Mitől oly terhes minden ősz |
s mért kábulunk el illatában? |
S ha lágyan perg a sok levél, |
mért látjuk, hogy ott a halál van? |
|
Ha szőlőgerezdhez nyulunk, |
mért járja hő az ujjainkat? |
S az érett nő mért gyengül el, |
mint rózsa, mit a szél megingat? |
|
miért járunk szívig kinyílva? |
S miért cseng és mért mosolyog |
az érett körte, alma, szilva? |
|
így őszidőn a gyötrött lélek. |
|
S míg leterítve áll az ágy |
s a kályhának még lángja nincsen |
beszáll s megcsúszik a kilincsen. |
|
S kopogtatás nélkül benyit |
az ősz, adója legjobb jónak; |
anya: a kilencedik hónap. |
|
|