| A falu csöndje ott ül a szivedben |
| s a szobádban béke s illatos virág. |
| Ezüsthímü papucsban, mint egy álom, |
| úgy üldögélsz, ajkadon szent imák. |
|
| Néha egy-egy madár köszönt vidáman |
| s kis csőrével megüti ablakod. |
| Ilyenkor a magasság fénye lep meg |
| s a mélységekből száll ki alakod: |
|
| mint egy szobor, mint egy forró szobor, |
| mit zord idők vad keze elsodor |
| terméskőből vágott talapzatárul. |
|
| Ver az idő, de két karod kitárul; |
| az éjbe nézel s a hajnalba látsz. |
| És mélyen bókol künn a vén akác. |
|
|
