| Nem segít ezen se filozófia se vallás még a költészet se használ |
| Részeg hasonlatok és János Jelenései és rajongó hallucinációk |
| És nincs tudományos rendszer és nincs hindu szelídség és Buddha-mosoly, |
| És agyafurt magyarázatok amiket külső mintákra kieszeltem |
| Mindez nem segít mindezt hiába hívom mindez szerteszalad |
| Nincs múzsa akinek gyámolítását hívhatnám mint a régi poéták |
| Nincs Herceg akinek kegyes tetszését remélve ajánlani merném |
| Mielőtt belefognék elgondolni most azt a Dátumnélküli Reggelt |
| S még képzeletem is akivel íme ily furcsán magamramaradtam |
| Vakaródzik és vonakodik nem akar tudni erről a képtelen ügyről |
| Oldalt pislog menekülni szeretne itthagyni magamra egészen |
| De én torkon ragadom én kényszerítem és nem engedem őt el |
| És visszafordítom arcát s a nyakát is hogy szembekerüljünk |
| Hogy merőn belenézzek rebbenő két rémült szembogarába |
| Hogy vacogó szájából töredezve bár és kusza de töredelmes igékkel |
| Kicsaljam a szót a vallomást hogy elmondja mit lát ha elhangzik a kérdés |
| Látod-e a Dátumnélküli Reggelt én képzeletem s ha látod láttasd velem is |
| Hogy sebtiben ahogy vallasz rögzítsem és lejegyezzem a képet |
| Pár perccel vagy pár órával előbb még világos volt ez a kép |
| Ami azért különös mert pár órával előbb még éjszaka volt |
| Most kezd pirkadni éppen de milyen furcsa pirkadat ez |
| Amihez képest ragyogó fény és hő és értelem volt az előbbeni éj |
| (Vedd úgy mint negatív filmszalagot amin fehérek az árnyak |
| S a hajnalodó horizont s a lámpák s fönt a hunyorgó csillagok feketék |
| Hirdetve közeledését egy vakító mély luknak az égen a fekete Napnak) |
| Igy indul e reggel egyébként pedig nincs rajt semmi rendkívüli |
| A külvárosi széles úton dübörögve és nyikorogva egy tejeskocsi megy |
| Még csukva a kapuk s a redőnyök alszik a fáradt Budapest |
| Aztán lassan siseregni kezdenek sarkok körül a viciseprők |
| S a pálinkamérések felső ablakán betegen kiszüremlik a lámpa |
| Kutya vakkan valahol már kinyílt a kapu utána álmosan ásitozón |
| Tárja a többi is egyenkint kikukkan egy borzas fej támasztja a szárnyát |
| A pék is kinyit nagy recsegéssel zajjal szalad fel a vaslap |
| Ládákból gyüjti kupolás kocsijába hajnali kincsét a szemetes |
| Megy minden mintha térben volna s időben okkal és okozattal |
| A kávéház üres asztalsora végén leül az első hajnali vendég |
| Most hozzák épp a lapot a pincér lerakja és rámába feszíti |
| A kenyereslány mellecskéi himbálva inganak ahogy viszi a kosarat |
| Túl a járdán aktatáskával egy hivatalszolga s az ablakból csecsemősírás |
| Az órás is nyit mindjárt s a piperebolt s a hentes a benyílósarkon |
| Mindenki úgy tesz mintha ébredni élni akarna folytatni a táncot |
| De furcsa bolond reggel nem tudja senki mi történt és mi akadt el |
| Lendület nélkül még darabig zajtalanul rohan tovább a kerék |
| Egy mámoros züllött tanár sejt csak valamit egész éjjel ivott |
| Ordít most különös szavakat dülöngve zokog nekidőlve a falnak |
| Testvérek segítség mi van itt hiszen kiesett a világ feneke |
| Nem vagyok én beteg biztos úr tessék hagyni bár az volnék igazán |
| Élnék betegen és boldogan hogy élek és félek a szörnyű haláltól |
| De tessék felgondolni hogy én soha nem éltem hogy nem is vagyok én |
| Engem csak álmodott valami úgy jöttem ide úgy tengődtem darabig |
| Most pedig vége ennek is már nem akar engem álmodni tovább |
| Karját fogja a rendőr nehány kíváncsi lódul utánuk elmarad ismét |
| Iskolatáskával nézi a bolond menetet egy nyurga kamasz |
| Bánat fogja szíven vajaskenyérbe harap tünődve ballag az úton |
| Mit is gondolt ezzel az álommal és élettel ez a züllött alak |
| Mégse volna igaz amit algebrából tanít és fizikából |
| Medveczky s amiből készült valahogy épp most memorizálta |
| S földrajzot pedig sokszor érezte földrajz és történelemórán |
| Hogy hátha ebből az egész sok mindenféle dologból egy szó se valóság |
| Hogy nincs is Afrika sohasem volt s nem létezett Julius Caesar |
