II. Váradi kapitánysága s házassága

Az erdélyi fejedelemségben a kormányzóság után a legfontosabb tiszt a váradi főkapitányság volt. A váradi főkapitány egyszersmind Bihar vármegye főispánja is volt, közvetlen parancsnoka a hajduságnak, tehát a magyarországi Részek legnagyobb részében fejedelmi helytartó. Terűletileg is nagyobb volt a mármarosi főispánságnál, kővári kapitányságnál, a karánsebesi s lugosi bánságnál és a jenei végvidéknél, de épen azért, mert egyfelől a török, másfelől a császár által bírt magyar részekkel határos volt sok, gonddal, éberséggel és vigyázattal járt a váradi kapitányság.

Báthory István király idejéből maradt fenn egy levél, melyet Gyulay Pál írt Sibrik Györgyhöz, kapitánynyá kineveztetése alkalmával, mely azóta állandóan utasítása volt a váradi kapitányoknak.^[17] E levél egy kis irodalmi remekmű, oly szépen és gonddal van dolgozva, – de fő fontossága abban áll, hogy a követendő politika útjait írja el. Három szó lebegjen előtted, mondá Sibriknek, «új ember vagyok; Váradot bírom; Géczy János volt előttem». Mint új ember ne bízzék túlságosan a maga eszében, hanem tanácskozzék azokkal, kik abban forgottak. Mint a ki Váradot bírja, gondolja meg, hogy két szomszédság, török és német, közt vagyon, az első «igen hatalmas», a másik «igen practicus». Ennek a practikáit kell megelőznie», melyekkel Erdélyt a török előtt «kétségben akarja hozni». A töröknél pedig ne a portával, hanem a szomszéd basákkal gondoljon. Mint Géczy utódja, gondolja meg, hogy «jeles ember után nehéz jó nevet vennünk».

S valóban Géczyt a váradi kapitányságban a kiváló emberek egész sora követte: az utolsó ifj. Bethlen István volt, kinek halála után Rákóczy nem tölté be. Csak vicekapitányt nevezett ki, Ibrányi Mihályt,^[18] s ezt a főkapitányi teendőkkel is megbízta. Minthogy Zsigmond herczeg is kilépett az iskolából, s György huszadik évébe lépett, elhatározta a tanácsurak meghallgatásával s beleegyezésével a főkapitánysági tisztet ráruházni. 1640 aug. 14-én nevezte ki. A főurak közűl egy párt mellé rendelt, kiknek tanácsával éljen s főként Kornis Zsigmondot bízta meg a kényesebb ügyek intézésével. Elkészítette számára az instructiót. Egy igen fontos bevezetés után, melyben nyomatékkal hangsúlyozá, hogy inkább akar «ez szép végházban hasznos, istenes, józan, mértékletes, vigyázó s gondviselő idegent tartani, mintsem haszontalan, részeges, tobzódó, becstelen életű fiat vagy atyafiat», beigtatta Gyulay Pál levelét és a saját maga Ibrányinak adott utasítását. S e két utasítás szépen egészíti ki egymást: az egyikben egy fenkölt szellemű humanista a teendőket általános, magasabb szempontból ecseteli, a második a leggondosabb minutiositással 52 pontban mindent részletez s azokat, melyek azokban nincsenek befoglalva, külön fejedelmi intézkedésnek tartja fenn. S így egy könyvbe foglalva, leíratta díszesen – első sorai meg voltak aranyozva – s a fejedelmi nagy pecséttel megpecsételve átadta fiának. «Ha ki jobbat adhatott ennél fiának – írá sajátkezűleg rá – adjon hálát érette az úristennek s mi is örömmel tanulunk belőle: mi csak addig nyújtózhattunk, az meddig lepedőnk érhetett.»^[19]

7. RÁKÓCZY UTASÍTÁSÁNAK UTOLSÓ LAPJA.^[20]

S fiát a mellé rendelt biztosokkal együtt útnak indítá Váradra. De alig távozott el az ifjú György, azonnal pótrendeleteket küldött utánna.^[21] Lelkére kötötte, hogy az utasításokat olvassa meg s ha miben fennakad, közölje Kassaival. Készíttessen azonnal leltárakat, főként a hadi felszerelésről, Csernelt tartsa három hétig magánál, az utasítást olvassa sokat, nem árt, ha könyvnélkűl megtanúlja. A rabokról szerezzen be kimerítőbb adatokat, s a ki hosszabb idő óta van elfogva s nem követett el igen nagy bűnt, azoknak adjon kegyelmet, «de a szántszándékkal cselekedett gyilkosoknak» ne kedvezzen, s «erszényénél fogva» senkit se büntessen.

Az ifjú György aug. 21-én érkezett Váradra s a beigtatás azonnal megtörtént. Elől ment a váradi katonaság hat zászlóalj hajdú csapattal. Ezután kétszáz lovasból álló csapat, a mezei hadak, sisakosan pánczélosan, fejér és veres zászlókkal, utánok vittek két aranyos zászlót s tizenkét fényesen öltöztetett lovat vezettek. Következett a két beigtató biztos, Kornis Zsigmond és Kassay István, azután Rákóczy György s hátrább Bakos Gábor és Bornemisza Pál. Mögöttök jöttek az udvari emberek, mintegy 80-an, közűlök huszonhárman tigris-, leopard- vagy párduczbőr volt. Végűl jött a pataki és munkácsi őrség. Az egész menet 2500 emberből állt.

8. CHERNEL GYÖRGY ALÁIRÁSA.^[22]

A beigtatási helyre érkezve, Kornis üdvözlé az új főkapitányt s e szavakkal adta át a zászlót: «Kegyelmes urunk azért adja e zászlót nagyságodnak, hogy e zászlóval s a parancsnoksága és kapitánysága alatt álló hadakkal azonnal, amint a fejedelem parancsolja, felűljön s éjjel nappal siessen, hova parancsolja;» azután a kardot nyújtotta át a következő szavakkal: «ezt azért küldi a fejedelem, hogy ha a szükség kívánja, azzal harczoljon mindig a fejedelem mellett.»

9. BORNEMISZA PÁL ALÁIRÁSA.

10. KORNIS ZSIGMOND ALÁIRÁSA.^[23]

Kassay a buzogányt e szavakkal nyújtotta át: «a fejedelem azért adja e buzogányt, hogy barátainak barátja, ellenségeinek ellensége legyen, ezeket hűsége alá hajtsa, s ha nem akarnának vagy útját állanák, ezzel fenyítse, büntesse őket».

Következett a dísz-ebéd, miközben az új kapitány megérkezésekor mintegy 60 díszlövést tettek ágyúkból. Másnap az ajándékokat osztogatták ki s 25-én a fentartására rendelt Székelyhidba igtatták be a biztosok.^[24]

Mint a jelenlevők nagy száma mutatja, a beigtatás élénk érdeklődés mellett ment végbe s a megye és szomszédos főurak szépen voltak azon képviselve. Senki sem volt kétségben az iránt, hogy e kinevezésnek jelentősége van, s ez csak fontosabb előléptetések útját készíti elő. Mert Váradon rendezett viszonyok voltak, mely jó iskolát képezett egy nagyobbra született, de még tapasztalatlan fiatal embert számára, a legalkalmasabb hely arra, hogy onnan a török végbeli tisztekkel, a hatalmas budai vezérrel, az egri basával, a bégekkel jó szomszédsági viszonyba lépjen, kik majdan szószóllói legyenek, ha az ifjú Györgynek fejedelmi utóddá választása szóba kerűlne, sőt a határszéli rablások megfékezése által magán a portán is jó hírt, nevet szerezzen magának. S az öreg György, hogy ennek útját egyengesse a portán, amint fiának kinevezése megtörtént, tudatta a nagyvezérrel, hogy «a tanács tetszéséből s értelméből» az ország «fővégházát» fiára bízta, hogy ő hatalmasságának hasznosan szolgálhatna.^[25] S megbízta az akkor kinevezett kapitihát, Sebessi Boldizsárt, hogy tegyen jelentést, hogyan fogadta e kinevezést a nagyvezér?^[26]

11. ZAKRZESKA ANNA ALÁIRÁSA.^[27]

Várad jó hely volt s az új kapitány dolgot és mulatságot eleget talált ott. Útját állta a határszéli rablókalandoknak, kergettette az orvokat s látogatásokat tett a szomszédoknál. E látogatások közűl egynek komoly következményei lettek: Somlyón megismerkedett Báthory Zsófiával s megszerette. A fiatal leány viszonozta vonzalmát s e dolog nem sokára a szülők részéről komoly megfontolás és tanácskozás tárgyává tétetett. Alapjában e házasság ellen nem lehetett szólani, mind a kettő fejedelmi család – hanem a mi szülőket nagyon aggasztotta, az a vallás kérdése volt – hogyan vegyen el a kálvinista Rákóczy pápista leányt? A vegyes házasság nem volt szokatlan dolog Erdélyben – de a fejedelem abba nem nyugodhatott volna bele. Itt csak egyetlen megoldás volt: ha az ifjú leány felveszi leendő vőlegénye vallását, a mi természetesen anyjának, Zakrzeska Annának, beleegyezésével történhetett volna meg csak. Rákóczy öreg barátjához, Prépostváryhoz fordúlt, ki özvegy Báthorynénak is jó szomszédja volt s ez csakugyan olyan ígéreteket nyert az özvegytől, melyeknek alapján 1641 nyarán a fiatalok közt az eljegyzés véghez ment.^[28]

