|
„Vedd vissza a talentomot, uram, az enyémet
|
|
A kalmár be nem váltotta, el nem vette…”
|
|
(Paul Claudel – Szép Ernő)
|
|
| Gazda aki (mintahogy meg vagyon írva) három szolgádnak |
| Három tálentomot adtál aztán elmentél messzi vidékre |
| S szerzett az első hozzá ezeret és százat a második abból |
| A harmadik pedig elásta őrizve híven a kezérebízottat |
| Jól tudom én hogy ettől a harmadiktól visszaveszed majd |
| S adod annak aki ezeret és százat szerzett „ő pedig |
| Vettetik a Külső Sötétségbe ahol vagyon sírás és fogaknak |
| Tsikorgatása” jól ismerem én e mennyei kapitalizmust |
| Éppen azért látod mielőtt még jönnél kérdő szemeiddel |
| Rossz lelkiismeretem máris szűköl mentegetőzve |
| Mit tudom mi lesz itt meddig bírom az ostoba harcot |
| Melyben még azt a nyomorult obulust is kiirígylik a számból |
| Nem félem a halált de gyűlölöm a gyilkos emberevést |
| Egyszer lerágja a húst csontjaimról és lelkemről a csontot |
| S egy handabandázó szónok nokautol hiába kapkodom kobakom |
| A többit elvégzi a tömeg eltapossa még az emlékemet is |
| Halljad hát harc közben ezt a hevenyészett számotadást |
| Reggel dolgom volt délután is veszkődöm este álomtalanul |
| Roskadok ágyba s ha ezt elhebegem futok verekedni tovább |
| Itt minden reggel újra kell szülni magam újra perelni |
| Kézzel és lábbal esküdözni hogy élek s hogy van jogom élni |
| Mert minden reggel elfelejtik mindig meg kell magyarázni |
| De azért tudom még tompán ott sajog lelkem fenekén |
| S minden sejtemben s fájó inaimban s minden pillanatában |
| Ennek az órákra méretezett életnek hogy mire való az egész |
| Mire kaptam mire szerződtünk mit kell még befejeznem |
| Az úgy volt azzal a fényes tallérral még gyermeki korban |
| Rögtön felhajítottam szikrázni mert akkor sütött a nap |
| S mindjárt vettem is rajta Aladintól balzsamot egy csodaszert |
| Amivel ha bőröm bekentem az lettem ami akartam |
| (Mások számára nem magamért mert egy vágy hevitett csak |
| Abból élni amiért élek szétosztani és kimérni magam) |
| S voltam először szép kis barna gyermekhegedű mélyviola |
| Fáját régi mesterek kezerezgése edzette csengő új muzsikára |
| Hogy majd kijárom a cirkuszt s egyszer a „székekből összerakott |
| Emelvény ingó csúcsán trikómból kihúzom s elmuzsikálom a dalt |
| Mit régen hallottam egyszer zengeni és zokogni szívemben” |
| De nem jutottam odáig s úgytetszik most már nem is jutok el |
| Furcsa kalandos utakra kallódott el kézen-közön ez a hegedű |
| Valami vad nép ügynöke potomért megvette egy óriás Teleki-téren |
| Kamerunba került vagy hová az isten háta mögé ahol senki se tudta |
| Miféle szerszám legyen ez gondolták talán fegyver vagy mifene |
| Hogy bunkós a feje viszont hitványka nagyon mindjárt bereped |
| Odaadták hát a Nagy Főnöknek az hordta a fején egy darabig |
| Aztán rájött okosan hogy holmi tok ez kotyogó nagy üregével |
| S a két kacskaringós lyukkal kétoldalt így hát nyakába vetette |
| S színes kavicsot és más értékes pénzt hordott benne éveken át |
| Míg egy komoly és tudós kritikus afféle főpap Kamerunban |
| Egy nap rá nem jött (ki is nyilatkoztatta ünnepi szóval) |
| Hogy hangszer ez és nem fegyver és nem fejdísz és nem heveder |
| Elő is vették a Nagy Ünnepen s a legvénebb tudós karvezető |
| Szólaltatta meg mint Lehel kürtjét annak rendje-módja szerint |
| Vagyis hasmánt térdére fektette s két behemót fadarabbal |
