I. Gyermekkora



4. MOLDVA, ERDÉLY ÉS OLÁHORSZÁG CZIMERE.


Rákóczy Györgyöt, Borsod vármegye főispánját, négy fiú-gyermekkel áldotta meg az isten: de ezek közűl a legidősebbet s legifjabbat magához szólította. A két életben maradott, György és Zsigmond között,[5] másfélévi korkülönbség volt. S ha ez a kor nem választotta el őket a gyermeki játszó-szobában, de elszakasztotta, mihelyt a nagyobbik megérte az időt, hogy tanulását megkezdhette. Sáros-Patakon még nehány év előtt csaknem a régi állapotban mutogatták az «úrfiak szobáját», azt a szobát, melyben a két Rákóczy-fiút Prónay Mátyás tanította írni, olvasni, s vezette be a latin nyelv elemeibe.[6] De ezt a tanulást félbe szakította az öreg Rákóczy Györgynek erdélyi fejedelemmé választatása: a két úrfi Gyula-Fejérvárt folytatta tanulását a schola aulicaban, még pedig korukhoz mérten, két különböző osztályban.


A SÁROSPATAKI REF. Ó-ISKOLA ÉPÜLET.[7]

Bár György úrfit sem apja, sem anyja nem kényeztették el, s tanárai is – kiváló szakemberek, nagyhírű külföldi tudósok, kik egyúttal a fejérvári collegiumnak is tanárai voltak – rákényszerítették a tanulásra, nem sok kedvet mutatott hozzá. Ritkán jelent meg az udvarnál: de a mikor ott megfordult, észre kellett vennie a figyelemből, melyben részesítették, hogy az udvari személyzet úgy bánik vele, mint trónutóddal. S az iskolában is kiválóbb gondoskodás tárgya volt – hisz épen azért nevezték azt udvari iskolának, mert ő és testvére tagjai voltak az intézetnek. Pedig, a mit tanúlt, épen az volt, amit minden theologusnak, ki pappá vagy professorrá akart lenni, meg kellett tanulnia: legfőként a hittan és latin nyelv. A hittani vizsgán, melyet confirmatioja alkalmával, azaz midőn az úrvacsorával először élt – 1637 aug. 15. – öcscsével Zsigmonddal, együtt tett le, meglepte ugyan jártassága a hittudományban a hallgatókat, s két hónap mulva – oct. 15-én – az utolsó iskolai vizsgán megelégedéssel hallgatták az általa készített latin oratiot: de a beavatottak észre vehették, hogy mindkét alkalommal tulajdonképen a fiatalabbik vitte a főbb szerepet.[8]

Annyit, amennyire szüksége volt s talán többet, tudott György úrfi az elméleti ismeretekből. Ő nem készűlt tudós embernek, mint öcscse Zsigmond s jövő pályájához a gyakorlati ismereteket az udvari iskolában úgy sem szerezhette volna meg. Az előkelő családok gyermekei a haza szolgálatjára a főbb tisztviselők oldala mellett képezték ki magukat s György úrfit atyja maga mellé vette. Mindenek előtt a katonai szolgálattal akarta megismertetni, nem udvari katonái útján, hanem úgy, hogy a várakban elhelyezett csapatokhoz küldte.

György úrfi is érezte ennek a szükségét. Épen ezekben a napokban, midőn ő kilépett az iskolából, múlt el egy éve a szalontai nevezetes csatának (1636 oct. 1.). Hosszas idő óta először történt, hogy maroknyi magyarság, «nem levén német had velek» a túlnyomó török erőt megverte. Közvetlen a diadal után a két úrfit atyja elküldte a táborba. Az a pezsgő élet, az a tarka kép, melyet egy diadalmas tábor nyújt, az a lelkesedés, melylyel az úrfiakat a szabad hajdúk, a székely és megyei hadak, a hópénzes katonák fogadták: élénk benyomást tett fogékony lelkére – s örömmel tölthette el, midőn egy évre rá atyja kijelenté előtte, hogy most már neki is meg kell ez élettel ismerkednie. Külön udvart kapott, melynek tagjait atyja gonddal válogatta össze, s melynek élére Bakos Gábort – egyik magyarországi bizalmas emberét – állítá.


