| Keblednek titkos jáspisoszlopában |
| a művészet szelíd galambja búg. |
| Egy bársonyos szavadra a kapuk |
| kipattannak előtted a sugárban. |
|
| Tiéd a szó, a grácia, a lejtés |
| s a könnyek, a szemérmes-rejtezők, |
| s az elyzeumbéli szent mezők |
| liliomágyán a derűs felejtés… |
|
| Amíg egy szív szívedhez érne tán, |
| már messzi lengsz az égnek hajlatán, |
| mit selymekből kevernek a kulisszák… |
|
| Virágok mézét a méhek úgy isszák, |
| miként én gyűjtöm bús éveken át |
| vállad fehérjét s szavad bársonyát… |
|
|
