| Kié a május? Talán azoké, |
| kik dőzsölve szédülnek át a télen? |
| Kik észre sem veszik az orgonát, |
| mit pénzen árulnak az utcaszélen? |
|
| A szerencséseké?… A dúsaké?… |
| Kik selyem s bársony pamlagukon ülnek? |
| S a homlokukról verejték helyett |
| legfeljebb parfőmcseppeket törülnek? |
|
| Akik egyszer se lakmároztak még |
| a kín szalonnájábul, az avasbul? |
| Vagy kik gőgösen és munkátlanul |
| gyilkot köszörülnek a drága vasbul? |
|
| Kik legfeljebb a kéjtől fáradók |
| és selymes éltük rózsaágyi nyugvás?… |
| …Nem! Százszor nem! A május a tiéd, |
| te fáradt gép, te kérgesmarku munkás! |
|
| Tiéd a május! És minden virág, |
| az orgonának árva-szelid éke! |
| S a zöld galyból font remény a tiéd! |
| S a rétnek selyme és az égnek kékje! |
|
| A te arcod süti bronzzá a nap, |
| amíg a hátad munkakínba görnyed. |
| S a gőz a te tüdődre festi rá |
| a pusztulást, e gyilkosmérgű szörnyet. |
|
| Tenéked kell a drága, friss tavasz, |
| hogy lásd az élet örök újulását. |
| Mely kezedben virággá érleli |
| a munka tisztán csengő kalapácsát. |
|
|
