| Völgyében szerelmi utamnak |
| Befutott hintóm, s a lovaknak |
| a pihenés lesz már az abrak – |
| nem patkol többé a kovács. |
|
| Tavaszba, télbe egyre jártunk, |
| pedig de fáradt volt a láb… |
| Hol hűs ligetbe kanyarodtunk, |
| hol a sártul megfutamodtunk – |
| tovább ügettünk; csak tovább. |
|
| Hol kurta kocsma állta útunk: |
| Megérkeztünk – etetni kell! |
| Hol fényes szállodához értünk, |
| ételt, italt biz ott is kértünk – |
| a szájnak mindegy, hol delel… |
|
| Így gyűrűződött év az évre. |
| kipillantottam egyszer este: |
| s szél zúgott az ég homlokán. |
|
| A szűz hóba letérdepeltem, |
| s lábad nyomára leltem ott. |
| Gyalogszerrel útnak eredtem, |
| köd előttem és köd megettem – |
| valami honvágy megfogott. |
|
| Egy lámpa fénye volt a vágyam, |
| Asztalhoz ülni és remélni, |
| hogy szebb lesz élni, mint nem élni, |
|
| … Hisz jól tudod a többit, édes: |
| Azt álmodom, hogy volt egy ember, |
| kit elaltatott a november, |
|
| A hintó elkopott s megállott, |
| nem patkol többé a kovács… |
| … Csak eddig volt, nincs folytatása; |
| ülj mellém le az áldomásra: |
|
|
