| Szentpéterváron hulló hó alatt |
| vonul egy sötét, óriás csapat, |
| rongyos ruhájuk ég szivük felett, |
| pirosra festik az orosz eget. |
| Megdöngetik a téli palotát, |
| beordítnak a kemény falon át: |
| a lámpavason fej már rég nem lógott! |
| Fölgyújtjuk mostan Moszkvát, Novgoródot!… |
| A kancsukát nem tűrjük el mi már – |
|
| És a csapat csak nő, csak egyre nő, |
| vörös lángban áll ezer háztető. |
| Az ucca él, a por föltámadott |
| s magával ránt száz kozákszázadot. |
| Hé oroszok, megfordult a világ! |
| A kard szalad, mindennek nekivág, |
| ma vége lesz a cári hatalomnak, |
| éljen szele az új forradalomnak! |
| Vérrel keverve rózsaszín a sár: |
|
| Hol, merre van? Tán éppen vacsorál? |
| Az asztalán a sok-sok drága tál. |
| Testőrgárdája őrzi ragyogón, |
| gyémántok közt ül reszketőn, fakón… |
| Pezsgőt iszik, mely bátorít, hevít |
| s a cárné bontja drága selymeit… |
| És végigszáguld viharthordó szárnyon |
| az igazságnak szava Péterváron, |
| mint éjidőben a halálmadár: |
|
| Ijedt-sötétek már a cári termek, |
| kristályablakot százat is bevernek |
| s tovább rohan a föltámadt tömeg, |
| minisztert fog, nevetve öli meg. |
| A jó atyuska így csinálta ezt, |
| nem volt szent néki isten és kereszt. |
| Sok ember kellett ágyútölteléknek, |
| az uccaporban vérvirágok égnek… |
| Minden-minden meg van bosszúlva már: |
|
|
