőrincné gyűjtötte. Mindkét rész csonkult, hiányos.

Iszonyu teher, de kötelesség: Ady úgy érzi, hogy kényszerűségnek kell feltüntetnie a meghívások elfogadását, s ezzel is éreztetnie az asszonnyal, hogy mindez nem enyhíti hiányérzetét.