| Harminchárom éves koromban, március vége felé |
| Meg voltam híva vacsorára Lórántékhoz – |
| Tizenhárman ültünk az asztalnál – (le kell kopogni) |
| Gondoltam, valaki meghal. |
|
| Rántott bárány volt, ugorkasalátával |
| (Nem beszélve az előételekről) |
| Vörösbor, jócskán – nekem még a kenyér is ízlett |
|
| Később egy vöröshajú hölgy jött, bizonyos nevezetű Olga, |
| Akiről előzően suttogtak mindenfélét. |
| Leejtette a szalvétát a lábamra, ő maga emelte fel, |
|
| Aztán valaki említette, meghalt az a Kovács, |
| Mások kimondták azt a szót: élet, mások: szerelem. |
| És senki el nem ájult és nem ordított fel senki |
|
| Valaki átnyúlt az asztalon a kenyerestálba, |
| Mondtam, tessék az enyém én majd kapok mást |
| Bort is töltöttem többeknek, Kövess úr észrevette, |
|
| Még mondta is: kedves mester, miért olyan rosszkedvű? |
| Hát, feleltem, holnap az a megbeszélésem lesz. |
| Ó, mondta hízelegve, ha engem hallana, |
| Ahogy mindenkinek mondom. |
|
| Biztos, folytattam, valaki hamisan informálta az igazgatót, |
| De ki lehetett az, kérdezték itt is meg ott is. |
| Jávor úr is kérdezte, ki lehetett az? |
|
| Éjfél felé kimentünk a parkba sétálni, |
| Én előrementem a fák közt leültem egy padra és sírtam, |
| Mire visszaértem, egy szolga hozta a levelet, |
| Hogy azonnal mennem kell. |
|
| Azután beszélték, hogy Jávor harminc milliót keresett, |
| Kövess odafordult, azt mondta, az szép pénz. |
| Kérdezték tőle rólam, mit szól ehhez az ügyhöz? |
|
| Másvalaki is kérdezte, haragosan legyintett |
| De kérem, szólt közbe egy harmadik, hisz maga mondta… |
| „Nem igaz!” – kiáltott haragosan – de már nem voltam ott akkor, |
| És az első villamos csilingelni kezdett. |
|
|
