Már két milliárd ember kötöz itt, |
hogy belőlem hű állatuk legyen. |
De világuktól délre költözik |
a szép jóság s a szelid érzelem. |
Mindenségüket tartani a fénybe, |
mint orvos, ha néz az üvegedénybe, |
már nem tudom, megadom magam kényre, |
ha nem segítesz nékem, szerelem. |
|
Ugy kellesz, mint a parasztnak a föld, |
a csendes eső és a tiszta nap. |
Ugy kellesz, mint a növénynek a zöld, |
hogy levelei kiviruljanak. |
Ugy kellesz, mint a dolgos tömegeknek, |
kik daccal s tehetetlenül remegnek, |
mert kínjukból jövőnk nem született meg, |
munka, szabadság, kenyér s jószavak. |
|
Ugy kellesz nekem Flóra, mint falun |
villanyfény, kőház, iskolák, kutak; |
mint gyermekeknek játék, oltalom, |
munkásoknak emberi öntudat. |
Mint minta, mint az erény a szegénybe, |
s ez össze-vissza kusza szövevénybe, |
társadalmunkba, elme kell, nagy fénybe', |
mely igazodni magára mutat. |
|
|