| Öblös hátán szép tam-tam taktusra kiverte cifra vitézül |
| A nagy nemzeti himnuszt a hires „aj mojsza jekopika mingi”-t |
| Így járt a hegedü röstellem azóta se láttam érte nem felelek |
| De hiszen sokminden egyebet próbáltam azóta azzal a pénzzel |
| Voltam hegyes-élesrefent toledói penge szellemi harcban |
| Döfködtem és szurkáltam elegáns mulinékkel a planson |
| A „Nagy Szélmalomhoz” címzett panoptikum-csárda söntése mögött |
| Hol szájtátva s nem nagy bizalommal néztek üvegszemeikkel |
| A merev viaszfigurák Napoleon maszkja és Kopinics a bankrabló |
| Valamint Landru és Haarmann tömeggyilkos urak és Sztalin és Lloyd George |
| Míg aztán meg nem únta Balog Tuta hogy ott kapkodok a levegőben |
| S egy jókora lőcsöt ráejtett pengémre amitől darabokra szakadt szét |
| (Még most is röpködnek szerte szilánkjai mikor a penge sehol sincs) |
| No és voltam még bonyolult ravasz szerkezet drága zsebóra |
| Amilyent őseim raktak össze akik óriások és gyémántköszörűsök |
| Voltak a legenda szerint Hága és Hamburg és Amszterdam piacán |
| Jó óra volt remek időmutató kár hogy a szórakozott professzor a német |
| Anekdóta hőse lágytojást főzvén az órát bedobta a forró vízbe kezében |
| Tartván a tojást s az óra tönkrefőtt s a tojás fejelágya ott túl a határon |
| Még most se nőtt be hiába írja Herr Professor tanulmányát a fajokról |
| Mi voltam még istenem voltam teherhordó teve a karavánban |
| Míg ki nem szuperáltak egy nap kiderült untauglich nyomorult voltom |
| Hogy ál-púpot hordok hátamon szégyenére a tevetársadalomnak |
| Voltam papagáj és gramofón de a betanult és rámvésett szöveget |
| Mindig elrontottam „ex-tempore” belekukorékoltam magam is |
| Magam hangján mint a cigány aki azt mondja „kling” a pad alatt |
| Voltam klarinét és cimbalom és harmonika és mikor mulatni akartak |
| Talpuk alá Beethovent kezdtem játszani és Bach-oratóriumot |
| Jeles stréber is voltam mondhatom mikor erre próbáltam fanyalodni |
| Elszánván magam hogy karriért csinálok mint a diplomaták |
| Lévén szent csak a cél s az acél mely szentesíti az eszközöket |
| Pártot szervezek így s majd hatalomra jutok s diktálni fogok |
| (Lett volna mit) de ehhez persze kiabálni kell s váltani színeket |
| Zöldet és feketét és barnát aszerint mi az alap hangulatokban |
| Hát hiszen akkurátus kaméleon-gyík lett belőlem az már aztán igaz |
| Éppen csak az volt a baj mintahogy utólag mindig kiderült |
| Hogy mindig elvétettem bármily gyorsan forgattam színt és köpenyet |
| Zöld alapon kék voltam kéken sárga sárgán fekete fehér a feketén |
| Nem úgy mint a nagysikerű próféták s váteszek kik haragos-dacosan |
| Nyáron meleget prédikálnak és télen hideget fittyethányva veszélynek |
| Én nagyravaszul mérsékletet és hagyományt hirdettem a forradalomban |
| S a forradalmat és haladást mikor jött a Mult fehér lepedőben |
| Emlékeztek még a Schöberl-pamlagra mely nappal szék éjjel ágy |
| Hát én egy olyan Schöberl-bútor voltam egyetlen példány a gyárból |
| Amelyik nappal nyugodalmasan szétterül hivogatva aludni |
| Éjjel meg ugrálni kezd a szegény fáradt polgár párnája alatt |
| Végre is mit tehettem hasznos akartam csak lenni kétségbeesetten |
| Ha nem megy dicsfénnyel és babérkoszorúval hát menjen akárhogy |
| Ha nem kell szívemből a vér és nem kell agyvelő koponyámból |
| Hát akkor itt van üres koponyám s mellemből ez a görcsös izom |
