Harmadik könyv
Anya és özvegy
1540
29. Fejlécz egy 1543-iki krakói nyomtatványból.[224]
Izabella helyzete, töprengése. György barát jellemzése és szerepe. Werbőczi István kanczellárt a portára küldi, s ő maga Erdélyben marad, míg Izabella Budára nem hívja. Frangepán érsek meglátogatja a királynét. János király holtteste és a szent korona a dévai várban.
MÁR FELKELT volt a gyermekágyas királyné, de még nem járt ki, midőn Mindszenti váltott lovakon az udvarba ért. Tavasz óta nem látta, de nem merte kérdezni jövetelének okát. Leolvasta könyező szeméből és Ráskai csüggeteg tekintetéből. Mint okos, figyelmes asszony el volt reá készülve, de mégis reménykedett, hogy viszontlátja urát, kiről két hónap óta semmit sem tudott. Férfias erővel fogadta a leverő hírt, de keserű fájdalom fogta el... «Így akarta a sors!» Hajtogatta mindegyre, a mint vígasztalták, s gyönyörűen kifestett hálószobája falára sajátkezűleg pingálta fel e szavakat: Sic fata volunt. Ysabella Regina.[225] Jelmondatává vált ezentúl ez a három szó, melyben megnyugvást igyekezett találni. Hát érdemes volt elhagyni hazáját, szüleit és testvéreit, hogy íly korán özvegységre jusson. Hisz alig töltött 11 hónapot mellette az ura, s ez az idő is míly gondteljes és keserves volt. A világ legboldogtalanabb asszonyának érezte magát, de szeme hirtelen a bölcsőjére esett, és – elhallgatott... Odafutott, s megölelte csecsemő-fiát, kinek nem adatott meg, hogy atyja lássa, megcsókolja. Hogy fog megélni, hogy neveli fel, hogy biztosítja atyja örökét nélküle? Hogy bánik majd vele a fukar György barát, a kit senki sem szeret. S hogy fogja fentartani királynői méltóságát ebben az országban, melynek földjét, népét és nyelvét még eléggé nem ismeri... Egymást követték ílyszerű kitörései, miközben környezete vígasztalgatta és hódolatáról biztosította. Ő maga azonban erőtlen volt, teljesen alávetve a mindenható gyámnak, kinek tudta és ellenőrzése nélkül semmit sem tehetett.
Ez a «fehér ruhás szerzetes» vezeti ezentúl egy egész évtizeden át Magyar- és Erdélyország sorsát. Ő maga, úgy szólván, írástudatlan. Írni vénkorában tanúlt meg, s így nem sokra vitte. Kézírása olyan, mint egy iskolásgyereké, a ki először fog pennát. Fáradságába került puszta nevét leírni, s azért leveleit is mással íratta alá. Sajátkezű névaláírása alig ismeretes nehány, sajátkezüleg írt levele pedig egyetlen egy sincs a közt a sok száz közt, mely nevében kelt. Tudása sem terjedt a breviárium s a szentek élete ismeretén túl. De természetes esze, találékonysága, ravaszsága páratlan, erélye és makacssága parancsoló. Különös tehetsége volt ügyes titkárok és szigorú tisztviselők kiválogatására, a kik akaratát írásba foglalták és rendeleteit foganatosíták. Tanúltsága hiányát emberismerete és államügyekben való jártassága pótolta. Valósággal nélkülözhetetlenné tudta magát tenni, úgy hogy János király egyenesen neki tulajdonítá királysága fenmaradását, Ferdinánd meg azt mondta róla, hogy János királyt csak egy barátért irígyli, a ki többet ér tízezer főnyi seregnél.[226] Pedig jellemének egyetlen fenkölt, eszményi, nemes vonása sincs. Sőt megesketett tanuk egész sora és adatok egész tömege bizonyítja, milyen kétszínű, pénzsóvár, önző, irgalmatlan és álszenteskedő ember volt, nagyravágyását és gőgjét meg ténykedésének példái mutatják. Hanem azért befolyása Magyarország szomszédos államaira naponta nőtt, a merre csak ismerték; bár sikereinek kedvezett amaz államok zavaros politikai helyzete, melyet nagy feladataira czéltudatosan ki tudott zsákmányolni!
És a barátra valóban nagy feladat háramlott. De a király sem halhatott meg soha kedvezőbb időben, hogy tehetségét és ügyességét jobban érvényesíthesse. Hiszen Magyarország trónját kelle kis fiának biztosítania, akkor, mikor az őt a váradi egyezség alapján már nem illette meg. Az országot megvédeni a Ferdinándhoz szító erdélyi fölkelőkkel, a terjeszkedő törökkel, a Habsburg házzal, de meg az ingatag, gyönge királynéval szemben is, a ki a bizonytalan jövőtől való félelmében és aggódó szülei hatása alatt szinte hajlandó volt lemondani koronájáról. Mindez sikerült neki. Valami egy hétig titokban tartá a király halálát[227] és éjjet-napot összetevő munkával szolgálta nehéz feladatát, gyámtársaival, kiket eskűvel kötelezett le magának az egyöntetű működésre.
Legfontosabb dolog volt: megoltalmazni Buda várát, az ország fővárosát esetleges támadásoktól. Ezért püspökségéből odarendelte váradi kapitányát: Horváth Györgyöt, mintegy 700 főnyi gyalogossal,[228] a ki ezekkel és az ott talált őrséggel – állítólag – csupán György barátnak tétetett hűségi esküt. Ez sérté a királynét, a ki különben is úgy érezte magát, mintha tisztes fogságban tartanák. Maga Frangepán, a kalocsai érsek is megbotránykozott ezen, midőn eljött, hogy részvétét fejezze ki, úgy hogy harmadnapra hazament, azt mondván, hogy addig nem jön vissza, a míg Buda nem lesz Izabella kezében. Így nyilatkoztak mások is: Perényi Péter, Bebek Ferencz, Ráskai és a Balassák; de jól ítélt Porembski, a királyné titkára, midőn azt vette észre rajtok, hogy csak színlelnek, s félős, nehogy átpártoljanak a németekhez. Hisz már is rátámadtak a barát s a királyné birtokaira, elfogták egy Lengyelországból jövő szolgáját s 400 lovasból és 200 gyalogosból álló csapatjokat olyan híreszteléssel szaporítják naponta Buda körül, hogy azzal György barátot akarják megsegíteni a lázadó erdélyi vajdák ellen.[229] Az érsek egyébiránt nyíltan kifejezte meggyőződését még a királyné előtt is; ámbár mikénti magatartására előbb megvárta Bécsből a kellő irányítást. Így pl. midőn július 8-ikán értesült egri palotájában a királyné futárjától, hogy fia született, csúzfájdalmaival menté ki magát, hogy nem mehet Budára, üdvözölni, s vígasztalni is csak úgy indúlhatott nagy későn, hogy – a mint írja – kocsiba tétette magát.