A mint őszszel a török adó befizetésének határideje eljött, elhatározta a fejedelem szóba, hozni a portán fiának utódjává leendő megerősítését. Főkövetté Serédyt, öreg megbízható tanácsurat, egy éles eszű és éles nyelvű főurat s kapitihává Rácz Istvánt nevezte ki, feladatokká tévén, hogy eszközöljék ki a porta előleges beleegyezését fiának leendő megválasztásába s az ezért adandó ajándékok mennyiségére is egyezzenek ki a nagyvezérrel. Ez volt a fő, mert a dolog lényegére nézve a nagyvezérnek nem volt semmi nehézsége, nem is fukarkodott az ígérgetéssel, de késett a válaszadással: mígnem dec. közepére megalkudtak: somma (azaz a rendes adó) fejében a fejedelem 13 ezer tallért fizet, a fővezérnek úri s a császárnak császári ajándékot küld,^[29] melyeket főkövet fog beszolgáltatni.

Ez oldalról megnyugtatva a fejedelem, 1642 febr. 16-ára Fejérvárra egyetemes országgyűlést hirdetett. Ismerte az országgyűlést, tudta, hogy ez semmit sem őriz olyan féltékenyen, mint a szabad választás jogát, s voltak némi aggályai, hogy még az ő hatalma s tekintélye sem lesz képes biztosítni az egyhangú választást. S a mint a gyűlés tagjai megjelentek, külön-külön magához hívatta a tanácsurakat, a főispánokat s táblát, a regalistákat, követeket s mindenikkel külön tárgyalt, értekezett. Igyekezett megnyugtatni őket, hogy az a szabad választáson csorbát ejteni nem fog, s csak a fejedelmi szék megürülése alkalmával előállani szokott zavarokat oszlatja el. Kétségtelenűl a nagy többség a választás mellett volt, lehetett azonban olyan is, kinek nem nagyon tetszett, s az egész oppositio Haller Gábor egy szerény kijelentésben nyilvánult, hogy érvényes választ csak az ország adhat.

Ezt úgy is tudta a fejedelem, de már azt is tudta, hogy semmi ellenmondástól sem tarthat, s febr. 19-én épen a fejedelemasszony neve napján beküldte a rendek közé a propositiokat. Nyomon meg is történt a választás, s a hírt, hogy az «minden contradictio nélkűl» ment véghez, ünnepélyes követség vitte meg a fejedelemnek. Az öreg Rákóczy most intézkedett, hogy fia Váradról haladéktalanúl jőjjön Fejérvárra, a rendek pedig hozzá fogtak a választási feltételek elkészítéséhez, a mi a választásnál nehezebb s épen olyan fontos dolog volt mint az, mert ez által volt módjukban a rendeknek biztosítni az alkotmányt.

Itt első kérdés volt: minő különváló assecuratoriát kívánjanak az újon megválasztott fejedelemtől a választási feltételek megtartásáról? Semmilyent sem, izente be a fejedelem, mert nem önjogú s nem elegyedhetik az ország kormányzásába. Ebben aztán megnyugodtak a rendek, s hozzá fogtak a fejedelmi conditiok megalkotásához. A legtöbb pontra nézve Bocskay s Bethlen idejéből volt bizonyos megállapodás, s ezeken a szükséghez képest keveset módosítottak. Szabad vallásgyakorlat, a jogok és kiváltságok fentartása, hűség a portához, béke a császárral, az ország terűleti épségének megvédése, a szólásszabadság s az unio fentartása, a tanácsurak felelőssége: mind ezeknek jövendő megtartására kelle magát előre kötelezni. Egészen új csak az volt, hogy atyja életében távol tartja magát a kormányzástól, ennek méltóságát, tekintélyét nem sérti, s továbbá, hogy Bethlen István adományait érvényben tartja.^[30]

Mire a fejedelem és rendek közt a megállapodás létrejött a pontokra nézve, a váradi kapitány is megérkezett mart. 3-án. Az országgyűlés testületileg s Zsigmond herczeg az udvari had élén mentek ki elébe a Fejérvár előtti térre, hol az első üdvözlő szónoklatot Zsigmond herczeg s a másodikat a rendek nevében Kornis Zsigmond tartották. Másnap a pompás székesegyházban megtörtént a beigtatás: Kassay felolvasta a választási feltételeket s az esküformát, melyeket az ifjú György utána mondott. Az ünnepélyt isteni tisztelet zárta be, mely alkalommal a szent beszédet a püspök tartotta. E napon az öreg s a következő napokon az ifjú fejedelem adtak díszebédet.

Hátra volt még, hogy a választásról a portának tegyenek jelentést: melynek szövege elkészülvén, mart. 6-án a rendek fejenkint aláírták,^[31] s aztán megválasztották a portai főkövetség tagjait: Serédyt a főurak, Sulyok Istvánt a magyarok, Basa Tamást a székelyek s a szászvárosi királybirót a szászok részéről. S a mint a gyűlés véget ért, az új fejedelem másnap (mart. 9.) visszatért Váradra.^[32]

Még vége sem volt az országgyűlésnek, az öreg fejedelem Dániel Ferencz által előleges tudósítást küldött a portára. Dánielt a nagyvezér apr. 15-én «böcsülettel látta, s kedvesen értette» az ifjú György megválasztását.^[33] Gyorsan ment utána a főkövetség is s ennek első fogadtatása majus 7-én volt. A tárgyalások 11-én vették kezdetöket. Egészen elképpedtek a követek, midőn a nagyvezér azt kérdezte tőlük «hova megy most uratok?» Hiszen – mondá Serédy – urunk az ország igazgatásában nem ad fiának részt. – «Nem-e?» szólt a nagyvezér, «hiszen most is Kassán van, hogy a német párton helyet szerezzen magának.»^[34]

Nehéz elképzelni, hogy ezt az otrombaságot a nagyvezér komolyan hitte volna – de fel akarta használni az alkalmat, hogy mennél többet zsaroljon a fejedelmen. A követeknek az volt a feladatuk, hogy a magukkal hozott ajándékokból s pénzből megtakarítsanak, a mennyit lehet; a vezéré, a közvetítőké s a tolmácsé, hogy kitudják, hogy mit és mennyit hoztak magukkal, sőt hogy még esetleg kölcsön felvételre is bírják a követeket. Mikor már Serédy nehány nap múlva azt hitte, hogy minden rendben van, akkor hallotta meg, hogy nem kap athnámét: azt csak az öreg fejedelem halála után kapja meg fia. Volt eleinte nagy ijedelem, de lassanként rendbe jött a dolog: megkapták az athnámét s a beigtatási jelvényeket. Egyik sem volt ínyökre: az athnáme nem volt olyan, milyent elődei s az öreg György nyertek, nem igen volt az több berátnál, s a beigtatás jelvényei közűl hiányzott a ló.^[35]

Az athnáméval és jelvényekkel Mustafa aga küldetett Erdélybe. Fényes kísérettel jul. 8-án érkezett Fejérvár alá. Ez nap reggelén az ünnepélyre összejött főurak és rendek, az ifjú fejedelemmel élükön, tisztelkedtek a fejedelemnél, onnan templomba mentek s aztán kivonultak a Fejérvár előtti térre, hol találkoztak a kapucsi basával. A hivatalos üdvözletek végeztével ez átadta Györgynek a kardot, zászlót és botot. Más nap volt szemben az öreg fejedelem a kapucsi basával, ki megcsókolta kezét és köntösét s átadta az athnámét és kaftányokat. Aztán az ifjú fejedelemnek kézbesíté a két kaftánt s fejébe tette a császár által küldött skófiumos süveget. Végűl a főurakat kaftánozta meg s az ünnepélyt díszebéd fejezte be. Most már az ifjú György is a szultán által elismert fejedelem volt.^[36]

Ha magával az eredménynyel meg is volt elégedve a fejedelem: de nem volt a porta eljárásával, s ezt a búcsú kihallgatáson a kapucsi basa előtt nem is titkolta el. Most már, utódja sorsa iránt meg levén nyugtatva, hozzá látott, hogy fiának házassága is úgy menjen véghez, a mint ő akarta. Meg volt győződve, hogy a portán nem fog komoly nehézségekkel találkozni, s erre vonatkozólag kapott is megnyugtatást már akkor, midőn ott fiának fejedelemmé erősítést tárgyalták. Ott arról tartottak, hogy az öreg fejedelem külföldi uralkodó családokból fog fiának nőt választani s megnyugtatásukra szolgált, hogy menyasszonynak magyar nő van kiszemelve.

