Anizia!…

Anizia! szolgád leszek s felejtelek.
Ez jó neked.
Ha látogató érkezik s szomjas reád:
hozok teát.
Remegni fog kezemben a kis szerviett,
amely tied.
Még kesztyűvel, véletlen sem érintelek.
Most már minek!
Benézek majd (s így minden csókodat tudom)
a kulcslukon.
Nem mondom azt, hogy össze nem szorul kezem…
zsebreteszem.
Te gyönyörű! – De aki szolga, szolga az!
S a dolga az,
hogy kivasalva jól legyen szívén a frakk.
Ó, ennyi csak.
Leszek – mint első csók előtt – alázatos. –
… Gyalázatos!…



Hátra Kezdőlap Előre