– Mi lesz velem és árva fiammal? E kérdéssel fogadta őt a gyászba borult özvegy, mire az érsek (a ki – úgymond – szolgálatot vélt teljesíteni az ügynek) figyelmezteté a két év előtt kötött szerződésre, melyet ha nem teljesít, Ferdinánd fegyverrel szerzi meg jogát. De gondolja meg a királyné, hogy ez esetben kevesebb híve lesz, mint lett volna János királynak, és fiának semmi sem fog maradni, mivel az ország egy részét a német, másik részét a török foglalja el.[230]
Jól tudta ezt a barát is. Ezért indítá Werbőczi kanczellárt Eszéki pécsi püspökkel rögtön a király halála után Sztambulba, hogy János király fiát a szultán elismerje örököséül és megerősítse; a mit meg is tett. S végül egyidejűleg kérik a lengyel király támogatását, hogy: küldjön sereget, melylyel Budát és Kassát megvédhessék, indítson ő is követséget unokája érdekében a portára, s figyelmeztesse V. Károly császárt és Ferdinándot, hogy ne kezdjenek háborúságot Magyarországon.[231]
A király holttestét György barát gondosan bevonatta viaszszal,[232] és kincstárával együtt előbb a gyulafejérvári székesegyházban akarta elhelyezni. De Verancsics Antal nem merte elvállalni, s így nagyobb biztonság végett egyszerű gyászpompával a természet által is védett magas dévai várba vitette. Oda vitték a szent koronát is erős vasládájában, melyből azonban kivettek 3000 forintot a katonaság fizetésére. A drága halott és a kincsek hites őrzői voltak: pelsőczi Bebek Imre, Verancsics fejérvári prépost, Kassai János alkincstárnok és Estári János, a királyné udvarmestere, a kit Budáról küldtek Erdélybe, hogy a király állapotáról hírt hozzon fel. A király többi «kincse» Budán volt, négy ládában. Ezeket Izabella, tanácsosai ajánlatára lepecsételtette, s elhatározták, hogy addig nem nyitják fel, a míg a két gyám meg nem jön. De mivel a várőrség a maga számára zsoldot, a lovaknak abrakot követelt s a királyné udvartartására is kellett, a tanácsurak beleegyezésével felbontották, hanem csupán templomi edényeket, ruhákat és fegyvereket találtak bennök, a mint a közmondás tartja: kincs helyett szenet, mert nem volt azokban egyetlen dénár sem.[233]
A barát azután még a fölkelőkkel akart leszámolni, a mint Déváról visszatért a szász-sebesi királyházba. Tanácskozásra hívta a szászokat, a kik látva, hogy Ferdinánd seregei csak nem érkeznek – miként a fölkelő vajdák hirdették – hűségi esküt tettek le kezébe János király fia részére. A barát e közben Mayládot továbbra is ostrom alatt tartotta, de látván, hogy várát egyhamar nem tudja bevenni, fegyverszünetre lépett vele, s azzal gyöngíté hatalmát, hogy híveit vonta el tőle. Hűségi esküre fogta őket, zsoldosokat helyezett és új kapitányokat az elfoglalt vagy meghódolt erdélyi várakba, Erdély főkapitányává tette rosalyi Bornemisza Boldizsárt, s hogy az ország kormányzását végleg rendezze, országgyűlést hirdetett Tordára. Itt vevé a királyné hívó levelét, hogy mielőbb jöjjön fel Budára, s annak hírét, hogy Perényi Péter haddal veszélyezteti Váradot. Ezért meg sem várva az országgyűlést, Petrovics Péter, enyingi Török Bálint, Podmaniczky János, Báthory András és Bálint,[234] Drágfy Gáspár, Sulyok Balázs, Batthyányi Orbán és Farkas, Losonczi Antal, Pathócsy Miklós, Venetych János, Thomory Miklós, Kere Mihály[235] és társaik kíséretében augusztus 21-ikén átkelt másfélezer főnyi seregével Alvinczen a Maroson, s magához véve a dévai várból a király holttestét,[236] megindult vele, hogy az elhunyt kívánsága szerint Székesfejérvárra vigye. De a gyászmenet lassan haladt a Maros völgyén, melynek egy erdőségében oláhok és ráczok meg is támadták a kincsekért. A falvak lakói mindenütt kivonultak elibe, hogy kalaplevéve láthassák még egyszer királyukat, s így csak szeptember 5-ikén értek Aradon át a csállyai erdőbe,[237] Petrovics várába, honnan rövid pihenővel Temesvárra mentek, s onnan éjszaknyugati irányban Buda felé, mindenütt erőszakkal felhajtva s lóra ültetve a népet.
A király halálának híre a lengyel udvarban. Zsigmond vigasztalja leányát. Ferdinánd részvétnyilatkozatát Salm Miklós gróf hozza Budára, de az özvegy királyné nem mer felelni előterjesztésére. Ekkor Perényi Péter próbálja Frangepán érsekkel elfoglalni Ferdinánd számára az ország fővárosát. De cselüket meghiusítja György barát, a ki idejében érkezett fel Budára a király holttestével, melyet nehány napig kiterítve tartottak, s aztán Székesfejérvárra vittek.
ZSIGMOND lengyel király majdnem egyszerre (augusztus 1-én és 6-ikán) tudta meg unokája születésének és veje halálának hírét, birodalma északi részében, Vilnán, a hol a futár utólérte. Az első annál nagyobb örömöt okozott neki, mivel lábfájdalmak gyötörték. Igyekezett beleélni magát a boldog nagyapa szerepébe, a mihez udvari költők (így Szamotulski) is siettek szerencsekívánataikat kifejezni;[238] ép úgy, miként itthon Verancsics írt verset születése alkalmából.[239] De míg Kmitát szólítá fel, hogy menjen ismét Budára, üdvözölni a királynét, s képviselni őt fia keresztelésén, pár napra reá még azzal kellett megbíznia, hogy vigasztalja is[240] – az idegenben. Addig is postán sietett a király vigasztalni leányát. Inté, ne engedje át magát fájdalmának, hanem törődjék bele erős szívvel a változhatatlanba és gondolja meg az emberi élet forgandóságát, mely a bánatot örömmel, a vígságot búval vegyíti; hisz tapasztalhatta a gondviselés kegyességét, mely megfosztá ugyan urától, de kárpótolta kis fiával, a kin kesergő lelke megnyúgodhat. A kormányzásban, jól vigyázzon kinek higyjen; hallgasson meg, de ne kövessen mindent, éljen módjával tanácsosai végzésével, ám ne tegyen semmit atyai tanácsa nélkül.[241] Egyúttal fia gyámjai tudósítására is felelt. Hálásan köszöni Izabellához való hűségük kijelentését, de nyíltan megírja, hogy hadi segélyt nem küldhet, mivel ez az ő fegyveres beavatkozása a szomszédok támadását idézné elő, s egyenesen kihívná Ferdinánd magatartását. Hanem azt már szívesen megteszi, hogy követet küld a szultánhoz, nehogy valamit kezdjen Izabella ellen,[242] és Ferdinándhoz hasonló kéréssel, sőt V. Károlyhoz, gondoskodásába ajánlva János király fiát és Magyarországot, nehogy a török kezére jusson másik része is.[243] A Ferdinándpárti magyar tanácsosoknak is kereken megírja, hogy atyai kötelessége támogatni leánya és kis unokája ügyét.[244] Külsőleg is kifejezte a lengyel király és családja részvétét. János király halála emlékére fényes gyászünnepélyt tartatott a vilnai székesegyházban s utána gyászruhát öltött az egész udvar.[245] Még az alkalmi poéták is kivették részüket a gyászból, midőn Marszewski és Verancsics Mihály gyászénekeket írtak a magyar királyról.[246]
30. Zsigmond király aláirása.[247]
A köteles részvétnyilatkozatról különben Ferdinánd sem feledkezett meg, sőt ebben első volt. Németországban a Duna mellett érte utól a posta, hogy János király végét járja. Ezért otthagyta birodalmát és «egy kis bárkán» sietett Bécsbe, hová két nappal a halálhír feljutása előtt érkezett.[248] Rögtön Salm Miklós grófot küldte le (augusztus 8-iki levelével) Bornemisza Pál titkárral a királynéhoz, hogy kifejezvén részvétét – alkalmas időben és módon – emlékeztessék arra az ünnepélyesen megkötött váradi szerződésre, melynek értelmében Ferdinánd minden halasztás nélkül megkapja János király halála után az ő országrészét.
31. Ferdinánd király aláirása.[249]
Aztán keressék fel György barátot és biztosítsák a felől, hogy Ferdinánd nemcsak Izabellát és fiát fogadja atyai gondozásába, hanem őt is megtartja birtokaiban, sőt újabbakkal fogja kitüntetni, ha hűségére tér és elismeri őt természetes királyának.[250] Török Bálint megpuhítása aranyhegyek ígérésével Bornemiszára, a bőbeszédű papra bízatott,[251] a kivel Salm gróf abban egyezett meg, hogy Budáról maga induljon Erdélybe, az útban lévő kincstartó elé. Hasonló felszólítást kaptak a királyné főbb hívei: Petrovics Péter, eperjesi Báthory Miklós, thelegdi Pathócsy Miklós, bélteki Drágfy Gáspár, somlyai Báthory András, Kendy Ferencz, solymosi Ołcharowyth Péter és kiskállói Vitéz János,[252] a kiket Bornemisza a bécsi udvar politikájának megnyerni remélt.
Salmhoz Esztergomban csatlakozott Bornemisza Pál és augusztus harmadik hete közepén értek Budára, a hol nyilvános audienczián fejezték ki az özvegy királynénak uruk részvétét János király halála, és örömét fia születése fölött, ki iránt atyai jóindúlatáról biztosítá; délután pedig magánkihallgatást nyertek,[253] s ezen adta elő Salm megbízatása második részét. Az osztrák grófnak vele nem volt nehéz dolga, mert hisz Izabella – körülvéve olyan emberekkel, a kik benne és fia jövőjében nem igen bíztak, s félelmükben a némettől vagy a töröktől reméltek egyaránt – mindjárt ura halála hírére titokban írt sajátkezű levélben könyörgött Ferdinándhoz, hogy árva kis fiával támogassa elhagyatottságában.[254] De tanácsosaival nem ment semmire, hiába tett nekik ígéreteket ura nevében, mert általánosan tudták rólok, hogy a kincstartó és Petrovics hatása alatt állanak, kiknek czélja: János király végrendelete és utolsó kívánsága szerint fiát Magyarország királyává tenni, s őt anyjával a török pártfogása mellett az ország birtokában megtartani, még ha ebben őket Ferdinánd megakadályozni igyekeznék is.[255] A királyné azonban magára még sem mert választ adni a bécsi követnek. Ezért udvarába hívatta Ráskai útján a kalocsai érseket és Perényit, de hirtelen mást gondolt, s mielőtt útrakeltek volna, megüzente nekik, hogy ne jöjjenek, mert (betegeskedésére való hívatkozással) hazabocsátotta Salmot, azzal a válaszszal, hogy meghallgatva tanácsosait, külön emberével fog felelni érdemlegesen Ferdinánd előterjesztésére.