A mi őtet komolyan aggasztotta a menyasszonyt illetőleg, az a vallás kérdése volt: nemcsak lelkiismereti okokból, hanem politikai tekintetekből is. Már az is nehezére esett, hogy családjának egyik ága catholicus: de ez nem zavarta meg jó viszonyát ez ággal. Hanem hogy a legközelebbi családjában legyen catholicus nő, ezt nem tudta elszívlelni. Európa két táborra van osztva a catholicusok és protestansok közt s ő már nehányszor állott azon a ponton, hogy beleelegyedik a küzdelembe. Hogyan vonjon ő kardot, ha övéi közt pápista nő van? Mennyi küzdelmébe kerűlt feltartóztatni a catholicismus előhaladását Felső-Magyarországon, s mennyi küzdelemre lesz még szükség, hogy csak az eddigi vívmányok is fentartassanak… s képes lesz-e fia folytatni a harczot egy catholicus nővel oldalán? E gondolatra elszorúlt szíve, hátha még át is térne fia: «ki hogysem holtunk után történnék – írá Kassaynak elkeseredetten – az istentől inkább kívánnám, én temetném el Rákóczy Györgyöt; és nem csak két fiúnkat, sőt ha száz volna is, inkább, hogy sem isten tisztességének kárt tegyünk.»^[37]

A jegyesek, a szülők rettenetes bánatára, «bolond s rend felett való szeretettel» ragaszkodtak egymáshoz. Elválasztásukra gondolni sem lehetett: s komolyan nem is akarták a szülők, hiszen olyan jól összeillettek! De a mennyire megrendűlt a gondolatra az öreg fejedelem, hogy pápista menye legyen, annyira aggasztotta Zakreska Annát leánya hitehagyása. De a szegény özvegy, kinek leánya boldogsága s saját lelke nyugodalma közt kelle választania, az időtől várt. Beleegyezett leánya áttérésébe az öreg Rákóczyval szemben, de azért leányát mind erősítette, «vastagította» hitében: s a kitérés csak maradt. S a szegény ifjú György legtöbbet szenvedett ebben a harczban. Egészen eltérőleg eddigi életrendjétől, a mulatságokban «a sokféle italt elkezdte»,^[38] a miért aztán anyja megdorgálta. György zokon vette a dolgot s boszúsan oda vágta: «úgy keresi atyja kedvét, mint fogadja».^[39] Annyi bizonyos, hogy az a bolond szerelem s ez a szokatlan daczolás aggasztotta a szülőket, kik végre is belátták, hogy a kellemetlen, feszűlt viszonyoknak úgy vethetnek véget, ha fiatal pár összekelését nem halasztják tovább. A menyegző napját 1642 őszére kitűzték s a meghívókat szétküldötték, abban a feltevésben, hogy kitartásuknak még is csak sikerűlni fog az öreg lengyel asszonyt rábírni, hogy – amint meg is ígérte – ne gördítsen akadályokat leánya kitérése elé s fiúk által nyomást gyakorolni a menyasszonyra is, hogy ez adott ígéretét váltsa be.

12. BÁTHORY ZSÓFIA ALÁIRÁSA.^[40]

Elég rövid határidőt szabtak: 1643 febr. 3-át.

S azonnal lázas gyorsasággal megkezdődtek az előkészületek. Első gondja volt az öreg fejedelemnek fiát atyai tanácsokkal látni el. Nem mintha eddig utasítás, hanem levél alakjában, s szóbeli izenetekkel, melyeket az ifjú Györgynek anyja és testvére vittek meg (1643 sept. elején) Somlyóra. Szeresd feleségedet annyi szeretettel s ragaszkodással, mennyivel minden igaz férfi tartozik nejének, de csak annyira, «hogy ahhoz való szereteted hazádnak, nemzetednek, kiváltképen az isten tisztességének szeretetét feljebb ne haladja, s ezektől el ne vonjon», mert feleséget még találhatsz, de hazát, nemzetet, istent, egynél többet nem».^[41] Elméletileg szép és igaz volt mindez: gyakorlati haszna azonban nem lett. Sem az öreg fejedelemasszony, sem Zsigmond herczeg semmit sem tudtak végezni: üres biztatásoknál egyebet nem vittek haza Somlyóról, s az öreg György gyanakodni kezdett, hogy fia nem járt el kellő erélylyel. Azt kívánta volna, hogy ez «a bolond szerelmes» ifjú hitczikkelyeket magyarázzon menyasszonyának s meg se gondolta, hogy elég más tárgy van, melyről azok szívesebben beszélnek. Mennél inkább közelgett a menyegző határnapja, mennél több válasz érkezett a meghívókra s mennél inkább szaporodnak a bevásárlások, annál jobban aggódott. Hátha meg akar maradni a menyasszony a pápistaságban? hátha anyja vagy más valaki megeskette, hogy megmarad? Végre is decemberben még egyszer kérdést tétetett nálok.^[42]

De a dolgon változtatni feltűnés nélkűl nem lehetett volna, s a fejedelemnek bele kellett nyugodni, hogy az áttérés majd lakodalom után fog megtartatni.

Egész sereg vendég volt meghíva: a császár, a lengyel király, a kurlandi herczeg, a nádor, több lengyel főúr, a moldvai s havasalföldi vajdák: ezek képviselőiket küldöttek el. Nagy számmal jöttek a főurak Magyarországból, a Részekből s Erdélyből – s egy csomó közrend is. A menyasszony elhozására Somlyóra Kornis Zsigmond utazott, öt főúrral. Ezek jan. 26-án értek oda s a császár és nádor követei, Jakusith egri püspök s Wesselényi Ferencz, már ott voltak. A somlyai ünnepélyes meghívás és táncz után, jan. 28-án indúltak meg 18 hintóval, két társzekérrel 200 gyaloggal s az urak udvari népével: a cselédség más felé ment. A menyasszony és anyja zöld bársonyos hintajába a menet közepében, két festett farkú és sörényű ló volt fogva. Zilahon Bánffy Györgygyel találkoztak, kit a fejedelem Wesselényi elé küldött. Febr. 2-án értek Fejérvár alá. Sátor volt ott felvonva, hol az ifjú fejedelem az «urakkal és ország színével», körűl-belűl 4-500 emberrel, várta az érkezőket. A menyasszony nevében Prépostváry üdvözölte a vőlegényt s ennek nevében Haller István felelt. A vörös kívűl-belűl aranyos, skófiumos vánkosokkal ellátott díszhintóba, melyet hat kék s oroszlán módra festett ló volt, a vőlegény segítette fel menyasszonyát. A mint a hintó megindúlt, megkezdődött a lövés s tartott, míg ez a város kapujához ért.

13. SZILÁGY-SOMLYÓ VÁRA.
1. A hajdani fejedelmi lakóház. 2. Bástya. 3. Sütőházak. (Rajzolta Cserna K.)

Itt vette a díszmenet kezdetét. A kapu előtt tizenöt zászló székely gyalog állt, vörösbe öltözve, s a mint a menet oda ért, beindúlt; utánok a lovasok, a fejedelem és ország «színes hadai», 18 párduczbőrös, öt tigrisbőrös «fő legény», nyolcz török ló felöltöztetve, s azután öt párduczbőrös ifjú legény, 16 trombitás, két lengyel s két török sípos, az úrfiak, az öreg úri rend hármasával, az ország színe s azután a meghívottak. Az elfogadás és tisztelgés az öreg fejedelemmel a bokályházban volt.

14. SZILÁGY-SOMLYÓ-VÁR NYUGOTI BEJÁRATA.

Febr. 3-án megtartatott az esketés. Az ifjú párt Geleji püspök eskette össze, két superintendens s a szász püspök segédlete mellett. Azután tizenhárman mutatták be az ajándékokat a menyasszonynak: Kemény János a főkomornyik, s tizenkét úrfi; nyakláncz, medaillon, gyöngy, láncz, násfa, arany perecz, fülön függő, gyöngyös szoknya, bársony janker, vont arany janker, nyuszttal béllelt bársony palást, subák stb.

15. WESSELÉNYI FERENCZ ALÁIRÁSA.^[43]

Két órakor volt az ebéd. A palotában «volt csinálva egy majestas» négy asztallal s egy pohárszékkel. Ennél a négy asztalnál voltak a fejedelmi család s a külföldi követek elhelyezve. A főhelyen a császár követe, jobbján a lengyel király követe, balján a fejedelem, neje, az ifjú fejedelem, menyasszonya, anyja, Forgácsné, Alliáné, az oláh követek stb. A majestás alatt levő nyolcz asztalnál főurak és asszonyok foglaltak helyet. A pohárszék telve volt kristályüveggel, zománczos arany kupákkal, arany csészékkel, egybejáró aranyos poharakkal: innen csak asszúszőlőbort töltögettek. A majestason az erdélyi főurak udvart állottak, mindenik kezében ezüstös ébenfa-pálcza. Minden főkövetnek főember «innyaadója» s tányértörlő inasa. Háromféle zene volt: német, magyar, czigány. A felköszöntők sorát a fejedelem kezdte meg. Az ebédnek nyolcz órakor lett vége.

