| Az élet asztalához akartam ülni, |
| gyémántfalatot dobni a számba |
| nyelvemre ezüstserleg cseppjét |
| nyugtatni testem bíbor trónon, |
| rabszolgák legyezői alatt… |
| A rogyásig teritett asztal |
| megreccsent, hogy melléje ültem |
| hegye megkarcolta a torkom; |
| a karcsu aranyvilla tompán |
| a kétsor fogamhoz ütődött; |
| s az ezüstserleg bíbor-cseppje |
| a bíbor-trón feltörte húsom |
| a hervadást rágta szivembe… |
| De mindez nem fájt oly nagyon. |
| Ám a rabszolgák únott, bárgyú |
| úgy megnyomta elázott gyomrom, |
| ennék és innék hozzá mérget, |
| semhogy az élet asztalához |
| valaha mégegyszer leüljek… |
|
|
