[Budapest, 1905. márc. 18–19.]
Édes, Egyetlen, Jó és nagyon-nagyon, – hozzám nagyon-rosz Asszonyom,
négy nap óta halogatom a válaszadást s négy nap óta százszorosan szenvedtem át, amit csak egy-két-három esztendő óta kínosat kellett éreznem. Mikor frázis nélkül, igazán, hajótöröttnek érzem magam, kétségbeesett vagyok, – jön Maga s el akarja rántani az utolsó deszkaszálat. Nem tudok itt élni, csak erőltetem, amit kapok ettől az élettől: semmi, amit egy a magaménál több energia is elérhet, majd: már most nem érték. Folyton a megalázkodás és a lázadás két végletén vagyok. Alig van egy-két emberem. Jól van, mondjuk, hogy néha, de igazán nem ugy, ahogy magának beárultak, hozzám méltatlan módon kesergek vagy akarok vigasztalódni. De csoda ez.[?] Aztán akadnak emberek, kik igényekkel lépnek föl, hogy törődjek velük, ami mindennél undokabb és unalmasabb. És elkeserítő. Mondjuk, hogy épen akkor nap, mikor magától a váratlan, kegyetlen levél érkezett, egy olyan incidens tett még elkeseredettebbé, hogy pláne egy nő, mindegy akárki azt hiszi, hogy nekem más vágyam sincs, minthogy ő beleavatkoztasson az ő életébe. Aztán sok apró, piszkos anyagi, gond. Bántások. Sokféle csömör. És ekkor jön a Maga levele. Majdnem akkor, mikor minde sok szomoruságból és pocsékságból kiemelt már az, hogy Magára gondoltam s arra, hogy jönni fog. Miért tette s teszi ezt? Vajjon nem maga számolt le én velem.[?] Hányszor próbáltam megértetni, hogy maga nekem igen: az asszony, az Egyetlen, de azért jóval több, sokkal-sokkal több ennél. Maga nem hisz nekem. Ha még cél nélkül néha meg tudom magam mámorosítani, hogy írjak, csináljak valamit, Maga által, Magának s Magáért teszem. Édes, jóm, Egyetlenem ne bánts. Inkább írd meg, hogy jössz. Hogy hamar jössz. Lássa, milyen rosz volt Berta. Csak azért, mert a büszkeségét megsértve képzelte. Én Bíróért s vele, meg egy kis tüntetés okából szívesen mentem le Laszkyékhoz ebédre, de igazán sohse jutott volna az eszembe sem, ha ez nem ad módot arra, hogy Bertáékat lássam. Meg aztán nem tudom, hogy honnan szerzi rólam értesüléseit. De jó és nemes dolog valósággal kultuszt csinálni az én eláztatásomból. Akár mint régen. Ma ezért nem mentem le Nagyváradra. Megírtam neki. Drágám, jóm, ne legyen hozzám rosz. Sohse szerette s nem szeretheti magát soha senki ugy, mint én. Ezer csók az én édes Egyetlenemnek.
[Budapest, 1905. márc. 18–19.]
K: OSZK – Fond 74/4/60 – Két hajtott levélpapír – 4 f. (r–v) – 112 x 170 mm – Tintaírás – Pr.: vétel dr. Nádor Henriktől 1966. – Brüll Berta másolata: OSZK – Levelestár növn. 1946/ 21/66 – Pr.: B. B. ajándéka.
M: Magyarország 1936. nov. 11. – RSle 79–80. – RAöl 330–331. (1905 ősz–1907 nyár eleje – hiányos) – AEvl 168–169. (1907. jún. vége – júl. eleje? – hibás szöveg) – AEl I. 168–169. (1905. febr. 26. – az AEvl szövegével azonos).
Az 1. f. r-n ismeretlen tintaírással: 1905/1906, 4. f. v-n: 1906. A RSle és a RAöl szövegéből a Brüll Bertára vonatkozó mondatok hiányoznak. Az AEvl és az AEl I. szövege a Brüll Berta hibás másolata alapján készült. Brüll Berta a Laszkyékhoz nevet vagy nem tudta elolvasni, vagy szándékosan írta helyette: Senkiékhöz. A terjedelmes poste restante levél keltezésének biztos támpontja Diósiné hazalátogatásának említése. Ez csak 1905 tavaszán lehetett. Bizonyíték a publicisztikában talált nyom is: a Magyar Közélet 1905. márc. 19. számában megjelent Péntek esti levél, amelyet Ady – mint Budapest kulturális életéről szóló beszámolót – teljes egészében Diósinénak adresszált mintegy engesztelésül és a Brüll Berta árulkodó levele nyomán támadt feszültség feloldására (l. AEÖPM VI. 96–98.).
négy nap óta százszorosan szenvedtem át, amit csak egy-két-három esztendő óta kínosat kellett éreznem: a bizonytalan időhatár nem segít a keltezésben, nem a szerelmi kapcsolat kezdetére és az attól számított időre vonatkozik.
Folyton a megalázkodás és a lázadás két végletén vagyok: az első és második párizsi út közötti másfél év a BN-nál Ady újságírói éveinek legtermékenyebb ideje. „Volt nap, hogy 3–4 (néha öt)-féle írással szerepelt a BN-ban, […] egy év és öt hónap alatt 340 szignált írást közölt tőle az újság: százon felül van a névtelen, de biztosan Adytól származó cikkek száma” – írja Varga József az AEÖPM VI. kötetének jegyzet-előszavában (337.). Ilyen teljesítmény mellett munkatársai nem veszik észre a leveleiben minduntalan panaszolt idegfeszültséget és depressziót. „Állandó idegessége, valódi vagy képzelt betegsége által befolyásolt hangulata miatt időnként legmegbízhatóbb jóakaróiban és barátaiban is kételkedik” (Lengyel 199.).
néha, de igazán nem ugy, ahogy magának beárultak, hozzám méltatlan módon kesergek vagy akarok vigasztalódni: Varga József ezt a passzust összeveti a már említett Péntek esti levél következő mondataival: „Nem élek böjti életet. Ízléseset sem.” A beárult esemény talán a Laszky-ebéddel kapcsolatosan márc. 4-én vagy 5-én történt, erről szerzett „értesülését” írta meg Berta Párizsba nénjének (l. a 191. sz. levelet).
Ma ezért nem mentem le Nagyváradra: tehát ezért mondta le a Szigligeti Társaság matinéján való szereplését (l. a 193. sz. levelet).
Megírtam neki: l. a Brüll Bertának írt 192. sz. levelet.