| Vakító fénnyel nyirkos éjszakámba |
| Csillárok íve gyúl ki hirtelen. |
| Hangok… szinek… morajló ember-erdő: |
| Tükörvilágos, boltives terem. |
| Egyszerre csönd lesz: hullámgyűrű indul |
| S megtörve zúg alá a szírtfokon: |
| – Beethoven szólal. – Egy fehérruhás lyány |
| Négy ujja borzong át a húrokon. |
|
| Hullámok jönnek… lüktető rohamban |
| Sziszegve forrnak – nő az áradat, |
| Szilaj gyönyörrel, bőszülő habormon |
| Forog lihegve és dagad, dagad… |
| Terjed… kiönt… betölti a világot… |
| Vaskéz fog össze reszkető szivet – |
| – Egyszerre egy sikoltás -: és utána |
| Üresség tátong: csöndes és siket |
|
| Most halk kacaj kél: – vibrál, bugyborékol |
| Aztán merészen, gúnyosan kitör! |
| Ostorszíjak suhognak a magosban |
| Sziszegve bomlik szét a víztükör, |
| Zajongva tör magosbra, mind magosbra, |
| Ujjongni kezd el – s nyögve visszadűl!… |
| – Fehérruhás lyány, ah, ez csodaszép volt! |
| Halálos csönd felel köröskörül. |
|
| Fehérruhás lyány, most tovább, merészen |
| Az elvarázsolt tengerek felett – – |
| Nézd, nézd, az arcok égnek, összefolynak |
| Szemek fehérje tágul, rádmered. |
| Csillárok íve szikraóceánt önt, |
| Vonagló mámor árad szerteszét – |
| – Én ismerem, én ismerem e mámort |
| Én ismerem a hétbolygók neszét. |
|
| Egy a mi útunk: diadalmak útja |
| Egy a mi célunk: más nem érti meg. |
| Megáll előtte szürke félhomályban |
| E lomha, szürke, áradó tömeg. |
| Melynek szivében kelt csodás derengést |
| Zengő húron száguldozó vonód: |
| – Ó, én is, én is járom azt az útat! |
| Ó, én is, én is értem azt a szót! |
|
| Agyamba' zengő tetterő viharzik: |
| Az íj feszűl: közelg a pillanat. |
| Közelgünk már e néphez itt, szivének |
| Hideg tavába dobni horgomat. |
| Beszélni hozzá bűvösen, zokogva, |
| Ringatni lelkét lágyan, csöndesen… |
| – Vadúl belémarkolni, összerázni, |
| Hogy felriadjon, mint az én szivem! |
|
| Szivük riadjon: rebbenő szemökkel |
| Meredjenek rám öntudatlanul |
| Zsíros szivökbe, zsiros kis szivökbe |
| A vér rohanjon, lüktetőn, vadúl. |
| Más tengerekről, más vizeknek árja |
| Süvöltve ront a szirtes parton át – |
| – Beethoven, értlek! Tőled kell tanúlnom |
| A szívhezszólás nagyszerű tanát. |
|
| Fehérruhás lyány, ifjuság, dicsőség! |
| Én büszke álmom, én mohó hitem! |
| Még egyszer fusson ujjad át a húron! |
| Ujjongva, zúgva, győzedelmesen!… |
| Csillárok íve: – most már felloboghatsz; |
| Tetszés viharja: – harsogj zúgva fel! |
| – Köszöntlek, távol, pirkadó Jövendő, |
| Jövel, dicsőség, ifjuság, jövel!! … |
|
|