| Összelappadva mint a duda amiből kifújták a levegőt |
| S akkor volt hogy tetszhalottat mímeltem el hagytam temetni magam |
| Hogy majd a nyű lekopaszt és csontjaimat kidobálja a föld |
| Főzzenek enyvet belőle vagy akármit csak ne vesszek kárba egészen |
| De furcsán jártam halljátok az a föld kijutott a régi Amerikába |
| Amikor nem volt még Hollywood tehát a maréknyi göröngyből |
| Amiben testem pihent nem hírneves filmszerző szökött fel az égre |
| Hanem egy törpe cserje csak fekete bogyókkal és gumógyökerekkel |
| Arra járt Drake Ferenc aki mint tudjuk a burgonya felfedezője |
| És visszahozott és krumpli-szívem büszkén dagadozva remélte |
| Hogy most végre megismer és méltányol hálátlan Európa-hazám |
| Úgy is látszott ám balsorsom nem hagyott el az új eledelt |
| Nem értették azt hitték a bogyója ehető s mert fanyar volt és keserű |
| Tűzredobták nem kellett s csak később mikor már égett a máglya |
| Jöttek rá a jó sült-krumpli szagról miként kellett volna kezelni |
| Így hát Gazda látod magad is elkövettem minden lehetőt |
| Éltem és igyekeztem és kereskedtem és kerestem a kamatot |
| Földormán és a földalatt is és pengettem és gurítottam előre |
| Amit kaptam és nem tehetek róla hogy mindig visszagurult |
| Most fáradt vagyok s ha ebben a percben szólna az ünnepi sófár |
| Jelezve hogy megjöttél szolgáid közt törvényt tenni azonnal |
| Lehet hogy fel se állnék tiszteletedre s ez a futó toll ki se hullna |
| Kezemből csak megállna s tünődve tenne pontot a be sem fejezett |
| Mondat közepén vagy mint a katona kit főbelőttek s állva marad |
| Vagy mint a pilóta a lezuhant gép roncsai közt nem igyekszik |
| Kikecmeregni drótok és rongyok közül bár van még benne lehellet |
| Bevallom és már csak magamnak dúdolok néha szórakozottan |
| Este az Üllői úton ha várni kell a gyéren járó ötösre |
| Magamat mulattatom holmi elméleti kérdés egyenletével |
| Hogy megtaláljam benne az ismeretlen kibontakozást |
| Ami úgyse kell senkinek minél nagyobb szükség volna rá annál kevésbé |
| Mert hisz a mai Európa nem élni hanem mindenáron megdögleni óhajt |
| Hát ennyi az egész parancsolj több nincs lehet hogy kevesebb |
| Lehet hogy valamivel több mint amivel világraszülettem |
| Akkor is szerényen (két kiló voltam) nem okozni fájdalmat anyámnak |
| Kétéves koromban odaadtam egy bömbölő kisfiúnak a paprikajancsit |
| Amit imádtam és amiért fájt a szívem hogy ne üvöltsön |
| Voltam szerelmes egyszer kétszer de csak úgy fogadtam el a szerelmet |
| Ha hittem vagy elhitették velem hogy jól esett adni belőle |
| Egyszer-kétszer megnevettettem egyszer-kétszer megríkattam az embereket |
| Volt egy jó mozdulatom volt egy válaszom talpraesett |
| Egyszer megállítottam egy robogó szekeret egyszer valakinek |
| Tanácsot adtam amitől megfordult „végzete” és „balsorsa” |
| Közben árkot ástak arcomon s a szakállam szürke borostás |
| Lenne ha hagynám nőni s szétmentek harapó fogaim csorbán |
| Nincs kedvem alakoskodni és ágálni és szerepelni és csereberélni |
| És sáfárkodni itt a számadás nem loptam semmit s híja ha volna |
| Legfeljebb annyi amennyit hozzátenni nem akartam vagy nem sikerült |
| Így találtam ezt a világot mikor idehozták s most ha úgy érzed |
| Hogy úgy hagyom itt ahogy találtam semmi se változott ám te ítélj |
| Gáncs vagy jutalom mindegy már s „ama külső Sötétség” se segít |
| Esküszöm nem fogok sírni és csikorgatni fogam odaát. |
|
|
