[Budapest, 1907. ápr. 17.]
Budapest, 1901. ápr. 17.
Kedves Bandim, bármily rossz kedvvel jösz is majd haza, nekünk kapóra jön; kell már, hogy egy kis vizet zavarjunk itthon. A Figyelőt úgy terveljük, hogy egyelőre hármunk tulajdona lesz: Fenyőé, Osváté és enyém, ami azt jelenti, hogy valahogy próbálunk pénzt teremteni előzetes költségeire. Fenyő két hetes, négyíves politikamentes revue-félének képzeli; ha 1200 előfizetője van, 50 frt honoráriumot adhat. Én kötöm magam ahhoz, hogy a lap meglegyen; egészen bizonyos vagyok benne, hogy, ha csak egy csöppet győzzük bőjttel és jó munkával, rövidesen igen elterjed és aktív vállalattá lesz, amely esetre[?] már van kiadó, aki hajlandó felnőtt feltételekkel s további kötelességekkel átvenni és szerződésben meghatározott évekig fenntartani. Szóval: megéri a fáradságot; viszont abban szinte bizonyos vagyok, hogy május végéig összeírhatunk 1200 előfizetőt. Ha nem, akkor persze nem indul meg a lap, s én, amíg egyéb nem akad, az Uj Időkbe, a Vasárnapi Ujságba s a Pester Lloydba írok.
Köszönöm gyakor[!] írásodat, igen jól esik; elmondhatatlan egyedül vagyunk, nehányan, itthon. Szegény Révésznek nem tudtam segítségére lenni, hogy hazajőjjön reméllem,[!] akadt más módja. Ölel szeretettel
Ignotus
Budapest, 1901. [1907.] ápr. 17.
K: PIM – A. 158/22. – A Magyar Hírlap szerkesztősége hajtott levélpapírján – 2 f. (r–v) – 136 x 210 mm – Tintaírás – A levél néhány nehezen olvasható szava be van karikázva – Pr.: vétel Ady Lajosné örökösétől, Tóth Anikótól 1965.
M: AEl I. 414–415. (Nem pontos szöveg.)
A Figyelőt úgy terveljük: A Ny terveiről van szó (l. a 377. sz. levelet).
A dátum évszáma tollbotlás.
ha 1200 előfizetője van: a Ny példányszáma 500–800 között ingadozott, csak a tízes évek második felében emelkedett 3500-ra (Király I. 647.).
amíg egyéb nem akad, az Új Időkbe, a Vasárnapi Ujságba s a Pester Lloydba írok: Ignotus A Hétnek volt főmunkatársa. A Szerda alakulásakor azonban szerkesztői szerződés és magas honorárium ígéretével elcsábították, s Kiss József szakított vele (l. a 336. sz. levél jegyzetét).
Révésznek nem tudtam segítségére lenni: l. a 381. sz. levelet.