| Erre vetettek! Itt a helyem, |
| mint kényszerű bóknak a bálban. |
| Tavaszok omlatag szobra vagyok |
|
| Vannak már tavaszi pillanatok, |
| már rohanna néha a lábam; |
| már nevet rám újra a járda szine |
|
| Azt hiszem, tavasztól fogva maig |
| behúnyt szemmel egyre itt álltam, |
| – míg lehullott a hó, míg elolvadt a hó – |
|
| Azt hiszem, szobornak való vagyok, |
| mely tűrve honol a világban; |
| és évente feketébb s hallgatagabb |
|
|