5. BAKOS GÁBOR ALÁIRÁSA.[9]


S aztán, a nap fontosságához képest, utasítást készített számára, maga saját kezűleg írta le nagy kerek betűkkel három, selyem zsinorral összevarrt ívre s ellátva fejedelmi kis pecsétjével,[10] a vizsga végeztével átnyújtá neki ünnepélyesen, a főurak s országgyűlési rendek jelenlétében.

Ez utasítással saját magát rajzolta az öreg fejedelem, mint az életben kiváló helyet elfoglaló embert, amilyen akart lenni embertársaival, alattvalóival szemben: s a milyenné akarta fiát is tenni. Félje az istent, tisztelje szülőit s embertársaiban becsűlje meg az embert: ezt a pár sor parancsot akarta lelkébe vésni. «Valakiket az úristen alád ád, akár most, akár ezután jobbágyid legyenek, azokon ne kegyetlenkedjél, úgy tartasd őket, mint embereket.»[11] Keresse az öregek társaságát, s tanuljon tőlük. «Kész és bátor légy hazádnak s nemzetednek szolgálatában s az isten tisztességének oltalmazásában.» Ha valamit akar cselekedni, elébb vegye mások tanácsát, de «a magadét is melléje vessed». Tanuljon, olvasson, de főként a Bibliát olvassa, mely elméjét, szívét vidámítja, élteti. Szolgáinak ne társa, hanem urok legyen – de azért becsűlje meg őket. S végűl lelkére köti, hogy ha gyermekkorát «majd mintegy megérett elmével viselte», ügyeljen, hogy jövőre «az emberség gyermekiségre ne változzék benne», nehogy ez úton a szülők s a világ szeretetét elveszítse.[12]

György úrfinak világba lépése válságos időben történt. S ha egy év előtt a diadal mámorában úszó tábort láthatta együtt, most megfeszített hadi készületeknek lehetett tanúja. A porta az évi adó felemelését követelte, s hogy követelésének több súlyt adjon, a Duna mellett tábort állított fel, melylyel Rákóczyt akarta megtámadni s Lupul moldvai vajdát a Rákóczyval szövetséges havasalföldi vajdának megtámadására birta. De a fejedelem gyorsan cselekedett: Segesvárra összehívta az ország hadait s maga is György fiával együtt táborba szállt. Tanúja volt itt az úrfi, hogyan gyűlnek össze a hadak, tartatik meg a mustra s küldetik egyik csapat a másik után rendeltetése helyére. «Megjövendölte kegyelmed – írá az öreg Herczegnek[13] – hogy a világi állapot gonddal járjon, melyet akkor csak másoktól hallottam, de most rész szerint magam is veszem eszemben.» Innen, Segesvárról intézte a fejedelem egy hónapnál tovább a hadi készülődéseket és diplomacziai tárgyalásokat s gyors fellépésének meglett az eredménye: a török had elvonúlt s a két oláh vajda kibékült. Midőn már jobbra kezdtek fordulni a dolgok, Bethlen Ferencz főispán a pompás keresdi várkastélyban nov. 23-án ebédet adott, «melyet valóban emberűl készített el» a fejedelem tiszteletére. György úrfi az öreg Kassai mellett űlt, ki rendkívűl jó kedvű volt, ivott a hogy csak tudott, úgy hogy ebéd vége előtt el kelle az asztaltól vinni. A többiek is kitettek magokért: közűlök józanon – mint a fejedelem írja feleségének – csak a két Rákóczy György maradt.[14]


6. RÁKÓCZY GYÖRGY IFJUKORI ALÁIRÁSA.

E mozgalmas kezdet után nyugalmas évek következtek. Gondja volt a fejedelemnek, hogy fia megtekintse a végvárakat, de olykor vadászataira s halászataira is magával vitte,[15] aztán ha országgyűlés volt vagy követek jöttek, udvarába szólítá.[16] Sokat kellett úton lennie a legkülönbözőbb helyeken, hogy az ország viszonyaival megismerkedjék, temetéseken mint a fejedelem személyének képviselője – de más felűl minden fontosabb államügy elintézésénél ott kellett lennie atyja mellett, hogy azokba is nyerjen betekintést. Ez a gyakorlati képzése a trónörökösnek két évet vett igénybe, melynek elteltével az öreg fejedelem eljöttnek látta az időt, hogy fiát valamely fontos «tisztbe állassa be».





Jegyzetek




KezdőlapElőre