| Mert mindezt csak úgy kitalálták hogy legyen miről beszélni vitázni |
| Hogy legyen iskola és műveltség és érettségi-vizsga és tananyag |
| Igaz hogy mammuth-csontot is mutattak a szertárból és régi követ |
| S a nagybátyja járt Amerikában s a nagybátyja nem hazudik |
| De lámcsak másrészt arról is szó volt a lélektan – propedeutikában |
| Hogy régi és nagyon okos és vén szinte szentnek számító bölcsek |
| Hirdették komolyan hogy nincs is valóság csak emberi lélek az ám |
| Cogito ergo sum ez így van de viszont ezenkívül semmi se biztos |
| Most jut eszébe éppen ezen kínlódott tegnap este az ágyban |
| Elalvás előtt (miután átesett a megszokott kéjes rémületen |
| S a mámoron amit asszonyi testrészek és arcok gomolygása kiváltott |
| S amiről ő tud csak senki más amit ő fedezett fel) a paplan alatt |
| Hogy ezek is mint minden csak az ő képzeletében született |
| Kóválygó álmok s a térben nincsenek de hát igazán mi is az a tér |
| Rém messze csillagok ezt látni lehet de viszont azokon túl |
| Valahol végének kellene lenni de hiszen nem lehet mert mi van ott |
| Ahol végre van fal vagy nincs fal s ha van milyen vastag a fal |
| Ha meg nincs fal hol van a vége hiszen ez iszonyú és rettenetes |
| Hiszen mindjárt megőrül s a feje szétrobban vagy elájul az ablakon át |
| (Szerencsére mindez nem történt hanem dobogó szívvel elaludt) |
| Elaludt s most megint ébren van megy a suliba reggel |
| Ámde ő-e az csakugyan ő-e az aki este aludni feküdt |
| Nem bomlott-e fel valami éjjel miközben figyelni nem ért rá |
| Nem bomlott ki a férc valahol hogy most szétfeseljen az ürbe |
| Ahogy ez a részeg kiabálta világgá mikor elvitte a rendőr |
| Igy évődik hórihorgas gondolatok közt ez a nyakigláb diák |
| Életet nem látott még s a szerelmet is csak feltalálta fel nem fedezte |
| Megy még pár lépést hirtelen halványodni kezd tűnő körvonala |
| Teste áttetsző lesz mint a köd látni rajta keresztül halványan a járdát |
| Egyszerre csak eltűnik mintha mintha keresztülment volna valami rajta |
| Talán ez volt az utolsó rögzített pont ebben a reggeli képben |
| Ez a pár gondolatfoszlány egy kósza diák agyvelejében |
| A többit nem tudja látni már összefüggően kínlódó képzeletem |
| S hogy hajszolom és űzöm és korbácsolom csak makacsabb lesz |
| Visszatorpan behúnyja a szemét mint ki meredély szélére jutott |
| Most még egy végső erőfeszítésre unszolom nézzen le a szakadékba |
| Ott forog valami ott villan valami örvénylik és szerteszalad |
| Néhány részletét talán el lehetne még kapni sietve belőle |
| Mintha a látcső fordított felével látnám kicsinyítve az előbbi körutat |
| Apró pontok az emberek az ónszínű fémes ködfátyolon át |
| Valaki szól mellettem az a furcsa hogy egészen közel van a hangja |
| Mégsincs senki közelben csak távoli távoli nagyon távoli tájak |
| A hang valakit kér hogy nyujtsa kezét s fektesse a takaróra |
| De nincs takaró sehol s ha van a kinyujtott kéz átfut szövetén |
| Ámde forogni kezd egy számlap s a számlap minden mutatója |
| Egy másik vidéket jelent nem tudni a Messziben vagy a Régben |
| Egy kedves olasz lány arca egy langyos dunaparti este |
| Egy dallam mint az arany olvadt arany a gordonka szívéből |
| Osztriga tengervize hűvös szél hatéves kislány mohó két szembogara |
| Szöcske kúszik a fűszálon s Napoleon áll a gúla tövében |
| Mind csupa más dolog mégis mind hasonlít valamiben |
| Állj meg Számlap hallgass Hang erőlködj képzelet fejtsd meg a titkot |
| Mi az amiben egy mi az amitől összefügg mi az amitől kép ez a sok mozaik |
| S ahogy a zakatoló motor pillanatra megáll szikra pattan ki belőle |
| S már tudom is fényében elolvasom kép keretén a címet: fájdalom |
| Ez fáj ez mind fáj ez mind a fájásnak más alakja előttem |
| Jelmezbe öltözött más-más szerepet domborító egyetlen drámai hős |
| Gyötrelem-Fregoli ugyanaz mind egy színpadon ötven alakban |
| Futkos és mókázik ő a pincér és ő a vendég és ő a tányér és ő az asztal |
| És ő az olasz lány s az alkony s a dallam s a szöcske s a császár |