Alig volt idejök átöltözni a vendégeknek: nyomon következett a bál egy más teremben: de ez csak rövid ideig tartott. Minthogy a császár követe, mint pap, nem tánczolt, a fejedelem nyitotta meg a tánczok sorát. Mikor a menyasszony tánczára kerűlt a sor négy pár állott fel: Wesselényi, Forgács s két erdélyi főúr. A mint a harmadik ugróra kerűlt a sor, hat szövétnekes ifjú útját állotta a tánczosoknak. Rákóczy Zsigmond kézen fogva kivezette a menyasszonyt. Elől mentek a szövétnekek, utánok négy fő asszony – ez volt jeladás a bál bezárására. Az ünnepélyek még három nap tartottak: 4-én díszebéd s ajándékok bemutatása, 5-én a fejedelmi istálló megtekintése, díszebéd, tűzijáték, 6-án családi ebéd, fesztelen mulatság. A fejedelem kedvencz czigányát, Rigót, két fuvolással Wesselényi háta mögé állítá s «ezek annyira belevonták, fútták a bort», hogy akkor volt legjobb kedve.^[44]

A lakodalmi ünnepélyek lezajlása után a fejedelmi család Fogarasba utazott, az egyetlen lengyel asszony kivételével, ki haza ment. Nagyon valószínű, hogy a fiatal pár szívesebben ment volna Váradra – de ez elől nem lehetett kitérni. Az új asszonynak be kelletett ígéretét váltania. S így történt, hogy a mézeshetek örömeit, boldogságát meg kelle osztania a hittanulás fáradalmaival s férje szeretetteljes szavai után magába kelle szívnia a fejedelem udvari papjának száraz tanításait. Mikor ő már azt hitte, marc. vége felé, hogy eléggé meg van erősítve a kálvinista vallásban, ezt bejelenté a fejedelemnek és Lorántffy Zsuzsánnának s ez utóbbinak még azt is kijelenté, hogy nem félelemből vagy kedvezésből szánta magát e lépésre: apr. 5-én megtörtént az áttérés s az úrvacsorák felvétele. De a család nehány hétig még Fogarasban maradt, hogy az új asszonyt hitében megerősítsék.

Apr. végén Fejérvárra utaztak, hova a fejedelem országgyűlést hirdetett, melyre a császártól is jött követ, Őrsy Zsigmond. Majus 12-én az ifjú fejedelemnél volt díszebéd, s ezen a fiatal György elég meggondolatlanúl hitvitát idézett fel. György úr azzal dicsekedett, hogy neje önkénytesen csatlakozott anyjához, midőn ez az úrvacsorát felvette. Az ifjú asszony szemei könynyel teltek meg: «soh’ se aggódjék nagyságod», mondá Őrsy, «azzal a darab kenyérrel, mit akkor megevett, nem vétett isten ellen: megeszem én is a kenyeret a nélkűl, hogy bűnt követnék el, egy darab marhahússal. Csak az igaz catholicus vallást, melyet szüléitől örökölt, tartsa meg továbbra is szivében». A társalgás ez irányának az ifjú fejedelem vetett véget; «ne szóljon kegyelmed arról többet», mondá Őrsynek, «mert feleségem már áttért az igazi hitre».^[45]

De ez az áttérés nem volt őszinte. Az ifjú asszony még csak 15 éves volt;^[46] szerelmének hozta meg ez áldozatot, de abba belenyugodni nem tudott. Vezekleni akart, s gyermek-észszel próbát akart tenni, hogy a két hitet kiegyeztesse: meg akarta tartani a pénteki és szombati bőjtöt, híven régi fogadásához. Fejérvárról Somlyóra ment férjével, s itt már újra anyja befolyása alatt volt. Ez a bőjtölés erősen bántotta az öreg fejedelmet, haragudott fiára, hogy nem tud nejére hatni, szemrehányásokat tett neki, hogy felesége «meghódoltatja». Hijában fordúlt az ifjú György anyjához, férje neheztelését ez sem tudta levenni róla. S nejét is híjában kérte – ez nem engedett:^[47] Semmit sem akart hallani a pénteki és szombati «hús megételről», a míg a papok fel nem szabadítják. Az öreg fejedelmet ez még jobban bosszantotta, s Kemény Jánost küldte Somlyóra, hogy a lengyel asszonyra hasson. Midőn ez nem használt, Kereszturyt, udvari papját küldte be, hogy az ifjú asszonytól térítvényt vegyen. Ez azonban nem volt hajlandó ilyen térítvényt adni: nem tud jól írni, mentegette magát, hanem megjött a hír, hogy «a papok felszabadították pénteki és szombati hús nemételét», ígéretet tett, hogy a szombati bőjtről (de nem a péntekiről is) lemond. Az öreg fejedelem hajszálnyit sem engedett. «Vagy te mondd a tollába a térítvényt, vagy ő mondja másnak úgy a mint kívánják, csakhogy ekkor maga írja le s pecsételje meg.»^[48] S csakugyan az ifjú György és Keresztury végre rávették a térítvény kiállítására.

16. KERESZTÚRY PÁL ALÁIRÁSA.^[49]

Erős leczke volt ez Báthory Zsófiának, megtanulta belőle, hogy ipával nem vonhat újjat. Ragaszkodását ősei hitéhez erősen, de mélyen szívébe kellett zárnia. Pedig már csak hetek választották el az időtől, midőn ipa szablyát fog vonni azok ellen, kik az ő hitének legerősebb támaszai, s férje már is felszerelé az erődítéseket,^[50] mustrát tart a váradi katonák és hajdúk felett, mezei hadait is készen tartja.^[51] S mikor már minden el volt rendezve, megjött az öreg fejedelem rendelete, hogy dec. 28-án indúljon el nejével Fejérvárra, de ünnep napon ne utazzék, «azért is, hogy feleségedet vastagíthasd igaz vallásában».^[52]

III. Kormányzósága

Az ifjú fejedelemnek az 1644 január 3-ára Fejérvárra hirdetett országgyűlésre be kelle jönnie nejével együtt. Január 5-én érkeztek meg s a város határában Zsigmond herczeg és a rendek által ünnepélyesen fogadtatnak. Másnap, január 6-án kezdetét vette az országgyűlés.

Már akkor minden elő volt készítve a császár megtámadására. Megkötötte a szerződést a svéd korona felhatalmazottjaival, Rebenstock-kal és Orbaival: véd- és dacz-szövetséget, melybe Francziaország is be volt foglalva,^[53] s megkapta a támadásra az engedélyt a portától a honnan parancsokat eszközölt ki, hogy ne csak a szomszédos török hatóságok, hanem a két oláh vajda is segélyhadakat adjanak, s még tatár nyilasok is rendeltettek mellé. De magán az országgyűlésen nyilvánosan nem tárgyaltatott a czélbavett támadás. Az külön, bizalmas üléseknek volt fentartva.

S a mint a fejedelem beszámolt az indokokkal, melyek őt e támadásra bírták s a rendek beleegyezésökkel annak létesítéséhez hozzájárultak, megkezdték a hadfölkelés, mustra és táborba szállás módozatainak megállapítását s az egész munkával január 13-ig elkészűltek.

17. REBENSTOCK ALÁIRÁSA.^[54]

Fiai közűl úgy határozta, hogy Zsigmond megy vele, mint a székelyek generálisa, György pedig Váradról Fejérvárra tegye át lakását s távolléte alatt, mint helytartója vezesse az intézkedéseket: mely czélból őtet kormányzóvá nevezte ki. De hatalmát sokfélekép korlátolta. Bizonyos dolgokat, névszerint a pénzügyieket, kizárólagosan nejére bízott: az udvarbirák, harminczadosok, praefectusok, kamaraispánok egyenesen az ő hatósága alá rendeltettek, míg a kormányzó a mellé rendelt tanácsurak, Kassay, Nagy Pál, Cseffey László – s egyes esetekben Kapitány Boldizsár, Rácz Ádám, Barcsay Sándor – megkérdezése nélkűl nem intézkedhetett. S ez által annyira körűl volt írva az ő hatásköre, hogy tényleg nem sokkal volt több, mint atyja rendeleteinek végrehajtója a főpostamestere.

18. ORBAY ANDRÁS ALÁIRÁSA.

19. RÁKÓCZY GYÖRGY UTASÍTÁSÁNAK ELSŐ LAPJA.^[55]

Az utasítás, melyet ezúttal adott neki,^[56] egyfelől szabályozta a kormányzó teendőit a fejedelem távollétében, másfelől azon intézkedéseket is magában foglalta, melyeket az ifjú fejedelemnek követnie kell azon esetre, ha atyja élve nem jönne haza. Szívére kötötte, hogy az Istent tisztelje, az igaz vallást védje, legyen anyjának engedelmes fia, becsűlje meg öcscsét és éljen ennek tanácsaival. Becsűlje meg tanácsurait s udvari népét, vigyázzon minden felé, legyenek jó kémei a két Oláhországban, a török birodalomban s Lengyelországban. Legyen gondja az ország végházaira, főként Jenőre, Lugosra, Karánsebesre, az oláh vajdákkal tartson jó barátságot, legyen gondja a várakra, passusokra, s ha Erdélyt veszedelem fenyegetné, szálljon táborba, de a mellé rendelt tanácsurakkal egyetértve. Megkezdett építkezéseit folytassa, hadait szaporítsa, s mindent úgy tartson készletben, hogy ha atyja parancsa érkezik, hadat s hadi eszközöket küldhessen utána.

