| Lankadtan, dőlten fekszem be az ágyba. |
| Ropogva zördül s ujra néma csend. |
| Hogy oly szegény vagyok, hogy oly nagy árva: |
| ilyenkor érzem s: hogy napom lement. |
|
| Kis asztalon az olcsó vekkeróra, |
| zordon időm egykedvü balszeme. |
| Még öt perc s matt-kék acélmutatóin |
| leperg az éj, az éjféli zene. |
|
| Még öt perc. Régi, régi dajkaajkak |
| szellemmeséit zúgja a szobám. |
| Kezeim fázó fülemre tapadnak, |
| az éjfél sárgán vigyorog reám. |
|
| Sárgán, miként a nagyapám halottan |
| s miként azóta sok furcsa halál. |
| S egyszerre érzem: még öt perc, vagy egy csak |
| s a sárga rém, most, most, most szíven talál. |
|
| Ó milyen gyönge s merev lett a testem. |
| Él a szemem?… Vagy meghalt-e a szám?… |
| Bús kezeim hol vannak?… hol keressem?… |
| Az ágyam siklik, mint egy lenge szán. |
|
| Csak kikerülni tudnám ezt a percet! |
| Csak minden éj meg ne állítana. |
| Élő testem ravatalát belengi |
| a kihunyt gyertya fojtó illata. |
|
|
