| Szép fájdalom: az ajkak megnyílása |
| kis vendéglőnek tejablakos sarkán; |
| sima gyöngyökként bársonyszavak kúsznak |
| nyelvem hegyére, pompázatos tarkán. |
|
| A legpajkosabb ángol nóta csurran, |
| az önműködő zongorára nézek |
| s a sima gyöngyök halotti menetben |
| szívembe futnak: kicsúfolt zenészek. |
|
| A fehér abrosz sápatagon gubbaszt, |
| tán a te hókezedre gondol vissza… |
| Ó, mennyi-mennyi mondanomvaló van – |
| Egy festett lány egy baka borát issza – |
|
| Nagy vöröskezű parasztlány köhécsel |
| s az olcsó ételt durván elémrakja; |
| az önműködő zongora kifáradt. |
| Sírok… És ma van a bolondok napja… |
|
|