Az öreg fejedelem óvatossága nyilatkozott ez utasításban: nem hitte, hogy erős koczkázat nélkül nagyobb hatáskört adhat a még tapasztalatlan ifjúnak, de megadta a módot, hogy a kormányzás minden ügyébe betekinthessen. S az ifjú fejedelemnek ez ellen nem is volt kifogása, sőt talán megnyugtatására szolgált, hogy még fiatal neje mellett maradhat: de mennél tovább tartott a hadfolytatás, annál inkább felébredt benne a vágy, hogy ő is részt vehessen azokban. Hiszen tulajdonképen ő lett volna katonának nevelve! S minden levél, melyben atyja öcscsének Zsigmondnak higgadtságát, vitézi virtusát magasztalta, fájdalmas húrt érintett szívében: miért nem lehetett ő az a kitüntetett? Igyekezett atyja parancsainak megfelelni: ő és anyja intézték a szállításokat az Erdélyben felhalmozott készletből. Egymásután rendezte a két oláh vajda hadainak átvonulását. Gondja volt a portai hírekre: élt szívében a remény, hátha atyja őt is maga mellé szólítandja?

Az öreg fejedelem julius végén haza bocsátotta a mezei hadakat s aug. végén úgy intézkedett, hogy új hadak jöjjenek ki. Zsigmondot Erdélybe küldte, hogy a székelyeket ültesse fel s a magyarok táborba szólításával Györgyöt bízta meg; de mind a kettőnek Magyarországba vezénylésével Zsigmond volt megbízva.^[57] Ő hát most sem mehet ki: ez elkeserítette s víg társaságban keresett szórakozást. Atyja hírt vett, hogy egy zajosabb mulatság után kilovagolt. «Gondold meg, hogy mi lenne abból – írá neki – hogy míg én hazánk szabadsága mellett küzdök, lóról leesés vagy bor-italtól neked valami bajod lenne?»

Ekkor ősszzel volt az öreg fejedelemnek harmadik támadása. Még mindig állta a pataki kincstár, és sem újabb adó sem nagyobb haderő megszavazása végett nem kellett a rendeket összehívni. De kivált az ottani háztartás kiadásait megszorította, ellenzette, hogy az ifjú fejedelem szolgáit szaporítsa s még a mellette levő hadakból is száz lovast berendelt. Bizony pedig az ifjú György szeretett volna kün szolgálni! «Oly bizodalom visel – írá atyjának^[58] – mivel nagyságod parancsolatjából kell itt benn laknom, magam, szolgáim itt benn lakásunk olynak tartatik nagyságod előtt, mintha maga mellett laktunk és szolgáltunk volna, holott azoknak is velem együtt nagyobb kedvek van s volt nagyságod mellett való szolgálatra s most is teljes bizodalommal tartok, hogy nagyságod mellett szolgálhatok».

Ez azonban sehogy sem illett be az öreg fejedelem tervébe s a kormányzónak otthon kelle maradnia. Még akkor is, midőn a tél beállta a hadakozás folytatását lehetetlenné tette, csak nejét hívatta ki magához Ónodra, fiának Fejérvártt kellett maradnia. Épen ez időben Fejérvárt ő csakugyan nehezen hagyhatta volna el, mert neje várandós állapotban volt s 1645 febr. 24-én a fejedelemasszonynak «egy szép fia született».^[59] Nagy öröm volt ez az öreg fejedelemnek. Elrendelé, hogy az országban mindenféle hálaadást mutassanak be istennek, örömet lőjenek a fejedelmi s országos várakban,^[60] fényes keresztelőt tartson fia, melyre az oláh vajdák is hívassanak meg. Az ifjú fejedelem apr. 2-án akarta a keresztelőt megtartani, de neje betegeskedése miatt jun. elejére kellett halasztani.^[61] A gyermek Ferencz nevet kapott a keresztségben, s keresztapáúl Lupul moldvai vajda hívatott meg.^[62]

Az öreg fejedelmet ezen egész idő alatt fontos ügyek tarták távol országától. Az ő 1644-iki szerződése a svédekkel csak egyoldalú volt: ki volt az terjesztve a franczia királyra is – anélkül, hogy a tárgyalásokban ennek követe részt vett volna. 1645 elején végre megjött a franczia követ Lengyelországon keresztűl s elég hosszas tárgyalások után Munkácson a francziákkal is megköttetett a szövetség (1645 apr. 22.). Ez alatt már végre a svéd hadak is előnyomúltak s Rákóczy megtehette az előkészületeket, hogy hadai a Torstensonéival egyesüljenek. Erdélylyel Rákóczy nagy mérvű előkészületeket tétetett s az ifjú Györgyben feléledt a remény, hogy talán ezen negyedik támadásban már ő is részt vehet. Az adó megszavazása végett az öreg fejedelem apr. 16-án Fejérvárra országgyűlést hirdetett s kormányzói tiszténél fogva ezen az ifjú Györgynek kellett atyját helyettesítnie. Azonban különösebb felhatalmazást fiának ez alkalomra sem adott az öreg. De a rendek sem állottak elé különösebb követelésekkel, úgy, hogy az adó is a rendes évenként megállapíttatni szokott összegben, 20 frtban vettetett ki, s ezenkívűl még egy pár kisebb fontosságú ügy elintéztetvén, pár nap múlva eloszlott az országgyűlés. A gyűlés után is, sőt nehány nappal később újra erdélyi hadak indúltak meg Zsigmond herczeg vezérlete alatt Magyarországra, azonban Györgynek ismét otthon kellett maradnia.

Kénytelen kelletlen tűrte az ifjú György ez állapotot, engedelmeskedett atyja parancsának, de megnyugodni nem tudott. Utoljára valami sok dolga nem volt, aztán anyja is, ki még le tudta volna csendesíteni háborgó kedélyét, künn volt Magyarországon, s ép ezért zajosabb lakomákban, gyakoribb kilovaglásokban keresett elszóródást. Egy pár kisebb fontosságú s halasztást nem szenvedő ügyben hatáskörének túlhágásával intézkedett s az alárendelt tisztek, kik ismerték a fejedelem érzékenységét, nem is mulasztották el ezekről jelentést tenni. Az öreg fejedelem szerette országában a gondviselés szerepet játszani s a mint megbizottja ezekről a dolgokról értesítették, éles, dorgáló levelet írt fiának: «ne dirigáljon, méltóságát ne sértse, várja meg halálát». Ez szívén találta az ifjú Györgyöt. Kitárta egész lelkét anyja előtt. Nem olyan istentelen fiú ő, hogy atyja halálát várná. Neki nem kell a directio: már sokszor kérte atyját, hogy vigye ki ez országból, mentse fel a kormányzóságtól. Szívesebben szolgál akár mint lovász is atyja mellett, csakhogy lehessen mellette, hogysem itt benn «ő nagyságának neheztelésével, atyai szeretetének megbántódásával». Senki sem fog ő nagyságok hívei közűl akkor megfelelhetni a reá bízott tisztnek, ha nincs kellő authoritása, hát ő hogyan tudna megfelelni? Ne kívánják lelke sérelmét, engedjék meg, hogy kimehessen, hadd mutassa meg ezzel is, hogy neki directio nem kell.^[63]

Már nem volt arra idő, hogy az öreg fejedelem fiának, kit időközben ismét mustra tartásával bízott meg, kérelmét teljesíthette volna. Az erdélyi hadak nem sokkal utóbb egyesültek a svéd hadakkal – de a késő egyesülést kora elválás követte. A porta visszarendelte Rákóczyt s ez aug. 6-án Lampersdorfban megkötötte a béke-praeliminiárékat a császár biztosaival, oly kedvező feltételek mellett, mely nemsokára a linczi békét eredményezé. Egy csomó uradalmon kívül Rákóczy megkapja a Bethlen által bírt hét vármegyét is: kettőt közűlök, Szathmárt és Szabolcsot, úgy, hogy ezek halála után fiaira szálljanak.