Ez előterjesztés lényege abból állott, hogy a római király hajlandó békés úton teljesíteni a váradi béke pontjait, s megszerezni János király országrészét, nehogy kénytelen legyen fegyverrel érvényesíteni jogát.[256] De előrelátván, hogy e szándéka «békésen» nem fog valósúlni, magához hívatta (még Salm indúlása előtt) Morone pápai nuncziust, s közbenjárását kérte a Szent Atyánál, hogy «mivel a magyar királyság visszafoglalása és megvédése az egész keresztyénség érdeke», őt hadi vállalatában 100,000 aranynyal segítse.[257]
32. Eger a XVI-ik században.[258]
A királyné talpig gyászban leverten, könyes szemekkel, fekete posztóval bevont sötét teremben fogadta Salmot, kinek töredezett, gyönge hangon azt felelte, hogy «ő tapasztalatlan, fiatal nő, a ki elvesztvén urát, testileg-lelkileg megtörve, íly fontos ügyben magától nem határozhat, ő felsége, a római király engedjen neki kellő időt, míg az iránt atyja, Zsigmond király tanácsát kikéri». Ha pedig Ferdinánd a kért időhaladékot megtagadná, s «mindjárt fegyverhez nyúlna: sem neki, sem a császárnak nem válnék dicsőségére» egy «sírásban elepedt özvegyet s egy bölcsőben síró árvácskát»[259] hadsereggel ostromolni. Biztosítja azonban a római királyt, hogy hűséges leánya akar lenni, s ha szülei nem lennének, gondolkozás nélkül udvarába menne fiával, mivel ismeri az egyezséget, melyet urával esküvője előtt kötött.[260] Csakhogy Ferdinánd bízalmatlan volt Izabella iránt, s nem hitt üzenetének. Félek – írja bátyjának, a német császárnak – hogy ezek csak szép szavak, hogy időt nyerjen.[261] Hasonlókép biztatta a római királyt György barát és Török Bálint, kikkel Bornemissza Lippán találkozott.[262] De ismerem e szép szavakat, mondá Ferdinánd, kiben őszinte volt az igyekezet szép szerével, békés úton megszerezni Magyarországot. Hanem azért erősen készült Buda ostromára, ha az elkerülhetetlen, bármennyire nem is akart erőszakot használni.[263]
Szándéka békés megvalósítását Perényi és Frangepán útján remélte. Ezért sürgette őket hiába a királyné (Gerlachowski titkár és Bajoni Benedek által), hogy nehéz helyzetében ne hagyják tanácstalanul. De az érsek nem mert Budára jönni. Ekkor szabad menetlevelet küldtek neki György barát őrsége és várparancsnoka nevében is, mire mintegy ezer főnyi (s közte 600 lovas) kísérettel Abauj, Gömör, Borsod és Nógrád vármegye nemességével indúlt meg a főváros felé Egerről, hol János király halála óta gyülekeztek, táboroztak. Hatvanról beküldték Temesvári Jánost (a néhai király egykori udvarnokát) Izabellához, jelentvén, hogy katonáiknak nincs semmi ármányos szándékuk. Maga az érsek Perényivel Isaszegre vonúlt, hogy ott várja be a királyné üzenetét és rendeletét. De Perényiék mozgolódásának a közeledő György barát is neszét vevén, megüzente Budára küldött helyettesének Batthyányi Orbánnak, hogy – ha fejét félti – be ne ereszsze őket se a városba, se a várba. Erre Izabella Matychnai Istvánt (János király néhai titkárát) küldte az érsekhez, kihez késő éjjel azzal a válaszszal toppant be, hogy mivel a király teste már csak háromnapi járásföldre van, menjenek György barát elibe, s vele együtt jöjjenek Budára. Ez nagyon sérté az érseket, a ki négy emberével azt üzente vissza, hogy ő békés szándékkal, megsegíteni jött a királynét, az ő többszöri hívására; de így kénytelen távozni, mert csakis az ő kíséretében mehetne a király teste fogadására. Nem sikerült tehát Perényiék csele, melylyel Budát Ferdinánd számára könnyű szerrel el akarták foglalni; már csak azért sem, mert megtudták, hogy a barát az övékénél hatalmasabb sereggel közeledik[264] és éberségét nem birják kijátszani. De azért mégis elárúlták szándékukat másnap reggel Temesvári, Bajoni és Markos Péter előtt, a kik a királyné megbízásából azzal mentegették úrnőjöket, hogy bebocsáttatásukat nem maga akaratából, hanem a barát helytartói: Batthyányi és Horváth tiltakozásának hatása alatt tagadta meg. Ezekkel nevezetesen azt üzente vissza Frangepán, hogy ha Izabella szereti a békességet, fogadja el Ferdinánd ajánlatait, a ki már a vármegyékre is ráírt és ellene készűl; ötezer német gyalogosa és ezer lovasa már Esztergom alatt van, s egész Váczig pusztítgatják a királyné s a barát birtokait.[265]
33. György barát pecsétje.[266]
A további árulást és ármánykodást ezentúl személyesen gátolta meg György barát, a ki szeptember 13-ikán érkezett fel Budára János király holttestével. Az özvegy királyné udvarhölgyei és tanácsosai kíséretében a város kapujáig ment elibe. Zokogva fogadta, mert keserű volt így viszontlátni azt, a kitől félév előtt búcsúzott. Szomorúan ballagott fel a gyászmenet a várba, hol a király még tíz napig feküdt kiterítve. Valódi búcsújárás volt e tíz nap, melyen úr és paraszt, gazdag és szegény messze vidékről járúlt a drága ravatalhoz, hogy még egyszer láthassa királyát. Izabella is naponta ott imádkozott beteges testével ura és királya lábánál, s fohászkodott Istenhez, hogy adjon neki erőt a jövőhöz. Majd a végső búcsú keserves órája is elérkezett. A királyné csecsemő-fiát is bevitette a templomba, mikor atyja koporsóját szeptember 24-ikén lezárták, s megindúltak vele Székesfejérvár felé.[267] Ő maga gyönge, szenvedő volt, a miért orvosai nem engedték meg, hogy elkísérje, s így a várkaputól kénytelen vala visszatérni palotájába... A hosszú gyászmenet, melyhez a közbeeső községek népe és nemessége is csatlakozott, ezalatt csöndesen beért a székesfejérvári koronázó székesegyházba, s nem volt szem, mely ne könnyezett volna, midőn a «Requiescat» megható hangjai közt kősírjába – a nagy magyar királyok mellé[268] - bocsátották le az utolsó koronás nemzeti magyar királyt.
György barát gyámsága. Súlyos helyzete a királynéval és gyámtársaival, s a főurakkal szemben. A királyfit megkeresztelik János Zsigmondnak. De Ferdinánd diplomácziai úton is igyekszik ellensúlyozni a barát törekvését, a ki nem akarja a váradi béke pontjait teljesíteni. Követei Krakóban és Budán. Izabella és Szulejmán csausza.
