[Budapest, 1906. máj. 12.]
Méltóságos Uram,
1905 novemberében engem a miniszterelnöki sajtóiroda rendes munkatársává szerződtettek havi háromszáz korona fizetéssel. Ez összeg volt az én exisztenciám alapja s annál rettenetesebben ért az a csapás, hogy májusi fizetésemet még ma, május 12-én sem folyósították. Ha való a sajtóiroda közegeitől nyert információm, mely szerint munkásságomra a miniszterelnöki sajtóiroda a jövőre nem reflektál, nagyon kérem Méltóságodat, kegyeskedjék a nekem törvényesen járó, minimális háromhavi fizetésemet kiutalni. Kétségbeejtő helyzetem pedig arra kényszerít hogy kérjem: minél sürgősebben méltóztassék e reám nézve életbevágó s minden órával súlyosodó ügyben intézkedni.
Mély tisztelettel
Ady Endre
a M. kir. miniszterelnöki sajtóiroda
rendes munkatársa
Honvéd utca 10.
[Budapest, 1906. máj. 12.]
K: magántulajdonban; a levél közlője Scheiber Sándor, Bókay János író hagyatékából, özvegye engedélyével tette közzé. – Kovalovszky Miklós a levelet dr. Bókay János főorvostól kapta meg közlésre, ő apjától, Bókay János írótól örökölte, ő pedig magától a címzettől kapta, aki mostohaapja volt. – Jelenlegi helye ismeretlen.
M: Scheiber Sándor: Ady Endre két levele. 1. Ady levele ifj. Ábrányi Kornélhoz. ItK 1965. 5. sz. 601–602. – Kovalovszky Miklós: Ady mecénása a főváros c. cikkében. Budapest 1978. 11. sz. 20–21. (A levél kicsinyített hasonmásával. Ebből tudjuk, hogy BN cégjelzéses levélpapírra íródott.) – AEl I. 212.
Ifj. Ábrányi Kornél (1849–1913): író, költő, újságíró, politikus, 1906 és 1908 között a miniszterelnökségi sajtóiroda főnöke. Ady levelének nem volt eredménye, ezért pert indított a kincstár ellen három havi felmondási időre járó fizetéséért (l. a 265., 409. sz. levél jegyzetét).
Scheiber Sándor a levélhez fűzött jegyzetében felveti a kérdést: volt-e Adynak korábban kapcsolata ifj. Ábrányi Kornéllal, és milyen hatása volt kérése elutasításának – tekintettel arra, hogy „ítéleteit sokszor érzelmei irányítják (vö. a Kiss Józsefről szóló egymásnak ellentmondó nyilatkozatait)”. Felhozott példái nem válaszolnak a feltett kérdésre. Az első példában Ady Ábrányinak azon az állításán ironizál, hogy a magyar újságok vezércikkeinek hatásuk van a történelmi eseményekre (AEÖPM VIII. 131.). A második példa a Nyugatban (1913. 6. évf. 1. köt. 6. sz. 499–500.) megjelent nekrológ, amelyben a szerző, Halász Imre pozitív értékelést ad az elhunyt pályafutásáról. Scheiber – tévesen – Ady szerkesztői egyetértését, hozzájárulását is feltételezi a nekrológ megjelenéséhez. Tudott, hogy Ady – bár neve a címlapon szerkesztőként 1912. júliustól haláláig ott szerepel – a szerkesztés napi munkájában nem vett részt. A publicisztika tizenegy kötetének birtokában meg tudjuk állapítani, hogy Ady többször megcsípkedte Ábrányit és az új sajtóirodát (AEÖPM VIII. 308–9; IX. 130–132.). Hogy véleményét nem a kérése elutasítása miatti harag irányította, bizonyítja egy korábbi cikke, melyben megállapítja: „Ábrányi nem igazi poéta” (Péntek esti levél. Magyar Közélet 1905. ápr. 30.; AEÖPM VI. 143–146.). – Kovalovszky cikkében azt írja, hogy: „Ábrányi becsülte [Adyt] mint írót, de további alkalmazására nem volt módja.” Nem tudjuk, hogy értesülését mire alapozza. Ifj. Ábrányi Kornél Ábrányi Emilnek a testvérbátyja, aki Ady első verskötetéhez (Versek 1899) előszót írt.