20. CROISSY ALÁIRÁSA.^[64]

Az év végével az egész család Erdélybe kerűlt; s eljött oda Croissy is, a franczia király követe. Titkos megbízatása volt: rávenni Rákóczyt, hogy újabb támadást kezdjen a császár ellen, s ettől Rákóczy sem mutatkozott idegennek. A svédek és francziák egy csomó pénzzel tartoztak neki s ilyen módon remélte, hogy az adósságot behajthatja. A követet Fejérvártt az ifjú fejedelem fogadta s ez tárgyalásba akart vele bocsátkozni. Határozott és gyors választ kíván, s az ifjú György kinek ilyesmire nem volt felhatalmazása, «elveté magáról Bisterfeldius uramra». Hanem aztán kárpótolta Croissyt olyan esti mulatsággal, mely reggelig tartott, s melyben a franczia a tánczot éjjeli 11 órától reggeli hat óráig egy ingben járta.^[65] Innen a tárgyalások folytatására Fogarasba mentek s az öreg fejedelem azon föltétel alatt, hogy régi adósságát fizessék meg, a szövetséget a svéd és franczia koronák írják alá s ezek szerezzék meg a portai engedélyt, késznek nyilatkozott megtámadni a császárt. Teljesíthetetlen feltételek voltak ezek, de hát nem volt-e természetes, hogy a fejedelem a linczi béke feláldozásának nagy árt szabjon? s nem volt-e másfelől érthető, hogy viszonyát sem akarta szövetséges társaival, kik már ekkor megkezdték a béketárgyalásokat megszakasztani, nehogy a végleges békéből kimaradjon?

György már ekkor azt az árnyékát sem gyakorolhatta a fejedelmi jogoknak, melyekkel eddig bírt: atyja egészen átvette az igazgatást. S ezzel megszűnt az a fizetés-pótlék is, melyet kormányzósági idejére kapott. Neki azonban megszaporodott udvarnépével szemben kötelezettségei voltak, s minthogy atyja azok kiegyenlítéséről hallani sem akart, anyját kérte fel közvetítőnek, de csekély eredménynyel.^[66] Tavasz óta Váradon volt – april végén atyja is kiment a Részekbe, hogy a linczi béke végrehajtására vonatkozó tárgyalásokat biztos kézzel intézhesse. Aztán kapcsolatban a békével, szabályozni akarta a protestans egyház szervezetét is s e czélból Szathmár-Németibe kálvinista zsinatot hívott össze. De várta magához Radzivil herczeget is, ki európai coalitiot akart összehozni a törökök megtámadására, s kit ő, mint a lengyel dissidensek fejét, arra akarta megnyerni, hogy annak idejében támogassa őtet a lengyel korona elnyerésére irányzott terveiben.

Elég mozgalmas élet volt ez az ifjú fejedelemre nézve is, kinek aug. havában a litván herczeget Váradon fogadnia, ünnepelnie (aug. 14.) kellett s a honnan a herczeg egy napi pihenés után Munkácsra utazott.^[67] Pedig Györgyre nézve épen ezek aggodalmas napok voltak. Fia, Ferkó, jul. eleje óta súlyos beteg volt. Balkeze megbénúlt, lázak gyötörték, s torka is fájt. Eleinte két borbély gyógyította: az új keresztyén s egy váradi. Olykor jobbanléte gyorsan rosszabbra fordúlt. Aug. elején egy német orvost hozattak, de ez sem tudott segítni. A gyermek, bár már másfél éves volt, még mindig szopott s az orvos azt tanácsolta, hogy válaszszák el. Azt is beszélték, hogy «a gyermeknek keze tört meg a fiok-csontban». Más orvost is akartak hozatni, de féltek, hogy gyógyításában «ördöngösség van». Havak mulva jobban lett.^[68] Szerencsére, mert neje nov. 4-dikén lebetegedett s férjét fiú-gyermekkel ajándékozta meg, ki anyjához intézett kérdést, hogy mi nevet adjon e fiúnak?^[69]

A linczi béke végrehajtására vonatkozó tárgyalások még ekkorra sem fejeztetvén be, minthogy az öreg fejedelem idejét s munkásságát főként ezek vették igénybe, tavasz óta nem fordúlt meg Erdélyben s a főtörvényszéki ülésekre (terminusokra) a választott fejedelmet küldötte be, hogy azokon az ő személyét képviselje. Az 1647-iki tavaszi országgyűlés után azonban az év nagy részét Erdélyben töltötte, fiát, Györgyöt, Váradra küldte ki kapitányságába, Zsigmondot pedig, mint a hét vármegye kormányzóját, Kassára.

Hosszú, fáradalmas, de biztos kézzel vezetett munka árán a Rákóczy-ház hatalma meg volt alapítva. Már Erdélyen kívűl Magyarországnak is jelentékeny része övé volt: csaknem egészen mind az, mit elődjei közűl valaha valaki bírt. Betetőzte Bocskay és Bethlen munkáját s a hatalmas kézzel és éles észszel megindított ellenreformationak határt szabott. Az újon szerzett uradalmakkal akkorára nevelte magán vagyonát hogy ez időben ő volt a magyar koronának leggazdagabb földes ura. A mit erdélyi fejedelem elnyerhet, azt mind magáénak mondhatta: de még volt elődjei közt, ki többet tudott elérni, mint ő: Báthory István a lengyel király. Ha István királynak sikerűlt magát megválasztania, miért ne sikerűlhetne az neki is? Kétségtelenűl a vallás kérdése itt főfontosságú, de hátha épen a dissidensek s a lengyel korona ellen fellázadt kozákok által tudná azt elérni? Nem is hanyagolt el semmit, hogy a lengyel főurak közt magának, házának barátokat szerezzen, de mikor már arra kerűlt volna a sor, hogy a kivitelre tegye meg az előkészületeket, kisebbik fiára, Zsigmondra, gondolt. Talán azért is, mert ő már akkor sokat betegeskedett.

21. I. RÁKÓCZY GYÖRGY FEJEDELEM ARCZKÉPE.^[70]

1647 késő őszén kiment Váradra. Az ifjú fejedelem is ez időben Erdélyben volt s elkísérte atyját Bánffi-Hunyadig, honnan a beszterczei terminusra ment. A következő új év nagy megnyugvással köszöntött be az öreg fejedelemre nézve. Jan. 18-án az ő s a császár biztosai aláírták a kiegyezési okiratot, s tíz nappal később, jan. 28-án, a felsőmagyarországi vármegyék Kassán hivatalosan resignáltattak az öreg fejedelemnek. Nehány hóval utóbb, majus 20-án, a lengyel király is meghalt, s most már az öreg fejedelem megtette a lépéseket, hogy a lengyel koronát fiának, Zsigmondnak, vagy ha ez kivihetetlen volna, magának megszerezze. De bár minden jól el volt készítve, s emberi számítás szerint a diadal biztosnak tetszett: ez a vállalata nem sikerűlt Rákóczynak. Csak nehány héttel a választás előtt Görgényben súlyosan megbetegedett. Keményen tartotta magát, nem akart beteg lenni: a kór erősebb volt, mint ő. Görgényből sept. 27-éről, utolsó fenmaradt levelét Zsigmondnak írta: reszkető kézzel s a szokottnál is rosszabb irással. Hijában örűlsz egészségemnek – panaszkodik fiának – az már nagyon megváltozott; most a láz gyötri, ereje fogy, alunni sem tud, de azért intézkedik mindenről, építésről, zsoldfizetésről.^[71] Innen haza indúlt Fejérvárra: de alig egy pár hét mulva, october 10-én, bevégezte tevékeny s eredményekben gazdag életét. Még akkor nem ment véghez a király választás Lengyelországban: halálával megbukott Zsigmondnak jelöltsége is. Nem érte meg a westphaleni béke megkötését sem, mely utolsó, de jelentékeny diplomacziai működésére föltette a koronát az által, hogy Erdély beiktattatott a békébe.

Végrendeletének fogalmazványát utolsó betegsége előtt nem sokkal készítette. Uradalmait – de mint összetartozó egészet – neje s két fia közt osztotta fel. Ámbár Györgynek, mint fejedelemnek s mint a család fejének jogait tiszteletben tartotta, de vagyonjogi tekintetben anyjoknak alárendelte a két fiút, Zsigmondról pedig úgy gondoskodott, hogy mint fejedelem fia, mint herczeg, rangját megillető fényt fejthessen ki s épen ezért az örökségből jelentékenyebb részt juttatott neki. Szathmárt és Szabolcsot – melyek halála után is a család kezén maradtak – György igazgassa, de Zsigmond által, kinek «keze legyen rajtok», s kinek a szathmári tisztek is letegyék az esküt. Ily módon akarta biztosítani az egységet a családban s ezt úgy vinni keresztűl, hogy ez által György fejedelmi tekintélye csorbát ne szenvedjen. Pedig Györgyre nézve voltak aggodalmai. Még fiatal ember, nem forrta ki magát, önfejű s heves természetű. Aggodalmait csak leplezve mondja el végrendeletében. Emlékeztette tanácsurait s hű szolgáit, hogy úgy tartotta, mint barátait s rokonait, megbecsűlte őket. Szeretettel, bizalommal fordúlt hozzájuk, hogyha fia György nem is tudná megadni becsületöket, tanácsokkal nem élne s a szegény hazára nem úgy kezdene gondot viselni, mint ezt jó neve megkívánná: ne fordúljanak el tőle, hanem úgy igazgassák jó tanácsadásukkal, hogy fel se tűnjék, hogy az országnak nem vén, hanem ifjú fejedelme van.