GYÖRGY barát nehéz körülmények közt vette át a gyámságot, s vezette a kormányt az ország fővárosából. Súlyosbítá helyzetét, hogy még a temetés előtt összeszólalkozott a királynéval. Szemrehányást tett neki kishitű eljárásáért, melylyel Ferdinánd pártját felbíztatta, ő meg a miatt méltatlankodott reá, hogy János király ingó-bingó hagyatékát jövet Petrovicscsal Temesvárra vitték, s ígéretük ellenére csupán egy ládát hoztak fel, melyben Izabella pénzhozománya és 15 aranyláncz volt. Ezért a királyné erélyesen követelte az összes tárgyak átadását, s így azok fölhozására Markos Pétert küldték el 200 lovassal. De mikor nemsokára híre jött, hogy János király kincsét útközben megtámadták, futárt küldtek utána, hogy biztosabb helyre: solymosi várába vigyék, és állandóan két ember őrizze; mivel veszélyes lett volna felhozatni a Tisza-menti Ferdinánd-párti nemesek miatt. Ezenkívül Izabella 38,000 aranyforintnyi felhozott hozományából a barát már háromezeret a katonák zsoldjára a királynétól «kicsikart», az udvariak fizetésére kétezeret maga Izabella költött el, míg sok holmija még Kassán hevert azoknál, a kik a barátnak esküdtek hűséget.[269] Híveinek száma különben napról-napra fogyott, olyan arányban, a milyenben a bécsi udvar működött ígéretekkel és fenyegetéssel. Hogy tisztán lásson, újból felhívatta a barát a kalocsai érseket, Perényit, Bebeket, Balassa Zsigmondot s a hűtlenné vált Ráskait, hogy támogassák a királynét és fiát. De hiába várták őket, s kivált ez utóbbit a budai várba. Ipja, Bebek Ferencz rábeszélésére ő is nyíltan átpártolt Ferdinándhoz,[270] és álláspontjukat szépen megokoltan fejtették ki augusztus 30-iki levelükben V. Károlynak, kitől Magyarország megmentését remélték a fenyegető török veszélylyel szemben.[271]
E főurak nélkül ment tehát végbe a temetés, és utána a királyfi keresztelése. Török Bálint és György barát tartá víz fölé a csecsemőt, a ki atyja kívánságához képest saját és anyai nagyatyja nevéről János Zsigmond nevet kapott s melléknevül a Szentszék óhajtására (első királyunkra emlékezve) Istvánt, [272] a mint a törökök nevezték is. Lélekemelőbb volt ennél is a Rákos mezején tartott fegyveres országgyűlés, melyen a csecsemőt közakarattal királylyá választották, úgy hogy nagykorúságáig Izabella királyné vezesse a kormányt, állam-íratokat és pénzt az ő nevében adjanak ki, s verjenek; de gyámtársa legyen György barát, a kincstartó és Petrovics Péter, János király rokona, az ország védője pedig Török Bálint somogyi főispán, a hadak kipróbált régi főgenerálisa.[273]
34. Buda vára a XVI-ik században.[274]
Mindez a barát lelkesítésének és munkásságának az eredménye, de a körülményeket mérlegelve józan mérséklettel mellőzte a királyfi megkoronáztatását, nemcsak mivel a német támadástól tartott, hanem, mivel még a török magatartása felől sem volt híre. De a főurakban sem a kellő összetartás érzete nem volt meg, sem a csecsemő-királyfi királyságában nem bíztak. A mellett a három gyámtárs féltékenysége gyakran megzavarta az egyöntetű cselekvést, vagy hagytak egykedvűen mindent a barátra, a kivel úgy sem bírtak. Ily viszonyok közt előbb Török Bálint és Bánffy Boldizsár kért szabadságidőt a királynétól, majd az udvari tisztek szállingóztak haza, hogy otthon várják meg a dolgok folyását. Ilyen itt az emberek hite és lelkük állandósága, írja Porembski, Izabella lengyel titkára. Egyedűli reménységünk Isten után a lengyel királyban van, mert az idevalók félénkek és kapzsik. A főurak mindenfelé rabolnak, a mint csak tehetik, párt-, személy- és birtokkülönbség nélkül. Önkényes adókat vetnek ki, a szegény jobbágyokat zsarolják, az egyházak javait lefoglalták, s a terményeket a mezőről erőszakkal elhordják. Balassa Menyhártot, a ki a váczi püspökség alattvalóit megtámadta, Baczó Mátyás szolgái elfogták és Murány várába zárták, honnan nem bocsátják ki, a míg vissza nem adják, a mit a Balassák hatalmasúl elraboltak. A testvérek próbálták ugyan kiszabadítani bátyjukat, de sikertelenül, s ekkor abban jártak, hogy valakit Izabella emberei közül elfogjanak, hogy majd cserében kikapják. El is ragadták Bajonit, a királyné provizorát egy közeli faluban, lovastól, kocsistól, ruhástól, de sikerült elmenekülnie; erre elcsípték Izabella egyik lengyel szolgáját és Kmita apródját, a kik levéllel igyekeztek haza.[275]
De Ferdinánd nemcsak ilyen eszközökkel, hanem diplomáczai úton is igyekezett ellensúlyozni Izabella, illetve a barát törekvését. A mint Salm gróf visszatért Bécsbe, ismételten figyelmeztette Ferdinánd az özvegy királynét, hogy ne hallgasson «rossz» tanácsadóira, hanem teljesítse a béke feltételeit, s e reményben már meg is hagyta udvarmesterének, Vells Lénárd tábornoknak, hogy őt biztos helyre szállíthassa Budáról.[276] De mivel jól tudta, hogy e levelére rá sem hederítenek, egyidejüleg Lengyelországba indították a jártas Herberstein Zsigmondot[277] azzal az útasítással, hogy győzze meg a lengyel királyt arról, hogy a római királynak örökösödési joga van a magyar koronához az elhunyt János királylyal kötött, esküvel megerősített és Károly császár által is ratifikált váradi békeszerződés alapján. Most is inkább békés úton akarná ez egyezség föltételeit teljesíteni, de tudja, hogy a barát és Török Bálint seregek gyűjtésével megsérté a békét, úgy hogy Ferdinánd nem lesz felelős érette, ha Izabellát és fiát fegyverrel fogja a szent korona kiadására s a békepontok teljesítésére kényszeríteni. Kéri tehát közbenjárását leányánál a béke érdekében, s hogy ne engedje, hogy lengyel seregek vagy tisztek menjenek Magyarországba Izabellához;[278] hanem inkább őt segítse meg, kinek ügye igazságos és jogos. Zsigmond király október 4-ikén felelt az osztrák követnek. Ferdinánd megtámadhatja – úgymond – Magyarországot, de vigyázzon, nehogy ezzel a törököt az országra zúdítsa. Izabella és fia ügyébe nem avatkozhat, mivel ez a magyar rendek dolga, hogy pedig Ferdinándnak segédcsapatokat küldjön, ezt a lengyel törvények is tiltják.[279] De, miként kiszivárgott, annyit mégis megígért nagy titokban Ferdinándnak, hogy nem lép közbe fegyveresen, a míg ő uralkodik Magyarországon.[280] S tette ezt azért Bona királyné tudtán kívül, hogy fia számára biztosítsa a római király egyik leánya kezét.
35. Vells Lénárd emlékérme.[281]
Ferdinánd meg lehetett elégedve a követség eredményével, melynek amúgy sem volt más czélja, mint igazolni az ő fegyveres támadását. Ekkoriban (október elején) t. i. Vells már (néhány mértföldnyire Budától) Esztergomon táborozott 8000 főnyinél nagyobb seregével, melyet «Bécsországból» szárazon és vizen, dunai naszádos hajókon szállított le. Megbízatása folytán fel is ajánlta szolgálatát a királynénak, hogy biztos helyre kíséri, akár Lengyelországba, akár Ferdinánd birodalmába óhajt távozni.[282] Kevésbbé naiv volt Coda spanyol lovag Budára érkezése Ferdinánd hadüzenetével, mire Izabella Tamás fejérvári őrkanonokot küldte udvarába, hogy vele tárgyaljon. Megérkezett (október 4-ikén) Révay Ferencz és Thurzó Elek helytartó is az esztergomi érsek nevében kérve, hogy Petrovics és a barát Visegrádra mennének tanácskozni a királyné és fia érdekében;[283] de a gyámok ezt a meghívást nem fogadták el. Ugyanekkor kezdtek értekezni a Bécsújhelyre hívott főurak is: Nyári Ferencz, Bakics Péter, Kápolnay Ferencz, Serédi Gáspár[284] és mások.
36. Frangepán érsek aláirása.[285]
Élükön Frangepán érsek állott, kit Ferdinánd igen nagyrabecsült. Az ő tanácsára küldte a portára Laskit,[286] ő volt magyarországi pártjának vezére. Okos, tanúlt ember és törhetetlen híve a váradi béke teljesítésének, melyre ő is esküvel kötelezte volt magát. Meggyőződése, hogy Magyarország csak úgy maradhat fenn, ha János király része is Ferdinánd hatalmába jut, s az így egyesült Magyarország az ő, és bátyja támogatásával a török hódoltság ellen fordúl. Ezért pártol át a római királyhoz. Ki is jelenté előtte, hogy midőn sas-szárnyai alá adja magát, ugyanoly hűséggel akarja szolgálni, mint haláláig szolgálta volt néhai koronás urát.[287] Hanem meggyőződésének őszinteségét kissé kétessé teszi, hogy igen gyakran kopogtatott a bécsi palota[288] s a nunczius ajtaján a bíborosi süveg kieszközléseért!
