Először csak a páholyodban, |
S mint ifjú császárnő: ülsz páholyodban! |
|
Csudába szökkent fejtartásod |
úgy fogta meg a szívemet, |
mint ezüstnyél egy aranykalapácsot. |
|
Most már örökkön dobban, koppan |
az ezüstnyelű aranykalapács |
az életemben, eme pergő dobban |
|
és pengeti a lelkem érceit. |
és fejtegeti fénye férceit: |
|
Madame! vajjon az Élet üllőjére |
sujtson dalokat ez a kalapács? |
|
Vagy rejtsük egy ékszerdobozba?… mélyre? |
|
|