Egyetlen államirata sincs az öreg fejedelemnek, melybe egész lelkét, gondolkodását annyira beleöntötte volna, amint épen ez, melyet már csaknem a halál kapujában, szemben az ő teremtő igaz istenével készített. Egy egész programm az, de a mely programm egyetlen szóból áll: folytassák a munkát, melyet ő megkezdett, s haladjanak az úton, melyen ő eddig haladt. Istennek tetsző munka volt ez, azért adta rá áldását. A mit különösen az egyházi rendre mondott, mindenkire értette azt: legyenek okosok, vigyázók, egymást értők, «mert félő, az első tévelygésük az utolsó gyászuk ne legyen». Ó bölcs és jós lélekkel elmondott szavak, melyeknek valóságát szomorúan igazolta a jövendő.

Ezt a jövendőt pedig álmaiból is kizárta az öreg fejedelem: annyira bízott alkotása állandóságában. A mint hogy arról is meg volt győződve, hogy annak jutalmát a földi életen túl is megadja az ő Istene. A feltámadás biztos tudatával adta át testét a földnek, mikor ő a jövendő ítéletben saját szemeivel meglátandja az ő Jézusát! Ó szép és boldog halál volt az övé!

De ez a halál még is súlyos csapás volt országára, családjára. Bár mennyire megszilárdúlt viszonyokat hagyott is maga után, az erős intéző kéznek hiánya azonnal érezhetővé lett.

IV. Uralkodása első éve

Mikor az öreg fejedelem meghalt, az egész család, a tanács- és főurak közűl igen sokan Fejérvártt voltak. Lakodalomra jöttek össze, Lorántffy Zsuzsánna unokahugának, az Allia kisasszonynak^[72] lakodalmára: s bár az öreg György az esküvőn is súlyos beteg volt, még sem hitték, hogy két nap múlva ennek temetési előkészületeiről kellend tanácskozniok. Arról, hogy országának halála perczében legyen törvényesen megválasztott fejedelem. fia, II. György, már gondoskodott. Oly jól elintézte ezt, hogy lehetősége is ki volt zárva a belzavaroknak, s annak is, hogy a két császár közűl akármelyik az ő halálát támadásra ürügyűl használhassa fel. Temetése részleteiről is intézkedett s a családnak nem volt e tekintetben sem más feladata, mint az ő óhajtását, a mennyire lehet, végrehajtani, vagy a szükséghez képest módosítani.

És mégis mindennek daczára, a szeretett férjnek és atyának halála sokkal több volt, mint egyszerű családi és országos gyász: félig elintézve s körvonalaiban megállapítva egy merész és nagyszabású vállalatot hagyott maga után. Csak az első lépés volt megtéve, de már ez is akkora horderővel bírt, hogy akár a visszavonulás, akár a haladás a megkezdett nyomon egyaránt megfontolandó következményeket vonhatott volna maga után.

22. LUPUL MOLDVAI VAJDA ARCZKÉPE.^[73]

A záporogi kozákokat, kik Lengyelország déli és keleti vidékén laktak, Báthory István király a magyarországi végek mintájára szervezte, hogy ezek az oroszok támadásait s a tatárok beütéseit feltartóztassák. De a lengyelek roszszúl bántak a kozákokkal, s ezek, a mikor csak tehették, fellázadtak. IV. Ulászló uralkodása utolsó évében a lázadás veszedelmes forradalommá nőtte ki magát, s midőn Ulászló meghalt, Chmielniczki összeköttetésbe lépett az öreg Rákóczyval. Tervök az volt, hogy szervezzen Rákóczy egy hatalmas pártot a dissidensek közt, mely aztán Radzivil herczegtől támogatva, a királyválasztó országgyűlésen őtet válaszsza meg lengyel királynak,^[74] erre a gyűlésre keletről Chmielniczki fog kozák hadakat küldeni, nyugotról a fejedelem hadai nyomuljanak – ily módon a catholicusoknak nem lesz bátorságok más jelöltet felállítni. Az öreg Rákóczy követei, jó nagy összeg pénzzel ellátva, már egyengették a választás útját: Chmielniczki pedig felszólította Rákóczyt, hogy közös benyomulásukra tegyék meg a szükséges intézkedéseket.^[75] Chmielniczki követei és levele öreg Rákóczyt a ravatalon találták s halála hírére Lengyelországból ennek követei, a pénzzel együtt visszatértek.

Györgyre nézve kétszeresen kényes volt e kérdés. Ismerte az öreg fejedelem szándékát Zsigmondot illetőleg; tudta, hogy ez Lupul moldvai vajdát, az ifjú fejedelem keresztkomáját, kinek vajdasága Erdély s a kozák terűlet közt feküdt, azzal nyerte meg tervének, hogy ennek leányát fiával, Zsigmond herczeggel, akarta elvétetni: de most midőn még atyja sem volt visszaadva a földnek, tehet-e ő ez ügyben elhatározó lépést? Aztán tanácsurai közűl épen az, kit leginkább beavatott atyja terveibe, Kemény János, Moldvában, Lupulnál követségben volt. Nem kell-e ezt is bevárni? De e habozás és aggodalmak közt az az idő, mely alatt gyors elhatározással talán még czélt lehetett volna érni, eltelt, és Zsigmondnak a választásnál neve sem fordúl elő.

Azzal, hogy Zsigmond jelöltsége megbukott, György nem adta fel a maga saját igényeit. Atyja szövetségeseit magának akarta megnyerni, hogy befolyását a lengyel ügyekben biztosítsa. E czélból a kozák követségét magánál tartotta s lengyel barátainál, főként a dissidenseknél, azon munkált, hogy az új király megkoronázását hiúsítsák meg. Nem sikerűlt: a lengyelek (1648 decz. 15) ugyancsak rövid határidőt tűztek ki az újon megválasztott király, János Kázmér, megkoronázására (1649 jan. 17). Ezzel aztán az egész dolog más stádiumba lépett.

CHMIELNICZKI BOGDÁN LEVELE RÁKÓCZY GYÖRGYHÖZ 1648.NOV.17.

Ez alatt megtette a gyászoló család a temetési előkészületeket. A temetésnek régi szokás szerint országgyűlésből kelle megtörténnie: s e czélból az ifjú fejedelem 1649 január 10-ére Fejérvárra összehívta a rendeket. A császárnál lépéseket tett, hogy a temetés megtörténtéig az öt vármegye visszabocsátása halasztassék el: de csak annyit nyerhetett meg, hogy azok a temetésen képviseltethessék magukat; s ezeknek azonnali visszabocsátását kívánta. Így is jelentékeny gyarapodást nyert Erdély terűlete: Szathmár és Szabolcs vármegyék Szathmárral, Kállóval, Nagy-Bányával, Tokajjal, Regéczczel, a Hegyaljával s Ledniczével hozzácsatoltattak. Ez maga is egy herczegség volt – mondja egy régi történetíró.^[76]

23. JÁNOS KÁZMÉR LENGYEL KIRÁLY ARCZKÉPE.^[77]

Az egész pedig katonailag s közigazgatásilag jól szervezett s terűletileg is akkora fejedelemséget képezett, mely a westphaleni béke által épen akkor kikerekített német fejedelemségek közűl a legtöbbel kiállotta a versenyt, s ezen békébe befoglaltatván, tagjává lett az «európai államok concert»-jének. E viszonyon semmit sem változtatott az, hogy a fejedelemség egy része mint suzerain-terűlet, a porta alá volt rendelve, s egy másik része a magyar korona kiegészítő részét képezte.

Azon időben ez nem volt szokatlan. Hiszen a brandenburgi választó birtokainak egyik fele a német birodalomnak képezte részét, másik fele a lengyel királyt vallotta hűbéruráúl. Ilyen viszony a jövő fejlés és alakulás esélyeinek nem állotta útját.

S Erdély fejedelmei, Bocskaytól az öreg Rákóczy Györgyig, jó úton indították meg, hogy fontos cultur-missiot teljesítsen. Protestans és alkotmányos állam volt, azzal a feladattal, hogy a catholicus, görögkeleti és mohamedán vallású s részben absolut hatalom, vagy despotismus által kormányzott államokkal alárendeltségi vagy szövetséges viszonyban legyen s köztük fentartsa az egyensúlyt. Szervezett hadserege, melyet aránylag rövid idő – négy öt hét – alatt tudott mozgósítni, mely azonban több mint felerészben polgári katonaság volt, jól felszerelt várai, mindannyia egy-egy kis arsenál, ellátva hadi szerekkel, élésszállító eszközökkel, az ország csaknem kimeríthetetlen gazdagsága nemcsak önvédelemre, hanem támadásra is képessé tették az országot, melylyel szívesen szövetkeztek a lefolyt nagy háború küzdő felei.

Nagy és nehéz feladat egy ilyen állam fejedelmi székében űlni s e feladat fontosságára figyelmeztetni fiát, sohasem mulasztotta el az öreg Rákóczy. Az atyjától adott tanácsok és utasítások még éltek az ifjú emlékében, s ezek hatása volt, hogy uralkodása első évében az ügyeket családja tagjaival s tanácsuraival egyetértésben intézte el. Nem csak uralkodásának első ténye, a lengyel kérdés elintézése is mutatta ezt, hanem még inkább az első országgyűlés, melyet tartott.