A bécsi udvar fenyegetésére és fegyveres fellépésére a barát azzal felelt, hogy elismertette a törökkel a királyfi királylyá választatását és a trónhoz való jogát, Mayláddal szemben, a ki a portán azt a hazugságot adatta elő, hogy a kis királyfi nem is Izabella fia. Erre csausz érkezett ugyanez időben a budai udvarba, hogy meggyőződjék a gyanu oka felől. A bánatos özvegy királyné udvara jelenlétében karján tartva kisdedét fogadta a követet. S midőn árva kis fiát a hatalmas szultán kegyeibe ajánlá, «kecses mozdúlattal» kibontá mellfűzőjét és nyilvánosan megszoptatta gyermekét. Ez könyekig meghatotta a követet, s eloszlatván minden kétségét, térdre borúlva csókolgatta a királyfi lábait. Majd reátéve jobbját esküt mondott Szolimán nevében, hogy János király fiát elismeri királynak, pártfogásába veszi és a míg él, nem engedi, hogy más legyen az ország ura.[289] Mennyi önuralom és maga-legyőzés, s míly erős akarat kellett hozzá, hogy Izabella, a ki gyűlölte a törököt, s kész volt inkább lemondani a koronáról, semhogy hatalmába jusson, e páratlan tettre reászánja magát. De meg kellett tennie meggyanúsított női becsülete érdekében is, hisz az ellenpárt azt is híresztelte róla, hogy fia «csempészett» gyermek.[290]
A jól kigondolt hatásos jelenetnek meg is lett a kívánt eredménye, mert a csausz jelentésére és a portai franczia követ, Rincone támogatása folytán[291] a szultán (október 16-ikán) maga elé hívatta a dívánba Werbőczit és Eszékit, hogy meghallgassa követségüket. S másnap nagy örömmel írhatták meg a királynénak, hogy fiát Szolimán hadsereggel is kész megvédelmezni királyságában[292] és fejedelemsége elismeréseül athnámét ad, megengedvén neki félannyi adóért, a mennyit János király fizetett, «Magyarországban az atyja birodalmát»[293] s hatalma jeléül aranyos kaftánt, paizsot, buzogányt és kardot küld.[294]
A barát lecsendesíti az erdélyi zavarokat, de Buda megostromlását nem birja elhárítani alkudozásokkal. Vells Lénárd betör az országba, elfoglalja a visegrádi vízi tornyot, Váczot és ó-Budáig nyomúl előre. Ekkor újból napokig tárgyaltak eredménytelenül. Közben megérkezett Czarnkowski András kanonok is Krakóból, mire tanácsot tartottak a várban, s ötödnapra a főurak nevében Bajoni Benedek kérte beszédben a királynét, hogy maradjon, s ne adja át Budát a németnek. Vells tábornok azonban nem merte megtámadni. E helyett Visegrádot, Tatát és Székesfejérvárat ostromolja ki, s azzal betegen hazavonúl Buda vára alól.
EZALATT a barát az erdélyiekkel is végzett. Már az augusztus 29-ikén tartott segesvári országgyűlésen hűségi esküt tettek a rendek az özvegy királynénak, a kit azon Markos Péter képviselt, kérve őket, jöjjenek Budára, hogy az ország megmaradásáról tárgyaljanak.[295] Három hét múlva Berethalmon gyűlnek ismét össze a rendek, de látván, hogy Szinán csausz Erdélyt Maylád kezére akarja juttatni, elpártolnak tőle. Majd kapitánytársa, Balassa Imre is elfordúl ügyétől s Kolozsvár mellett, Zsúkon külön gyűlést tart. Ezt Izabella (október 9-iki) levele hatása alatt tette, melyben inté, ne adjon hitelt ama híreszteléseknek, hogy Erdélyt a szultán akarja elfoglalni, s azért vannak ott lázadások, hanem vigyáztasson gondosan az országra, a belháború megszüntetése érdekében, már csak a béke fentartására fogadott hűségénél fogva is, nem gondolhatván – úgymond – nagyobb szerencsétlenséget Erdélyre nézve, mint ha Magyarország koronájától és testétől elszakadna.[296] Ugyanerre inté a véghatári brassóiakat is, midőn értesült, hogy annak a kapitánynak engedelmeskednek, kit a török támogat.[297] Személyesen is akart a szászokra hatni a királyné pelsőczi Bebek Imre útján, a ki előbb biztosítá úrnője számára a Marostól északra terjedő erdélyi megyéket, s azután Szebenbe hívta meg tanácskozásra a szászokat, hogy Maylád törekvéseit ellensúlyozza. De a szászok körültekintők voltak, nem akartak újjat húzni a királynéval, nyíltan sem mertek színt vallani, hanem mivel Ferdinánd seregei már Buda alatt táboroztak, azt felelték, hogy azt fogják uruknak elismerni a két egymással versengő uralkodó közül, a ki Budát bírja. Elhitték a bécsi udvar híresztelését, hogy az ország fővárosát rövid időn, még az ősz folyamán elfoglalják; de csalódtak.
György barát Buda elkerülhetetlen megostromlását ezalatt alkudozásokkal igyekezett halasztgatni. Kezére játszott a lengyelországi követ jövetelének késése is, a minek sok oka volt. Az öreg Kmita (kit Bona királyné ajánlott e küldetésre) udvariasan kimenté magát azzal, hogy megjelenése Magyarország mostani terhes viszonyai közt zavart idézne elő; különben is beteges, gyönge, kellő készülete sincs az úthoz, pénze sem, pedig Magyarországon – úgymond – olyan drága minden, hogy alig lehet útazni. A szállások is rosszak,[298] s egyáltalán nem akarja átszenvedni ismét azt a sok kellemetlenséget, melylyel első ízben, a tavaszon járt Magyarországon.[299] Erre a lengyel király Plockra küldött Wilamowski János kameneci püspökhöz, kérve, hogy Kmita helyett indúljon Izabellához;[300] de ez az útak veszélyességével menté ki magát, a helyébe felszólított Sbonski János pedig,[301] a ki már szintén járt Budán, súlyos betegségbe esett. Végre sikerült Czarnkowski András krakói mesterkanonokot (a király egyik titkárát) kiszemelni e megbízatásra,[302] a ki alig érkezett haza Olaszországból; de október közepe lett belőle, mire felkészült és útnak indúlhatott.[303] Késleltette ez ügyet a királyi udvar határozatlansága is. Gamrat krakói püspök és Tarnowski várnagy azt ajánlták, hogy Izabella hagyja oda Budát, s adja neki a király Sambort, Mazoviában, hogy ott tölthesse csendben özvegységét, a mint ő maga is akarná.[304] Mások (s néha maga anyja is) úgy vélekedtek, hogy maradjon Magyarországon, melynek törvényes királynéja, s bízzék kormányában, mely János király hagyakozása szerint is meg fogja tartani számára a hatalmat. Csakhogy ezeket megfélemlíté Ferdinánd és pártja, melynek állandó jelszava volt, hogy az ország a török hatalmába jut. Most is – Czarnkowski készülődése közben – Hevesi László érkezett Frangepánék nevében Vilnára, hogy kimentse eljárásukat és figyelmeztesse Zsigmond királyt, hogy leányának rossz tanácsadói vannak, a kikkel eljátszsza fia örökségét.[305] Maga a kalocsai érsek pedig a bécsi udvarban tartózkodott, a hol tanácsait nem nélkülözhették.
