| Ki ifjú éveim kristálypoharát, eme drága várost, |
| elferdült ajkaimhoz vinni: beteg vagyok, szegény vagyok – |
| szerelmem szégyenfájáról, hol fázva függök, |
| szememnek foszló fénye, ím, feléd ragyog! |
|
| Voltam valaki köztetek a derűs és dévaj Biharban! |
| És ó, be sírtam, ó, be nyögtem sok-sok vészben és viharban! |
| Voltam veletek egy bánat és egy öröm, |
| ama csillogó és bútól ittas körökön… |
|
| S leszünk még egyek sebben, lobban, fakó ravatalban! |
| Leszünk még kocsmaasztalok között penész a falban!… |
| És lesz még szenteltvízbe mártva mi kezünk, |
| mellyel az átkok tört vizein evezünk… |
|
| Ma már csupa fehérség bennem, ami szín… |
| Ó, vörhenyeges hársak!… Ó, csöndes napi kín!… |
| Ó, vak, tompa sikátor!… Ó, lázzal ködös est!… |
| Ó, Kékmacska! Rossz csapszék! Ó, tiltott női test!… |
|
| Ó, téli villanyváros! Ó, balladás allé! |
| Ó, rossz hotelszobában könnyel hűs tealé! |
| Ó, város: villanyváros! szívemnek villanya! |
| Ó, Nagyvárad: királyi és dús álomtanya… |
|
| Búcsúzom most tetőled, ki Meát ringatád. |
| Búcsúzom most tetőled, ki hangját hallhatád. |
| Búcsúzom most tetőled, ki hordtad földeden. |
| Búcsúzom most tetőled, ki adtad őt nekem… |
|
| Mea, szívemnek hölgye, de én züllött vagyok! |
| Mint holt gazda kutyája, oly vert, ütött vagyok. |
| Mea selymei lágyak, de szíve csontkemény – |
| Ó, Várad, villanyváros, látnád: mi lettem én… |
|
|
