Az egyik ember fát farag, fütyülve |
s a holdba néz, mely bepislant a csürbe. |
|
A másik ember pénzt számol vigan, |
s a napba néz a fény óráiban. |
|
A harmadik: betegséget cipelget |
és rossz felhők alatt viszi a terhet. |
|
A negyedik – sötét templomban áll, |
mig odakint szelid eső szitál. |
|
Az ötödik előtt még nincs határ, |
csukott szemmel pihen és csöndbe vár. |
|
Fölötte még az anyaszív dobog, |
nem bántják még dalok és gyászdobok. |
|
A hold alatt, a nap alatt az út |
két gyenge lábnak tart egy nagy kaput. |
|
A felhők kergetőzve játszanak, |
mögöttük Isten szói látszanak: |
|
– Szilárdan áll a világegyetem!… |
S egy uj ember a földön megjelen. |
|
|