Ferdinánd ezalatt megtartá ígéretét, hogy nem támad Budára, míg a lengyel király követe meg nem érkezik. De ezt inkább kényszerűségből tette, mivel Buda körül táborozó serege csekélyebb volt, semhogy azzal a vár ostromához foghatott volna. Annál erősebben ostromolták a visegrádi vízi tornyot, ezt a hatalmas bástyát «melynek bírása nélkül lehetetlen az út Buda felé.»[306] Bevételét megnehezíté, hogy őrsége folytonosan felfrissült a felső vízi toronyból s a várból, honnan a támadó német «Knecht»-eket mindíg visszaverték, valahányszor a várfalon áttörtek. Kilencz napig állotta ki benne Literati Bálint és testvére Vells Lénárd ágyútüzét, míg kilőve az utolsó puskát is, október 17-ikén fel nem adta 150 főnyi védőjével, kiket előbb evezősöknek, majd harczosoknak soroztak be.[307] Másnap elesett a Duna tulsó partján Vácz is, illetőleg várnagya puskalövés nélkül befogadta Vells őrségét;[308] a miért a királyné Pesthy Ferencz javait konfiskálta és György barátnak adományozta.[309]
Erre közbeveté magát Tamás kanonok, a ki Visegrád ostroma alatt békeajánlatokkal ment fel Bécsbe, s a vele egyidőben megérkezett[310] lengyel követ: Czarnkowski András, mire Ferdinánd követséget küldött le Budára,[311] hogy Izabella biztosaival tanácskozzanak a vár átadása s az özvegy királyné kielégítése ügyében. E czélra a király – felesége, Anna királyné könyörgésére – háromnapi fegyverszünetet engedett Izabellának; habár ismeri György barát természetét – úgymond – hogy a kívánt haladékkal csak időt akar nyerni, míg a török segély megjön.[312] De a lengyel követet egyelőre nem eresztette Budára, mert nem bízott békés szándékában, mivel tény, hogy midőn híre ment János halálának, a lengyel király sietett követ útján kérni a szultán támogatását János király fia érdekében.[313]
Vellset elragadta sikere, és Thurzó Elek királyi helytartótól is biztatva váczi táborából már arról ábrándozott, hogy sikerülnie fog Budát 3-4 nap alatt megszállania, s az ostromhoz annyira összelőnie, hogy aztán az első rohammal bevehesse. Ha ez nem sikerülne, el volt határozva másodszor is támadni, de már egy esetleges harmadik ostromra csekély seregével nem vállalkozott. Ezt előre megírta titkos jeleivel Ferdinándnak, nehogy valami baj érje. De mivel már sem élelmiszere, sem abraka, sem zsoldpénze nem volt, a mivel terve kiviteléhez foghatott volna, megbízatása értelmében egyidejüleg megkezdte az alkudozást a magyar királynéval. Előbb levél útján «a fehér baráttal» és Török Bálinttal, aztán György brandenburgi őrgróf követe: Spiegl Miklós által, ki elé Izabella egy lengyel nemes apródját küldé. Közben megkapta Ferdinánd fegyverszünetet engedélyező levelét is, mire Bajoni Benedekre bízta válaszát, melyet az a szentendrei táborban adott át Vellsnek, illetve a mellé érkezett Salm grófnak. Biztosítá őszinteségéről, s kérte ügye támogatását uránál; de ott már György barát szólt soraiból, midőn a tárgyalások elhalasztását kívánta, tekintettel arra, hogy oly rövid időn biztosait nem szemelheti ki íly fontos ügyhöz méltó kellő higgadtsággal, sem pedig a tábori hely nem alkalmas az alkudozásra, a mire Ó-Budát tűzné ki. Ferdinánd biztosai tanácsot tartva belementek e kívánságba, de az elsőre nézve belátván, hogy a budai udvar általa csupán húzni-halasztani akarja az ügyet, határozottan kijelenték, hogy nem várnak tovább egy napnál.[314]
Ó-Budát a barát azért szemelte ki, mert nem tűrhette, hogy az ellenség a vár alatt tanyázzék. Hisz első nap egész a Szombatkapuig jöttek és a szentpéteri templomnál kezdtek tábort ütni, úgy, hogy csak akkor hurczolkodtak arrább, midőn «kezdínek lőni reájok» a bástyákról.[315] Ezért nem bocsátották Vellset sem a királyhoz (midőn tőle audiencziát kért), kinek nevében a gyámok azt felelték, hogy kár volt annyi néppel jönnie, mert egy követ beérheti 2-3 szekérrel is, tőle pedig nincs mit aggódnia.[316]
Így aztán, nem lévén mit csinálni, Izabella október 22-ikén este felé az ó-budai hévvizeknél állott táborba küldte Petrovicsot, Bajonit és Athinai Diák Simont, kiket ott Ferdinánd részéről Salm gróf, alsó-ausztriai kapitány, Vells főhadtestparancsnok, Várdai Pál esztergomi érsek, Révay Ferencz nádori helytartó és a «Magyarország nagykanczellárá»-vá kinevezett Perényi Péter fogadott. Jelentették, hogy a királyné hajlandó a váradi szerződést teljesíteni. Perényi előadta, hogy Ferdinánd is kész erre, s egy év alatt teljesíti az abban megállapított reá eső föltételeket, ha a békelevelet haladéktalanul kihirdetik az országban. Petrovics azt felelte, hogy Izabella azonnal átenged mindent, a mint Ferdinánd is átadja néhai János király családi birtokait, és kárpótlást nyújt Izabella hitbér-birtokaiért; de előbb nem. A béke kihirdetését azonban nem óhajtják, mivel már János király is az ellenségekre való tekintetből tartotta titokban. Rosszúl esett a magyaroknak az a fitymáló modor is, melylyel kivált Vells bánt velük. Ez Ferdinánd és bátyja hadi erejére czélozgatva, azt kívánta, hogy a királyné egy óra alatt hagyja el fiával Budát, mire Simon diák visszatérőben azt jegyezte meg a várban, hogy a római király még egy év múlva sem fog czélt érni.[317]
Másnap d. e. 11 órakor ismét találkoztak a biztosok, s ezúttal még Tamás custos is eljött Izabellától. Ferdinánd követei azt ajánlták, hogy a királyné maradhat egész udvarával és tanácsosaival Budán vagy Kassán, míg a váradi szerződés pontjait teljesítheti; de e várak német őrséget kapjanak. Kárpótlásul nyerne évi 15,000 frtot, a míg János király birtokait visszaadhatják, s külön fizetést húznának udvari emberei is. Ezt azonban a biztosok nem fogadhatták el, mivel az idegen őrség sértené a királyné méltóságát, az évi járadék pedig nem ér fel az elhunyt király öröksége jövedelmével. Erre alkudni kezdtek. Felajánlták Pozsonyt vagy Nagy-Szombatot évi 25,000 forintnyi jövedelemmel, mire a biztosok hazamentek, hogy Izabellával beszéljenek.
Perényi is felüzent a királynénak, hogy adja át a várat szép szóra, mert asszonyt «nem illet a budai trón, egy asszony nem lehet fejedelem»; mire Izabella – a török krónikás szerint – így felelt: «A vár nem az enyém; én a török bizalmából bírom, kérd a töröktől, én nem adhatom».[318]
Való, hogy a biztosok híradását méltatlankodva fogadta, mert a király ajánlatát keveselte, s elégedetlenségét még György barát is tüzelte olyan föltételek állításával, melyek azáltal, hogy nem teljesíthetők, az ő politikájának kedveztek. Kijelenté a tanácsban, hogy addig egyáltalán nem fogadhatnak el semmit, míg Ferdinánd seregei az országban és Buda alatt vannak,[319] bármit ígérne is. Izabella különben hatása alatt állott ama kedvező híreknek is, melyeket Erdélyből kapott Verancsicstól, a ki ez időben két levélben tájékoztatá a királynét az ottani viszonyok felől.[320] Sőt még a szászok nagyszebeni univerzitása részéről is csak az imént kereste fel a királynét Pilgram Márton több nemes kíséretében és utána Literati Miklós.[321]
A következő nap, október 24-ikén délután 3 órakor újra megjöttek a biztosok a királyné lengyel titkárával, de Petrovics betegséggel kimenté magát. Ezúttal az ó-budai elhagyott Szent-Jakab-egyházban tárgyaltak. Izabella elfogadja az ajánlatot, de örökösödési joggal kívánja fia részére: Trencsén, Szepes, Bajmócz, Illava, Kassa, Ljetava, Sztrecseny, Árva, Szklabinya, Likava, Ujvár, Késmárk, Sárd, Torna, Tokaj, Regécz, Vojd, továbbá az elromlott Tállya, Hricsó és Rákos várak, valamint Göncz, Telkibánya, Rudabánya és Vámos, s végül Nagy-Szombat és Szakolcza visszaadását, az összes hozzátartozó harminczadokkal és jövedelmekkel. Ezenkívül követeli, hogy adják vissza Munkács és Huszt várát, a só-eladás jogával, s mindazokat a birtokokat, melyeket a római király seregei – a béke ellenére – eddig elfoglaltak.
Ferdinánd tanácsosai megígérték közbenjárásukat, biztosították Izabellát, hogy megtarthatja erdélyi várait is, melyeket hitbérül kapott, de kijelentették, hogy a királyné kívánságainak egy része túlzott, méltatlan, sőt nevetséges. Erre a magyar követek távoztak, s a lengyel titkár valósággal könyezett, annyira fájlalta, hogy nem jöhetett létre a kívánt egyezség.[322] Pedig Ferdinánd György barátnak püspökségéhez még a bíborosi méltóság megszerzését is kilátásba helyezte.[323] Ezt Salm gróf ígérte meg nagy titokban a barátnak, a kivel kétszer is találkozott. Először közvetlenül e tárgyalások után este Budán innen, hová a barát Petrovicscsal jött le hozzá, s azután másnap (25-ikén reggel) a várban, a hová a barát meghívta. Ezúttal a királynéval is beszélt, hogy átadja a római király «saját kezébe» jelzésű levelét, melyben kijelenti, hogy ragaszkodik a váradi szerződéshez, de különben hű támogatója a királynénak.[324] Ő hajlandó is volna Ferdinánd kívánságát teljesíteni, de csak neve van, hatalom nélkül, s minden a baráttól függ, annyira, hogy Izabella a grófot kétszer is hívatta a tárgyalások folyamán, de tanácsosai nem engedték fel. Most sem ment semmire vele, György barát és Petrovics miatt, kik azt a benyomást tették reá, hogy «csupa csalással és ravaszsággal» cselekesznek.[325] Salm e megjegyzése a barát ama kijelentésére vonatkozhatik, hogy engedjenek neki 22 napi fegyverszünetet Ferdinánd ajánlata meggondolására, mire ő Budát, Petrovics pedig temesi várát is átadja, az egész országgal együtt.[326] János Zsigmond harmadik gyámját, Török Bálintot pedig, a katonát, Vells, a hadvezér rettegte. Az alkudozások napjaiban ugyanis körüljárta a várat, alaposan kikémlelte, hol lehetne megkísérelni ellene a tüzelést, de alig hiszi – jelentette urának Bécsbe – hogy ki lehessen falait kezdeni, mert igen megerősítették utolsó ostromlása óta, s jól felszerelték néppel, lőszerrel és élelemmel. S a mi fő: benne van Török! Tapasztalatait összegezve, nagyon aggódik, hogy e helyen Ferdinánd sok népet, pénzt és puskaport fog elveszteni; a béketárgyalásokban se bízzék, mert egy sem oly állhatatos, makacs ellensége – úgymond – mint Török Bálint.
