| Friss parfőmöt cseppentek ma szivemre |
| s eldörzsölöm rajt félve, finoman, |
| multak ködéből való ez az illat, |
| még, kifogyóban, néhány cseppje van. |
| Mindég gáláns és szép akartam lenni, |
| pazarlón szórtam én: mindég heves… |
| Így ömlött el szerelmünk elixirje |
| s – mely téged hív – ma századik e vers! |
|
| Hívom tanunak szavaim szitáját, |
| e színehagyott holmit: agyamat. |
| Ó, hányszor simogattam két kezemmel |
| ó, hányszor kért: másoknak hagyjalak! |
| Hívom tanunak tollaim acélját, |
| mind néked zengtek, kérve, hogy szeress. – |
| Egy új sikoly, egy új parfőmcsepp… Semmi… |
| Csak én tudom, hogy századik e vers. |
|
| Mea: századszor veszlek a szivemre, |
| beteg rímekre bízva magamat. |
| Mint rossz hajóját a tenger kalóza |
| a szélre bízza, mely mohón dagad. |
| S e zordon stílű, kicsiny irodalmat |
| átkod kígyóbörébe kötöm én, |
| hadd sziszegjen lányságod rózsaszínjén, |
| mint lengek egy halálos ködön én. |
|
| Friss parfőmöt csöppentettem szivemre |
| és lásd: hogy szállt föl e fekete gőz |
| multak ködéből, illatos flaconból, |
| amelyben hervad tavasz, nyár és ősz. |
| És lásd: szívem falának tapétáit |
| fölszaggatá e keserű dalom… |
| Lapozz, lapozz e versekben szelíden: |
| a koporsóm ring minden oldalon. |
|
|
