| Ó, boldog, békés, édes pipaszó, |
| s te esti csend, te végtelen, te nagy, |
|
| Ti játszadozó bárányfellegek, |
| s te nyári hold, te békén ragyogó, |
|
| S te játszi kedv a pesti flaszteren, |
| mely lángoltál kis lábak ütemén: |
|
| S te: holnapunk, te örök-újdió, |
| hát elgurultál a föld hajlatán |
|
| Se ma, se holnap… Soha, sohasem… |
| A tegnap: hát csupán ennyi maradt |
|
| De még ez is, ó, milyen idegen! |
| Egy csontos kéz, mit belepett a sár – |
|
|