Vihette itt készített sánczkosarait[327] tovább az osztrák generális, a ki olyan merész reménységgel jött ide, hogy Budát az első rohammal beveheti. De a beteges ember kedélyére tiszttársainak és környezetének bátortalansága is lohasztóan hatott. Hisz ezek esténkint, lefekvéskor órákig azt vitatták és erősítették hangosan, hogy Budavára bevehetetlen, a mi annyival inkább ártott a fegyelemnek, mivel a közlegénység fizetetlen volt. Sokat ártott a királynétól elpártolt thallóczi Bánffy Boldizsár csacsogása is, a ki titokban fenn járt a várban, s lejövet mesés dolgokat beszélt erősségéről. Csoda-e, ha iszonyú félelem szállta meg Ferdinánd seregét,[328] ezt a szedett-vetett zsoldos hadat, a mint a hatalmas sziklavár bástyáit, ágyúit bámúlták, s nézték, miként erősítik mindegyre. Mert a barát a háromnapi fegyverszünet idejét okosan arra használta fel. Lovasokkal híresztelte el a szomszédos falvakban, hogy nagy csapat török közeledik, versenyt dúlva és pusztítva az országot a némettel; de a királyné hajlandó mindenkit befogadni s megoltalmazni a várban, a ki legalább egy hónapi élelemmel jön és kérezkedik be. Erre napestig tódult mindenfelől a jobbágyság, melyet a várban aztán megmustráltak, s a gyöngéket és a védelemre alkalmatlanokat hazaküldvén, élelmüket visszatartották. Ilyen fortélylyal szaporították a gyámok Buda őrségét, mely ezernyi magyar és rácz lovasból, ugyanannyi gyalogosból és tömérdek parasztból állott. S hogy tekintélyük nagyobb legyen a népnél, igazában pedig, hogy szabadabban működhessenek a királyné nevében: a gyámok és a budai polgárok hűségi esküt tettek Izabellának.[329]
Ily jelentésekkel és tapasztalatokkal értek haza a biztosok Mindszentek napjára Ferdinándhoz.[330] Rosszúl esett neki, hogy eredménytelenül jártak, de sem ő, sem a tanácsosai nem vették észre elbizakodottságukban és önzésükkel, hogy ez természetes következménye minden őszinteséget nélkülöző eljárásuknak. Ingyen, üres ígéretekre akarták elfoglalni Magyarország fővárosát, holott aránytalanul kevesebb pénzbe került volna János Zsigmond patrimoniumának, atyja családi birtokainak visszaváltása, mint az egész, kölcsönpénzzel megindított háború. Persze, úgy gondolkoztak, hogy ha elfoglalják Budát (a mit erősen hittek), megszűnik a király minden kötelezettsége Izabella és fia iránt, s így János király birtokait a tanácsosok továbbra is használhatják. Meg aztán az udvari politika legfontosabb két eszköze az ígéret és megfélemlítés volt, s e hagyományos elvekkel élt maga Ferdinánd is. Most is minden reménységét a lengyel követ, Czarnkowski küldetésébe helyezte. Ezt a római király csak látszólag, udvariasságból fogadta szívesen. Előterjesztésében sok minden nem tetszett. S midőn a kanonok arra kérte ura nevében, hogy ne kényszerítse eljárásával a lengyel királyt leánya életbiztonsága érdekében fegyveres beavatkozásra, azt felelte neki, hogy erre igazi oka nem lenne, mivel a János királylyal kötött békeszerződést ismerte a lengyel király is, mielőtt még Izabelláját férjhez adta volna hozzá.[331] Ezért Ferdinánd bizalmatlan volt a követhez. A míg salvus conductust adott neki a bántatlan menetelre Izabellához,[332] tizenhat napig tartotta magánál udvarában.[333] Így csak november 10-ikén indulhatott útnak, s a hónap közepén ért le Budára.
A krakói kanonok Budavárában előbb a gyámokkal érintkezett és tárgyalt, mielőtt a királynéhoz bocsátották, és ünnepélyes ülésen fogadták volna. Egész határozottsággal kijelentették neki, hogy inkább meghalnak, semhogy Ferdinánd pártjára álljanak. Nem is állnak szóba vele, miként az ó-budai tárgyalások alkalmával is megmondták, a míg János király minden örökségét vissza nem adja. Csak ezután tiszteleghetett Czarnkowski Izabellánál, kinek apróságokat hozott szüleitől. De a minek leginkább örült, Lombardus Péter, a középkori híres párisi püspök «Sententiái» krakói kiadásának egy díszkötésű példánya volt, melylyel a közelgő karácsonyi ünnepekre meglepték.[334] Mikor aztán családi dolgokról kibeszélték magukat, rátért küldetése részleteire. Hanem a kanonok is hamar belátta, hogy a gyámokkal szemben Izabella nem tehetett semmit. Egészen hatalmában van e három férfinak. Hiába érvelt és olvasta fel édes atyja (november 20-ikán érkezett) levelét, melyben azt tanácsolja neki, hogy vonuljon a Lengyelországhoz közel eső Trencsén várába.[335] Nem is hallgatnak reá. Dőreségnek tartják a királyné engedékenységét, aggodalmát s bízalmát Ferdinánd iránt. Oktalanság lenne, mondták neki, elhagyni a trónt, melyet a szultán támogatásával fiának megtarthat. De a királyné irtózott e támogatástól. S nehogy valami meggondolatlanságot cselekedjen, a gyámok még vadászni és a városon kívül menni sem engedték kíséret nélkül.[336]
37. Czarnkowski András aláirása.[337]
Hasonló szellemben felelt György barát gyámtársaival Zsigmond királynak, ki leánya ügyei és Magyarország igazi érdekei felől nagyon egyoldalúan volt tájékozva. Tanácsa az ellenség kezébe szolgáltatná az egész országot, írják, mivel a török rögtön Budára támadna, a mint a királyné a fővárosból kitenné a lábát. Pedig most jött a szultán levele, hogy János király fiát elismeri királyul. Ezért országostul kérik, küldjön fegyveres segítséget, nehogy a törökére szorúljanak Ferdinánd támadásával szemben.[338] Ezt a kijelentést és kérést négy napi tanácskozás előzte meg, melyen a gyámok s a gyűlésbe hívott főurak ezentúli teendőiket, s a lengyel követnek adandó válaszukat beszélték meg. Négy napig semmi sem szivárgott ki tárgyalásaikról, de Izabella sürgetésére ötödik nap végre, november 22-ikén, előálltak végzéseikkel. A nagy trónteremben, jobbján Czarnkowskival, mint a lengyel, sőt a római királynak is képviselőjével, fogadta a királyné a főurakat, kiknek nevében Bajoni Benedek fejtette ki álláspontjukat az alábbi hat pontban:
38. Lombardus Sententiái kötési táblája Izabella és szülei arczképével.[339]
1. Könyörgünk Felségedhez, tekintse meg Magyarország nehéz állapotját, mert ha eltávozik e birodalmából s azt a római királynak engedi által, bizonnyal a török hatalmába kerül, mivelhogy Ferdinándnak sem serege, sem hatalmassága nincsen akkora, hogy az országot megvédelmezhesse.
2. Gondolja meg a királyné asszony, hogy mi János királyt mindhalálig híven szolgáltuk; e hívségünket halálával reá és kisded fiára is ráruháztuk, s ha itt hagyja az országot, nékünk és marhánknak is vesztünket okozza.
3. Tudhatja ő Felsége, hogy a hatalmas császár János király fián kívül senki mást uralkodni nem enged Magyarországon, s ha kimégyen közülünk, ezt a földet kiszolgáltatja a töröknek.
4. Vessen számot vele mi Asszonyunk, hogy itt közöttünk nagyobb tisztességet élvez, mint más özvegy magyar királyné élvezett, kik ez országból méltatlanul kiűzettek. Hányja meg jól eszében, hová és kinek oltalma alá akarna menni, mert bizonynyal mondjuk: fia, magzatja iránt Ferdinánd király mindig inkább ellenségesen, mintsem barátságosan fog viselkedni. Holott azt a gyermeket, mint a ki magyar királytól és magyar vérből származik, a magyarok jobban szeretik, mint Ferdinándot. Benne erősségük szent symbolumát látják és őt reménységük vasmacskájának tekintik.
5. Ne felejtse Felséged, hogy Felséged Magyarország királynéja és hitbérét nem Lengyelországban, hanem e Magyarországban élvezi, melynek feje és ura: fia.
