| Már nem bir el a talpalatnyi föld, |
| s már nem győzöm az arcát ütni, rugni; |
| és kérdeni, mért állok egy helyen? |
| s mért gyengülök, ha el akarok futni? |
| Mért szerettem meg a kívánkozások |
| föl-fölgyulladó, lápos zöld vizét? |
| Mért hallja meg koponyám fakó csontja, |
| minden lépésem átkozott neszét? |
| Mért áll az ember csöndbe! |
| Mért fáj a fáknak zöldje! |
| Mért bomlik ráncba száz selyem, |
| hideg nyoszolyás éjjelen! |
| Mért villog asszony válla! |
| mért gyúl ki halvány éjszakán? |
| S mért nézek mindig hátra?!… |
| Mért nézek mindig hátra?… |
|
|
