| Beteg anyától, nyári hőbe lettem, |
| Csöndes falún, hol se templom, se pap. |
| Beteg anyám szemét reámvetette |
| És bús sirásokban telt el a nap, |
| Néhány paraszt, ki üdvözölni jött el, |
| Csak könnyet látott a bölcsőm felett. |
| És harmadnapra árva lettem én: |
| Egy élet jött és egy elment, szegény. |
|
| Mondják: nem volt szemernyi élet bennem, |
| Halálszag lengett tömpe orromon. |
| Rossz szemmel néztek még a szolgálók is, |
| S meg is átkoztak halkan olykoron. |
| S egy évre rá a bús évforduláskor, |
| Mig gyertyák közt imádkozott apám, |
| A kisértetes viaszszinü estben |
| A bölcsőből egy rossz ládára estem. |
|
| A homlokomon ez a két barázda |
| Mély igazságban fogant szerzemény. |
| A szemeim a könnyezéstől mélyek, |
| Miként az átok szivem fenekén. |
| S amit tizenhárom éves koromban |
| A karjaimra először csavartam: |
| Az imaszijat félve vettem kézbe, |
| Mint aki ennen kriptájába néz be. |
|
| Ó, tiszteskorú agg igaz zsidók |
| És nyiladozó zsidó csecsemők, |
| Ott messzi, lenn, a Dráva folyó partján, |
| A sorsotoknak bús részese nőtt. |
| Az égig érő nyárfák szigetén, |
| Hol méla nesszel siklik el a komp, |
| Egy átok szállt át setét arcomon, |
| Amellyel éltem végig harcolom. |
|
| És vert szivembe kinok légiója, |
| Hegyes dárdákkal tép és ostoroz. |
| A napfény, isten édes-kedves napja, |
| Fájdalmat öl és keservet szoroz; |
| Mert sem emitt, se régi Izráelben, |
| Hol rabszolga volt mind, aki zsidó, |
| Mint én, nem hordott senki oly sebet, |
| Oly nyughatatlan vért s oly könnyeket. |
|
| És Bábel tornya alján, mit az égig |
| Akartak húzni a hitetlenek, |
| Nem volt oly síri a zavarodottság, |
| Mint szemekben, ha rájuk meredek. |
| Az én tekintetemet ki nem állják, |
| Mert szúr, mint halálvirág tövise… |
| A könnyek örök kútja vagyok én, |
| Felettem gyász van és semmi remény. |
|
| Jöttem közétek, mert el kelle jönnöm, |
| Izrael vére nemzett engemet. |
| Egy zsidó asszony sírja: születésem |
| És első csókja adta lelkemet. |
| Halljátok mind meg szám keserves szóját, |
| A véretek szól dalaimon át. |
| S ahol zsidót temetnek el egy sírba, |
| Gondoljatok rá: mi van itt megirva! |
|
| Az ember él, hűs porba' vándorolva |
| S idegen dolgokkal zsellérkedik. |
| Egy téli éjjen felriad, sikoltva, |
| És miből lett?… ezen elmélkedik. |
| A porba vágyik vissza, melyen alszik |
| S amelyből lett s amelyből anyja lett. |
| És éjidőn keze a porba mélyed; |
| Ki mérheti föl a nagy mindenséget! |
|
| Hallelujázva olvassátok versem, |
| Mert én az Istent láttam egykoron. |
| Egy koporsón jelent meg égifényben, |
| Hogy igazítsa zord gyermekkorom. |
| Még zárt szemembe színt s erőt sugárzott, |
| Nyelvem hegyére sok drága igét; |
| Fölém emelte a napot s a holdat |
| S azóta szivem sir, de szám dalolgat. |
|
|