| Ötven darabba tört éles kínzó fájdalom mint az üvegcserepek |
| Ez a császár egy fájó borda ez a szikla egy fájó nyakszirt |
| Ez a Pán-síp egy fájó sípcsont és ez az örvény egy görcsbeszorult szív |
| Ez a mennydörgés a langyos tavaszi délben egy zakatoló halánték |
| És ez a szférák zenéje se más mint egy hörgő tüdő robaja |
| És ezek a hegyszakadékokon át tajtékzó messzi zuhatagok |
| És ez se más csak a homlokról lassan a szemekre folyó hideg veríték |
| Itt valami szenved és gyötrődik itt él valami ami már nem akar élni |
| De fél nem lenni mert nem tudja marad-e utána valami |
| Lesz-e hely lesz-e tér újszülöttje számára odakinn és odalent |
| Ez a görcsbefutó szív ez a hörgő tüdő ez a rémült agy ugyanis |
| Ez az én ami már nem lesz ez most azért hörög és lüktet mert vajudik |
| Ez most akarja megszülni önnönhelyébe azt amit soha nem ismert |
| Azt amit borzongva sejtett csak a külső valóságot amelyben |
| Nem lesz és nem volt ami születését megelőzte s követi most a halálát |
| Ami számára nincsen mintahogy nem volt ő a világ számára valaha |
| Most szüli meg most nyomul ki lelkéből most születik a világ |
| Az a teljesség ami eltűnt nem tudott lenni mióta ő megszületett |
| Az üres semmibe és káoszba most fordul ki lihegve és nyöszörögve |
| Egy ember egy isten egy emberlélek méhéből az Abszolutum |
| (Ding an Sichnek nevezte Kant) amit sötétben rejtegetett |
| E dátumnélküli reggelig méhében emberivé átalakítva |
| Ezt az újszülöttet akit fájdalom szült de ő már nem fog fájni magának |
| Mert ő Valódi Világ ő a Nemén ő az Éntelen Élet |
| Íme ily szavakat dadog és hörög szorongató ujjaim közt fuldokló képzeletem |
| Még egy kérdésem van még erre felelj ó képzelet mielőtt elájulsz |
| Látod-e a jelent a mostanihoz hasonló pillanatot |
| Abban a reggelben mikor az az Én semmibe torzul |
| S ha látod mondd el de csak egy furcsa folyó kanyarog |
| Kanyargó folyó amiben vergődve próbál úszni egy emberalak |
| Úszik s nem jut előre mert mögötte jéggédermed a hullám |
| Előtte pedig köddépárlik a víz a lába befagy keze semmibe kapkod |
| Ez a dermedt jég a Múlt ez a megfoghatatlan köd a Jövendő |
| Ebben úsztál ezért álltál egy helyben ezért nem tudtál jutni előre |
| Látsz-e még valamit látok pattanni szines buborékot |
| Előbb csak egy picikét akkorát mint mikor egy atom belseje pattan |
| Ami egyre terjed robban a többi atom körülötte robban a test |
| Börtönét az anyag szétveti formáját és keretét robbantja a kristály |
| Már szétrobbant a Város az ország amiben éltél amihez |
| Emlékeid kapaszkodtak most pedig szétrobban a földrész |
| Utána – hangtalanul – bolygód s a Naprendszer s terjed a láng |
| Robban már a Tejút robbannak távoli ködfoltok robban a kozmosz |
| Egyre távolabb odáig ahova már úgyse küldtél engem soha el |
| Odáig ahonnan már csak egyetlen Hang kiabál süketülő füleidbe |
| Ezt kiabálta nos akarsz-e még kell-e még s ha akarsz még |
| Mondd meg mit akarsz és meglesz én megteszem ints a fejeddel |
| De te már nem intesz mert már nem tudod mit akartál |
| S aki nem tudja mit akar annak már semmise kell |
| S még mintha rezegne valahol egy ámuló távoli kérdés |
| S még mintha mozogna valamerre egy pont a híg levegőben |
| S még mintha keresne valamit valahonnan egy tétova szem |
| S még mintha felelne valamiért szavára ha tudna felelni |
| Ám ez a semmi már nem is fekete annyira nincsen |
| Ez már semminek is olyannyira semmi hogy már csaknem valami |
| Ott ahol semmi sincs ez a semmi nagyon hasonlít valamihez |
| Egy ágyon az emeleten nemlétező tárgy fekszik nemlétező párna fölött |
| S egy nemlétező arc hajlik az arca fölé s nemlétező ujjaival |
| Lefog egy nemlétező szemhéjat s egy nemlétező cselédlány |
| Fut le az emeleten s a házmester felé valamit lihegve kiabál |
| Nemlétező portás hoz éppen egy nemlétező levelet |
| Torpanva megáll fejét csóválja mert a nemlétező házmester |
| Rászól portás úr álljon meg nem kell már szegénynek az a levél |
| A jó író úr nincs többé nem létezik most halt meg épp az előbb |
|
|