Az erdélyi alkotmány alap-feltétele volt, hogy az országgyűlés szentesítése, jóváhagyása nélkűl a fejedelem semmit sem tehetett: s hogy semmit se tehessen, annak az a kiváló garantiája, hogy a tanácsurak az országgyűlésnek felelősek voltak. Akármi történt, azért a tanácsúr volt a felelős s még életével is lakoltatott – mert a fejedelem tanács nélkűl nem tehet semmit. De azért volt módja a fejedelemnek személyes befolyása által olyan törvényeket hozatni az országgyűléssel, melyek az ő hatalmát emelték, s a melyek megadták neki az eszközöket, hogy azok életbe léphetésével vagyonát növelje. Mikor Bethlen Gábor meghalt, az országgyűlés első legsürgősebb dolga volt azokat a törvényeket, melyeket akár a három nemzet, akár a főúri rend sérelmeseknek tartott, kölcsönös megegyezéssel eltörölni. De az öreg fejedelem az ő uralkodása alatt, szépen, lassan, egymásután, mindig kilesve az alkalmas perczet, nemcsak ezeket állította helyre különböző országgyűlések alatt, hanem még olyan törvényeket is fogadtatott el, melyeket még amazoknál is sérelmesebbeknek tartottak. Rá nézve lehetetlen volt máskép eljárni, mert mikor ő a fejedelmi székbe űlt, nem állott módjában a választási feltételek felett alkudozni. Más volt a viszony ifjú György trónra léptekor: ő akkor már fejedelem volt, ki rég megállapított hitlevele értelmében lépett az uralkodásba: ő megtagadhatta volna, minden alkotmánysértés elkövetése nélkűl, a nem tetsző törvény szentesítését.

Nem tette, s ezzel megállapította népszerűségét.

Az öreg György temetése jan. 10-én roppant fénynyel s nagy részvét mellett ment véghez.^[78] Még azok közűl is sokan, kik szívéhez legközelebb állottak, nem tudtak igazi melegséggel ragaszkodni a szigorú emberhez, de még azok is, kik ellenségei voltak, elismerték, hogy minden ízében igazi uralkodó volt, ki csekély eszközökkel nagy dolgokat vívott ki.

Az első két hét a temetés után a mély gyász ideje volt. Csak jan. 23-án fogtak a tárgyalásokhoz, s szokatlanúl hosszú ideig, marc. 10-ig, maradtak együtt. A fejedelmi propositiokon kívül mind a három magyar, székely és szász nemzetnek külön követeléseit is le kellett tárgyalni, s ez utóbbiak közt több olyan volt, mely a fejedelem és fiscus jövedelmének csorbításával az egyének érdekeinek kedvezett. S ezek letárgyalása sok időbe kerűlt.

A fiscus jövedelmének főforrását az indirect adó egy neme, a szabad kereskedés korlátozása képezte. Sok kiviteli czikket a termesztő a fiscusnak volt kénytelen eladni, természetesen megszabott áron, mely aztán egyedűl árusíthatta el az ország határán kívűl. Most a szabad kereskedést helyreállították s csak a viaszra és mézre s a lókivitelre vonatkozólag tarták fenn a monopoliumot, melyek közűl a két első az udvartartás költségeit fedezte, az utóbbi pedig a haderő fentartására fordíttatott.

Még több önmegtagadás kívánt a fejedelem részéről az, hogy a fiscus jogainak korlátozásába beleegyezzék. Sok kérdésben a fiscusnak s magánosoknak érdekei ellentétben állottak egymással, amannak voltak olyan előjogai, melyek a nemesség kiváltságait sértették, s tisztviselői a polgári biráskodás alól egy s más tekintetben ki voltak véve. A rendek kívánatának több jogot és kiváltságot áldozatúl hozott a fejedelem, s még a jövedelmek csonkításába is beleegyezett, de azon kikötéssel, hogy a közelebbi országgyűlésig a fiscalis uradalmak tartozandóságaikkal összeírassanak.^[79] Abba is beleegyezett, hogy Kővárvidéke, mely fejedelmi jószág volt, többé ne bírjon zászlós uradalmi kiváltságokkal.^[80] A múlt évi országgyűlésnek azt a törvényét, mely egy csomó notapert rendelt el, felfüggesztették,^[81] s enyhítették azt a törvényczikket is, mely halálbüntetést szabott azokra a székelyekre, kik zászlajuk alatt nem jelentek meg. Ez engedékenységével megszüntette az atyjának – bár jogos – szigora által felidézett sérelmeket.

De ezeknél is kényesebb ügynek lebonyolítását hagyta rá az atyja: a török adó kérdését. A meghódított vármegyék után a porta adót akart kivetni Erdélyre: évi 5000 aranyat. Magában véve nem nagy összeg, de itt elvi kérdés döntött. Bethlen sem fizetett értük, s öreg Rákóczy sem akarta elismerni, hogy ezekhez a megyékhez a szultánnak fenhatósági joga van. A porta állhatatosan követelte, minden évben hozzá számítván a múlt évi tartozáshoz a folyó évig s az öreg fejedelem állhatatosan megtagadta. Az összeg már 15,000 aranyra nőtt, de az öreg hallani sem akart a fizetésről, s másfelől azt sem tudta kivinni, hogy a porta a követeléstől álljon el. Azoknak a követeknek, kik ez ügyben a portán jártak, volt ugyan a zsebökben egy országgyűlési felhatalmazás, hogy végszükség esetében megígérhetik a summát, de ugyancsak a lelkökre volt kötve, hogy ezzel igazán csak a legvégső szükség esetében éljenek.

II. Rákóczy György székfoglalását ennek az országgyűlésnek volt feladata bejelenteni a portán. A fejedelem Serédyt nevezte ki főkövetté, s a követség tagjaivá az országgyűlés Bánffyt, Kálnokit és Fodort választotta meg a három nemzet részéről. Egyúttal megadták nekik is a felhatalmazást, hogy végszükség esetében megígérjék a fizetést.^[82] Hiában volt minden kísérlet: a porta a szokottnál is nagyobb nyomatékkal követelhette: mert azzal fenyegetőzhetett, hogy sem az athnamét, sem a beigtató jelvényeket nem fogja megküldeni.

24. SERÉDY ISTVÁN ALÁIRÁSA.^[83]

Serédy jelentései leverték a fejedelmet.^[84] Ezuttal harminczezer aranyat kellett volna letenni, s annyi pénz nem volt kincstárában. Sem öcscse, sem anyja nem voltak Fejérvártt, mikor e leveleket kapta, s gyorsan hozzá kellett látni az összeg összeszerzéséhez. Zsigmondnak is írt, anyjának is, de első felindulásában meggondolatlanúl. Igaz volt, hogy atyjának le kellett volna bonyolítania ez ügyet, de helytelen volt ezt anyjának megírni, s még helytelenebb azzal toldani meg, hogy ő mindenfelé csak üres ládákat s kincstárt lát, a többit atyja rájuk hagyta. S még ennél is jobban bántotta az anyát, hogy kölcsönt kér tőle abban a reményben, hogy fián, ha ő nem fizetné is ki, nem fogja megvenni. Anyja^[85] hosszú és szemrehányásokkal teljes levéllel válaszolt: értené indulatosságát, ha látná az ő szegénységét, s az ország veszedelmébe járna: de hiszen csak harminczezer aranyról van szó. «Az már megvan, ha én tőlem kellett kitelni». Azért ha el nem engedik, ne légy olyan búval, az országot se hagyd el. Istenben boldogúlt uram nem olyan próbával jött be, de Istenben bízván, megsegítette.»

A fejedelemasszony csakugyan lefizette a kért összeget s megbocsátott fiának heveskedéseért. De levonta ez összezördülés tanúságát: fia fejedelemségében ezentúl csak mint vendég fog lakni. Jun. 16-án Zsigmonddal együtt, Györgytől egész Brádig kísérve, elhagyta Erdélyt, kiment magyarországi uradalmaiba, elhatározva, hogy állandó lakását ott fogja tartani.

A mint az adó, hátralék, s ajándékok beérkeztek a portára, kiszolgáltatták az athnámét és jelvényeket. Jun. 1-én fogadta a követeket a szultán,^[86] s ezek a kihallgatás végeztével a validánál s más méltóságoknál megtették a szokásos tisztelgéseket s miután a kapucsi basa is kineveztetett, ki az athnámét a fejedelemnek kézbesítse, a követség hazaindúlt. A basát jul. 16-án fényesen fogadták Brassóban s Fejérvárra kísérték, hol az ország rendei jelenlétében a zászlónak, botnak s kornyétának átadása s a tanácsurak megkaftányozása a szokott ünnepélyek közt megtörtént.

Ezek lezajlása után a fejedelem az utolsó politikai foglyoknak is visszaadta szabadságukat.^[87]