6. Könyörgünk végtére, várja meg Felséged a magas portáról kanczellár és püspök urunk megjövetelit, mert ha elébb itt hagyna minket és e földet, tönkrejuttatja azt, s ki tudja, nem vész-e el szülőföldje, Lengyelország is utána.[340]
A királyné asszonyt könyekig meghatotta a tanácsosok, gyámok és főurak e hűsége, és őszinte nyilatkozata, melyet kegyesen megköszönt. Érezte azonban, míly erősen küzd lelkében a rendek beszéde által felköltött kötelességérzet: helyt állani, mert ezt parancsolja az ország érdeke, a szülői iránti engedelmesség és szeretet érzetével, melyet nekik a józan ész hatalma diktált; azt ajánlván gyermekük és unokájuk iránti gyöngédségből, félelemből, hogy mondjon le az uralomról, s vonuljon el Budáról biztosabb helyre. Érezte ezt annyival inkább, mivel tudta, s naponta tapasztalta, hogy sem magáról, sem a kincstárról nem gondoskodhatik magától és mindenben a három gyámnak van alárendelve. Ez sérté büszkeségét, ám gyönge nő létére s a kor hagyományainak hatása alatt nem tudta felfogni, hogy saját érdekeit alá kell vetnie az állam érdekének. Fűnek-fának panaszolta, hogy a kirótt adót (melyből 25 ezer frtnyi jövedelmet remélt) Török Bálint maga számára hajtotta fel; de nem gondolta meg, hogy Visegrádot ostromolják, és Pest körül 4000 vasas német táboroz.[341] Erdélyből is gonosz hírek szállingóztak, habár lakói előbb hűséget ígértek a királynénak. Annál kellemesebb újságot hozott fel egy Temesvárról érkezett paraszt, jelentvén, hogy a portára küldött követek már az ország határára értek kedvező üzenettel s a császár athnáméjával. De Izabella nem örült neki. Vallásos lelke fellázadt annak gondolatától is, hogy a török segítségére szorúljon, hanem az urak azzal vígasztalták, hogy hiába emészti magát, mert ha a török meghallja, hogy a német Visegrádot és Pestet is elfoglalta, hallgatagon nem fogja nézni, és segítségére jön Budának, akár tetszik a királynénak, akár nem. És az öreg Werbőczi kedvező tudósításának hatása alatt a barát külön jegyzékben tudatta a pápával, V. Károlylyal, a franczia királylyal s a német herczegekkel, hogy Ferdinánd nemcsak a szerződést nem teljesíté, hanem minden ok nélkül betört az országba s Izabella és fia birtokát pusztítja tűzzel-vassal. Csakhogy a leveleket nem lehetett elexpediálni, mert a királyné nem akarta aláírni őket – atyja tudta nélkül![342] Erre természetesen a lengyel kanonok sem hatalmazhatta fel, pedig töprengésében kezdett reájönni, (bár nem mert nyilatkozni,) hogy ezeknek az elszánt magyaroknak igazuk lehet.[343]
János Zsigmond gyámjai így teljesen magukra voltak hagyatva Ferdinánd támadásával és mindegyre növekedő erejével szemben. De szerencséjük volt a hirtelen beállott télben s a gyámoltalan, podagrás Vells tábornokban. Ennek ugyanis az ó-budai alkudozás után már 10,000 főnyire szaporodott serege, ellátva 30 nagy faltörő ágyúval[344] és 32 szép, 16-20 evezős naszáddal, 3 gályával és 10 gyors tengeri brigantinoval,[345] s mégis, nem törődve sem a saját, sem a fegyver becsületével, hetekig tétlenül bámulta a bástyákat! Még csak «eccer sem lüének», írja a budai krónikás[346] nem minden gúny nélkül. Hanem seregének felét átszállítván Pestre, elfoglalását vezéreire bízta, hogy legalább ez jusson a király hatalmába, miként az erdélyi Balassa Imre is ajánlta.[347] Itt aztán Dischkau Ottó tűzérparancsnok[348] sánczolta el magát cseh és német gyalogságával, mert Pest védelmét olyan fontosnak tartották, hogy Bécsben és a körülötte fekvő falvakban minden tizedik mesterembert összeszedték a műhelyekből, hogy aláküldhessék.[349]
39. Visegrád romjai.[350]
Ez aggodalomba ejté a királynét. Csakhogy mialatt levelekben tudatá országa kiválóbb városaival, hogy Budát körülfogták a római király seregei,[351] Vells maga egy hét múlva (november 21-ikén) bátortalanúl elvonult fizetetlen és nyugtalan zsoldosaival Visegrádra. A sűrű köd miatt azonban egyetlen lövést sem intézhetett az erős felső vár ellen, melyre annyira áhítozott. Ilyen a téli hadakozás, kiált fel jelentésében.[352] Negyednapra aztán kiderült az idő s egész délután lövette 19 ágyújával és 10 falkonynyal a kaput, a falakat s a tornyot, melynek egy része a rákövetkező éjjel bedőlt. Erre a várbeliek 25-ikén reggel nyelvet kívántak, s mivel Vells ismét nem tudott felkelni ágyából, Ebersdorfot, Nyári Ferenczet és Dobowiczot küldte fel tárgyalni. De nem egyezhettek meg s így újból megszólaltak az ágyúk. Másfél óráig tartott a tüzelés, mire kitűzték a várbeliek a fehér zászlót. Megadják a várat, üzenték le egy deákkal, ha minden marhájukat magukkal vihetik. Az osztrák tábornok azt felelte, hogy fegyvertelenül szabadon mehetnek annyi holmival, a mennyit egy öv átfog; de a magyarok nem fogadták el kegyességét. Ennyi legyen jutalmuk, a miért egész életükben vitézkedtek! Mindhalálig megvédik életüket, mondák. Hanem értesülvén fenn járt biztosaitól, hogy a vár még sokáig tarthatja magát s hogy a Vells által ellőtt 200 mázsa puskaporra még legalább 150 mázsa kellene, hogy sikeres rohamot intézhessen a vár ellen, végre elfogadta a föltételt, s átvette a nagyszerű várat, melyben saját fellőtt golyóbisaiból mintegy háromszázat találtak meg egy rakáson, a sok élelmi és lőszeren kívül. De a generálisnak nem nagy öröme telt az így elfoglalt várban, melyet 250 főnyi magyar őrsége gyáván feladott. Csak a gondja szaporodott vele, mert a nagy fagy miatt serege (s kivált a győri őrség) szétoszlott s még pénzért sem akart tovább szolgálni.[353] Megmaradt hadával innen a kis Tata vára ellen ment, mely három napi kemény lövetés után Szent Miklós-napjára megadta magát.[354]
40. Vells Lénárd tábornok aláirása.[355]
E hadi események (s különösen a visegrádi vízitorony elfoglalása) hírével egyszerre érkezett Laski október utolsó napján a portára. Képzelhető, milyen fogadtatásban részesült. A basáknak, ingerültségükben, eleinte még a hozott ajándék se kellett. Azt sem tudták neki megbocsátani, hogy lengyel létére a németeket szolgálja, s hogy – miként Szulejmán basa a dívánban szemére is hányta – mint lengyel a lengyel király leánya és annak fia ellen működik Ferdinánd szolgálatában. Nyíltan kijelenték neki, hogy ha nem ő jön, kit már korábbi követségeiből ismertek; más nem látná viszont császárát.[356] Később azért Laskit is fogságba vetették, de ő megadással tűrt, szenvedett, és írta haza urának a híreket. November 9-ikén érkezett Budáról Markó, a barát követe, kérve, hogy a vízi hadsereget Pest alá küldjék, mire a szultán rögtön útnak indított 25 gályát; a hónap utolsó napján meg Kis János hozott két levelet Izabellától egy német fogoly kíséretében.[357]
Ez alatt Perényi Székesfejérvárt tartotta ostromállapotban, Vells fölmentő seregére várva. Török Bálint 1600 főnyi lovasát, melylyel a városiak segítségére jött Budáról, még november közepén visszanyomta, most pedig a fejérvári prépost s a város bírája alkudozni kezdett, és két napi tárgyalással Perényi rábeszélésére újév után befogadták 500 lovasát és Vells ugyanannyi német gyalogját.[358] Perényi pénze is megtette hatását, mert 100,000 forintnyi évi jövedelemmel bíró gazdag ember hírében állott.[359] A két vezér erre Gesztesnek, Török Bálint birtokának esett,[360] majd a Bakony erdein át Pápára, másik vára ellen vezette a sereget, de sikertelenül. Itt t. i. Vells tábornok olyan rosszúl lett, hogy Ferdinánd leküldött orvosa alig tudta annyira lábraállítani, hogy hazamehessen.[361] Nem is gondolt többé Budára, melyről belátta, «hogy nem neki való falat».[362]
41. A magyar és lengyel uralkodóházak egyesített czímere.[363]
Jegyzetek
